Hölgyfutár, 1850. július-december (1. évfolyam, 1-151. szám)

1850-08-05 / 31. szám

—^ Megjelenik, £ ünnep-s vasárnapot ‚ kivévén, ✓ | mindennap délután ›; divatképek-­­ s egyéb mümellék- $ letekkel. › HOUbYFITAR. az irodalom, társasélet, művészet és divat köréből. Tulajdonos szerkesztő Magy Ignác. VVWVI1 £ Szerkesztőségi ? szállás: a hatvani utcai Horváth ¡ ^ ház, első udvar, 3-ik)­­ emelet, a­hová a kéziratok ) utasitandók. lzs^r\s\s\s\s_\s\s Budapest, 1850. 31. Hétfő, aufruszt. 5. Egy fekete hajfürtre. Haladnak selyméből Ide adtál nékem Egy fekete fürtöt, Szerelmünk korából Hogy lenne emlékem. Felfűzöm szivemre Én e drágaságot, Hogy legyen tanúja, Mint dobog , mig járom Messze a világot. Vagy ha tán megölné Sötét, néma búja . E hajfürt legyen majd Elvérzett szivemnek Halott-koszorúja. Levente. Az én uram bátyám. Az én uram bátyám, nemzetes Iszáki Gábor úr, rendkívül szereti a bort. Hat me­gyében nem találhatni embert, ki e részben kitenne rajta. Asztalán mindig megtöltve áll egy meglehetős nagyságú zöld korsó, mellyet minden segítség nélkül egy maga kétszer is kiüritget a nap hosszában. Porto, Xeres, Malaga, ismeretlen nevek az én uram bátyám előtt. Neki az a legjobb bor, mellyet kezei közt tart, s mellyről bizo­nyos , hogy torkán le fog folyni. Aztán az ő rendeltetése nem is abban áll, hogy a világ leghiresb borainak nevét tudja, hanem hogy annak legroszabb borából lehetőségig sokat fogyasszon. És ezen rendeltetésének ő tökéle­tesen megfelel. Az iskolákban hallott ugyan valamit a távol országokról, de azt, mit hal­lott, már rég elfeledte. Spanyolországról azon­ban mégis tud annyit, hogy ott a franciákat a gesztenyefák tönkre tették, *­ mert az én uram bátyám azt soha nem hiszi el, hogy Napóleon dicsőségét ember homályosíthatta be először. E gondolatra az én uram bátyám egész valója föllázad. Az olvasó tudja, hogy az én uram bátyám ezen adata hamis , de ellene monda­nom nem szabad, mert ő azonnal fölpattan székéről, s önhitt büszkeséggel beszéli el, hogy azt ő jobban tudja, mint más, miután in­­surgens korában (a francia háborút kell ér­teni, mert a most lefolyt harcban bárányi szi­ve miatt nem vett részt) ezen szomorú esetet százszor is hallotta legjobb barátjától, egy huszár hadnagytól, és maga is azonnal rá­gyújt az elmondásra. — Anno 1808-ban, igy hangzik az én uram bátyám meséje, midőn déli Spanyolor­szágba eljutott a francia sereg közeledésének hire, a lakosok kimentek a gesztenyésbe, és minden fát tövénél annyira elfürészeltek, hogy csak az idő csöndessége tartóztatá föl a ledő­­léstől. A franciák ezen ármányt nem gyanít­va, csakugyan — a spanyolok sejtelme sze­rint— a gesztenyésben ütöttek tábort, s már előre örültek a jó gesztenye szüretnek. Ámde rögtön vihar támadt.... krik.... krak.... a fák lezuhantak s a tizenhétezezer főnyi francia sereg megsemmisült! Világokat adnék azért, ha le tudnám illyenkor uram bátyámat rajzolni, bajuszát pödörgetve, s a meggyőződésnek azon nemé­vel, mellyet az ember restét megtámadni. Mert ugyan ki is követelhetné az én uram bátyámtól, hogy hiteles adatokkal bír­jon, és olly roppant emlékező tehetsége legyen, miszerint illy nevek, mint : Castannos, Du­pont, Vedel, Baylen fejében maradjanak, és arról is megemlékezzék, hogy Dupont lefegy­verzése júliusban történt, midőn a gesztenye­­szüretnek még hire sincs. Az én uram bátyám azonban, ki igen szeretett a forradalom előtt a francia háború­ról s Győr alatti tulajdon hőstetteiről szóla­­ni, és egy rozsdás szegen függő, még rozsdá­­sabb kardjára mutatni, mellynek rozsdafolt­jait vérnyomoknak lenni állitá, a forradalom után mélyen hallgat az insurrectioról s hős­tetteiről : mert az én uram bátyám azt tartja, hogy a falaknak is füle lévén, könnyen félre­érthetnék, s ártatlansága dacára megszámol­tathatnák. Sőt mi több : azóta rozsdás kardja is eltűnt a szegről. Most legörömestebb szól a boldogult restaurációk s követválasztások­ról , megemlékezve azon fontos szerepről, mellyet azok alkalmával vinni szokott. El­mondja : hány méltóságos ur jelent meg sze­gény házánál, s minő alázattal kérték meg, hogy a maga és nemes atyafiai szavazatával pártjukat erősítse. Elmondja , hogy ő szokta mindig előre vinni a zászlót, hogy azon zász­lót is ő vitte, mellyre nagy aranyos bötükkel volt írva e két szó: ,Nem fizetünk!‘ De vala­hányszor e ponthoz ér elbeszélése, a melan­kóliának mindannyiszor egy neme fellegezi be különben derült homlokát. És szomorú lel­kének keserűsége végre ezen fontos szavak­ban tör ki: ,Aztán ni, most nekem, ki kétszer buktattam meg az adót a tekintetes várme­gye zöld asztalán, csak úgy kell fizetnem, mint annak, ki — isten bocsássa meg bűnét — tömérdeket költött azért, hogy adót fizethes­sen ! No de nem szól szám, nem fáj fejem/ Ezen kifakadás után a felleg eloszlik, az én uram bátyám a régi lesz ismét, és más emlékekkel mulattatja vendégeit. De legyen elég ennyi az én uram bá­tyám megismertetésére, és már most dologra. 1848. septembernek egyik utólsó nap­ján , az olvasóval ekép megismertetett uram bátyám a szomszéd mezővároskába, melly falujához félórányi távolságra fekszik, a pos­tamesterhez egy kis barátságos ebédre volt hivatalos. Dél felé, miután nagy tajtékpipáját, dohányzacskóját, tűzkövét, acélát magához vette, és elegendő taplóval is ellátta magát, — mert az én uram bátyám számára hiában gyártják a szivart és gyufát, — fölkereste Sárikáját, élete hű társát; mert ezt az én uram bátyám, ha kimegy, soha nem mulaszt­ja el. Sárika szépen kérte az én uram bátyá­mat, hogy jól viselje magát, mert félt, hogy a sok bor idő előtt sírba viszi. Ezt meg Sári­ka nem mulasztá el naponként mondani. Az én uram bátyám pedig ravaszul fe­lelte , hogy ő mindig csak Sárikája egészsé­gére iszik, s hogy az annál tovább fog élni. Sárika ezen hizelgő szavakban meg­nyugodott, s jó kedvvel csókolta vissza az eltávozót. — Az én uram bátyámnak van ugyan két lova és egy bárkája, mellynek készülési ide­jére a faluban még a legvénebb emberek sem emlékeznek, s mellynek genealogiáját még maga uram bátyám sem tudja, miért is so­kan egyenesen Noétól származtatják, s azt állítják, hogy az fiúról fiúra szállván, igy jutott uram bátyám birtokába. De ha Noé bárkája nem szállott is egészen az én uram bátyámra, annyi mégis valószínű, hogy ko­csija azon része lehet­ az elhíresült bárká­nak, hová Noé a tyúkokat és hidakat rekesz­­té, miután mind a rúdon, mind az ülésen ezen állatoknak eltagadhatlan, és pedig igen régi nyomai láthatók. De mind a mellett, hogy az én uram bátyámnak két lova és egy illy rokokó ko­csija van, mégis inkább szeret, különösen fél órányi távolságra, gyalogolni. Ezen ok­nál fogva ballag most is gyalog, kedves ba­rátjával, Bori Mihály úrral, kihez útközben beszólott, a szomszéd mezővároskába. A postamesternél csak az én uram bá­tyámra s barátjára vártak még,midőn ezek meg­érkeztek, azonnal bevitték a­­levest. De el­hagyom a közönséges, jóízű fiagyar ebéd le­írását, mert hatalmamban nem állván a ld­­elégíthetés, az olvasó csak megneheztelne rám a jó étvágy fölgerjesztéséért. • E helyett inkább elmondom, mi a do­loghoz tartozik, hogy tudniillik az én uram bátyám és barátja iparkodtak megfelelni ne- *) Castannos spanyol tábornok neve annyit is tesz, mint gesztenyefák. Il-ik félév.

Next