Hód-Mező-Vásárhely, 1883. január-június (13. évfolyam, 1-25. szám)

1883-04-22 / 16. szám

XIII-ik évfolyam 1883 16-ik szám. Vasárnap, április 22-én. Előfizetési dij: Vidékre postán és helyben egész évre 1 fi­t. félévre 3 írt, negyedévre 1 írt. Megjelen : minden vasárnap reggel Egyes szám­ára 10 kr. A lap szellemét illető közlemé­nyeit valamint az előfizetési pén­zek, hirdetések és ezek dijai a szerkesztőhöz, III. tized 828. sz. a. küldendők. KÖZÉRDEKŰ TÁRSADALMI HETILAP. Hirdetési dijak: 4 hasábos petitsor, vagy annak helye egyszeri beigtatásnál 5 kr. kétszerinél 4 kr., többszörinél 3 kr. Bélyegdij minden beigtatás után 30 kr. A nyílttérijén a 4 hasábos petit­sor díja 15 kr. A lapot illető ügyekben naponként csak déli 12 órától délutáni 2 óráig és este 5 órától 6 és fél óráig fogadhat el látogatásokat a Az iparegylet. Városunk közjólétének előmozdításá­ban, az iparegylet, fennállása óta folyton fáradozott. Hogy milyen sikert ért el? Azt szá­mokban kifejezni e pillanatban nem tud­juk. De annyit bátran el merünk mon­dani, hogy használt annyit, mint a­mennyi pártfogásban városunk közönsége által ré­szesült. Azt is bizonyossággal el merjük mondani, hogy folytonosan teljes erejéből törekedett czélját elérni. S mi ez a czél? Írjuk ide az alap­szabályok 1. §-át, azonnal tudni fogjuk: „Név, czél és hatáskör. 1. §. A hód­­mező­vásárhelyi iparegylet hat évi alaku­lási időtartamának elteltével állandósítja magát s mint ilyen állandó testületnek czélja: a helybeli s közvetve a hazai ipar helyes irányban való fejlődését, tökéletese­dését s fölvirágzását előmozdítani.“ Mi által akarja e czélt elérni? Ezt megmondja a 2. §, a­mely így szól: 2. §. Ezen czél elérésére a következő eszközöket használja az egylet: a) Az iparra vonatkozó versenyeket idéz elő, egyfelől az által, hogy időszakonkint iparkiállításokat rendez, másfelől az által, hogy a kitűnőbb kézműipar és gazdászati czikkekre, az egy­let pénzerejéhez mérve, időszakonkint ju­talmakat tűz ki. b) A szegényebb, különö­sen a kezdő iparosokat segélyezni. c) A tanulók és segédek szaknevelését, szellemi és erkölcsi művelődését, a létező viszonyok közt lehető módon előmozdítja d) Az ipart tárgyazó ismeret s általános szellemi és erkölcsi műveltség terjesztése, szakértelem fejlesztése végett olvasótermet nyit s azt szakművekkel, folyóiratokkal s egyéb a kézműipar és gazdászat érdekében szüksé­ges tárgyakkal ellátja, e) Oly egyesületek és vállalkozók pártolása, s oly hasznos in­tézmények fölállítása, melyek a kézműipa­­rosok és gazdaközönség anyagi és szellemi érdekeinek emelését tűzik ki feltételül s illetőleg azokat előmozdítják.“ Ezen sok üdvös dologból az iparegy­let némelyeket valósított, némelyeket nem valósított. A­mik meglettek, a szorgalom által lettek meg, a­mik elmaradtak, a szi­gorú körülmények, a lehetetlenség miatt maradtak el. Köztudomású dolog, hogy az iparegy­letnek mostani igen tisztelt elnöke, Lázár István úr, jelentékeny helyet foglalt el az alapítók között; az iparegyletet fennállása óta folyton buzgó és hatásos közreműkö­désével segítette, s még azt az áldozatot is meghozta, hogy bokros teendői mellett az elnökséget is most már a második esz­tendőben viseli, s az iparegylet fejlődését előre vitte. Az iparegyletnek többi közre­működő tagjai is hasonló ügyszeretettel s buzgósággal segítették az iparegyletet az ő czélja elérésében. Innen van az, hogy az iparegylet­­ a legnehezebb időben is folyton gyarapo­dott s folyton erősödik. A­mi még hátra van, ily férfiak törekvése által, idő folytán mind el lesz érve. Hanem bizony vigyázni kell. A legnemesebb buzgóságból tett lépés, ha tévesztve van, nagyon sok bajt okoz­hat; a fejlődést lassúbbá teheti, bizonyos időre megakaszthatja, sőt hátra vetheti. S a mi igénytelen nézetünk szerint ilyen tévesztett lépés van most készülőben. S ez nem más, mint az, hogy még mielőtt az iparegylet adósságát kifizette volna, új adósság csinálása segedelmével építkezni akar, és­pedig szerintünk hely­telenül, mert egy hosszú kiugró által így is szűk udvarát akarja ketté rekeszteni. Az ilyen építkezést mi nem helyesel­jük, s ettől az iparegyletet óva intjük. Már maga az új adósságcsinálás, mi­előtt a régi letörlesztetett volna, oly egy­letnél a melynek jövője a tagok számától függ, oly állapotokat idézhet elő, a­melyek veszedelmes válságot idézhetnek elő. Mi lesz, ha meg­talál a tagok száma fogyni ? Tanuljunk a casinó esetéből; a tagok meg­­fogyása itt is nagy nehéz bajt okozott! A másik dolog az, hogy az iparegylet udvara magában véve szűk; az adott kö­rülményekhez szépen befásított kis­térség, mégis a tavaszi, nyári, őszi kellemes na­pokon, reggeleken, est­éken, üdülést adott a tagoknak. Ennek beépítése e jótékony­ságot tönkre teszi. A harmadik az, hogy az érteni szán­dékolt egy terem, bővíti ugyan a szoba­helyiségeket, de nem felel meg az ipar­egylet jövő fejlődése szükségeinek; ez­által csak nagyon ideiglenesnek, csak részsegít­­ségnek tűnik fel s messze hátraveti az igazi egész segítséget; olyan gát lehet az, a­melyet később úgy kell pénzért az útból elhordatni. Van az iparegyletnek egy másik terve, a­mi, ha jól tudjuk, legnagyobb részt Lá­zár István úr gondosságából származott. E terv szerint, a mostani nagy épületnek a sarokig való kitoldása s onnan meggörbítése volna. Ez a terv jó. Ezt kell végrehajtani. Hogy most nem lehet? Hát várni kell, majd lehet később; lehet jót alkotni; min­­­­den időben hasznavehetőt, a mely dicsé­­rendi létesítéit s méltó kifejezője lesz az iparegylet erejének s fontosságának. Az az idő, a melyben az említett igazi jó tervet kivinni lehet, nincsen már na­gyon messzire. Feltéve, hogy az iparegylet a tévlépést kikerülendi Adósságát nem so­kára letörleszti, ezután a tőkésítés követ­kezik. Ennek 10 évig való folytatása bizo­nyosan kiszűri azt a 6000 irtot, a­mibe az utczarész pompás kiépítése kerülne. Ezért érdemes várni inkább, mint káros, szokatlan, nem kielégítő, ideiglenes jellegű toldozást csinálni a jó jövőnek megron­tásával. Ha kiállítási termek kellenek, lehet ilyeneket addig, míg az iparegyletnek magának lesznek, másutt is kapni; a Prés­házban van helyiség elég, már volt is ott kiállítás. A köztörvényhatóság, a­mely az ipar és gazdászat érdekében most is tart egy felső népiskolát; szalmafonási s esz­­tergályozási tanműhelyet nyitott; ha meg­kerestetik , bizonyosan gondoskodik alkal­matos kiállítási helyiségről. Legalább a mi városunk — minden zilált viszonyai mel­lett — közművelődési, ipari, közgazdasági czélokra, idáig, helyzetéhez képest gazda­gon áldozott, s bizonyosan fog ezután is. Nekünk tehát igénytelen nézetünk az, hogy az iparegylet, mig pénze nincs, ne építsen, különösen ne a legújabb terv sze­rint, hanem haladjon idáig folytatott pá­lyáján s eljön az idő, midőn ugyancsak Lázár úrnak utczai jó tervét foganatosít­hatja. Az iparegylet czélja annyira életszük­ség, hogy azért minden polgár köteles a maga áldozatát meghozni. A czél elérésére használandó eszközök, kevesebb fontosság­gal nem bírnak. Azon polgártársaink iránt, s köztük Lázár István érdemdús elnök iránt, a­kik fáradhatatlan buzgalommal, lankadatlan kitartással törekszenek a szent és szükséges czél felé, még akkor is, mi­dőn véleményünk az övékétől merőben el­tér: elismerésnél és tiszteletnél egyebet nem tudunk érezni, s kívánjuk, hogy az ő bölcs vezérletük alatt legyen virágzó az iparegylet. A takarékosság.* Egy oly fontos tárgyról kívánunk szólani, mely úgy az egyes ember, mint a nemzetek jó­létének s boldogságának alapját képezi s m­elylyel mégis — kivált a jelen korban — vajmi kevesen foglalkoznak s melyet még kevesebben tűznek életczéljokul. A takarékosság és mivelődés egy napon születtek, még pedig épen akkor, midőn az em­berek belátták, hogy tanácsos lenne nem csak a máról, de a holnapról is gondoskodni. Az emberek csakis akkor kezdtek takaréko­sak lenni, midőn m­ár némi bölcsességre tettek * Felolvasta Fodor Lajos a „Gazd. egyletében. szert s így azt is bátran ki lehet mondanunk, hogy a bölcs emberek takarékosak vagy helye­sebben : azok az igazi bölcs emberek, a­kik taka­rékosak. A vad törzsek gyermekei a legnagyobb mértékben tékozlók, mert ezeknek sem előre látá­suk sem holnapjuk nincs. A történelem előtti korszak emberei nem takarítottak meg semmit, kivájt üregekben, gályákkal fedett odúkban ta­nyáztak, az erdőségben gyűjtött gizgázból­­ten­gették magukat, fogalommal sem bírtak a föld­m­­ívelésről s csakis aránylag újabb időben történt, hogy a veteményt tápszerül összegyűjtötték s annak egy részét a jövő vetésre megtakariták. Majd az ásványok felfedeztetvén s tűz segélyével érczczé olvasztatván, az emberiség ez által óriási lépést tett előre, a föld világ előtt szabad tér nyílt a telepítésre s polgáriasodásra. Ha az emberek saját előnyükre nem fordít­ják vala elődeiknek hasznos munkálkodását, to­vábbra is vad állapotban tengődnek. A földtalajt hatalmukba kerítvén, szükségleteik termelésére forditák. Műszereket, gyárakat alkotának s fára­dozásuk üdvös eredményeit mi már élvezhetjük; megteremték a művészetet, tudományt s mi örö­köljük küzdelmeik jótékony áldását. Ez áldásokat személyes okulás és élő példa utján örököljük át. Egyik nemzedék oktatja a másikat. Rég elhunyt nemzetek küzdelmes mun­kái igy szálottak át apáról fiúra, igy gyarapiták folytonosan az emberi nemzet természetes örök­ségét, mit aztán a polgáriasodás leglényegesebb tényezője gyanánt tekinthetünk. E szerint tehát örökségünk b­irtokába őse­ink küzdelmének árán jutottunk, ezt azonban csak úgy élvezhetjük jogosan, ha munkásságuk­ban mi is tevékeny részt veszünk. A munka alól nincs feloldva egyikünk sem. Munkásság nélkül az élet értéktelen, hasonló az erkölcsi álom­­kórhoz. A derék ember — mondja egy kitűnő an­gol tudós — iszonyodnék léhütők módjára mások nyakán­­ éledni; nem tudna hasonlítani a mag­tárban élősködő férgekhez, nem tudna olyan lenni, mint a kisebb halakon portyázó c­ápa, sőt inkább,­­embertársai fáradságos küzdelmeivel egyen­súlyba igyekszik hozni saját kötelességeit, jelen­tékenyen s jótékonyan mozdítván elő a közjót. A munka nem csak szükségesség, de egy­úttal gyönyör is. Mi máskülönben átokká fajul­hatna, testi szervezetünk szerkezete folytán ál­dássá dicsőül. Mi lenne az ember, mivé válnék maga az élet, hová sülyedne a polgáriasultság áldó munka nélkül­ ? A­mi az emberben nagy, nemes és ma­gasztos, azt a munkának köszönheti. Az a szárny, melynek segélyével az égbolt ivóig repülünk, t. i. az ösmeret, egyedül csak munka által szerezhető meg. Isteni tisztelet az, kötelesség és halhatat­lanság, de csak azokra nézve, a kik nemes indok­ból s tiszta czélokért fáradoznak. Találkoznak mégis egyesek, a kik zúgolódva panaszkodnak, hogy nekik a munka járma alatt kell nyögniük. — A nyomorult emberek közül bizonyára legszerencsétlenebb a munkakerülő; az, kinek élete terméketlen szikla. Hát nem az ilye­nek közül kerül-e ki a legtöbb czivakodó, nyo­morult elégedetlen ember, kik örökösen ásitoz­­nak, terhei önmaguknak s másoknak, terhei a földnek, kiknek eltávozásuk maga után nem hagy semmi űrt s kiket nem szánhat senki sem. A munkások közé nem csak az izmokkal és idegekkel dolgozó egyéneket sorozhatjuk; erre a ló is képes. A valódi munkás szellemileg is foglalkozik. Ennyit beszélvén a munkálkodás szükséges voltáról, vegyük figyelembe most már, hogy mit érünk el az abból reánk háramló előnyökkel. Két­ségbe vonhatlanuul igaz, hogy az ember mai nap­­ság is vad állapotban tengődik az ősei által gyűjtött ismeretek megtakarítása nélkül. A megtakarított hagyomány, a munka ered­ménye s a műveltség áldásai csak ott s csak akkor gyarapodnak, a hol és a mikor a munká­sok a takarékosság erényét léptetik életbe. Taka­rékosság alkotja a tőkét s egyedül a tőke a munka tartós eredménye, mert a fáradhatlan munka gyümölcsét nem szokták könnyedén el­vesztegetni. Csakhogy a takarékosság nem természeti ösztön; az élet iskolájában szerezhető tapasztalati szabály ez. Fő alapja az önmegtagadás, a jelen gyönyöreiről való önkényes lemondás később el­várható jobb reményében, testi indulatainak ér­telmes fékezése, előre látás és gondoskodás. Nem csak a rövid mai napról, de s holnapról is gon­doskodik. Befekteti a megtakarított tőkét, gyü­­­mölcsöztetvén azt késő jövőre is. És mégis, mily kevesen gondolnak a jö­vőre, mintha elfelednék még a múltat is, pusz­tán csak a jelen előttük minden. Nem tartogat­nak meg semmit, elverik minden jövedelmüket, nem gondoskodnak saját magukról, nem törőd­nek családjaikkal. Szerezhetnek sokat, de az utolsó krajczárig föleszik vagy eliszszák. Csuda-e aztán, ha az ilyen emberi állatok örökösen sze­gények s a romlás szélén tántorognak. A­mi az egyesekre alkalmazható, az a nem­zetekre is épen úgy. A­mely nemzet fölemészti terményeit, nem tartván meg semmit tartalék­­segélyül, tőkével sem fog szükség esetén rendel­kezhetni, s ha a nemzet nem rendelkezik tőké­vel, kereskedelme gazdálkodása, ipara satnyúl és elhal. Miből teremtsen jótékony intézeteket, mi­ként állítsa fel az elhaladásához szükséges isko­lákat. A világ elhaladásának gyökere tehát a takarékos iparkodás. Nézzünk csak a szegény Spanyolországra. Ott a leggazdagabb talaj silányan terem. A Gua­­dalquivir partja mentén, hol egykor 12 ezer köz­ség állott, ma már alig lehet látni 800 falut, ez is többnyire koldusoktól hemzseg. Élethiven jel­lemzi e népet eme spanyol közmondás: „a föld kitűnő, a jó ég is kegyes, de az már kiállhatat­­lanul rész, hogy a munka kettőjük közé furako­­dott“. Kitartó küzdelem, türelmes munka, sehogy sem fér meg egy hajlékban a spanyollal. Részint a gondatlan tunyaság, részint a büszke hölyf fogja el a tisztességes munkától. A spanyol szé­­gyenli a dolgot s nem pirul el, ha alamizsnáért koldul. (Folyt. köv) Törvény­hatósági közgyűlés, 1883. ápril 10. Elnök Ábrás Károly polgármester, jegyző Kmetyko József főjegyző. 1. Elnök polgármester előterjesztvén, hogy Főispán úr omlzsga hivatalos ügyben sürgősen Budapestre hivatván fel, a közgyűlés vezetésével őt bízta meg s midőn e körülményt bejelenti, a közgyűlést megnyitja s mielőtt a tárgysorozat le­­tárgyalása megkezdetnek előadja, miszerint mind­­annyiunk előtt ismeretes azon mélyen megren­dítő eset, mely Mailáth­ György országbíró s a fő­rendiház elnökének meggyilkolásával az országot érte. Nemcsak az igazságszolgáltatásnak volt ki­magasló alakja, hanem híven munkálta a magyar haza érdekeit is s elhunytával nagy veszteség érte a magyar nemzetet. Az érdem elismerése legtöbb­ször a bekövetkezett halál után nyer méltánylást, indítványozza, hogy mivel az ország több me­gyéje és városa már kifejezte részvétét, mi is in­tézzünk részvétiratot a gyászoló családhoz. Az indítvány egyhangúlag elfogadtatik s né­hai Majláth­ György volt országbíró s főrendiházi elnök érdemeinek jegyzőkönyv vétele mellett rész­­vétiratot intéz a­­hatóság a szomorú véget ért nagy férfiú gyászoló családjához. 2. A polgármesteri jelentés, valamint a pénz­tár megvizsgálásáról beterjesztett jegyzőkönyv tu­domásul vétetnek. 3. K. Hódi János azon indítványa, misze­rint tekintettel arra, hogy városunkban a lótenyészt­­és mindinkább nagyobb lendületet nyer , az ál­lami­­ hágómén a tapasztalat szerint nagy meny­­nyiségben elővezetett kanczák fedezésére nem ele­gendő, tétessék intézkedés a végből, hogy az ál­lamtól még két hágómén béreltessék ki, mivel egy nemesebb fajú állatot lehet kinyerni, mintha kérelmeztetik. Az indítvány veteményes jelentés­­tételre a lótenyész-bizottságnak adatik ki. 4. Elnök polgármester indítványozza, hogy az igazságügy minisztériumnál városunkban egy törvényszék felállítását kérelmezzük. Indokolja in­dítványát azzal, hogy a szegedi törvényszék sze­mélyzete annyira el van foglalva, hogy sokszor hónapok, sőt egy év is eltelik, míg egy ügy elin­tézést nyer. Most hogy Csanád- Csongrád és To­­rontál megyék kikerekítése c­éloztatik, kívánatos ez ügyben lépéseket tenni, hogy a nyár létezett, de a Szegedibe beolvasztott törvényszékünk állít­­tassék vissza. A közgyűlés elvben egyhangúlag elfogadja a tett indítványt s a jogügyi szakosztálynak oly felhívással adja ki, hogy a jövő közgyűlésre sta­tisztikai adatokkal támogatott kérvényt szövegezve terjessze be. 5. Ugyancsak elnök polgármester bejelenti, hogy ez alkalommal óhajtott még egy indítványt előterjeszteni, és­pedig még egy országgyűlési képviselő küldhetése iránt, azonban ezen indítvá­nyát statisztikai adatokkal kívánván támogatni, csak a jövő ülésen terjesztheti elő. Tudomásul vételik. G. Balogi Soma által beterjesztett azon in­dítvány folytán, hogy a kataszteri kerületi bizott­sági ülésekre Draskoczy Lajos járási biz. elnök úr is küldessék ki s egyetértve ngos Hősies Pé­ter úrral, a­­hatóság igazságon nyugvó kívánal­mainak igyekezzenek érvényt szerezni, a közgyű­lés Draskoczy Lajos járási biz. elnök urat is ki-

Next