Népújság, 1969. szeptember (20. évfolyam, 202-226. szám)

1969-09-10 / 209. szám

Becsüld meg magad,fiam! Eljött a szeptember újból, s vele az az időszak is, ami­kor sok-sok falusi családnál, elköszön hazulról a nagyfiú, vagy a nagylány. Egyik ipari­tanulónak megy, a másik szakközépiskolába, vagy egy­szerűen szülőfalujától m­es­­­szire eső munkahelyet talál magának, ahol biztos megél­hetés, ellátás, sőt talán kollé­gium, vagy munkásszállás is várja. A távolság miatt azon­ban nem tud hazajárni na­ponta, lehetséges, hogy he­tenként sem. Félig-meddig a saját szárnyán „repül”, any­ja, apja szeme nincs rajta többé, kikerül az otthon von­zásából, féltéséből. Ilyenkor mondja, néha bi­zony sírással küszködve az édesanya: „Vigyázz magad­ra, igyekezz, kisfiam. Nehogy valami baj érjen”. Ilyenkor hangzik el az­­ apai intelem: „Becsüld meg magad, fiam”. Becsüld meg pnagad... A szülői féltésnek ezek a szavai figyelmeztetnek és egyben útmutatással is szolgálnak. Féltik gyereküket a kezdeti bizonytalanságtól, attól, hogy rossz társaságba keveredik, amelyben könnyen elfelejti, a kicsi korától annyi szeretet­tel és türelemmel beleóltott tudnivalókat, a jónak tartott eszményeket, a viselkedés, az­­erkölcs normáit, amelyek mind-mind annak érdekében­ hangzottak el, hogy a gyerek „ne vesszen el” az életben, ne hozzon szégyent a családjára, apja nevére. És hát figyelmeztet is ez az egyszerű mondat. Mert a fi­gyelmeztetés nagyon helyén­való, hiszen mindenki tudja, hogy a nagyvilágban nem könnyű egyedül megállni. Akinek­ a kezét szülei elenge­­­dik, annak az első időszak­ban különösen nehéz elkerül­ni olyan mellékutakat, ame­lyek gyakorta a tisztesség ha­tárán túlvezetnek. Egy tájé­kozatlanságból eredő meg­gondolatlan lépés, a nagyobb közösség elleni vétek h­atása­it hosszú ideig, néha egész életre megsínyli a vétkes. A mellékút könnyen lehet zsák­utca, ahonnét aztán nincs to­vább. Útmu­tatás is az apai szó. Mert csak az várhat megbe­csülést a társadalomtól, aki megbecsüli magát. Nálunk ez elsősorban szorgalmat és em­beri tisztességet jelent. Azt jelenti, hogy senki ne akar­jon mások rovására­­ boldo­gulni. Ne húzza ki magát a munkából. Ügyes legyen, de nem ügyeskedő, szókimondó, de nem szájaskodó, a körül­ményekhez alkalmazkodó, de nem szolgalelkű. Becsüld meg magad, hogy megbe­csüljenek, légy tisztességes, különben nem várhatod, hogy veled is tisztességesen bánjanak —• az apai inte­lemnek talán ez a legfonto­sabb része. 1 A szülői háznak ezeket az igazságait társadalmunk emeli törvényerőre. Betartá­suk ezért kétszeresen is fon­tos. Akadhatnak azonban helyzetek, mint ahogy akad­nak is minden .iskolában, kollégiumban, üzemben, ami­kor egyes fiatalokat figyel­meztetni kell arra, hogy ne legyenek feledékenyek. Okos emberi szóval, a fiatalok iránti szeretet kifejezésre juttatásával, a vadhajtások gondos nyesegetésé­vel, a be­csületes emberré nevelés fo­lyamatában a felnőttek tár­sadalma so­rcat tehet azért, hogy a gyerekekre egy kicsit szüleik helyett is jól vigyáz­zon. Ezért­­ hangsúlyozzák mindig újból és újból min­den felnőtt felelősségét, min­den fiatal, az élettel most ismerkedő ember iránt. Tanúi lehetünk számos esetben annak, hogy nem minden fiatal találja meg azonnal helyét a nagyobb közösségekben, s hogy tekinté­lyes azoknak a száma, akik nem tartoznak sehová. Ma­gányosságtudatuk előbb­utóbb karakterüket kezdi ki, s ha bátortalan közeledésük türelmetlen visszautasításra,­­ vagy megszégyenítést előidé­ző reagálásra talál, sebzett lélekkel csalódottá, ember­kerülővé válnak. Nem tud­nak feloldódni, nem tudják önmagukat adni, ha a közös­ség nem karolja fel őket, ha csak tanítunk és oktatunk, de nem nevelünk, ha a sok bírálat, fejmosás mellett el­felejtkezünk a dicsérő elis­merésről, ha csak szigorúak vagyunk hozzájuk, s nem megértőek. Akik tegnap még a szülői ház melegében éltek, s a szü­lői szeretet természetes kö­zegében megszokták, hogy körülöttük forog a világ, — szüleik világa mindenesetre — azok számára életszükség­let a megértés, a szeretet. Szüleik helyett kritikus pil­lanataikban a társadalomnak kell őket kézen fogni és em­beri szóval, emberi tisztes­séggel tovább erősíteni ben­nük­ az apai intelem igazsá­­­­gát, hitelét. k. r. Készülnek a szüreti napokra A második hely kötelez­ő A tsz házi versenyt rendez Már döntött a zsűri A gyöngyösi szüreti napo­kat megelőző utolsó héten már nemcsak a városban, hanem a környező községek­ben is nagy lendülettel foly­tatták a felkészülést. Rangja van ennek a rendezvénynek, amin részt venni önmagá­ban is megtiszteltetés. Így Vé­­lik a gyögyösiek és a járásiak is. Az ünnepség rangját nyil­vánvalóan emeli az Arany­szőlő vándordíj, ami komoly pénzösszeggel is együtt jár. Ezért már érdemes vetélked­ni, ötleteket kitalálni és meg­valósítani. Így vannak ezzel a Felső­fokú Mezőgazdasági Techni­kum tanárai, hallgatói is. Ők az előző ünnepségeken a felvonulásban második díjat kaptak. Azt mondják, ez a teljesítmény arra kötelezi őket, hogy az idén még szel­lemesebb, még látványosabb jeleneteket csináljanak. Nem titkolják, szeretnék az első díjat elnyerni. A szervezés és a­z irányítás a tanári karban is külön fel­adat, amit Horváth János és Egyed Antal lát el. A kosz­tümökért dr. Juhász György­­né, a dekoráció tervezéséért Réz Gyula, az elkészítéséért Balogh István, míg a szerep­lők kiválogatásáért dr. Jám­bor Ottó a felelős. Hangsú­lyozzuk: valamennyien a felsőfokú technikum tanári karának a tagjai. Maga ez a tény is mutatja, hogy csak­ugyan komolyan veszik a szü­reti napoknak ezt a részét is. Az csak természetes, hogy a szeptember 19­-ére terve­zett, egész napos szőlészeti és borászati tudományos ta­nácskozás megszervezését, le­bonyolítását szintén ez az intézmény látja el.­­A díszes meghívókat már szétküldték, sőt: már a hónap első­ nap­jaiban több mint harmincan jelentették vissza, hogy részt szeretnének venni a tanács­kozáson. A gyöngyösi Mátra Kin­cse Tsz vezetősége is hatá­rozatban rögzítette, hogy a szüreti felvonulás minél muta­­tósabb­­ megrendezéséért házi versenyt hirdet. A brigádok vetélkedhetnek egymás kö­zött ennek a versenynek az első három díjáért, ami anyagilag sem megvetendő összeg. Úgy tűnik, érdemes is gondolkozni a brigádok­nak azon, hogy milyen ké­peket elevenítsen­ meg­­ a hagyományos felvonulásban, mivel a járás néhány szövet­kezetében ugyancsak készül­nek erre az eseményre. Nem akarunk most neveket emle­getni, de többen hangoztat­ják, hogy az idén ők akarják a vándordíj első helyét haza­vinni — a gyöngyösiek elől. A Heves megyei képzőművé­szek pályamunkáinak zsűri­zése is befejeződött. A bi­zottság már döntött a díjak­ról. En­nek nyilvánosságra hozatala a kiállítás megnyi­tásakor történik meg, a Vak Bottyán ,Gimnázium díszter­mében, szeptember 18-án. szeptember 10., szerda // Látogatás a debreceni Biogálban A Biogál Gyógyszergyárban több vietnami gyógyszerész és gyógyszerésztechnikus nyer továbbképzést. Tanulmányozzák a galénuszi készítményeket és a gyógynövényekből készült kivonatokat. A képen: Le Ngoc Man, Dang Thi Gan, Stanc Jánosné vegyésztechnikus és Tran Nguyen Huu gyógyszerész. (MTI Fotó: — Bajkor József felv.) A kártya 100 éve „Piros, negyven-száz ulti, kanaszta, romi!” Naponta mondjuk átszellemültem az asztal mellett ülve, szűkebb társaságunkban. Száz éve kezdték el hazánkban a kártyagyártást — ter­mészetesen manufakturális körülmények között. Manapság azonban alig van olyan család, ahol ne lehet­ne megtalálni a kártyát. Legnépszerűbb változatlanul az úgynevezett magyar kártya, ezzel számtalan játék űzhető. Közülük az ultisok tábora a legtekintélyesebb. Jó agytorna a különböző kártyajáték, persze addig, ameddig játék, amíg nem nagy tétekben űzik. Hajdanában nem egyszer ezer hol­dak cseréltek gazdát egyetlen éjszakán a földbirtokos arisz­tokraták között, akikre aztán később ezt mondták: „Elkár­tyázta a vagyonát!” Napjainkra a kártya „megszelídült” és kevés kivétellel valóban a kellemes, szórakoztató időtöltés eszköze, a variá­ciókészség jó fejlesztője. Száz év a kártya világában is nagy idő. Száz éve készítik nálunk a kártyát. A legnevesebb kártyamágnás dinasztiá­nak Magyarországon a Piatnik-családot jegyezte fel a kró­nika. Lakosztályuk a Rottenbiller utca 17-ben volt, ahol je­lenleg a Játékkártyagyár és Nyomda üzeme található. Az 1956-os ellenforradalom zűrzavarában itt is járt a Piatnik-család egyik tagja, remélve, hogy ismét ő lehet a „tulaj”. Azonban pár napos pesti tartózkodása után csaló­dottan visszament Bécsbe. Tudomásul kellett vennie, hogy neki „nem osztottak lapot!” A Játékkártyagyár és Nyomda különböző termékeinek­­ jelenleg 85 százalékát exportálja. Ez igen tekintélyes men­­­nyiség. Vevőköre 30 országra terjed. Legnagyobb vásárlói között a Közép-Kelet országai találhatók, de jó piaca Svéd­ország, Dánia, Anglia is. A hazai „fogyasztás” évi másfél millió pakli­, magyar és francia kártya, s még számtalan gyermekkártya-fajta.­ A honi ultisok, römisek, kanasztások, bridzsezők, hatal­mas tábora köszönti a 100 éves hazai kártyagyártást, bízva abban, hogy változatlanul jó lesz a „lapjárás” — vagyis a kártya minősége, amelyima világszínvonalon készül a Rot­­tenbiller utcában. — vincze — Okosítják a halakat Egy bizonyos fajta hal agyának „mennyiségét” átül­tetéssel növelték és ezzel olyan mértékben­ vált tanít­hatóvá, mint egy patkány, vagyis alkalmasabbá vált a tanulásra, mint általában a halak. A kísérletek során haliva­dékok agyából meghatározott mennyiséget kiszedtek és más ivadékok agyának abba a ré­szébe ültették át, amely megfelel az emlősállatok kéregállományának. Tíz hal­ivadék közül hattal — ame­lyek az agyrész-átültetés után szabályszerűen fejlőd­tek, —, azt gyakorolhatták, hogy reagáljanak kétféle: jutalmazás- és büntetésszerű ingerre. A halaknak azt kel­lett m­egtanulniuk, hogy az egyik íjig­erre pozitívan „vá­laszoljanak” a másikra nem. ■ A patkányok ezt általában meg tudják tenni, de a halak soha.­­­­ A megoperált halak közül kettő semmit sem tanult. Ezek úgy viselkedtek, mint a közönséges halak. Két másik hal képesnek látszott a tanu­lásra és arra, hogy tovább folytassák a kísérletezést. A két utolsó igen kevés hibá­val rendkívül alkalmasnak mutatkozott a tanulásra. ¥ssssssssssssssssssssssssssssssssssssss^sssssysssjvyssssssssss/sssssssssssssssss///sssssssssssssssssssssssss/ssssssssssssssssssssssssss/sssss/ss/ssssssss/sssssssssssss/ssssssss/sssssssss/ss/s/sssssssssssssssssssssss/ssssss 11 molnár KAROLVA A végzet „Sohase tegyük azt, amit az ellenség akar, már csak azon egyszerű okból sem, mert ő akarja”. (Napóleon) A francia katonák azt re­­­mélték — mivel tábornoka­ik ' ígérték —, hogy utánuk jönnek­­ a leghíresebb párizsi színészek és előadást tarta­nak nekik Szmolenszkben. A város leégett, emberek és nul­lák tetemei feküdtek az ut­cákon, a körülmények nagy dráma közeledtét,, sejtették. S ami azután történt, megpe­csételte Napoleon­ sorsát. A katasztrófa körülményeit senki sem­ írhatja­ le hűeb­­ben, mint ahogy Lev Tolsz­toj megírta klasszikussá vált világhírű művében a „Hábo­rú és béké "-ben. A francia császár úgy érezte, mintha a „kísértetek földjén” járna, a városok és a falvak csak a térképen léteztek. Mire a hó­dítók beléptek a városba, már­ csak a felperzselt föld fogad­ta őket. Borogyino mellett véres ütközetet vívtak az oroszok és a franciák. Olyan hullahe­gyek maradtak a csatatéren, amelyek még az edzett Na­póleont is megdöbbentették. (A csaknem 60 000 holttest hónapokig hevert temetetle­­nül.) Sokat vitatkoztak törté­nészek és katonai szakértők, ki kerekedett felül végül is Borogyinónál. Bizonyos vo­natkozásban francia, más szempontból viszont orosz­­ győzelem volt. Napóleon had­osztályai birtokba­­ vették a csatamezőt, megnyitották számára az utat Moszkvába, de jellemző, hogy milyen áron; a „Nagy Ármádia” 47 tábornoka esett el, vagy se­besült meg 1­812 szeptember hetedikén. Kutuzov vissza­vonult és amint Clausewitz később megállapította, „azt tette, amit az ész parancsolt.” Na­póleon bevonult Moszkvába, diadalának azonban nem örülhetett, mert a városban tűz ütött ki és Moszkva ki­lenctized része elpusztult. Hasztalanul várta az üszkös romok között a cár béke­ajánlatát. Levelét I. Sándor válaszra sem méltatta, mert vezérei azt mondták: az iga­zi háború csak most kezdő­dik. Napóleon még mindig tétovázott. Nem akarta elhin­ni, hogy az oroszok Moszkva föladása után sem hajlandók fegyverszünetet kötni. Október tizenkilencedikén elhatározta, hogy csapataival elhagyja a várost. Megkez­dődött a világtörténelem egyik leghosszabb és legbor­zalmasabb visszavonulása. Minden katona vitte magá­val az összeharácsolt, rablott élelmiszert és a különféle ér­téktárgyakat. A végeláthatat­lan menet mögött marha­csordákat hajtottak. Ahogy fáradtak a katonák, csökkent a hőmérséklet, úgy zilálódott szét egyre jobban a francia sereg. Amikor a „Nagy Ármádia” maradék erői éppen át akar­tak kelni a Berezina folyón, lecsaptak rájuk az orosz erők. A rögtönzött hidakra olyan tömegben özönlöttek a megfélemlített francia kato­nák, hogy a hidak összedől­tek, ezrek zuhantak be a víz­be és így pusztultak el. Karl Bouhler, aki ott volt, így em­lékezett vissza a szörnyűsé­gekre: „Az átkelés elején, amikor az első ágyútűz érte a hidat, emberek és lovak holtan vagy sebesülten zuhantak a padló­ra. Az utánuk haladók útja a heverő katonákon­­ vezetett át, ezért borzasztó küzdelem ala­kult ki a hídon heverők és rajtuk keresztül törtetők kö­zött. Akik feküdtek, minden maradék erejükkel, foggal és karommal védekeztek, igye­keztek megakadályozni, hogy egyszerűen legázolják őket.” Itt érte el a végzet azt a francia hadsereget, amely egykor rettegésben tartotta­­ egész Európát, a hajdani’ Grand Armé, nem volt töb­bet sem „Nagy” sem pedig „Hadsereg”, hanem meggyö­tört, megfagyott, lerongyoló­dott, éhes, megfélemlített, kimerült és kétségbeesett em­berek gyülekezete. Napóleon december hatodikán átadta a parancsnokságot egyik alve­­zérének, titokban otthagyta katonáit és Párizsba siet, hogy a birodalom fővárosá­ban legyen, mielőtt az orosz­­országi katasztrófa pánikot okozhatna. — Minden jól ment... de a szigorú tél iszonyú szeren­csétlenséget hozott a fe­jünkre — közli miniszterei­­vel a császár. Az emlékirataiban azután később, Elba szigetén drá­maibban foglalja össze a vereséget: „Az 1812. évi orosz táboro­zás szerencsémet megfordí­totta, ha ott győztem volna, akkor a világ ura lettem vol­na ... de néhány hideg éj­szaka sorsomnak és a világ sorsának más irányt adott. Ekkor megjelent rossz szel­lemem ...” De közvetlenül a vereség után Napóleon még nem akarta elhinni, hogy katonai hatalma lényegében széthul­lott és nem tudja feltartóz­tatni a vészes események menetének felgyorsulását. Még jóformán haza sem ért, már az új hadsereg fel­állításának lehetősége és módja foglalkoztatta. Gyors tempóban megkezdte az újoncok kiképzését és né­hány hónap múlva 400 000 ember fölött rendelkezett. Diplomáciai lépéseket is tett, hogy lehetőleg csak az oro­szokkal kelljen harcolnia, és más európai országok ne forduljanak ellene. Ferenc osztrák császár, Napóleon apósa, főtanácsadójának ha­tására egyre inkább elhide­­gült Párizstól. De nem ez volt az egyetlen kedvezőtlen elő­jel: Poroszország szövetséget kötött Oroszországgal. Ezzel jelentősen megnövekedett a várható új háború mérete és jelentősége. 1813 áprilisában a francia császár megindította hadait, hogy legyőzze két erős ellen­felét. Napóleon serege 136 000 ember, köztük sok az újonc, a szövetségeseké 230 000. Ele­inte a viszonylag gyengébb erőivel is sikereket ér el, de a döntés még várat magára. Előbb még lezajlik a törté­nelem egyik legérdekesebb találkozója a császár és Met­ternich között. (Folytatjuk)

Next