Hevesvármegyei Hirlap, 1902. január-június (10. évfolyam, 1-78. szám)
1902-01-01 / 1. szám
lA* r' '• Tizedik évfolyam. 1. szám Eger, 1902. január 1, szerda. HEVESVÁRMEGYEI HÍRLAP POLITIKAI ÉS VELYESTARTALMÚ LAP. ELŐFIZETÉSI DÍJ: Vidékre postán vagy helyben házhoz küldve: Egy érre .................................... 12 korona Fél évre.............................................. 6 , Negyed évre______________ _ 3 , Megjelenik minden szerdán, pénteken és Vasárnap. *** Egyes szám ára 10 fillér. Szerkesztőség és kiadóhivatal, hová a lap szellemi részét illető közlemények, valamint az előfizetési díjak és hirdetések küldendők: Egri Nyomda-részv.-táraaság. Kéziratokat nem adunk vissza. Előfizetési felhívás! Lapunk immár a tizedik polgári év számát viseli homlokán. A lefolyt kilenczedfél év bizonyságot tett arról, hogy lapunk képes az életre s joga van az élethez. Lapunk megindításakor részleteztük s időnkint ismételtük annak programmját. Immár jól ismernek. Fölösleges volna ezúttal újból ismételni a többször megismételteket. Azok maradtunk, akik voltunk s azok maradunk, akik vagyunk. A minden irányban való függetlenség és liberalizmus vezérlő csillagaink. Jelszavunk : igazság és objektivitás. A hetenkint háromszor megjelenő apnak előfizetési dija — vidékre postán, agy helyben házhoz hordva. Egész évre ................ 12 korona Félévre........................... 6 „ Negyedévre ................. 3 „ Egyes szám ára 10 fillér. Babocsay Sándor főszerkesztő. Dr. Barchetti Károly Dr. Pásztor Bertalan főmunkatárs, felelős szerkesztő.Alkalmi sorok. Már Uj esztendő, vigság szerző. Most kezd ujulni. Ujulása vig örömet Most kezd hirdetni . . . Vajjon lehetne-e most másról írni, mint az ujesztendőről ? Képzelhető-e olyan úriember, aki nem a B. u. é. k. sokszorosításával foglalkozik? Nem és nem. Úgy megszoktuk már ezt a dolgot, hogy hiba, sőt talán bűn volna más tárggyal foglalkozni. Pedig, tessék elhinni, kár azért a sok B. u. é. k.-ért. Nagyon nagy kár, hogy annyiszor elmondjuk jókivánatainkat. Minden esztendőben ismételjük. Minden évben megköszönjük. Minden évben várjuk, hogy mikor teljesedik be a sok jókivánat. S lepereg a háromszázhatvanöt nap. Elmúlik az év. A kívánság megmarad kívánságnak, nem válik valóra. Mi aztán úgy segítünk magunkon, hogy magunknak is újra elmondatjuk a sok jó óhajtást, meg másoknak is elrecitáljuk. Persze csak úgy érzés, szív nélkül, mint a buddhisták imádkozógépe. No de olyan is az eredmény, mint aminő a kívánság volt. Nesze semmi, fogd meg jól! Őszintén szólva, nem is lehet egykönnyen kimagyarázni azt, hogy miért és honnét eredt ez a szokás. Az új év napja épen olyan, mint bármi más nap. Ugyanúgy kel föl, mint például Szilveszter napján. Ugyanolyan hosszú, épen olyan ködös, vagy tiszta, hideg, vagy enyhe, mint az előző vagy esetleg a következő nap. Igazán semmi különbség. Legfeljebb, hogy az idő végtelen folyása közben átléptünk egy emberalkotta terminuson. Új esztendőbe fordultunk, mint ahogy a görög uj olimpiádra, a római uj lusztrumra ébredt. Ez a nap tehát az idők tengerében lépésmérő, az embernek mértföld-mutató. Ezen a napon mérleget csinálunk, épen úgy, mint a jó kereskedő. Összeállítjuk a tartozik- és követel-rovatot. Igen, mert új év következik reánk. Tiszta számítással akarunk menni a bizonytalan elé s mivel magunknak legtöbbnyire gyengék a kilátásaink, jót kívánunk másnak. Mivel pedig csaknem mindenki így van, mi is azért kapunk annyi sok üdvözlést, íme, ez a dolog nyitja. Édes mindnyájan igy vagyunk az újév napjával. És hozzátehetjük, hogy mindnyájan hiába osztogatjuk, hiába fogadjuk a sok elkívánt jót. Nincs eredmény. Avagy van-e kilátás arra, hogy az 1902-dik évben kisebb lesz az adó? Van-e reményünk ahhoz, hogy több lesz a jövedelmünk, mint az előző évben? Könnyebülnek-e terheink? Növekedik-e teherviselő képességünk? Nagyobb lesz-e az élet- és vagyonbiztonság 1902- ben, mint volt 1901-ben? Jobban méltányolják-e majd az érdemeket a jövőben, mint becsülték a múltban? Lejebb szállítják-e a kvótát, meg a katonai szolgálatot? Virágzóbb lesz-e iparunk, kereskedelmünk? Elmúlik-e közgazdaságunk válsága? Jobb dolga lesz-e az iparosnak, kereskedőnek, gazdának, tisztviselőnek? Emelik-e az ujonczjutalékot? Lesz-e uj Uchatzius, Mannlicher, hadihajó, kínai zűrzavar? Felelj meg erre én édes magyarom ! Ha a szívedre teszed kezedet, komolyan, megfontoltan adod meg a választ: nem sok biztató lesz benne. Ha a „Soll“ és „Haben“ rovatot lelkiismeretesen állítod össze, akkor nem biztathatod magadat valami víg világgal. Ha mindezeken végig gondolsz, belátod, hogy mire való az a sok jókívánság. Nagyon ránk fér. A valóságban nem sok a reményünk, legyen legalább valamelyes illúziónk. — Ha a múlt eredményeit nézed, azt is tapasztalni fogod, hogy a sok jó kívánságnak eddig se volt foganatja. S ebből következtethetsz arra, hogy B. u. é. k. most is csak „pengő érez és zengő czimbalom“. De szükséges az illúzióhoz. Mert az is valami ám! Igaz, hogy nem sokat ér. A régi vers vigság szerzőnek tartja az új esztendőt. Mi már tisztában vagyunk azzal, hogy egyik esztendő se hozhat valami nagy vigságot. De micsoda sivár volna a mi életünk, ha reménységünk nem volna. Igen, ez tartja bennünk a lelket, ezért kívánunk egymásnak boldog új esztendőt s — habár csaknem bizonyosnak tartjuk, hogy nem sok foganatja lesz — ezért írjuk le annyiszor a B. u. é. k-t. Nesze semmi . . . ! (b. i.) De aztán jól meg is fogd ólt boldog tiszviviselő azt a ménkó nagy fizetésjavítást, amit a rólad atyailag gondoskodó kormány juttat szerénységedért és az általános képviselőválasztások alkalmával tanúsított jámbor meghunyászkodásodért. Bebizonyítottad, hogy nem mozgolódtál sztrájkszerűen. De hogy is lehet azt rólad feltételezni, hogy te még azt ismernéd. Hisz nem vagy te olyan bátor, mint amilyennek a körmöcziek legújabb büszkesége képzelt. Nos, hát most megkapod szerénységednek méltó szerény jutalmát. Fel fogják emelni a fizetésedet, jól értsd meg. A kormánypárt harsonái előre hirdetik a boldog órát, amelyet rád Lukacs miniszter exposéja hoz. Igaz, hogy maguk is restelkednek a harsonások, hogy nem jön külömb hang a hangszerükön, de hát azt tartják ők is, hogy jobb ma a tisztviselőknek 2 fillér alamizsna, mint holnap a koldustarisnya. Azaz a koldustarisnya megmarad márólholnapra, sőt csak olyan üres lesz holnap is, mint amilyen ma. Mert hogy is lesz csak az a bizonyos fizetésemelés ? A X. és XI. fizetési osztályok 3 ik fokozatát eltörüik, s az ezen fokozatban lévő tisztviselőket a 2-ik fokozatba léptetik elő. Ezek a boldog halandók tehát kerek 100 forinttal több fizetést fognak kapni. És ezt hívják úgy, hogy nesze semmi fogd meg jól. . ? Az az írnok, aki ma 500 forintos fizetéssel lett kinevezve, kap ezentúl 600 forintot, amit a mai rendszer szerint 3 év múltán ért el. A segítség tehát megjött annak, aki még nem szorult annyira rá, mert fiatal ember, mint az a 600 forintos írnok, aki évtizedek óta kínlódik és koplal családjával egyetemben — 600 forintból. Azok most megmaradnak ott, ami voltak. Rájuk nézve semmivel sem javul a helyzet, ha csak nem annyival, hogy előbb egyformán volt megosztva minden Írnok XI fizetési osztály harmadik fokozatában, ma pedig épen mégegyszer annyi lesz a 600 forintos írnok, mint a 700 forintos, és így még valamivel nehezebb is lesz az előmenetel.