História 1997
1997 / 2. szám - FIGYELŐ - SOÓS ISTVÁN: József főherceg és a romák
József főherceg és a romák Egy sikertelen megoldási kísérlet a 19. században A Magyar Tudományos Akadémia 1906. május 20-án tartotta ünnepi közgyűlését az alig egy évvel korábban elhunyt József Károly Lajos császári és m. királyi főherceg (1833-1905) tiszteletére. Az emlékbeszédet a tudós barátja és munkatársa, a klasszika-philológus és nyelvészprofesszor, Ponori Thewrewk Emil mondta. A magyar honvédség egykori főparancsnoka, a nemzetközi hírű ciganológus és polgártársainak jólétéért munkálkodó József főherceg jellemképét felvázoló előadás szenvedélyes hangvételű volt. Ponori Thewrewk külön hangsúlyozta: József főherceg mind a hazai, mind a külföldi nyelvtudomány és etnográfia területén érdemeket szerzett, kiemelte jelentős szerepét a cigányság társadalmi és szociális felemelkedéséért végzett munkában. Miért éppen a cigányok? Már a kortársakat és életrajzírókat is foglalkoztatta a kérdés: mi vonzhatta a „legmagyarabb Habsburg” főherceget a társadalom perifériájára szorult, lenézett és megvetett cigányság közé? Az okot általánosságban a főherceg szívjóságával és humanitásával magyarázták, azaz: „lelke szánalmat érzett ez iránt a hazátlan [...] kóbor faj iránt. [A főherceg első találkozásai a cigányokkal állítólag az 1850. évi csehországi látogatására datálhatók.] Megszánta őket, és elismerte emberi mivoltukat. Pártfogásába vette a cigányságot, segítette őket, azon fáradozott, hogy visszaadja őket önmaguknak és a társadalomnak.” Sok évtizedes ciganológiai munkássága azonban egyértelműen bizonyítja, többről van itt szó. Egyrészt a cigányságot a korabeli magyar társadalom egyenjogú állampolgárainak sorába akarta emelni, s ez volt egyik alapja a tudatos, elkötelezett magatartásnak és program-A cigánykérdés a mai Európa egyik leginkább feszítő emberjogi és társadalmi konfliktusforrása. Sem Nyugat-, sem Közép-Kelet- Európa államai, politikai gondolkodói nem tudják, mitévők legyenek. Figyelmeztetés: szembe kell néznünk a valósággal, cigányoknak, nem cigányoknak együtt... nak. Másrészt a főherceg felismerte és feltárta a romákban rejlő kulturális tehetséget, mindazon értéket és adottságot, melyek megmentését közügynek tekintette, és fáradozott közkinccsé tételükért. A cigány nyelvjárások felkutatása, vallás- és hiedelemviláguk, erkölcsük, zenéjük, táncaik, múltjuk és mindennapi életük képezték tanulmányai tárgyát. Kora társadalma többnyire ellenszenvvel kísérte mindazon törekvését, mellyel a cigányokat a folytonos kóborlás helyett állandó letelepedésre, rendszeres munkára ösztönözte saját birtokain (Alcsút, Bánkút, Kisjenő). Viselkedését „nagyúri szeszély szülte különcködés”nek tartották, hiszen sajátos módon igyekezett eredményeket elérni, nem pedig az állam és a közigazgatási szervek által képviselt agresszív eszközökkel. Személyes indítékai közt tartják számon életrajzírói azt az anekdotába illő körülményt, hogy a Lombardiában 1853-56 között a Wasa-gyalogezrednél szolgáló fiatal főherceg szerint a cigány katonák azon egyszerű oknál fogva nem teljesítik feljebbvalóik parancsát, mivel azt ők nem is értik. Állítólag ekkor határozta el a „jóságos” főherceg a cigány nyelv elsajátítását. Az ekkor már számos nyelvet kitűnően beszélő főhercegnek jelentős segítségére volt ebben Richard Liebich német cigány nyelvtana. Többéves cigány nyelvi tanulmányai során nemcsak a roma nyelv alapjait sajátította el, de behatóan foglalkozott a különböző roma nyelvjárásokkal is. Ezt példázza híres „Cigány nyelvtani’-a. (Feltehetően elveszett cigány nyelvi szótára kézirata.) Az 1870-90 között gyűjtött, hozzá intézett török, szerb, magyar, szlovák, román, német eredetű, cigány dialektusokban írott leveleket 1890-ben publikálta. A korabeli híradások szerint a főherceg állandóan jegyzetfüzettel járt a romák közt, hogy a különös, vagy tudományos szempontból fontosnak vélt dolgokat azonnal felírhassa. Mint egyik levelében megjegyezte: „A czigány nyelv lassan elenyészend, csuda, hogy eddig élt, azért iparkodtam Miklosichcsal anynyira még emlékét fönntartani.” Irányításával épült a millenniumi cigányputri és -sátor is, melyet hosszas tanulmányozás előzött meg. Egész kis romisztikai szakkönyvtárra sikerült így szert tennie. „De többet végeztem szóval a romákkal, mintsem bírtam volna könyvekből, sőt bevallom, hogy sok czigány munkáról tudomásom sem volt” — írta egyik levelében. Az 1880-as évektől kiterjedt levelezésbe kezdett a romisztika legkiválóbb tudósaival, köztük Charles Godfrey Lelanddal, a „Journal of the Gypsy Lore Society” szerkesztőjével és kiadójával, valamint David MacRitchievel, a társaság titkárával. A főherceg József főherceg, 1896 körül