Népújság, 1969. szeptember (20. évfolyam, 202-226. szám)

1969-09-10 / 209. szám

Kevés is, választék sincs Húsegondlok a hevesi járásban ! »­ Tíz deka parizert kérek! — Sajnos, nincs. — Akkor kolbászt vagy­­ felvágottat! — Ezzel sem szolgálhatok. ♦ Tessék talán sajtot vagy máj­krémet vásárolni. Annyira jellemző ez a tör­ténet, hogy a hevesi járás akármelyik boltjában nap mint nap ki tudja hányszor lejátszódik. A falvak lakói­nak örökös gondja: kevés a h­ús, a töltelékáru, s ha neta­lán mégis akad, akkor nincs választék, különösen a­­ nyá­­ri időszakban nehéz a hely­zet, ilyenkor még a házi disz­­n­óvágások termékei sem tud­n­ak „besegíteni” az ellátás­­a. A községek átlagosan mint­­­egy tíz-tizenöt kilogramm töltelékárut kapnak hetente, •ez a mennyiség néhány óra alatt elfogy, s a következő tá­­rcáig ismét várni kell a kol­bászra vagy felvágottra. Ke­vés a tőkehús is, különösen e­ sertés, az igényeknek mind­össze kis százalékát lehet ki­elégíteni. Régebben valami­vel kedvezőbb volt a helyzet e járás székhelyén, de a kö­zelmúltban felépült áruház valamint a község strandfür­dője vonzza az idegeneket, s ez növeli az ellátási gondokat. Marhahúsból és birkahús­ból valamivel kedvezőbb az ellátás, de ez sem fedezi tel­jesen az igényeket. A gondo­kat természetesen a járás la­kói ismerik és érzik a leg­jobban, s régi vágyuk, hogy ha ezek a gondok nem is szűnnek meg hamarosan, legalább enyhüljenek. A megoldás persze nem egyszerű, hiszen a húsellátás problémái nem csupán a he­vesi járásra szűkülnek le. Az országos helyzet meghatáro­zója a járás helyzetének is. Éppen ezért a hús- és tölte­lékáru-ellátás javítása in­kább a helyi kezdeményezé­sektől várható elsősorban — különösen azért,­­mert itt vannak még rejtett lehetősé­gek. A községek hús- és tölte­lékáru-ellátását a fogyasztá­si és értékesítési szövetkeze­tek biztosítják. Elsősorban tehát rájuk vár, hogy segít­senek a nehézségeken. Jó kezdeményezések már van­nak is, például a komlói fo­gyasztási szövetkezet a ház­táji gazdaságokkal kötött szerződést sertésnevelésre, s ez jelentősen javít a gondo­kon. Tarnamérán és Átány­­ban is vannak hasznos kez­deményezések, de általános­ságban mégis azt lehet el­mondani, hogy a fogyasztási szövetkezetek és a termelő­­szövetkezetek vagy éppen a háztáji termelők közötti koo­perációs lehetőségek még nincsenek teljesen kihasznál­va. Sokan felvetik azt­ is, hogy a termelőszövetkezetek is jobban „besegíthetnének” a helyi ellátásba. Sajnos erre csupán korlátozott lehetősé­gek vannak. Töltelékárut­ ugyan a termelőszövetkezet előállíthat és forgalomba hozhat, de tőkehúst már nem. A helyzet azért is bonyo­lult, mert a szövetkezetek kényszervágás esetén saját tagjaik számára értékesít­hetnek húst. A közös gazda­ságok tagjait ezért valamivel kevésbé érinti a gyenge hús­ellátás, viszont annál ros­­­szabbul járnak a falusi peda­gógusok, tanácsi és egyéb al­kalmazottak. Nem akarunk egyébként egyetlen szövetke­zetet sem gyanúba keverni, de valljuk be, sokszor azért kényszervágás a disznóvágás, mert a szövetkezeti tagoknak — joggal — szükségük van a húsra. Mindez felveti azt a gondo­latot, hogy a kissé illegális, vagy fél­legális vágásokat nem lehetne-e legálissá ten­ni a szövetkezetek számára. Már csak azért is, hogy a falusi alkalmazotti réteg ellá­tása is javuljon. Gondot okoz az is, hogy­ egy-két községben egyálta­lán nincs húsbolt, másrészt néhány falusi boltban nin­csenek biztosítva a hűtési-tá­rolási lehetőségek. (K. L.) Nemzetközi vadász­napok Budapesten A magyar vadásznapok ha­gyományait folytatva, az idén október 23—25. között nem­zetközi vadásznapokat ren­deznek Budapesten — jelen­tette be kedden a TIT Kos­suth Klubban rendezett saj­tótájékoztatón Vallus Pál, a Magyar Vadászok Országos Szövetségének elnöke, a Nem­zetközi Vadászati Tanács (CIC) alelnöke. A rendez­vényre 1400 külföldi és 500­­ hazai vendéget hívtak meg. Az első jelentkezések máris beérkeztek, az eddigiek sze­rint tíz országból jönnek va­dászok és szakemberek Bu­dapestre. A nemzetközi va­dásznapok programja igen változatosnak ígérkezik. Vallus Pál a sajtótájékoz­tatón elmondotta azt is, hogy a magyar vadgazdálkodás igen jó eredményeket ér el, az élő és a lőtt vad export­jából az idén 3 millió dollá­ros bevételre tett szert az or­szág. A szakemberek most ötéves vadgazdálkodási ter­vet dolgoztak ki, amelyet el­küldték a vadasterület 83 százalékán ,,gazdálkodó” va­dásztársaságoknak. A V­ajdahunyadvárban rendezett nemzetközi borversenyt zsűrijében Koós Viktort, a Heves megyei Tanács osztályvezető-helyettesét és Váradi Jánost, az Eger—Gyöngyös vidéki Állami Pincegazdaság főmérnökét látjuk munka közben. Az EAK politikájáról, a közel-keleti helyzetről és magyarországi látogatásáról nyilatkozik az ASZÚ küldöttségének vezetője Abdul Mohszen Abu el Nur, az Arab Szocialista Unió (ASZÚ) hazánkban tartózkodó küldöttségének vezetője nyilatkozott mun­katársunknak. — 1967 júniusa az egyipto­mi népet sokkszerűen érte a nem várt katonai vereség mi­att — mondta Abu El Nur, aki az ASZÚ Legfelsőbb Végrehajtó Bizottságának tagja. Ebben a helyzetben­­ a nemzeti egység megerősítése volt a legfontosabb. Ezért er­re összpontosítottunk. Sokan azt hitték, ez a politika egy­idejűleg a szocialista fejlődés lelassulását jelenti. Úgy éreztük, szükséges e tévhit megcáfolása. Legutóbbi or­szágos kongresszusunk külön ki is nyilvánította ezért a szocialista fejlődés töretlen­­ségéhez való hűségünket. A sorsdöntő felszabadítási harc bejelentésével egyidejűleg deklaráltuk a társadalmi át­alakítás folytatásának prog­ramját. — Hisszük, hogy képesek vagyunk kitartani és csapást tudunk mérni az imperialista törekvésekre, a közel-kele­ti térségben. Az imperialisták — s ezt jól tudjuk — min­denekelőtt a haladó arab rendszerek ellen folytatják akcióikat. T­­e érezzük, hogy az impe elleni har­cot nem v­­­szthatjuk el a szocialista átalakítás töretlen továbbfolytatásától hazánk­ban. A munkások és a pa­rasztok tudják, hogy a szo­cialista átalakulás alappillé­­­­reinek tekintjük őket. Ennek megfelelően egyre aktívab­ban részt igényelnek maguk­nak az országos ügyek inté­zésében. Ez az igény megfe­lel a mi elképzeléseinknek is. Ismert té­ly, hogy hazánkban törvény szabályozza: minden politikai töm­egszervezetben, a nemzetgyűlésben is 50 szá­zalékos arányban kell helyet kapniok­ a munkásoknak és parasztoknak. — Valóra vá­lt ez az elkép­zelés? — kérdezte munkatár­sunk. — Örömmel mondhatom, hogy a nemzetgyűlésben és az ASZÚ különböző szervei­ben a dolgozók még ennél is nagyobb arányban­­ kaptak képviseletet. A társadalmi át­alakítás folytatásának igénye fejeződik ki abban, hogy az ASZÚ-kongresszus ajánlásai között szereplő földtulajdon­­korlátozást elfogadták,­­­ így ezentúl senkinek sem lehet 50 feddánnál nagyobb földte­rülete.. Hasonló célt szolgált a mezőgazdasági­ termelőszö­vetkezetekkel kapcsolatos törvény jóváhagyása, vala­mint az, hogy az ütőképes, erős hadsereg mellett népi milíciát állítanak fel. . Az EAK természetesen nemcsak egyedül küzd Kö­zel-Kelet térségében a hatna­pos háború következményei­nek megszüntetéséért. Az arab népek egy nemzetet al­kotnak, egyek érzékeik, re­ményeik, közös az ügyük. Ezért kerülhetett sor a khar­­ioumi csúcsértekezletre, ahol az erőfeszítések koordinálásá­ra számos határozat szüle­tett. Ezt követően több alka­lommal is folytak két- és többoldalú eszmecserék. Most ismét­ szükségessé vált, ép­pen a legutóbbi események következtében, az erők, el­képzelések egyeztetése és összehangolása. Ennek elő­készítését szolgálta a négyes magasszintű találkozó Kairó­ban. — Vagyis ez a tanácsko­zás-sorozat az összes arab or­szág államfőinek konferen­ciáját készítette elő? — hang­zott a kérdés. — Meggyőződésem, hogy jelenleg is ennek érdekében folynak megbeszélések és újabb csúcstalálkozóra kerül sor. — Az Iszlám-tí,­szágok ve­zetőinek találkozójára gon­­­dol, amelynek lehetősége az arab országok külügyminisz­teri értekezletét követően ke­rült előtérbe? — kérdezte ezután munkatársunk. — A kettőt el kell választani egymástól — hangzik a vá­lasz. — Mi nem ellenezzük az iszlámhoz tartozó országok tanácskozását. Viszont jól tudjuk azt is, hogy néhány iszlám­ ország kapcsolatban áll az imperializmussal, ba­ráti szálak fűzik Egyesült Államokhoz, egyeseket pedig Izraelhez is. Következéskép­pen a velük való tanácsko­zásnak nem sok haszna lehet. De a jeruzsálemi szent he­lyek felgyújtása miatt a mo­hamedán világ egésze rádöb­bent a veszélyre. Ezért ta­nácskozni akar, s meg kíván­ja vitatni, hogyan lehetne megvédeni szent helyeit. De csupán ezt akarja megvitat­ni. Ezzel szemben az arab csúcskonferencia — mégha különböző fejlettségű, állam­­formájú és politikájú álla­­­­mok vezetői ülnek is egymás mellé —, azonos módon érző Á és gondolkodó arab vezetők tanácskozása. Erről a megbe­szélés-sorozatról, amely az arab világ számára sorsdöntő küzdelem kérdéseit vitatja meg, egyetlen arab vezető sem tarthatja magát távol. Ha valaki közülük szembe száll az arab világ közös erőfeszí­téseivel, azt elsöprők az út­ból ... Gondoljunk csak Szu­dánra, vagy Líbiára ... Abdul Mohszen Abu el Nur végezetül látogatásának cél­járól, s magyarországi be­nyomásairól beszél: — Kettős cél hozott ben­nünket Magyarországra. Egy­részt meg akartuk köszönni a baráti magyar népnek, a Ma­gyar Szocialista Munkáspárt­nak és a magyar kormány­nak azt a szilárd, következe­tes álláspontot, amellyel ügyünket, harcunkat segíti, támogatja. Ugyanakkor sze­retnék még szorosabbra fűz­ni kapcsolatainkat, elmélyí­teni együttműködésünket. Közös célok fognak össze bennünket. Erről győződtünk meg rövid látogatásunk so­rán az önök gyönyörű, nagy eredményekkel és tapasztala­tokkal rendelkező országá­ban. 0.0*­ A vezetés próbája b­izonyításra ma már­­ aligha szorul, hogy a nagyobb vállalati önállóság megsokszorozta a vezetők fe­lelősségét. Hogy mást ne mondjunk: a reform nyomán 20 hónap alatt nem oldódtak meg a népgazdaság évtize­des problémái, s így ma bi­zonyos feszültségek nem an­­­nyira az irányító szerver­nél, mint inkább a vállalatoknál ,tapasztalhatók. Jelenleg sincs például lényegesen több erőforrás, anyagi esz­köz felhalmozásra (fejlesz­tésre és a forgóeszközök nö­velésére), mint néhány esz­tendővel ezelőtt, a tervalku­dozások idején. Csakhogy most a vállalatok kerülnek nehéz pénzügyi helyzetbe, ha tovább nyújtózkodnak, mint ameddig a takaró ér. A gazdasági vezetők fele­lőssége ma nem általánosság­ban, hanem nagyon is téma­­szerűen mérhető a vállala­tok gazdasági eredményei­ben. Némi véletlen például, hogy az egyik főkönyvelő, még mielőtt teljesen össze­csaptak volna feje felett a hullámok, felmentését és alacsonyabb beosztásba he­lyezését kérte. Az irányító szervek által kezdeménye­zett leváltások indoklásában is gyakrabban szerepel: al­kalmatlan a feladat ellátásá­ra. S a kádermunka elsősor­ban azért lett szókimondóbb, mert a frontvonalak is nyíl­tabbak, a vállalatok, s a fér­lettes hatóságok felelőssége kevésbé mosódik össze, és szembetűnőbb a kisszerűség, a maradiság. A megnövekedett és mér­hetőbbé vált személyi fele­lősségnek azonban egyálta­lán nem az alkalmatlanság a legjellegzetesebb kísérője­gye. Az is nyilvánvalóvá vált, hogy az igazgatók, a főmérnökök, a főkönyvelők többsége képes új, kezdemé­nyező módon vezetni, a koc­kázatot, a felelősséget vállal­ni. És nem lett igazuk azok­nak, akik félte­k az önálló­ság növelésétől, s a reform sikerét a vállalati vezetéstől féltették. A gazdasági vezető­gárda méltónak bizonyult a bizalomra, s a nagyobb köve­telmények hatására fejlődé­se is meggyorsult. Természetesen húsz hónap tapasztalatai alapján legfel­jebb azt mondhatjuk, hogy a vállalatok szerencsésen túl­jutottak az első akadályo­kon, ám még senki sem sza­kította át a célszalagot. Az idei év már több munkát, feladatot adott, mint a tava­lyi. A reform kibontakozásá­val — ahogy csökkentik, il­letve megszüntetik az álla­m­i támogatást, a központi kedvezményeket és fékeket — a teljesebb körű önálló­sággal és felelősséggel, mind élesebb határvonal kerül a jó és a rossz munka, a tehet­séges és bátran kezdeménye­ző, valamint az új módon dolgozni képtelen vezetők közé. S mivel a vezetés lé­nyege az előrelátás, a mai döntések, intézkedések csu­­pán több év távlatából, a holnap nagyobb követelmé­nyeinek mércéjével értékel­hetők igazán. Vajon, a vál­lalat szervezetét, belső me­chanizmusát, a beosztott ve­zetőket, az egész kollektívát előrelátó módon már­ most felkészítik-e az új feladatok­ra? A kérdésre majd a jö­vő gyakorlata ad egyértelmű választ. A­z idei, szigorú —­ te­­­gyük hozzá, nem min­dig elég következetes és hi­bamentes — bankpolitika következtében a vezetés pénzügyi-gazdálkodó funkci­ója került előtérbe, gyakran elnyomva más teendőket. A szakmai felkészültség egyol­dalú hangsúlyozásával ko­rábban is találkozhattunk. Pedig nem szabad elfelejte­ni, hogy a vezető posztok be­töltésénél az új mechaniz­musban is változatlan köve­telmény a népi demokráciá­hoz való hűség, a szakmain kívül a politikai felkészült­ség, a szervező- és irányító­­készség. Mindez persze ma­gában foglalja az emberekkel való bánni tudást, s a példa­adó vezetői magatartást, mo­rált is. A vezetői képességek érté­két nem szabad arisztokrati­kusan önmagukban, vagy néhány látványos megnyilat­kozásban lemérni. A tehet­ség, az alkalmasság fokmérő­je az egész kollektíva ered­ményes munkája. Ezért az a jó vezető, aki a „csapatjáték­ra” épít, jól válogatja meg munkatársait. Nemcsak hogy érvényesülni hagyja minden szinten a tehetséges szakem­bereket, hanem el is söpri út­jukból az akadályokat. Kor­szerűsíti például a vállalati szervezetet, amelynek régi formája sok középszintű ve­zető kényelmének, kiváltsá­gainak, anyagi előnyének is mentsvára. A reform a vál­lalati munka minden­ szint­jén változást igényel a szer­vezetben, a módszerekben, a szemléletben. S ez az igény mindenütt találkozik a dol­gozók felfokozott várako­zásaival is.­­H­úsz hónap elteltével ■* egyre jogosabb köve­telmény a reform gyakorla­tias végrehajtása, minden szinten, a munkapadokig bezáróan. Nem látványos, de elkerülhetetlen, hogy­­ a ve­zetők ügyéből a tömegek na­pi munkájának részévé vál­jék mindaz, ami a vállalat új helyzetéből, nagyobb ön­állóságából adódik. Ehhez pedig mindenekelőtt az üze­mi demokrácia fejlesztésével, a párt- és a szakszervezetek tevékeny közreműködésével fel kell számolni a vállalati munka és szemlélet megújí­tását, a tehetség, az alkotó kezdeményezések útját álló bürokráciát és középszerűsé­get. Ugyancsak a vezetés dolga a műhelyek számára is érthető nyelvezetre fordí­tani, mozgósító erejű felada­tokra bontani a sok évre programot adó vállalati re­­formtennivalókat. Ma csak így lehet a dolgozó kollektí­vák összefogását, fegyelmét, tulajdonosi öntudatát erősí­teni, magasabb szintre emel­ni, az igazi vezetői képessé­geket, a rátermettséget iga­­­olni. Kovács József A­ Munkaügyi Minisztérium állásfoglalása: áthelyezés esetén régi vállalatától is jár a dolgozónak nyereségrészesedés Érdekes elvi jelentőségű kérdésben foglalt állást a Munkaügyi Minisztérium. Egy dolgozótól, aki áthe­lyezéssel a múlt év közepén új munkahelyre került, régi vállalata megtagadta a nye­reségrészesedést, mivel ná­luk a kollektív szerződés szerint a részesedéshez leg­alább 9 havi munkaviszony szükséges. A dolgozó­­ pana­szát a vállalati munkaügyi döntőbizottság elutasította. A területi döntőbizottság helyt adott ugyan a panasznak, de e döntés ellen a Fővárosi Főügyészség óvást emelt. Az óvás szerint a vállalatnak jo­ga, hogy a kollektív szerző­désben nagyobb kedvezmény­ben részesítse azokat, akik hűségükkel is hozzájárultak a nyereséges gazdálkodáshoz. Az­­ ügyészség véleménye sze­rint ez áthelyezés esetén sem áll ellentétben a jogszabá­lyokkal. Az óvással a területi munkaügyi döntőbizottság nem értett egyet, így az ügy végső elbírálásra a Munka­ügyi Minisztériumhoz került. A minisztérium is törvé­nyesnek ismerte ugyan el a vállalati kollektív szerződés említett részét, amely jogo­san köti feltételekhez a nye­reségrészesedés kifizetését. Ez azonban a minisztérium álláspontja szerint nem vo­natkozhat az áthelyezett dol­gozóra. 1989. szeptember 10., szerük

Next