Hódmezővásárhely, 1905. július-december (35. évfolyam, 79-156. szám)

1905-11-07 / 134. szám

Kedd 1905. november hó 7. 134. szám. Harminczötödik évfolyam. POLITIK­A.1 LAP. A Hunvásárhelyi Gazdasági Egylet közlönye. Szerkesztőség és kiadóhivatal: IV. Kossuth-tér templom-bazár. Főszerkesztő . Felelős szerkesztő : Dr. Ernyei István. Horovitz Jakab. Megjelenik: minden vasárnap, kedden és pénteken. Előfizetési díj : Egész évre 8 kor. Fél ., 4 kor. Negyed ,­2 kor. Egyes szám 6 fill. A népszabadság és a korszellem. Messze északon győzött a nagy eszme. A nép felébredt tespedéséből, jogokat követelt, vért áldozott érte és az ügy diadalt aratott az autokrata hatalom fölött. Sok vér folyt el, sok vérrel ön­tözték a fehér czár birodalmának vég­telen rónáit, a­míg megtermett a nép­­szabadság arany kalásza. Drága bére volt a jutalomnak. Névtelen hősök ezrei pusztultak el, sok százezer polgár élete mécsét oltotta ki a háború és a forra­dalom borzalmas vihara. De végre is örömünneppé lett a halotti tor, hajnalla a gyászos éjszaka. A felvilágosulás napja ragyogott föl Oroszország egén. A tudás fáklyája világított az emberi szivek mé­lyébe. Az erő, a teremtő, alkotó erő tudata az agyvelőket az elméletektől el­vonta s a népszom megtörhetetlen vasa sújtani kezdett. A fizikai forradalmat a szellemi fejlődés forradalma előzte meg. A­hol anarkisták és nihilisták buktak el, hirdetve a semmit, mint egyenlőséget és igazságot, ott a korszellem leghatal­masabb eszméje, a felvilágosulás, a kul­túra és a népjogok magasztos tanainak a hirdetésével türelmesen, progressiv ter­jeszkedéssel megvetette a lábát. Kikém­lelte alaposan a meghódítandó országot és különféle fajú, erkölcsű népét s arra a meggyőződésre jutott, hogy csak a felvilágosulás, csak a letargiából fel­ébresztő kultúra eszközeivel lehet a töméntelen ember messiása. Ezért első­sorban nem is a nép közé férkőzött. A forradalom első orosz tanyája, a sors különös kontrasztja folytán, a pétervári theológiai fakultás volt. Innen, a vallási fanatizmus misztériumából, indult ki a hadjárat. Titokban, rendkívül nagy tü­relemmel vette kezdetét az okkupáczió, a­mely csakis szellemileg terjeszkedett, csak pedagógiailag nevelte szellemi téren működő híveit. Azok, a­kik a piros zászlót kibontották, nem is törekedtek a nép felé gravitálni : mesterileg kieszelt sztratégiájuk szerint először a nép szel­lemi és lelki vezetőit akarták táborukba gyűjteni. Először vezérekre volt szüksé­gük s csak aztán kezdették a seregek toborzását. A generalissimus szervezése kitünően sikerült. Itt az ambiczió, másutt az érdekesség, amott az érvényesülés, végül az objektív érettség Oroszország legalsóbb és középosztályainak vezéreit egy táborba hozta. Az orosz forradalom első hívei papok, tanítók, tanárok, népnevelők és egyetemi polgárok voltak. Mikor ezeknek szerve­zése befejeződött úgy, hogy számuk maga is sereget képviselt, széjjelszóródtak a szélrózsa minden irányában és megkez­dődött apostolkodásuk. Papi szószékről, katedráról hirdették nyilvánosan először a szoczializmus tanait. Egyszerre, egy­öntetűen, óraütésre kezdődött meg az agitáczió. A hatalmon levő autokráczia eleinte nem vette komolyan a sietős lé­pésben megindult szervezkedést, a­mely villámgyorsasággal hódított tömegeket s rövid idő alatt általánossá lett. A tunya autokratizmus csak akkor vette észre a szoczializmus szörnyetegét, a­mikor már a nyakát kezdte vas marokkal fojtogatni. És akkor bukott el az autokrata hatalom, a­mikor nem az eszéhez, hanem az ökléhez kapott. Nem gyógyított, ha­nem ütött. Kértek tőle s ő arczul csapta a könyörgőt vagy elnémította örökre. Ekkor már annyira jutott a ..népnevelés, hogy a kultúra alapjaira fektethette a népszabadság jogának a magyarázatát. Ekkor már nem fanatizált, tudatlan se­regek állottak a piros zászlók alatt, ha­nem minden egyes katonája e seregeknek önmaga is győzni tudott saját, józan­­ érveivel. Gapon pápa meséje millió és millió példányban került ki a nyomdákból. Minden ember olvasta és minden ember megértette. Volt egyszer egy gazda, annak meg volt földje, melyen dinnyét termesztett. Öszvérével szántotta, munkálta a földjét. Nyár végén igy szólt a gazda öszvéré­hez : »Szép dinnyénk termett. Bevisszük a városba és eladjuk. Ami megmarad, azt megesszük. A belét én, a héját te.« Az öszvér nagyot nézett urára és igy felelt: „Nem úgy van az gazda uram. Ha kend megeszi a dinnye belét, egye meg a héját is. Vagy pedig én is a belét eszem !“ »Adta öszvére« — pattant fel a gazda, „az öregapádnak jó volt a héja is, neked meg a bele kell?“ Az öszvér hamar kész volt a felelettel : »A nagy­apám megelégedhetett a héjával, mert szamár volt, de én már öszvér vagyok.« Ez a rövid, alapjában véve naiv mese gyorsan a szivekbe lopódzott s gondolkodóba ejtette az egyszerű muzsi­kát is. Mindenki megértette, mindenki alkalmazni tudta. S ez az egyszerű mese forradalmat csinált. Az apák ezt mesél­ték gyermekeiknek, a tanítók a tanulók­nak. És folyt a tanítás vasbuzgalommal szakadatlanul. A krisztusi tanok modern tudományos és az őszinte igazság alapján magyaráztattak. Az emberkul­tuszt a vég­telenségig fokozták az apostolok, akik­nek sikerült is az orosz parasztot az állattias alázatosságból és atyuskatiszte­­letből kivetkőztetni. Az a sok parlagon heverő tehetség, amely tudás nélkül érték­telen volt, egyszerre termelni kezdett. Jeles írók, szónokok, politikusok, festők, szobrászok, államtudorok támadtak az alsóbb osztályok élő halottaiból. Néhány esztendő alatt az egész világ az orosz tehetségeket bámulta. Az új, verizmus­nak hódoló, orosz irodalom iskolát csi­nált , széles e világon mindenütt akad­tak követői. Az iskolákban szoczialista tanárok és tanítók oktattak. Elvetették, megkerülték az eléjük szabott tantervet és könyveket. Élőszóval tanítottak olyan ismereteket, amelyet a modern fejlődés megkövetel, de amelyeket az autokrata kormányhatalom megtiltott tanítani. — Magyarországon a Bach-korszakban ta­nították a magyar történelmet olyanfor­mán, mint a legutóbbi húsz év alatt Oroszországban a haladás felé vezető ismereteket. Az új generáczió a természettől erős fizikummal megáldva, a nevelés által a haladás felé irányítva, szeretettel a szí­vében az embertárs iránt, gyűlölte, fa­natikusan gyűlölte az autokratizmust. Ez kapaszkodott. Régi manővereit ismé­telte meg, hogy a nép mozgalmát elfojtsa, és abba a járomba szorítsa, amelyben századok óta barom módjára húzta a »burokban született« nagyok szekerét. Abban a pillanatban, amelyben a szoczia­­lista tanítás — mert itt izgatás egy­általában nem folyt — odáig vitte, hogy az autokráczia alapja megingott, abban a pillanatban egyszerre megfeszültek az izmok, egyszerre működni kezdett min­den szellemi és fizikai erő és nekiestek az autokráczia kapujának. Betörték. Ott álltak a kiélt, tradíczióba kapaszkodó autokratikusok előtt. Ledőlt a bálvány. A czár engedett. Bevallotta, hogy a népnek is van joga a szabadságra, törvények hozására, a kor­mányzás ellenőrzésére. És ezzel meg­pecsételte sorsát. Mert a nép tanúságot szerzett ezzel arról, hogy a czár nem mindenható. Halandó, mint a többi földi rab, csak előítéletek tartották hatalmá­ban eddig is a lelket. A népszabadság hajnala az v­égre tűzte a felvilágosulás napját is. És az igazi népszabadság az, amelyben a kultúra el­tépi a konzervatizmus zsilipjeit és ro­hanó árként hömpölygeti hullámait. — Oroszország czárja alkotmányt igér. Hogy megtartja, mellékes. Mert ha nem is adja meg, a tudás, kultúra, felvilágosulás és józan ész kivívja magának, talán vér nélkül is. Van szerencsém a becses rendelőimet értesíteni, hogy a legfinomabb őszi angol divat­­­szöveteim megérkeztek. SZANITÓ JÓZSEF FÉRFI-SZABÓ, H.-M.-VÁSÁRHELY A RÉGI GYMNASIUM ÉPÜLETÉBEN. Kérem azok kiválasztása végett üzletembe fáradni, hogy kellő időben elkészít­hessem azokat.

Next