HOLMI, 2011 (23. évfolyam, 1-12. szám)
7. szám - FIGYELŐ - Havasréti József: Duchamp-változatok (Marcel Duchamp Szimpozion. Ötperces előadások Marcel Duchamp szellemében; Házas Nikoletta: A dobozba zárt gondolat)
922 • Figyelő hiszen az irónia a par excellence intellektuális retorikai alakzat, de ellenzői az allegóriát is intellektuális túlsúlya miatt szokták elmarasztalni. Amikor Házas kiemeli azt, hogy Duchamp munkáinak tárgyi szintaxisa allegorikus karakterű (nemcsak szukcesszív rendjüknek, hanem töredékes jellegüknek köszönhetően is), akkor ahhoz a Walter Benjáminra hivatkozó gondolatkörhöz kapcsolódik, mely az allegóriát az avantgárd műalkotás paradigmatikus formájának tekinti.15 Duchamp apropóján a szerző megfogalmaz néhány olyan szempontot, melyek jól érvényesíthetők az élet és a művészet egységét képviselő, a szubjektum jellemzően fotográfiai elbeszélésén alapuló törekvések (Christian Boltanski, Cindy Sherman, Sophie Calle munkái) értelmezése során - így Duchamp munkássága egy kortárs irányzat kritikai értelmezésének organonjává, illetve időbeli mintájává válik.16 Félretéve a szokásos „Ki tette meg először ezt vagy azt?” kérdést, Duchamp sajátos énelbeszélő törekvései nyomán jól értelmezhetők a vele gyakran párhuzamba állított Erdély Miklós egyes munkái is, ami most Házas elemzései alapján különösen jól látható.1 9 Házas Nikoletta munkája koncepciózus elemzés, mely a Duchamp-ra vonatkozó angolszász és francia szakirodalom elmélyült ismeretén alapszik. Problémaorientált módon korszakolja az életművet, a korai, kubistának mondható festmények, majd a Nagy üveg és a readymade-ek, végül a „dobozok” kapcsán kijelöl néhány fontos paradigmát az életművön belül, és ezek alapján átfogóan és érdekfeszítően mutatja be a meglehetősen bonyolultnak mondható oeuvre egészét. Ahogy Házas könyve rekonstruálja Duchamp pályáját (és értelmezésének történetét), úgy a dandy, az életművész, a kubista művész, az X-művész, a szürrealista, a pop-art művész, a konceptualista és végül a művészet „halálának” megtestesítője jelenik meg előttünk különféle átfedésekben és szakaszokban. Ez elég ahhoz, hogy Duchamp ne csupán a XX. század egyik legtalányosabb, hanem talán legfontosabb képzőművészeként legyen értelmezhető, aki nem csupán irányzatokat testesített meg és kezdeményezett, hanem rákérdezett arra (de valamiképpen válaszokat is adott), hogy mi a művészet feladata a stíluskorszakok és formaproblémák egymásra következéseként értett művészettörténet „kimerülése” után. Jegyzetek 1. Görgényi mint sakkszakíró nagy figyelmet szentelt a versenyszerűen sakkozó Duchamp alakjának. Erről lásd Ébli Gábor: Duchamp, sakk, műgyűjtés: Görgényi Frigyes. Enigma (39), 2004. 151-154. valamint Görgényi Frigyes: Duchamp Budapesten. Enigma (39), 2004. 155-160. 2. A Duchamp-szimpózium alkalmával például a Bódy Gábor által szerkesztett Infermentál számaiból válogattak, valamint Szentjóby Tamás és Szirtes András filmjeit vetítették; Márta István, Rácz Zoltán és Wilheim András pedig Galántai György zenélő szobrait szólaltatták meg. 3. Kozma György: Öt perc. In: Duchamp Szimpozion, 60. Élet és Irodalom, 1988. január 8. 4. Lásd még: „a homályos területekre tévedt Duchamp-kutatás fő csapásainak kijelölése”. (15.) 5. Arturo Schwarz: The Complete Works of Marcel Duchamp. Revised and Expanded Edition. Vol. 1-2. London-New York, 1997. Thames and Hudson. 6. Erről Jean Clair tanulmánya is megemlékezik, mely az Enigma folyóirat Házas Nikoletta által szerkesztett Duchamp-számában olvasható. Lásd Jean Clair: Duchamp és A századvégek. Ford. Simon Vanda. Enigma (39), 2004. 25-64., 38. skk. 7. Érdekességként említhető, hogy Thienemann Tivadarnak az emigrációban írott nyelvfilozófiai munkáira (Subscancious Language, 1967; Symbolic Behavior, 1968) is több helyen hivatkozik. 8. Schwarz: i. m. Vol. 1 : The Text, 95-96. 9. Uo. 100. 10. Uo. (Preface, i-ii.) A magyar fordítás Octavio Paz könyvéből; lásd: Octavio Paz: Meztelen jelenés (Marcel Duchamp). Ford. Somlyó György, Csuday Csaba. Helikon, 1990. 147. 11. Paz: i. m. 125. 12. Uo. 35. Vo. 55., 126. 13.1 .ásd: „/1 modern reprezentáció pszeudojellegét a readymade a funkció elvesztésével magyarázza. Egy tárgy, mely a múzeumi megjelenésen túl semmilyen célt nem szolgál, nem is vállalhatja magára, hogy világok közt közvetítsen. Egyetlen dolgot tehet, hangsúlyozottan állítja önmagát. A pszeudo reprezentációs tárgy tehát mit sem változtat a közegen, ám szokatlan helyen történő megjelenésével mégis felhívja a figyelmet a szituáció ürességére. ” Újlaki Gabriella: A ready-made, avagy a reprezentáció csapdája. In: Duchamp Szimpozion, 56-59., 58. 14. Vö. Görgényi Frigyes: Egy bizonyos Marcel Duchamp. Kijárat, 1996. 42. skk. 15. Ezt Peter Bürger neutrális, ám lényegében pozitív jellegű megközelítéssel tárgyalja, míg Lukács György ismeretes módon elutasítja, mert esztétikai eltévelyedésnek tekinti. Vö. Peter Bürger: Az avantgárd műalkotás. Ford. Seregi Tamás. Szépliteratúrai ajándék, 1997/3..5-29., 14-18., valamint Lukács György: Az esztétikum sajátossága, 1-2. kötet. Ford Eörsi István. Magvető, 1965. 2. kötet: 771-786.