Hevesvármegyei Hirlap, 1902. január-június (10. évfolyam, 1-78. szám)

1902-01-01 / 1. szám

lA* r' '• Tizedik évfolyam. 1. szám Eger, 1902. január 1, szerda. HEVESVÁRMEGYEI HÍRLAP POLITIKAI ÉS VELYESTARTALMÚ LAP. ELŐFIZETÉSI DÍJ: Vidékre postán vagy helyben házhoz küldve: Eg­y érre .................................... 12 korona Fél évre.............................................. 6 , Negyed évre______________ _ 3 , Megjelenik minden szerdán, pénteken és Vasárnap. *** Egyes szám ára 10 fillér. Szerkesztőség és kiadóhivatal, hová a lap szellemi részét illető közlemé­nyek, valamint az előfizetési díjak és hirde­tések küldendők: Egri Nyomda-részv.-táraaság. Kéziratokat nem adunk vissza. Előfizetési felhívás! Lapunk immár a tizedik polgári év számát viseli homlokán. A lefolyt kilenczedfél év bizonysá­got tett arról, hogy lapunk képes az életre s joga van az élethez. Lapunk megindításakor részletez­tük s időnkint ismételtük annak pro­­grammját. Immár jól ismernek. Fölös­leges volna ezúttal újból ismételni a többször megismételteket. Azok marad­tunk, a­kik voltunk s azok maradunk, a­kik vagyunk. A minden irányban való független­ség és liberalizmus vezérlő csillagaink. Jelszavunk : igazság és objektivitás. A hetenkint háromszor megjelenő apnak előfizetési dija — vidékre postán, agy helyben házhoz hordva. Egész évre ................ 12 korona Félévre........................... 6 „ Negyedévre ................. 3 „ Egyes szám ára 10 fillér. Babocsay Sándor főszerkesztő. Dr. Barchetti Károly Dr. Pásztor Bertalan főmunkatárs, felelős szerkesztő.­­Alkalmi sorok. Már Uj esztendő, vigság szerző. Most kezd ujulni. Ujulása vig örömet Most kezd hirdetni . . . Vajjon lehetne-e most másról írni, mint az ujesztendőről ? Képzelhető-e olyan úri­ember, a­ki nem a B. u. é. k. sokszorosításával foglalkozik? Nem és nem. Úgy megszoktuk már ezt a dol­got, hogy hiba, sőt talán bűn volna más tárg­gyal foglalkozni. Pedig, tessék elhinni, kár azért a sok B. u. é. k.-ért. Nagyon nagy kár, hogy annyiszor elmondjuk jókivánata­­inkat. Minden esztendőben ismételjük. Minden évben megköszönjük. Minden évben várjuk, hogy mikor teljesedik be a sok jókivánat. S lepereg a három­százhatvanöt nap. Elmúlik az év. A kí­vánság megmarad kívánságnak, nem válik valóra. Mi aztán úgy segítünk magunkon, hogy magunknak is újra elmondatjuk a sok jó óhajtást, meg másoknak is elrec­itáljuk. Persze csak úgy érzés, szív nélkül, mint a budd­histák imádkozó­gépe. No de olyan is az eredmény, mint a­minő a kívánság volt. Nesze semmi, fogd meg jól! Őszintén szólva, nem is lehet egy­könnyen kimagyarázni azt, hogy miért és honnét eredt ez a szokás. Az új év napja épen olyan, mint bármi más nap. Ugyanúgy kel föl, mint például Szil­veszter­ napján. Ugyanolyan hosszú, épen olyan ködös, vagy tiszta, hideg, vagy enyhe, mint az előző vagy esetleg a következő nap. Igazán semmi különb­ség. Legfeljebb, hogy az idő végtelen folyása közben átléptünk egy ember­alkotta terminuson. Új esztendőbe for­dultunk, mint a­hogy a görög uj olim­piádra, a római uj lusztrumra ébredt. Ez a nap tehát az idők tengerében lépésmérő, az embernek mértföld-mu­­tató. Ezen a napon mérleget csinálunk, épen úgy, mint a jó kereskedő. Össze­állítjuk a tartozik- és követel-rovatot. Igen, mert új év következik reánk. Tiszta számítással akarunk menni a bi­zonytalan elé s mivel magunknak leg­­többnyire gyengék a kilátásaink, jót kívánunk­­ másnak. Mivel pedig csak­nem mindenki így van, mi is azért ka­punk annyi sok üdvözlést, íme, ez a dolog nyitja. Édes mind­nyájan igy vagyunk az újév napjával. És hozzátehetjük, hogy mindnyájan hiába osztogatjuk, hiába fogadjuk a sok elkívánt jót. Nincs eredmény. Avagy van-e kilátás arra, hogy az 1902-dik évben kisebb lesz az adó? Van-e remé­nyünk ahhoz, hogy több lesz a jöve­delmünk, mint az előző évben? Kön­­­nyebülnek-e terheink? Növekedik-e teherviselő képességünk? Nagyobb lesz-e az élet- és vagyon­biztonság 1902- ben, mint volt 1901-ben? Jobban méltá­­nyolják-e majd az érdemeket a jövő­ben, mint becsülték a múltban? Lejebb szállítják-e a kvótát, meg a katonai szolgálatot? Virágzóbb lesz-e iparunk, kereskedelmünk? Elmúlik-e közgazda­ságunk válsága? Jobb dolga lesz-e az iparosnak, kereskedőnek, gazdának, tisztviselőnek? Emelik-e az ujonczju­­talékot? Lesz-e uj Uchatzius, Mannli­cher, hadihajó, kínai zűr­zavar? Felelj meg erre én édes magya­rom ! Ha a szívedre teszed kezedet, ko­molyan, megfontoltan adod meg a vá­laszt: nem sok biztató lesz benne. Ha a „Soll“ és „Haben“ rovatot lelkiismere­tesen állítod össze, akkor nem biztat­hatod magadat valami víg világgal. Ha mindezeken végig gondolsz, be­látod, hogy mire való az a sok jókí­vánság. Nagyon ránk fér. A valóság­ban nem sok a reményünk, legyen legalább valamelyes illúziónk. — Ha a múlt eredményeit nézed, azt is ta­pasztalni fogod, hogy a sok jó kíván­ságnak eddig se volt foganatja. S eb­ből következtethetsz arra, hogy B. u. é. k. most is csak „pengő érez és zengő czimbalom“. De szükséges az illúzióhoz. Mert az is valami ám! Igaz, hogy nem sokat ér. A régi vers vigság szerzőnek tartja az új esztendőt. Mi már tisztában vagyunk azzal, hogy egyik esztendő se hozhat valami nagy vigságot. De micsoda sivár volna a mi életünk, ha reménységünk nem volna. Igen, ez tartja bennünk a lelket, ezért kívá­nunk egymásnak boldog új esztendőt s — habár csaknem bizonyosnak tart­juk, hogy nem sok foganatja lesz — ezért írjuk le annyiszor a B. u. é. k-t. Nesze semmi . . . ! (b. i.) De aztán jól meg is fogd­ ólt boldog tiszvi­­viselő azt a ménkó nagy fizetésjavítást, amit a rólad atyailag gondoskodó kormány juttat sze­rénységedért és az általános képviselőválasztások alkalmával tanúsított jámbor meghunyászkodá­­sodért. Bebizonyítottad, hogy nem mozgolódtál sztrájkszerűen. De hogy is lehet azt rólad felté­telezni, hogy te még azt is­mernéd. Hisz nem vagy te olyan bátor, mint a­milyennek a körmö­­cziek legújabb büszkesége képzelt. Nos, hát most megkapod szerénységednek méltó szerény jutalmát. Fel fogják emelni a fizetésedet, jól értsd meg. A kormánypárt harsonái előre hirdetik a bol­dog órát, amelyet rád Lukacs miniszter expo­­séja hoz. Igaz, hogy maguk is restelkednek a harsonások, hogy nem jön külömb hang a hang­szerükön, de hát azt tartják ők is, hogy jobb m­a a tisztviselőknek 2 fillér alamizsna, mint hol­nap a koldustarisnya. Azaz a koldustarisnya megmarad máról­­holnapra, sőt csak olyan üres lesz holnap is, mint amilyen ma. Mert hogy is lesz csak az a bizonyos fize­tésemelés ? A X. és XI. fizetési osztályok 3 ik foko­zatát eltörüi­k, s az ezen fokozatban lévő tiszt­viselőket a 2-ik fokozatba léptetik elő. Ezek a boldog halandók tehát kerek 100 forinttal több fizetést fognak kapni. És ezt hívják úgy, hogy nesze semmi fogd meg jól. . ? Az az írnok, aki ma 500 forintos fizetéssel lett kinevezve, kap ezentúl 600 forintot, amit a mai rendszer szerint 3 év múltán ért el. A se­gítség tehát megjött annak, aki még nem szo­rult annyira rá, mert fiatal ember, mint az a 600 forintos írnok, aki évtizedek óta kínlódik és kop­lal családjával egyetemben — 600 forintból. Azok most megmaradnak ott, a­mi voltak. Rá­juk nézve semmivel sem javu­l a helyzet, ha csak nem annyival, hogy előbb egyformán volt megosztva minden Írnok XI fizetési osztály har­madik fokozatában, ma pedig épen mégegyszer annyi lesz a 600 forintos írnok, mint a 700 fo­rintos, és így még valamivel nehezebb is lesz az előmenetel.

Next