Hölgyfutár, 1850. január-június (1. évfolyam, 1-147. szám)
1850-05-04 / 103. szám
Budapest, 1850. Előfizethetni Budapesten november 15-étől jövő március végéig 4 új hónapra 4 fr. 30 kr., 1850 januártól junius végéig félévre 6 for. Postán küldve november 15- étől jövő junius végéig 7 */2 hónapra 9 fr. 30 kr., 1850 januártól junius végéig fél évre 7 fr. 30 kr., helyben csupán Kozma Vazul nagykereskedésében a nagyhid utcai 671 sz. Takácsy házban , hol egyszersmind gyors közlés végett mindennemű hirdetések is elfogadtatnak , miktől Közlöny az irodalom, társasélet, művészet és divat köréből. Tulajdonos szerkesztő Nagy Ignác. 103. Szombat, máj. 4. egy háromszor hasábozott sorért négy ezüst krajcár fizetettek. Vidéken minden cs. k. postahivatal elfogadja az előfizetést,és a díjt bérmentesítés nélkül küldi föl, ha a levél borítékán megjegyeztetik, hogy „hírlap előfizetési díjt“ tartalmaz. ! ! ! Egyesszámok ára egy ezüstgaras. (Megjelenik ünnep- s vasárnapokat kivévén mindennap délután. Szerkesztőségi szállás: hatvani utcai Horváth-ház 3-ik emeletben.) Beteg leánykám ... Beteg leánykám! ártatlan galambom, Arcod halvány, miként a liliom; A vig madárkát róla: régi kedved, Elverte egy vad ölyv, a fájdalom. Mint a vitorla fehér lesz előttünk, Melly még látszik, még visszalengedez , A mint a nászád más világtájakhoz , Virágozóbb partok felé evez. Nagy isten! mért haragszol úgy e földre, Gyarló fejünk mért sújtod úgy s vered; Hát mindent, mindent vissza kell é venni, Mi onnan fennöl a mennyből ered? Oh nem lön é a föld elég sötétté És nincs é rajt elég rög és tövis Honába vissza,vissza kell é térni Ez elkésett hajnalsugárnak is ? ! Vagy mit mondok... oh hadd meg öt minékünk, Ő nem sugár, de egy kis zöld level: Öntözni kellett, hogy felnöjjön ... anyja Meleg könyek között nevelte fel. És védni kell e vésztől, zivatartól. — Gondjával védte, támogatta őt, He szive volt a nap meleg sugára, Mellynél olly virító életre nőtt. Mind hasztalan.. sergét az angyaloknak Számon véve az isten oda fen, És úgy találta, hogy a fényes körben Egy ártatlan kis angyal nincs jelen, Ezért fölszólította őt a földről, Ne sírj, ne sírj jó anyja, kedvesem! Szép gyermekünk meggyógyul nem sokára S az angyalok között boldog leszen. ________ M e n t o v i c h F. Kötve irigy a komának. Szép vala a vidék, mintha isten magának teremtette volna lakóhelyül, hegyek, és völgyek változása gyönyörködteté a látást. A hegyek üstökét százados tölgyek koszoruzták, mellyek ezer viharral dacoltak, és ezer vihar dúló hatalmát kiáltották. A völgyeken színes virágok pompáztak, mellyek illatukkal megterhesiték a hűséget. Aranyos pillangók szálldosták be a virágok kelyheit, s szívták az életnedvet, míg szárnyaikon pajkos gyermekként játszadozott a napsugár, vagy munkás méhek gyűjtenek illatos mézet apró házikóikban lassú moraj közt. Csöndes volt a vidék, mintha isten imádságházául rendelte volna a völgyet, és oltárokul épité vala a sziklaormokat. Vad állat nem zavara a völgy kristály folyamát, melly a völgy tekenőjében ezüst gyöngyeivel láncot vont végig. Csak a fák ernyőjében fészkelő erdei madárka reggeli háladanája, vagy az ételt hozó anyára váró kisded csirpolása verte fel néha a sziklakebel alvó nimfáját. Árnyas volt a vidék, mintha isten nyugalma helyéül választotta volna. Az égető napsugarak csak a fák gályáin átszűrödve csókolhatták a virágok nyílt kebelét, melly szerelmes szív gyanánt örökké nyitva állott, és a hajnal harmata a fák leveleiről pihenten hullott a pázsit bársonyára. Munkás méhe család élt a völgy ölén békében , csöndesen. A gondos anya naponként kiküldé fiait munkára, meghagyván, hogy mézet gyűjtsenek, de a virágok ékét ne becstelenitsék meg, és a fiuk elkiszállának donogva, meglátogatván mindenik virágot, mellynek szirmai zuzosok valának, és megrakodván donogva vissza szállának fészkükbe, számolandók anyjuknak napi keresményükről. — Munkáljatok gyermekeim! — így ínté őket a gondos anya — munkáljatok önmagátokért. Majd eljönek a zordon tél viharai, midőn minden virág meghal, és a folyamra zár veztetik, munkáljatok gyermekeim ! hogy akkor éhen ne kelljen elvesznünk. — — Nincs , tudom , mert nem is lehet ránk panaszod jó anya ! — Így szólala meg egy a fiúk közöl — de mikép van az, hogy mig mi minden virágot meglátogatánk , a nagy testű herék dologtalanul honi hőseinek, s fogyasztják verejtékünk gyümölcsét ? Nem úgy anyánk! e fészek mindnyájunké, az nem lesz felettünk a ki here , dolgozzék , vagy meghal. — — Haljon meg a dologtalan, és ne egye a dolgos osztály keresményét — zsibongott rá az ifjú sereg.