Hódmezővásárhely, 1905. július-december (35. évfolyam, 79-156. szám)
1905-11-07 / 134. szám
Kedd 1905. november hó 7. 134. szám. Harminczötödik évfolyam. POLITIKA.1 LAP. A Hunvásárhelyi Gazdasági Egylet közlönye. Szerkesztőség és kiadóhivatal: IV. Kossuth-tér templom-bazár. Főszerkesztő . Felelős szerkesztő : Dr. Ernyei István. Horovitz Jakab. Megjelenik: minden vasárnap, kedden és pénteken. Előfizetési díj : Egész évre 8 kor. Fél ., 4 kor. Negyed ,2 kor. Egyes szám 6 fill. A népszabadság és a korszellem. Messze északon győzött a nagy eszme. A nép felébredt tespedéséből, jogokat követelt, vért áldozott érte és az ügy diadalt aratott az autokrata hatalom fölött. Sok vér folyt el, sok vérrel öntözték a fehér czár birodalmának végtelen rónáit, amíg megtermett a népszabadság arany kalásza. Drága bére volt a jutalomnak. Névtelen hősök ezrei pusztultak el, sok százezer polgár élete mécsét oltotta ki a háború és a forradalom borzalmas vihara. De végre is örömünneppé lett a halotti tor, hajnalla a gyászos éjszaka. A felvilágosulás napja ragyogott föl Oroszország egén. A tudás fáklyája világított az emberi szivek mélyébe. Az erő, a teremtő, alkotó erő tudata az agyvelőket az elméletektől elvonta s a népszom megtörhetetlen vasa sújtani kezdett. A fizikai forradalmat a szellemi fejlődés forradalma előzte meg. Ahol anarkisták és nihilisták buktak el, hirdetve a semmit, mint egyenlőséget és igazságot, ott a korszellem leghatalmasabb eszméje, a felvilágosulás, a kultúra és a népjogok magasztos tanainak a hirdetésével türelmesen, progressiv terjeszkedéssel megvetette a lábát. Kikémlelte alaposan a meghódítandó országot és különféle fajú, erkölcsű népét s arra a meggyőződésre jutott, hogy csak a felvilágosulás, csak a letargiából felébresztő kultúra eszközeivel lehet a töméntelen ember messiása. Ezért elsősorban nem is a nép közé férkőzött. A forradalom első orosz tanyája, a sors különös kontrasztja folytán, a pétervári theológiai fakultás volt. Innen, a vallási fanatizmus misztériumából, indult ki a hadjárat. Titokban, rendkívül nagy türelemmel vette kezdetét az okkupáczió, amely csakis szellemileg terjeszkedett, csak pedagógiailag nevelte szellemi téren működő híveit. Azok, akik a piros zászlót kibontották, nem is törekedtek a nép felé gravitálni : mesterileg kieszelt sztratégiájuk szerint először a nép szellemi és lelki vezetőit akarták táborukba gyűjteni. Először vezérekre volt szükségük s csak aztán kezdették a seregek toborzását. A generalissimus szervezése kitünően sikerült. Itt az ambiczió, másutt az érdekesség, amott az érvényesülés, végül az objektív érettség Oroszország legalsóbb és középosztályainak vezéreit egy táborba hozta. Az orosz forradalom első hívei papok, tanítók, tanárok, népnevelők és egyetemi polgárok voltak. Mikor ezeknek szervezése befejeződött úgy, hogy számuk maga is sereget képviselt, széjjelszóródtak a szélrózsa minden irányában és megkezdődött apostolkodásuk. Papi szószékről, katedráról hirdették nyilvánosan először a szoczializmus tanait. Egyszerre, egyöntetűen, óraütésre kezdődött meg az agitáczió. A hatalmon levő autokráczia eleinte nem vette komolyan a sietős lépésben megindult szervezkedést, amely villámgyorsasággal hódított tömegeket s rövid idő alatt általánossá lett. A tunya autokratizmus csak akkor vette észre a szoczializmus szörnyetegét, amikor már a nyakát kezdte vas marokkal fojtogatni. És akkor bukott el az autokrata hatalom, amikor nem az eszéhez, hanem az ökléhez kapott. Nem gyógyított, hanem ütött. Kértek tőle s ő arczul csapta a könyörgőt vagy elnémította örökre. Ekkor már annyira jutott a ..népnevelés, hogy a kultúra alapjaira fektethette a népszabadság jogának a magyarázatát. Ekkor már nem fanatizált, tudatlan seregek állottak a piros zászlók alatt, hanem minden egyes katonája e seregeknek önmaga is győzni tudott saját, józan érveivel. Gapon pápa meséje millió és millió példányban került ki a nyomdákból. Minden ember olvasta és minden ember megértette. Volt egyszer egy gazda, annak meg volt földje, melyen dinnyét termesztett. Öszvérével szántotta, munkálta a földjét. Nyár végén igy szólt a gazda öszvéréhez : »Szép dinnyénk termett. Bevisszük a városba és eladjuk. Ami megmarad, azt megesszük. A belét én, a héját te.« Az öszvér nagyot nézett urára és igy felelt: „Nem úgy van az gazda uram. Ha kend megeszi a dinnye belét, egye meg a héját is. Vagy pedig én is a belét eszem !“ »Adta öszvére« — pattant fel a gazda, „az öregapádnak jó volt a héja is, neked meg a bele kell?“ Az öszvér hamar kész volt a felelettel : »A nagyapám megelégedhetett a héjával, mert szamár volt, de én már öszvér vagyok.« Ez a rövid, alapjában véve naiv mese gyorsan a szivekbe lopódzott s gondolkodóba ejtette az egyszerű muzsikát is. Mindenki megértette, mindenki alkalmazni tudta. S ez az egyszerű mese forradalmat csinált. Az apák ezt mesélték gyermekeiknek, a tanítók a tanulóknak. És folyt a tanítás vasbuzgalommal szakadatlanul. A krisztusi tanok modern tudományos és az őszinte igazság alapján magyaráztattak. Az emberkultuszt a végtelenségig fokozták az apostolok, akiknek sikerült is az orosz parasztot az állattias alázatosságból és atyuskatiszteletből kivetkőztetni. Az a sok parlagon heverő tehetség, amely tudás nélkül értéktelen volt, egyszerre termelni kezdett. Jeles írók, szónokok, politikusok, festők, szobrászok, államtudorok támadtak az alsóbb osztályok élő halottaiból. Néhány esztendő alatt az egész világ az orosz tehetségeket bámulta. Az új, verizmusnak hódoló, orosz irodalom iskolát csinált , széles e világon mindenütt akadtak követői. Az iskolákban szoczialista tanárok és tanítók oktattak. Elvetették, megkerülték az eléjük szabott tantervet és könyveket. Élőszóval tanítottak olyan ismereteket, amelyet a modern fejlődés megkövetel, de amelyeket az autokrata kormányhatalom megtiltott tanítani. — Magyarországon a Bach-korszakban tanították a magyar történelmet olyanformán, mint a legutóbbi húsz év alatt Oroszországban a haladás felé vezető ismereteket. Az új generáczió a természettől erős fizikummal megáldva, a nevelés által a haladás felé irányítva, szeretettel a szívében az embertárs iránt, gyűlölte, fanatikusan gyűlölte az autokratizmust. Ez kapaszkodott. Régi manővereit ismételte meg, hogy a nép mozgalmát elfojtsa, és abba a járomba szorítsa, amelyben századok óta barom módjára húzta a »burokban született« nagyok szekerét. Abban a pillanatban, amelyben a szoczialista tanítás — mert itt izgatás egyáltalában nem folyt — odáig vitte, hogy az autokráczia alapja megingott, abban a pillanatban egyszerre megfeszültek az izmok, egyszerre működni kezdett minden szellemi és fizikai erő és nekiestek az autokráczia kapujának. Betörték. Ott álltak a kiélt, tradíczióba kapaszkodó autokratikusok előtt. Ledőlt a bálvány. A czár engedett. Bevallotta, hogy a népnek is van joga a szabadságra, törvények hozására, a kormányzás ellenőrzésére. És ezzel megpecsételte sorsát. Mert a nép tanúságot szerzett ezzel arról, hogy a czár nem mindenható. Halandó, mint a többi földi rab, csak előítéletek tartották hatalmában eddig is a lelket. A népszabadság hajnala az végre tűzte a felvilágosulás napját is. És az igazi népszabadság az, amelyben a kultúra eltépi a konzervatizmus zsilipjeit és rohanó árként hömpölygeti hullámait. — Oroszország czárja alkotmányt igér. Hogy megtartja, mellékes. Mert ha nem is adja meg, a tudás, kultúra, felvilágosulás és józan ész kivívja magának, talán vér nélkül is. Van szerencsém a becses rendelőimet értesíteni, hogy a legfinomabb őszi angol divatszöveteim megérkeztek. SZANITÓ JÓZSEF FÉRFI-SZABÓ, H.-M.-VÁSÁRHELY A RÉGI GYMNASIUM ÉPÜLETÉBEN. Kérem azok kiválasztása végett üzletembe fáradni, hogy kellő időben elkészíthessem azokat.