Népújság, 1971. október (22. évfolyam, 231-257. szám)
1971-10-03 / 233. szám
Mindennapi kenyerünk Lapunk hasábjain, — amint a mindennapi életben is —, elég gyakori téma a kenyér. Az elmúlt napokban azonban mindennap találkozhatott az olvasó mindennapi kenyerünk, legalapvetőbb élelmiszercikkünk előállítási, minőségi, ellátási gondjairól, eredményeiről írott cikkeinkkel. Felelős vezetők, szakemberek válaszoltak kérdéseinkre, beszéltünk háziasszonyokkal, kereskedelmi dolgozókkal, vezetőkkel, sütőipari üzemekben jártunk szerte a megyében, hogy tapasztalatainkról beszámolhassunk olvasóinknak, s a jobb, szervezettebb kenyérellátás, a minőségileg is jobb kenyér érdekében — közvetve és közvetlenül — ráirányítsuk az illetékesek figyelmét az elkerülendő hiányosságokra, a követendő jó módszerekre. A z Elöljáróban azt le let szögeznünk: van elegendő, jó minőségű búzánk, alapanyagunk — (ha a malomipar is úgy akarja!), s tartósan megyénk egyetlen községében, településén sem hiánycikk a kenyér. Vagyis a mennyiségi — kisebb rendelési, mánitá d zavaroktól eltekintve — a megye egész területén biztosított. Kifogások szinte kizárólag a minőséggel (Szihalom, Egerfarmos, Mezőszamere községekben a rendszeres, késedelmes kiszámításokkal kapcsolatban merültek fel A minőségi problémák orc ainak keresése közben sajnos nem juthattunk arra az általános megállapításra, hogy ott gyenge a minőség, ahol korszerűtlen az üzem, s ott pedig egyszerre minden megváltozott, ahol korszerűsítést hajtottak végre. Olyan tapasztalatokról viszont (Pély, Heves), beszámoltunk, hogy a konkurencia a kenyérellátásban is „csodát” művelt, de — amint megírtuk —, olyanféle „haragszom ■rád”-at is, ami szocialista viszonyaink között, ahol minden tevékenység hasznosságát, fontosságát a közérdek határozza meg, luxusnak számít... ! Természetesen fontos és döntő a minőségjavítás szempontjából is az elavult üzemek korszerűsítése, főleg a régóta húzódó egri kenyérgyár mielőbbi felépítése, hiszen a régi, kis egri üzemek egy része düledező, rossz épületekben működik. A leendő egri kenyérgyár kapacitásának tervezésénél figyelembe kellett venni a megyeszékhely és közvetlen környezetének nagy és egyre növekvő idegenforgalmát is. Az összes körülményeket mérlegelve Hatvan, Gyöngyös és Recsk sütőüzemeinek korszerűsítése következik a fontossági sorrendben, amelyekből — amint cikkeink egyikében a megyei tanács szakfelügyelője is írta —, sajnos csak a hatvani fejlesztés megvalósításának van reális pénzügyi alapja az egri új kenyérgyár felépítése mellett a negyedik ötéves tervben, 1975-ig. Ebben az ötéves tervidőszakban így is majdnem háromszor annyi támogatást nyújt az állam megyénk sütőiparának fejlesztésére, előzőben... 1 mint az éi. nagy anyagi áldozatok árán megvalósult, illetve megvalósítandó korszerűsítések, az új üzemek építése — amint erre már utaltunk —, önmagában nem oldja meg sem a sütőipar gondjait, a kenyérminőség javulását. Szemléletbeli, munkaszervezésbeli változásokra is sürgős szükség van, főként a tanácsi sütőipar vezetőinek, dolgozóinak körében. A legtöbb — mint más termelőegységekben is —, a vezetőkön múlik. Elsősorban minél előbb fel kell számolni azt a téves, mechanikus szemléletet, hogy — vasgyártáshoz, gépgyártáshoz hasonlóan —, a kenyérgyártást is centralizálni kell. Ezt a szemléletet az élet, a gyakorlat már régen megcáfolta: a kezdeti — kormányrendeletekkel is bátorított —, ellenkező irányú lépések ékes bizonyságai ennek. Érthetetlen, hogy a tanácsi sütőipari vállalatok miért nézik ellenséges szemmel a falusi igényeket jól kielégítő tsz-, ÁFÉS21-, avagy magánkisipari tevékenységet? Ezek a kisüzemek egy-egy nehezen megközelíthető település, vagy körzet ellátása gondjait veszik le a vállukról. Becsülni, támogatni és segíteni kell ezeket a kezdeményezéseket, amint ezt a vonatkozó párt- és kormányrendeletek szelleme is diktálja. A piacféltés korai, irreális ijedelem: a városok és intézményeik ellátása változatlanul a nagyobb, gyárméretű üzemek által lehetséges. Egyébként van a dolognak egy másik oldala is: piacot egyetlen termelő egység, üzem, vállalat, szövetkezet sem különféle adminisztratív monopolisztikus eszközökkel, hanem termékeinek a minőségével igyekezzen szerezni magának. (Ha például Poroszlón jó kenyeret lehet vásárolni, bizonyára nem megy — még ha saját személygépkocsija is van sem — mélyre kenyérért és így tovább...) Érdemes szót ejteni ebben az összefügésben — a Minisztertanács is a közelmúltban foglalkozott ezzel —, a sütőipari dolgozók bérezéséről, anyagi érdekeltségi rendszeréről. Nem vitás: a tanácsi sütőiparban elavult, korszerűtlen a bérezési forma is, s csakúgy, mint még néhány más területen, szintén több a termelésben közvetlenül részt nem vevők, inproduktív alkalmazottak száma is a szükségesnél. Ezzel magyarázható, hogy ugyanannyi termelési értékért egy tsz-sütőüzemben másfélszer annyi bért tudnak fizetni egy pékmesternek, mint a tanácsi sütőiparban. Ott ugyanis — mélyen legalábbis —, megtalálták a legegyszerűbb, legösztönzőbb, legkevesebb elszámolót és ellenőrt igénylő formáját a bérezésnek: egységnyi késztermékért meghatározott bért adnak, a selejtet pedig megfizeti — aki csinálta... Ennek a bérezésnek korántsem a formáját — hiszen különbözők a viszonyok —, de az elvét és szellemét annál inkább érdemes lenne a nagyobb üzemekben, kenyérgyárakban is átvenni. A több és minőségileg is jobb munkáért a tanácsi sütőiparban sem kell a több bért sajnálni. Ugyanakkor az is tény: a több és minőségileg is jobb munkának — megfelelő bérpolitikával és munkaszervezéssel —, a feltételeit is meg kell teremteni. Így minden bizonnyal kiegyenlítődnek a különböző szektorokban dolgozó sütőipari szakmunkások jövedelemszintjei is. Lehet elfogadható minőségű kenyeret sütni, s zökkenőmentes ellátást biztosítani. Ez cikksorozatunk végső tanúsága, s hasznát, hatékonyságát pedig azon a gyors, pozitív irányú változáson szeretnénk lemérni, amely — reméljük —, végre bekövetkezik. Faludi Sándor A KISZ védnökségi munka célja: A meggyőzés fontossága A NAPOKBAN a KISZ-védnökségi munka eszmei, politikai továbbfejlesztéséről tanácskozott Egerben a KISZ Tisza II. Országos Operatív Bizottságának elnöke. Az ülésen széles körű vita alakult ki, amelyet szeretnénk felidézni. Annál is inkább időszerű ez, mivel több olyan konkrét észrevétel, hozzászólás hangzott el, amely szorgalmazza a védnökségi operatív munka mielőbbi továbbfejlesztését megyénkben is. Köztudott, hogy a Kiskörén épülő Tisza II. vízlépcső hazáink legnagyobb mezőgazdasági beruházása. Ez a méreteiben is monumentális munka lényegében három megyében — Heves, Szolnok és Hajdú-Bihar megyében — formálja át a tájat. A vízlépcső megépülésével lehetőség nyíliik az öntözővíz hasznosítására, amely több ezer katasztrális holdon javítja meg a mezőgazdálkodást és várhatóan növeli a hozamokat Ennek a nagy jelentőségű gazdaságpolitikai feladatnak a megvalósítása és nem utolsó sorban tudatosítása, azonban nem kis feladatot jelent Ez utóbbi tudatformáló munkában jelentős szerepet vállaltak a KISZ-szervezetek, pontosabban megyénk két felsőoktatási intézményének: az egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskolának és a gyöngyösi Felsőfokú Mezőgazdasági Technikumnak KISZ-fiataljai is. Mindkét intézmény ugyanis tagja a KISZ-kb által 1968-ban létrehozott Tisza II. országos védnökségi mozgalomnak. Hogyan tovább a védnökségi operatív munkában? Nos, a jövőben még nagyobb jelentőséget kell, hogy kapjon az agitáció. A fiatalok az épülő Tisza—II. vízlépcső KISZ- és pártszervezetével összefogva több ismeretterjesztő előadást tartanak és a tudományos diákköri pályázatok témáiként pedig számos foglalkozik majd a Tisza—II. jelentőségével. Az agitáció, s ezáltal a meggyőzés lehet az alapja a védnökségi munka további részének. TERMÉSZETESEN már eddig is voltak ilyen irányú törekvések. Az egri főiskola egyik hallgatója például országos pályadíjat nyert az épülő vízlépcsőről írt dolgozatával. Ugyancsak a beruházás propagálását szolgálták azok a korábban Gyöngyösön és az egri főiskolán megrendezett kiállítások, melyek képekben és különféle maketteken elevenítették meg a vízlépcsőt és a környező táj arculatának fokozatos átalakulását. A jövőt illetően még több kiállításra és népszerű tudományos előadásra lesz szükség ahhoz, hogy valóban mind többen megismerjék e népgazdaságilag oly fontos beruházást. Ehhez azonban még több népszerűsített írásos, képes kiadványra és különféle tájékoztató brosúrákra lenne szükség. Ezek száma azonban pillanatnyilag korlátozott, sőt mondhatjuk, nagyon kevés van belőlük a KISZ-szervezeteknél... Olyan igény is felmerült, hogy a következő években a hevesi járás falvaiban minél több végzős főiskolai hallgató vegyen részt tanítási fakorláton. Így lehetővé válik, hogy a vízlépcső szomszédságában elterülő községek iskoláiban a tanítás során az adott helyi példával tudatosítsák a tanulók körében is a Tisza II. jelentőségét Azután az általános tanárképzés szempontjából is nagy fontosságú lehet a KISZ-védnökségi munka. Elsősorban a neveléselmélet — különös tekintettel a hazafias és a világnézeti nevelés — gazdagítására nyújt szép példát a Tisza 11. Ehhez kapcsolódott az az elhangzott javaslat, hogy megyénk két felsőoktatási intézménye tanárok, hallgatók és a Kompolti Növénytermesztési és Talajvédelmi Kutató Intézet munkatársainak bevonásával — olyan operatív bizottságot hozzanak létre, amely tudományos igényű tájékoztatót készít Ez a tájékoztató felöleli a Tisza II. vízlépcső főbb feladatait, gazdasági és politikai jelentőségét, ugyanakkor forrása lehet a fiatalok agitációs munkájának. A TANÁCSKOZÁSON elhangzott észrevételek, hasznos javaslatok iránytűként szolgálhatnak megyénk fiataljainak a Tisza II. KISZ operatív védnökségi munka továbbfejlesztésére. Kíváncsian várjuk megvalósításukat... Mentusx Károly Sértődékeny tolvajok Műszaki átadás előtt jártam az egri lakóház-építkezésnél és feltűnt hogy milyen nehezen lehetett bejutni egy-egy félig kész lakásba. — Nem lehet nyitva, tartani az ajtókat, mert minden eltűnik —, adták meg az éberség magyarázatát. — Mi tűnik el? — Cement, fürdőszoba-csempe, csapok, kilincsek, konnektorok, konyhai, fürdőszobai felszerelések ... többek között olyan csavar is, amely miatt a kész fürdőszobát „szét kell verni”, másképp nem tudjuk pótolni. — A legnépszerűbb tolvajtárgy? — A kukucs . . . — ? — Ez kis optikai berendezés, amelynek segítségével belülről, a lakásból látható, hogy ki akar bejönni. Hiába zártuk be a szobákat, mire a negyedik emeletről leértünk a földszintre a szereléssel, már egy se volt belőle. Akik leszerelik ezeket, nemcsak gyors tolvajok, de sértődékenyek is. Erre utal, hogy amikor váratlan „razziát” tartottak és a sporttáskák, hátizsákok mélyén megtalálták a lopott holmikat, a tolvajok jó része megsértődött és kilépéssel fenyegette meg a „főnökséget”, ha őket meg merik hurcolni. Nos, valóban nem várt szigorú büntetés rájuk, mert távozásuk valóban érzékenyen érintette volna a vállalatokat, hiszen közülük sokan is jó munkások•*. Jó munkások ... csak éppen ragad a kezük az elemelhető csapokra, villanyszerelési anyagokra, s nem érzik, nem akarják érezni azt az erkölcsi felelősséget, amelyet ilyen cselekedetek után „illik” viselni. Mégpedig az elkövetőnek ... Mert ez közönséges lopás, akárhogy is nézzük ... Olyan lopás, amelynek következményeit megérzi a vállalat, mert nem tudja e szerelvények hiányában átadni az épületet és ez kárt okoz a becsületes építőipari munkásoknak is, akik a kötbér, a szerelvények újbóli megvétele miatt jelentős nyereségtől esnek el, az erkölcsi károkat nem is számítva. Erkölcsi károk ... Megkérdeztem a lopások miatt, a sértődékeny tolvajok miatt panaszkodó vezetőt, hogy szolid büntetésen kívül a szocialista brigádmozgalom segítségével próbáltak-e fellépni e közkárosítók ellen? — Lelkükre beszélni... ? Ez volt az első ... de szinte semmit se használt. Azóta sem merjük felszerelni műszaki átadás előtt ezeket az alkatrészeket ... Képzelheti, mit jelent így építeni... Képzelem láttam. Mindettől függetlenül akár- ihogy is felháborodnak e tolvajok- ideje lenne „megsérteni őket”, akár vállalati fegyelmi, akár bírósági eljárás erejéig. Más kérdés, (annak is épp itt lenne az ideje), hogy ezeket a kedvenc „szerelvényeket kapni lehessen az üzletekben, becsületes úton, elfogadható áron ... Valamit talán ez is segítene ... De addig is ... legyenek sértve a tolvajok! Kovács Endre A/VWW\A/VW\AAAAAAAAAAAAAAAAAAé NAGY KÖZSÉG mindenképpen. Úgy húzódik a Mátra déli lejtőinél, mintha körül akarná ölelni a hegyet. Valamikor külön élt Abasártól Pálosveresmart, most azonban már egyetlen közigazgatási egységet alkotnak. Ezért is nyúlik el kilométerek hosszúságában ez a település. Adottságai egyben a legfőbb kérdéseket is felvetik. Amikor tehát a községi tanács elnökével, Tóth Lászlóval a tennivalókról kezdtünk el beszélgetni, mindjárt készen volt a kiindulási pont. Csendes társbérletben él-e a két község lakossága a közös irányítás alatt, vagypedig már kialakult az összetartozás erős köteléke, és egyik sem nézi ferde szemmel, ha a másik kap valamit a közösből? Nagyon határozottan úgy válaszolt a tanács elnöke, hogy náluk ismeretlen dolog a féltékenység: a veresmartiak jól tuják, ők nem másodosztályú állampolgárok Abasáron. Bizonyítékként mindjárt sorolta: klubház néhány évvel ezelőtt hétszázezerért, később egy új üzlet, több mint félmillió forintért és most, a negyedik ötéves tervben végleg meg fogják oldani a biztonságos vízellátást is, ami viszont milliókba kerül majd. A víz ugyan mindenütt megtalálható Abasáron, eljutott már Veresmartra is, de ide az Izzó ad vizet, cserébe az elfoglalt forrásért. A gond is ebből fakad: az Izzó először a saját vízigényét biztosítja, emiatt a veresmartiak olykor hiába nyitják meg a csapot a konyhában. Víz helyett a vita folyik, szinte szakadatlanul az érdekelt felek között. Úgy tűnik, csak a saját vízellátás adja a megoldást. Ehhez kell a már meglevő nyomócsőhálózat kicserélése is, mert a földben levő csövek elavultak, abasar nemsokára saját ÁFOR-kúttal rendelkezik. Tüzelőolajért és benzinért nem kell ezentúl máshová menniük. Segített a községi tanács is, hogy a kúthoz terület legyen, a munkák elvégzéséhez akadjon vállalkozó. Most már azon gondolkoznak, mikor szerelnek fel még egy kutat majd a töltőállomáshoz, mivel a szuperbenzin is kellene. Annyi az autó már a községben. A járművekhez viszont út is kell. A KPM már felújította a községen átvezető utat, de az úgynevezett cigányhidat még csak most kezdik el építeni. Két házat kell emiatt lebontani. Kiigazítják az út vonalvezetését is, hogy a fölösleges elhajlást megszüntessék. Ennek előnye lesz, hogy nem kell a régi hidat lebontani addig, míg az új el nem készül. A munkákhoz több mint három és fél millió forint kell. Jövő év közepén már az új hídon járnak majd a gépkocsik. Mégis marad a megoldatlan kérdés továbbra is: mi lesz a község utcáival? Annyi itt a kis, zegzugos utca és köz, mint kevés helyen. A monda szerint is ősrégi település Abasár. Ezt a nevét ugyan csak a mostani század eleje óta használja, korábban Saárnak emlegették, de a régi történetek szerint Aba Sámuelhez lenne köze a községnek. Az évszázadok eredményezte változások maradványa a szűk, csupa kiszögellés útrendszer. Völgynek le, hegynek felkapaszkodik itt minden út. Házak és pincék sorakoznak egymás mellett. Járda nincs, csak valamivel több, mint az utcák felében. Az is egy oldalon csupán. Pedig nem szegény község Abasár, tudják ezt messze vidékeken. A keskeny utcákban viszont nem fér el a járda is az út mellett. Ezért úgy csinálják meg az úttestet, hogy azt gyalogosok is használnak-NEM IS CSAK a pénzen múlik az építés, bár az anyagiak miatt még tíz év kell ahhoz, hogy mindenütt bitumennel borított út vigyen a házsorok között. Nehézség az is, hogy az útépítők sem szívesen vállalkoznak a cikcakkos körök korszerűsítésére. Nem haladás munka ez, a gépek sem nagyon tudnak itt mozogni. Szóval, büszkék nagyon ősi múltjukra az abasáriak, de jobban örülnének, ha szépen elrendezett települést örököltek volna az ősöktől, amit könnyebben lehetne karbantartani, szépíteni, csinosítani. Nem azért, mintha az abasáriak nem lennének nagyon igényesek a környezetükre. Úgy emlegetik más tájakon, hogy ebben a községben valóságos paloták épülnek. Gazdagok az abasáriak, azt mondják. Tény, akármivel nem elégszenek meg. Ezért is sietnek segíteni a község gondjain. Ha út kell, akkor a családok is hozzáadják ehhez a forintjaikat. Tudják, ezzel tartoznak a községüknek. Miután világlátott emberek, alkalmuk nyílik saját háztájukat másokkal összehasonlítani. Ennek következtében viszont jobb kedvre derülnek mert kitűnik: jócskán előbbre tartanak sok mindenben másoknál. Ezért is ragaszkodnak a fiatalok Abasárhoz. Munkaalkalmat újat adott ugyan a szomszédságukban a bánya és az erőmű, de az ifjú párok inkább a községben építenek új házat maguknak, minthogy máshová költözzenek. Ennek bizonyítékául egyetlen összehasonlítást érdemes elvégezni. Tíz évvel ezelőtt a népszámlálás adatai szerint a mostani lélekszámhoz képest csak egyetlen fővel volt több Abasáron. Kevés község dicsekedhet ezzel. Nem csoda, ha az iskola is a figyelem középpontjában él a községben. Tervezik, hogy a meglevő, többször is felújított épület helyébe egy újat emeltetnek. Legyen már tornaterem is, de a különböző szakelőadók, szertárak se hiányozzanak. A törekvő, továbbtanulni vágyó fiatalok megérdemlik, hogy korszerű körülmények között kaphassák meg alapismereteiket az általános iskolában. EGYSZÓVAL: nincs könnyű dolguk a község vezetőinek, mert a lakosság elvárja tőlük, hogy jogos igényeiket kielégítsék. Bár senki sem nézi ölbe tett kezekkel, hogy valami elkészüljön. Ez is az abasáriakat dicséri. (gmf) Igényes Abasár Két község együtt — A mondától a valóságig Az út tízéves program 1971. október 3., vasárnap