Híd, 1934 (1. évfolyam, 1-8. szám)

1934-05-09 / 1. szám - Hídat verünk

HIDAT VERÜNK Hidat verünk a keserű ma és az ígéretes holnap között tátongó szakadék felett, hogy elérjük a boldogabb jövőt. Hidat verünk a régi és az új kultúra, az idősebb és az ifjú nemzedék életfelfogása közé, mert meggyőződésünk szerint az ifjúságnak nem az a feladata, hogy romboló csákánnyal rohanjon mindannak, amit a régiek építettek, hanem az, hogy a munkát ésszel és erővel a saját és az eljövendő nemzedék igényei szerint folytassa. Hidat kívánunk építeni a magyar és a délszláv n­ép és kultúra közé, hogy a két nemzet műveltségi kapcsolatai még szoro­sabbakká váljanak. Hidat akarunk építeni a korok, életfelfogások, nem­zetek — hidat ember és ember közé. * A hídverés, amelynek pillérei nemzeteket fognak egybe, oszlo­pai pedig az ifjúság lelkének mélységeiben nyugszanak, kétségtele­nül nehéz munka. Mert ma hiába fekszenek önfeláldozó egyedek a szeretet, a megértés szakadékára, amelyet egy világtévedés okozta megrázkódtatás nyitott meg az emberiség lábai előtt, egész generáció szükséges ahhoz, hogy azon átmentse többezer éves életünket, érté­keinket. De nincs, aki a hídverést megkezdje, aki követ gyűjt­sön, nincs, aki odaálljon első kőnek . .. ? Van. — Ez az ifjúság. Két évvel ezelőtt az őrtűz már ugartörő munkát végzett ezen a téren. Az ő munkája a Híd­ba megy át és a híd szélesebb ala­pon, nagyobb felkészültséggel folytatja azt, így egyik legfőbb fela­data az, amit az Őrtűz is vallott, hogy kiépítse a baráti és kultúr­­kapcsolatokat a délszláv és a magyar ifjúság között. Eddig hiányzott az ifjúság tömegével az egymásrautaltság és a boldogabbnak kívánt jö­vő közös alakításának érzete. Nem vált általánossá az a felismerés, hogy magunknak kell gondoskodni a saját jövőnkről, magunknak kell megkeresni az utakat mindannyiunk számára. A nagy háború és a folyton változó idők nagyon sok utat betemettek, gazzal nö­vesztettek be,­­ sőt sokan azt hirdetik, hogy minden régi utat használhatatlanná tettek az elvonult viharok. Mi, a délszlávországi magyar ifjúság,­­ ezt valljuk be őszin­tén, nem tudjuk, hogy melyik út a használható és egyáltalán halad­hatunk-e a régi kitaposott utakon. Az alapépítmény megvan, de azon újszerű házat kell építeni, hogy a mi számunkra lakható le­gyen. Az ifjúság úttalansága és tétova ösvénykeresése megmutatko­zik nemcsak a nagy, az egész társadalomra kiható kérdések megol­dásánál, hanem a teljesen egyéni ügyek vitelénél is. Vajjon nem min­dennapos kérdés- e a pályaválasztás? Hiába kutatunk, nincs egyetlen

Next