Hód-Mező-Vásárhely, 1884. január-június (14. évfolyam, 1-26. szám)

1884-05-04 / 18. szám

XIV-ik évfolyam 1881. 18-ik szám. Vasárnap, május 4-én. Előfizetési dij: Vidékre postán és helyben egész évre 4 írt, félévre­­4 írt­­negyedévre 1 írt. Megjelelt : minden vasárnap reggel. Egyes szám ára 10 kr. A lap szellemét illető közlemé­nyek valamint az előfizetési pén­zek, hirdetések és ezek dijai a szerkesztőhöz, III. tized 828. sz. a. kü­ldend­ők. KÖZÉRDEKŰ TÁRSADALMI HETILAP, s a k.-m.-vásárhelyi „Gazdasági Egylet” közlönye. Hirdetési dijak: 4 hasábos petitsor, vagy amin helye egyszeri beigtatásnál 5 k kétszerinél 1 kr., többszörinél kr. Bélyeszdij minden beigtat. után 30 kr. A nyílttérien a 4 hasábos péti sor dija 15 kr. A lapot illető ügyekben napon kér csak déli 12 órától délutáni óráig és este 5 órától 6 és 11 óráig fogadhat el látogatásokat szerkesztő­ „H a z a f i s á g.“ E nagy szó, egyik legterr­észetszerübb és leghasznosabb lelki tulajdonság neve, ez a szó, mely oly sok visszaélés, oly sok pa­ródia után sem vesztette el becsét a ne­mesebb lelkek előtt, nem ok nélkül kerül ma lapunk homlokára. Azt tapasztaljuk, hogy e szó értelmét némelyek nem fogják fel tisztán, sőt azt is tapasztaljuk, hogy ezen szó, mely régente a legnemesebb szin­­aranynyal volt egyértékű s a kipróbált erénynek adatott jutalmul, napjainkban nyomorult váltópénzzé lett, melyet bérben követel a leghiúbb munka is, a szószátyár­kodás. Haladás-e az vagy sülyedés, ha a társadalom nagy szavakat csonkit meg ér­telmükben, hogy a mai kor csökkent lelki mértékéhez alkalmazza? Nem fog-e vajon megritkulni azon erény maga is, melynek nevével a korlátozottak szálassága minden untalan kérkedik? — Ilyen kérdések özön­löttek lelkünkre a napokban s ezek szülték az alább leirt gondolatokat. A közelebbi törvényhatósági közgyű­lésen, a márczius 15-ike hatósági megün­neplését illető javaslat tárgyalásakor egy drámai élénkségű és hatású jelenet ment végbe előttünk. Egy pár pillanatig tartott az egész, elmúlt egy villámlás rohamával és egy villámlás fényével világított meg előttünk egy helyzetet. Szemben állt egy­mással két férfi, méltó őket összehasonlí­tani. Egyik egy komoly, tudományos ember, indulattól reszketeg ajkakkal, de biztosan szól; ez független birtokos, volt tanár és pedig jeles tanár és 35 évvel ezelőtt őr­nagy volt a szabadságáért küzdő nemzet hadseregében. A másik egy gúnyosan mo­solygó arcza, kurta mándlis polgár, ki­von­tatva, dadogva beszél, a miveltség hiányát érezhetné beszédén: ez téglagyártással fog­lalkozik, előbb kőmives volt, helyesen írni nem tud, de mivel gazdag ember, egyszer el­ment zarándokolni Baracconeba, Kossuth Lajoshoz; ebből áll élete története. És e két férfi közül egyik hazafiatlansággal vá­dolja s hazafiságra tanítja a másikat. Édes olvasónk, mond meg, melyik volt a tanító s melyik a tanítvány ? Ugy­e, bizonnyal az első tanította a másodikat ? Nem, az írni nem tudó tanította a tanárt, a kőmives tanította az őrnagyot, az üzér tanította a független művelt em­bert a hazafiságra. Nem méltó-e a világ kerekeinek ily gyors forgásán elmélkedni?! Azért, mert nem akart egy bizonyos javas­latot megfontolás nélkül elfogadni! Hogy az illető a rögtöni el nem fogadást meg­magyarázta, az épen oly kevéssé jelent valamit, mint hogy valamikor életét tette koc­kára a hazáért; a másik gazdagságot gyűjt a hazáért magának és­­ beszél, kiált, rágalmaz. Mert ma a „gyakorlati ha­zafiság“ korában élünk, a „hazafiság gya­korlása“ pedig abban áll, hogy túb­lizitál­­juk a „nem hazafiakat“ — szóval. Az említett jelenet hatása alatt úgy tetszik nekünk, hogy régebben a „Haza“ egy éles szemmel, jó ítélő tehetséggel meg­áldott anya volt, ki a jóban versenyző gyermekeit szemlélve, az észben, szívben legerősebbnek, legnemesebbnek mondta ju­talmul: „az én fiam vagy!“ nem kivánta tőle, hogy mindig hízelegjen, s örült, ha megfontolva fejezte ki érzelmeit is. Ma — legalább némely emberek igy képzelik — elaggott, süket öreg asszony, ki csak azo­kat tartja fiainak, a kik tolakodón nyakába másznak s fülébe kiáltják: „Haza anyó, én vagyok fiad!“ Régebben hazafi volt az, ki dicsekvés nélkül tűrte a szenvedést, a kínokat, rabságot, melyekre tetteiért és szavaiért egy zsarnok ítélte, — most ha­zafi az, ki jól táplált mellét kifeszitve, az utczán, a nyilvános helyeken dicsőíti a 36 év előtti eseményeket, melyeknek eszmei foglalatját’ nem érti s szidja a most kor­mányzó embereket, a­mi neki semmi bajt nem okozhat. Ez az — olcsó hazafiság, a „talmi honfiak” politikája. Mert ma „dol­gozni a hazáért“ némelyek szerint azt teszi, hogy nem kell tanulni, nem kell gondol­kozni, hanem csak irtóháborút folytatni azok ellen, kik nem elég fürgék a lelke­sedésben s nem hordják mindig nyelvükön a „hazát.“ Mindig voltak a világon mérsékelt emberek és túlzók; ez a véralkatnak, az emberi természetnek dolga. Toltak és van­nak olyanok, kik erősen és nemesen érez­nek, de bő tanulmányokkal edzett ítélő tehetségük tartja korlátok közt érzelmeik nyilvánulásait; ezek türelmesebbek, a dolgok gyakorlati intézésére inkább hivatvák s hogy nagy tetteket akarjanak ráívelni, hogy hazafiságukat ragyogtassák, megvárják a nagy alkalmakat. Vannak olyanok, kiknek izgékony természete a tanulmány higgasztó hatását is legyőzi s kik a kitűzött szabad­elvű czélokra törekvésben utat és módot higgadtan válogatni nem tudnak annyira, kik lelkesedésöket csekély dolgokra is át­származtatják és a hidegebbek iránt türel­metlenek. És ezek úgy mint az előbbiek lehetnek a legtisztább, legnemesebb érte­lemben igaz hazafiak. Csak annyi bizonyos, hogy a csendesebb, kevésbé pezsgő termé­szetek vannak arra hivatva, hogy a nagy bajokban segítsenek a nemzeten, bár a ha­zafiság e két alakjának egyaránt meg van jogosultsága az egyének lelki irányában. Ha nem van egy harmadik csoport. Az ebbe tartozó szájasoktól jó volna megkér­dezni azoknak, kik őket hallgatják: „mit tettél? mit érsz? mivel bizonyítod eddig áldozatra kész voltodat?“ Jó volna meg­bírálni, mielőtt őket követnék: hová ve­zetsz? mi czélod van? honnan merited lármás hazafiságodat ? Mert ezeknek lelké­ben nincs más képesség a hazafiságra, mint egy indulat, melyet nevezhetünk lelkese­désnek, de nevezhetünk rombolási ösztön­nek is. Pedig hogy valaki megbírálhassa: mely cselekedet, mely vélemény illik egy jó ha­zafihoz, magasra kellett már emelkednie tanulságban és értelmi erőben, s hogy va­lakinek joga legyen hazafiatlansággal vá­dolni egy másikat, sok bizonyítékot kell a maga hazafisága mellett felmutatni tudnia. Kinek sem tanultsága, sem múltja nincs, mégis mer a hazafiságból leczkét adni, — bizonyos, hogy csak egy van még nála az ilyeshez szükséges kellékek közül — a szája. Ez pedig talán nem elegendő arra, hogy a társadalomban, a nemzet vagy a hatóság közügyeiben vezetővé tegyen valakit. De úgy látszik, hogy az ilyenek, (mert sokan vannak) erényt csinálnak abból, hogy ők­­ nem szerények. Jó volna, ha az emberek arra gondol­nának, mit Petőfi mond: „De én nem mon­dom senkinek, ki nem kiáltom, legkedve­sebbem hogy te vagy e nagy világon. Titkon■ kisérem lépteid, mindegyre híven, nem mint az árny az utazót, csak jó idő­ben.“ A hazafiság, az igazi, nem ül az ajkon mindig s önmagával nem kérkedik. Óvakodjunk az oly kereskedőtől, kinek hir­detésében és kirakatában minden van, de senki sem látta még raktárát. És higgad­tabb felfogásunk kimondásában ne zavarjon meg az, hogy a „hazafiság“ most látszólag speciális erénye egy szálas kisebbségnek, mely meg akarja félemlíteni a mélyebben gondolkozókat. Lehetnek még oly nehéz idők, mikor az észre, jellemre, tanulmányra lesz szüksége a hazának; mikor nem szó­val, hanem tettel kell a hazafiságot bizo­nyítani. Olyankor a legzajosabb hazafiak szoktak — leghátul maradni felhívta egyszersmind az iparegylet igazgató vá­lasztmányát és az egyes ipartársulatokat, hogy a kiállítás ügyében kiküldött szűkebb körű bizott­ságot támogassák. Szívünkből üdvözöljük a nagyon fontos intézkedést. Átalánosan tudott dolog ugyanis hogy az iparosok jó részben, tisztelet a kivételek­nek, inasaikat nem azért tartják, hogy azokat a mesterségre lelkiismeretesen megtanítsák, hanem hogy azok által 3—4 éven keresztül a háztartás körül előforduló oly dolgokat végeztessenek, mik elsajátítandó üzletükkel távolról sem állanak, ösz­­szeköttetésben. S ha az ekkor nevelt tanoncz fel­szabadult, sok esetben a saját tanítómesterénél, több esetben pedig más mesternél volt kénytelen megtoldani inaséveit, s mesterségéhez ily segédi minőségben töltött egy pár tanulási év után kez­dett valamicskét érteni ; pedig nem hiában tartja a példabeszéd, hogy „A­mit nem tanult meg Jancsi, azt János ritkán tanulja meg“ Innen van aztán minden iparágnál a kontároknak egész nagy serege, a­z iparos tanonczok képzése eddig teljesen el volt hanyagolva ; senki nem ellenőrizte, hogy az inas minő testi és lelki erővel lépett be gazdája műhelyébe, senki nem gondolt vele, hogy váljon hajlamainak, hivatásának s erőinek meg­felelő-e a számára kiszabott foglalkozás; de azt igen sokan szomorú tapasztalásból tudhatták, hogy az iparos tanonczok legnagyobb része az inas évek alatt nem üzleti dolgokkal volt elfoglalva. E vistás helyzeten segíteni van hivatva leg­alább részben, a tanouczok munkakiállítása. Itt fogja minden jóravaló iparos bebizonyíthatni azt, hogy a vezetése alá bizott inast csakugyan taní­totta; de egyszersmind itt fog kitűnni azután az is, hogy az inas mesterségéhez nem tartozó dol­gokkal volt elfoglalva, s e miatt mesterségét nem gyakorolhatta. Lehet azonban arra is eset, hogy az inas a legjobb, a leglelkiismeretes vezetés mellett sem fog eredményt felmutatni, s ilyenkor előáll annak szükségessége, hogy az inas más, hajlamainak talán inkább megfelelő pályára utal­tassák. — A kezdet bizonyosan nem fog könnyen menni, mert némelyek talán a munkakiállítás ezélja felől nem lévén kellőleg tájékozva, azt hi­szik, hogy a tanonczoknak is valami új eredeti tárgyat kell előállítaniok. Ha valamelyiktől ilyen, is kitelik, annál is jobb , de a kiállítás tulajdon­­képeni ezétja más nem lehet, mint a tanonczok mesterségbeli képeztetésének ellenőrzése. S ebből folyólag az ipartanodai bizottság nagyon helyesen cselekednék, ha a kiállításban való részvételt minden tanonczra, de legalább azokra nézve, kik az ipariskolákba járnak, kötelező erejűvé tenné, hogy így a­kiknek gondozását már bizonyos mér­tékben átvette, azoknak iparüzletükben való tanít­tatását is ellenőrizné. Mert ha a kiállításban való részvétel az ipa­rosok és a tanonczok szabad tetszésére bizatik, úgy a kiállításon épen azok fognak részt venni, kiknek az ellenőrzérse legkevesebb szükségük van, a hanyagok és kevesbbé lelkiismeretesek pedig el fognak maradni, minek első­sorban az inas vallja kárát, de rész következése elmaradhatatlan lesz az ipar általános fejlődésére nézve is. Megnyugvásunkra szolgál, hogy a kiállítás ügyének közvetlen vezetését Lázár István úr vette kezeibe, s hogy az ipartanodai bizottság élén Garzó Imre úr áll, a­ki egész odaadással munkálkodik az iparos tanonczok képeztetése ér­dekében. Óhajtott síkot koronázza fáradozásukat­­letnek a présházi felső népiskolánál rendelkező alatt álló terem. 33. Papp Pál és Beller Péter szemlélze­nek szolgálataikba visszahelyezésük iránt benyu­tott kérvényük a felolvasott vizsgálati iratokk szemben figyelembe nem vétethetett. 34. Borsos Páln­é szül. Tóth Julianna sz­­ásznői oklevele kihirdettetett. 35. A­ jegyzőkönyv hitelesítésére küldöttet neveztetett ki. Az iparos inasok munkakiállítása. Felsőbb helyről jött felhívás folytán iparta­nodai bizottságunk intézkedéseket tett, hogy még ez évben tartassák egy kiállítás, melyen az iparos inasok munkái bemutattassanak. Az ipartanodai bizottság ugyanis a saját kebeléből egy szűkebb körű bizottságot küldött ki Lázár István ur el­nöklete alatt, hogy a kiállítás szervezésével fog­lalkozzék ; s ugyancsak az ipartanodai bizottság Törvényhatósági közgyűlés. 1884. ápril 19-én. (Folyt és vége) Elnök: Ábrás Károly polgármester, jegyző: Kmetykó József főjegyző. 29. Elnök polgármester úr előterjesztette, hogy méltós, főispán ur elfoglaltsága miatt eluta­zott, a közgyűlés további vezetésével őt bízta meg s a közgyűlést megnyitottnak nyilvánítván, felol­vastatott Kristó Lajos­­nok jelentése, melyben elő­terjesztést tesz arról, hogy a szárazér-szabályozó társulat megalakult, választmányát megválasztotta, melybe a város törvényhatóságának képviselői is be lettek választva. A jelentés tudomásul vétetett. 30. A községi iskolaszék jelentése alapján a tarjáni és ujutczai tizedekben ideiglenesen felállí­tott gyermekmenhelyek állandósítását kimondotta a közgyűlés, a felügyelet gyakorlásával az iskola­széket bízta meg, az iránt is felhívta egyszer­smind, hogy az ideiglenesen alkalmazott óvónők rendszeresítése iránt tegyen jelentést. 31. A rárosi, csomorkányi és erzsébeti utak feldomborításának tovább folytatása megengedte­tett az erre szükséges összeg megszavaztatott, azokra a még eddig nem­ alkalmazott három útkaparó félfogadása megrendeltetett. 32. A tanító-egyesület azon kérelmét, hogy a tanügy napi kérdései feletti tanácskozásra, azok megvitatására rendszeres összejövetelek tarthatása czéljából, a felsőbb leányiskola részére építendő épületben egy szoba építtessék, nem vétetett ez alkalommal tárgyalás alá, mert a telek megvásár­lása iránt jóváhagyást még nem nyert, addig is azonban figyelmébe ajánltatott a tanító-egyesü­­ l közegészségügyi bizottságból.* Közegészségügyi bizottságunk a múlt cs­törtökön délután 4 órakor ülést tartott, mely­ több fontos és érdekes ügy került tárgyalás a, így a békásmegyei gazdasági egyletnek Trefch Ágoston vallás- és közoktatásügyi miniszteri) intézett nyilatkoz­­ta a Békés­ Csabán uralkodó m­ai halandóság ügyében. E nyilatkozatot a miniszt azon óhajtás kifejezése mellett küldötte meg hat­ságunkhoz, hogy vajba felkeltené az ama szü­ség érzetét, hogy a kérdés szélesebb körben le­ható eszmecsere tárgyává tétessék és megállap­tassanak a kellő szaporaságunk akadályait elvárt módok és eszközök, és hogy ez­által társadali és közgazdasági állapotaink javulása előmozdít legyen; a közigazgatási bizottság pedig felhívta tanácsát, hogy az egészségügyi bizottság vélem­nye alapján tegyen a törvényható közgyűléshez netán­ szükségessé válható intézkedések megren­delése végett indokolt előterjesztést. Ez ügyben közegészségügyi bizottság elhatározta, miszert városunk közegészségügyi viszonyairól egy nagyot munkát fog a törvényhatósághoz beterjeszteni egy albizottságot küldött ki a végett, hogy az munka tervét és az eljárást, szóval a tervet me­állapítsa. Abból az alkalomból pedig, hogy a ke­dett nyilatkozatban az építkezési ügy erősen han­súlyozva van, előterjesztést tesz a bizottság a tanácshoz, melyben szorgalmazóig kéri, hogy egészségügyi bizottság által régebben átdolgozó az építészeti szakosztály által pedig elfogadott, ép­kezési rendszabályokat mielőbb letárgyalni és­­­vényre juttatás végett a törvényható közgyűlést beterjeszteni szíves­edjék. Második tárgy volt a halottas kamu felállításának ügye. A törvényhatósági közgyűl arra nézve kért véleményt a jogügyi szakosztál­tól és az egészségügyi bizottságtól, hogy vajjt a hitfelekezetek kötelezhetők-e s köteleztessenek ily halottas kamráknak temetőikben felállításár a vagy azok költségeit a törvényhatóság tartozik fedezni , mert megjegyzendő, az egyházak az ő felállítását a hatóság feladatának nyilvánították, közegészségügyi bizottság véleménye az, hogy törvényhatóság az említett kamrák felállítását, ne kötheti ahoz, hogy az egyházak vállalkoznak vagy nem a felállításra, hanem azokat mint kő­egészségi szempontból szükséges intézményeké maga állítsa fel. A bizottság nem tartja szüks­gesnek, hogy valamennyi egyház temetőibe külö külön kamra építtessék, hanem elégnek tartja, s a róm­. kath., ref., ág. hitv. evang.­ és gör. k. egyházak egymás mellett levő temetőik részét alkalmas helyen egy, a többi temetőkre nézi szintén egy-egy s összesen 3 ily kamra épi­tetnek. Az 1885. évi általános kiállítási bizottsá azon megkeresésére, hogy az egészségügyi cso­portban a város, mint hatóság miképen vehetn és vegyen részt: a válasz az lett, hogy az egész­ségügyi viszonyokról készítendő felebbi műnk (memorandum) lenne kiállítandó. Dr. Imre József orvos kérdést tett a főor­voshoz, hogy a kereskedések vizsgálata gyakor­latban van-e, mert tudomása szerint csaknem­ minden kereskedésben szék­ére árultatnak a tiltos szerek, s a­mennyiben ily vizsgálatok vagy egy­általában nem, vagy csak ritkán tartatnának , in­dítványozza, hogy olyanok minél gyakrabban tar­tása iránt intézkedés történjék. Dr. Berger Ferencz főorvos erre előterjeszt hogy ily vizsgálatok évenként legalább is ketsze eszközöltetnek s hogy nincs tudomása arról, hog tiltott szerek árultatnának. A bizottság, tekintve hogy a tiltott szerek árulását illetőleg tényekre történt hivatkozás, fel­hívja a tiszti főorvost, hogy a hatáskörébe és minden módok és eszközök felhasználásával hat­hatósan intézkedjék, hogy a kereskedések a fent szempontokból minél gyakrabban és szigorúan vizsgáltassanak meg s a visszaélések bűntettes­senek. Végre indítvány létetett az izraelita temp­lom és iskola mellett levő vágóhíd és csont rongy raktár eltávolításának újból szorgalmazása iránt, mivel azok még ma is ugyanazon kiállha­tatlan bűzös állapotban vannak, mint a múlt év­ben, a­midőn a bizottsag ide vonatkozólag jelen­tést tett a hatóságim. Az indítvány egyhangi elfogadása mellett, ez ügyben a tanácshoz újabb jelentés tétele határoztatott el, hogy mi siker lesz, az a jövő titka. * Múlt számunkból kimaradt h ízeik

Next