Hevesvármegyei Hirlap, 1907. január-június (15. évfolyam, 1-52. szám)
1907-01-03 / 1. szám
Eger, 1907. január 3, csütörtök. ä. szám. 1 ■ v/b Tizenötödik évfolyam. POLITIKAI ÉS VEGYESTARTALMÚ LAP ELŐFIZETÉSI DÍJ: Vidékre postán vagy helyben házhoz küldve. Egy évre ........................................ 12 korona Fél évre_.............................................. 6 „ Negyed évre_..................... ........... 3 „ . .... Egyes szám ára 10 fillér. ------Megjelenik minden csütörtökön és vasárnap. HIRDETÉSEK 5 fillér NYILTTEREK 15 fillér □ czentiméter térfoglalat szerint. □ czentiméter térfoglalat szerint. Szerkesztőség és kiadóhivatal, hová a lap szellemi részét illető közlemények, valamint az előfizetési díjak és hirdetések kül-Egri Nyomda Részvénytársaság. :-----— Kéziratokat nem adunk vissza. •: I ji^i ajandek. Megszületett. Ausztria már örül neki. A demokrata osztrák császárság, az általános, titkos választással. Nekünk csak a következő új esztendőre ígérik. Azt hiszem, teljesen fölösleges magyaráznunk, hogy az általános, titkos szavazással elvileg nem tudunk és nem is akarunk ellentétbe helyezkedni. De mikor a pitvarban van a megvalósulás, az eshetőségekről elmélkedni nagyon is itt az ideje. Kétféleképen nézzük a dolgok folyását. Felvetjük a kérdést: mit várhatnak tőle Ausztriában? De ránk nézve még fontosabb: hogy leszünk vele Magyarországon ? Hát bizony nagyon furcsa: demokrata Habsburgok — és Ausztriában. Különös jele az időknek. Egy tekintet Ausztria történetére még kirívóbbnak tünteti fel ezt az állapotot. Mi volt azelőtt Ausztria? Hál’ Istennek és Kuné Lászlónak, a mi fiatal, nagy tehetségű egon rágalmazott királyunknak, aki leverte Ottokárt kunjai segítségével, Rudolf odaajándékozta kedves fiának és hívének, Albrechtnek Ausztriát Kun László a maga tekintetéből egyebet nem tehetett. Maga is üldözött vad volt az országban. Várkatonaságát, akik a királyi tekintély főtámaszai voltak, elszedték a rabló főurak, ő csak kunjaira támaszkodhatott. Magyarország függetlenségének pedig már akkor Ottokárban, az „arany királyban“ fő-főellensége támadt. A király üldözött Veidként bolyongott az országban, a pápai legátus, a főurakkal egyformán üldözték. Legalább a főellenség letörésén dolgozott az ifjú király. Annyit elért, hogy Ausztria felől csak 150 év múlva következett be az a veszedelem, amitől már Ottokár idejében tartottak. Ő persze áldozatul esett a pápai legátus és a főurak cselszövényeinek. Egy csapással két legyet ütöttek. Mikor egy gyönge pillanatában a kunok, „ez eretnekek ellen fordult, nemcsak a királyi hatalmat fosztották meg vitéz harcosaitól, de a királyt is megölték miatta__ Ilyen a magas politika! Azóta Ausztria magán családi birtoka, német birodalmi hűbér. Csehországra is ugyanaz a sors várakozott. Hiába próbálta megfordítani itt is az idők járását a lángeszű Bethlen Gábor. Hogy ilyen magánbirtoknak akarták tekinteni Magyarországot is, azt már a „hálás“ Habsburgi Rudolf is bizonyítja, aki Magyarországot, úgy a mint volt, mindenestől fiának ajándékozta. Egy bizonyos: az osztrák alkotmányosság gyönge és béna maradt az újabb időkben is. Ott a császári akarat dönt és döntött mindenben. A nemzetiségek veszekedése és csakis ez állandó. Mit akarnak tehát az általános, titkos választással? Mit, hát hiszen azt megmagyarázta Beck, így nyilatkozott okosan és bölcsen: „A korlátolt választói jog mellett a véderő kifejtése lassú, sőt akadályokba ütközik. Mert Franciaország és Németországban a legnagyobb erőlködések történnek, hogy az ország véderőképességét a legszélsőbb határokig kifejtsék.“ Tehát a hódítás a cél most is. Új tartományok, új piacok szerzése az osztrák iparnak. Ezért a szent célért Magyarország persze nem valami nagyon lelkesedik. De hát hogy is lelkesedhetnék? A titkos cél tehát az általános választói joggal az, hogy Magyarországon is új alapokra fektessék a császári akaratot. Az a biztos reménységek, hogy Magyarországon az új renddel együtt feltámad a nemzetiségi kérdés s a magyarokat is le lehet gyűrni, megszelídíteni a császári akarat értelmében. Persze, arra nem számítanak, hogy ha Magyarországot Ausztria züllő állapotába kergetik, mi lesz hát akkor a császári hatalommal is? Ily körülmények között nekünk csak egy menekvésünk lehet. Az általános titkos választói jog elől nem térhetünk ki . Magyarország jövője azon fordul meg: meg tudjuk-e az új rendet úgy alkotni, hogy a magyar állameszme diadalmasan kerüljön ki belőle? Régi törvényeinkről. Dr. Alföldi Dávid úr a Heves vármegyei Hírlap múlt hó 3U iki számában előadja, hogy az ő előző közleményét a törvényekhez értő ember oly világosan megértheti, hogy ahhoz bővebb magyarázat nem szükséges, de mégis kénytelen a köztünk fenforgó vitát néhány megjegyzéssel a maga eredeti medrébe visszaterelni. Cikke folyamán még többször hivatkozik törvénytudó és joghoz értő emberekre, mint akik csak azt a nézetet vallhatják, amelyet ő. Kijelenti továbbá, hogy a vita most már csak két pontra zsugorodott össze s ráadásul Heves vármegye törvényhatósági bizottságának értelmi és erkölcsi színvonaláról ad a világnak tájékoztatást, mondván, hogy a közgyűlés legnagyobbrészt laikusokból áll, akiket az én felszólalásom könnyen tévedésbe ejthetett. A közgyűlés tagjainak a dolga, hogy Alföldi úr ezen kijelentését miként fogják honorálni, nekem azonban kötelességem kimutatni, hogy én nem ejtettem őket tévedésbe, hanem tévedésbe estek volna, ha a feliratot eredeti szövegezőjében elfogadják. És itt egy véletlen körülmény is kezemre játszik. Egy a joghoz értő és törvénytudó úr az Egri Híradóban hozzászólt , a mi vitánkhoz, s felemlítve Alföldi urnak a Hevesvármegyei Hírlap múlt hó 20-iki számában megjelent közleményét, melyben azt vitatja, hogy Hevesvármegye közgyűlési határozatának indokai alaptalanok: az 1608. évi koronázás előtti törvénycikket és Alföldi urnak ezen törvénycikk állítólagos tartalmáról mondott szavait veszi elő s ezeket mondja: „Ezt a törvényt ugyanis akként magyarázta (t. i. Alföldi ur),hogy „a király szentesíteni tartozott azt, a mit a karok és rendek az országgyűlésen elhatároztak“, hogy „a törvényhozó hatalom kizárólag az országgyűlésre lett ruházva, vagyis a királynak szentesítési joga korlátozva lett.“ Aztán így folytatja tovább: „Előre is kijelentem, hogy e törvényben egyetlen szóval sincs kimondva, hogy a király az országgyűlés által hozandó törvényeket szentesíteni köteles, egy betűvel sincs említve a koronás király szentesítési jogának korlátozása.“ Ez a törvénytudó és joghoz értő ur tudományosan kimutatja, hogy mi a kérdéses törvénycikk igazi tartalma és értelme s ennek során igazolja e törvénycikkről való felfogásom helyességét; ellenben nyíltan megmondja, hogy Alföldi úr „olyan valamit gondolt abba, ami ott nincs, oly közjogi elvet emel ki, mint a törvényben levőt, mely e törvényben elő nem fordul.“ Magyarul mondva: Alföldi úr ezt a törvényt félreértette. És ezt a lust most már nem egy laikus, hanem egy kalkutörvénytudó és joghoz értő úr mondja ki. Hallgatagon ugyanezt fejezték ki azok a törvénytudók és joghoz értők, akik a múlt évi dec. 17 iki közgyűlésen szép számmal jelen voltak s felfogásmat a magukévá tették. Ki kell még emelnem, hogy a törvénytudókra és joghoz értőkre való sűrű hivatkozás ezen esetben egészen felesleges, mert csakis arról volt szó, benne vannak-e a magyar Corpus Jurisban azok a törvények, amelyekről én azt mondtam, hogy nincsenek ott, és hogy úgy szólnak-e a törvények, ahogy Alföldi úr mondta, vagy ahogy én ? Ehhez nem kell sem törvénytudás, sem joghoz értés, hanem elég megtekinteni a törvénykönyvet s egybevetni a két szöveget. És ez megtörtént a közgyűlés színe előtt, amely tehát alaposan és helyesen határozott. Éppen azért nagyon különös, hogy Alföldi úr a közgyűlést olyan színben akarja feltüntetni, mint a mely a kérdés megítélésére nem képes s a melyet könnyű volt nekem tévedésbe ejtenem. Mind a két vádja igazolatlan és igaztalan. Mert hát csakugyan értelem-és akaratnélküli valami az a közgyűlés? Olyan valami, amit az ember az ujján forgathat ? Alföldi úr tapasztalhatta, hogy nem azt E bizottságnak Alföldi úr által laikusoknak neve —ó.