Hölgyfutár, 1850. július-december (1. évfolyam, 1-151. szám)
1850-08-05 / 31. szám
—^ Megjelenik, £ ünnep-s vasárnapot ‚ kivévén, ✓ | mindennap délután ›; divatképek- s egyéb mümellék- $ letekkel. › HOUbYFITAR. az irodalom, társasélet, művészet és divat köréből. Tulajdonos szerkesztő Magy Ignác. VVWVI1 £ Szerkesztőségi ? szállás: a hatvani utcai Horváth ¡ ^ ház, első udvar, 3-ik) emelet, ahová a kéziratok ) utasitandók. lzs^r\s\s\s\s_\s\s Budapest, 1850. 31. Hétfő, aufruszt. 5. Egy fekete hajfürtre. Haladnak selyméből Ide adtál nékem Egy fekete fürtöt, Szerelmünk korából Hogy lenne emlékem. Felfűzöm szivemre Én e drágaságot, Hogy legyen tanúja, Mint dobog , mig járom Messze a világot. Vagy ha tán megölné Sötét, néma búja . E hajfürt legyen majd Elvérzett szivemnek Halott-koszorúja. Levente. Az én uram bátyám. Az én uram bátyám, nemzetes Iszáki Gábor úr, rendkívül szereti a bort. Hat megyében nem találhatni embert, ki e részben kitenne rajta. Asztalán mindig megtöltve áll egy meglehetős nagyságú zöld korsó, mellyet minden segítség nélkül egy maga kétszer is kiüritget a nap hosszában. Porto, Xeres, Malaga, ismeretlen nevek az én uram bátyám előtt. Neki az a legjobb bor, mellyet kezei közt tart, s mellyről bizonyos , hogy torkán le fog folyni. Aztán az ő rendeltetése nem is abban áll, hogy a világ leghiresb borainak nevét tudja, hanem hogy annak legroszabb borából lehetőségig sokat fogyasszon. És ezen rendeltetésének ő tökéletesen megfelel. Az iskolákban hallott ugyan valamit a távol országokról, de azt, mit hallott, már rég elfeledte. Spanyolországról azonban mégis tud annyit, hogy ott a franciákat a gesztenyefák tönkre tették, * mert az én uram bátyám azt soha nem hiszi el, hogy Napóleon dicsőségét ember homályosíthatta be először. E gondolatra az én uram bátyám egész valója föllázad. Az olvasó tudja, hogy az én uram bátyám ezen adata hamis , de ellene mondanom nem szabad, mert ő azonnal fölpattan székéről, s önhitt büszkeséggel beszéli el, hogy azt ő jobban tudja, mint más, miután insurgens korában (a francia háborút kell érteni, mert a most lefolyt harcban bárányi szive miatt nem vett részt) ezen szomorú esetet százszor is hallotta legjobb barátjától, egy huszár hadnagytól, és maga is azonnal rágyújt az elmondásra. — Anno 1808-ban, igy hangzik az én uram bátyám meséje, midőn déli Spanyolországba eljutott a francia sereg közeledésének hire, a lakosok kimentek a gesztenyésbe, és minden fát tövénél annyira elfürészeltek, hogy csak az idő csöndessége tartóztatá föl a ledőléstől. A franciák ezen ármányt nem gyanítva, csakugyan — a spanyolok sejtelme szerint— a gesztenyésben ütöttek tábort, s már előre örültek a jó gesztenye szüretnek. Ámde rögtön vihar támadt.... krik.... krak.... a fák lezuhantak s a tizenhétezezer főnyi francia sereg megsemmisült! Világokat adnék azért, ha le tudnám illyenkor uram bátyámat rajzolni, bajuszát pödörgetve, s a meggyőződésnek azon nemével, mellyet az ember restét megtámadni. Mert ugyan ki is követelhetné az én uram bátyámtól, hogy hiteles adatokkal bírjon, és olly roppant emlékező tehetsége legyen, miszerint illy nevek, mint : Castannos, Dupont, Vedel, Baylen fejében maradjanak, és arról is megemlékezzék, hogy Dupont lefegyverzése júliusban történt, midőn a gesztenyeszüretnek még hire sincs. Az én uram bátyám azonban, ki igen szeretett a forradalom előtt a francia háborúról s Győr alatti tulajdon hőstetteiről szólani, és egy rozsdás szegen függő, még rozsdásabb kardjára mutatni, mellynek rozsdafoltjait vérnyomoknak lenni állitá, a forradalom után mélyen hallgat az insurrectioról s hőstetteiről : mert az én uram bátyám azt tartja, hogy a falaknak is füle lévén, könnyen félreérthetnék, s ártatlansága dacára megszámoltathatnák. Sőt mi több : azóta rozsdás kardja is eltűnt a szegről. Most legörömestebb szól a boldogult restaurációk s követválasztásokról , megemlékezve azon fontos szerepről, mellyet azok alkalmával vinni szokott. Elmondja : hány méltóságos ur jelent meg szegény házánál, s minő alázattal kérték meg, hogy a maga és nemes atyafiai szavazatával pártjukat erősítse. Elmondja , hogy ő szokta mindig előre vinni a zászlót, hogy azon zászlót is ő vitte, mellyre nagy aranyos bötükkel volt írva e két szó: ,Nem fizetünk!‘ De valahányszor e ponthoz ér elbeszélése, a melankóliának mindannyiszor egy neme fellegezi be különben derült homlokát. És szomorú lelkének keserűsége végre ezen fontos szavakban tör ki: ,Aztán ni, most nekem, ki kétszer buktattam meg az adót a tekintetes vármegye zöld asztalán, csak úgy kell fizetnem, mint annak, ki — isten bocsássa meg bűnét — tömérdeket költött azért, hogy adót fizethessen ! No de nem szól szám, nem fáj fejem/ Ezen kifakadás után a felleg eloszlik, az én uram bátyám a régi lesz ismét, és más emlékekkel mulattatja vendégeit. De legyen elég ennyi az én uram bátyám megismertetésére, és már most dologra. 1848. septembernek egyik utólsó napján , az olvasóval ekép megismertetett uram bátyám a szomszéd mezővároskába, melly falujához félórányi távolságra fekszik, a postamesterhez egy kis barátságos ebédre volt hivatalos. Dél felé, miután nagy tajtékpipáját, dohányzacskóját, tűzkövét, acélát magához vette, és elegendő taplóval is ellátta magát, — mert az én uram bátyám számára hiában gyártják a szivart és gyufát, — fölkereste Sárikáját, élete hű társát; mert ezt az én uram bátyám, ha kimegy, soha nem mulasztja el. Sárika szépen kérte az én uram bátyámat, hogy jól viselje magát, mert félt, hogy a sok bor idő előtt sírba viszi. Ezt meg Sárika nem mulasztá el naponként mondani. Az én uram bátyám pedig ravaszul felelte , hogy ő mindig csak Sárikája egészségére iszik, s hogy az annál tovább fog élni. Sárika ezen hizelgő szavakban megnyugodott, s jó kedvvel csókolta vissza az eltávozót. — Az én uram bátyámnak van ugyan két lova és egy bárkája, mellynek készülési idejére a faluban még a legvénebb emberek sem emlékeznek, s mellynek genealogiáját még maga uram bátyám sem tudja, miért is sokan egyenesen Noétól származtatják, s azt állítják, hogy az fiúról fiúra szállván, igy jutott uram bátyám birtokába. De ha Noé bárkája nem szállott is egészen az én uram bátyámra, annyi mégis valószínű, hogy kocsija azon része lehet az elhíresült bárkának, hová Noé a tyúkokat és hidakat rekeszté, miután mind a rúdon, mind az ülésen ezen állatoknak eltagadhatlan, és pedig igen régi nyomai láthatók. De mind a mellett, hogy az én uram bátyámnak két lova és egy illy rokokó kocsija van, mégis inkább szeret, különösen fél órányi távolságra, gyalogolni. Ezen oknál fogva ballag most is gyalog, kedves barátjával, Bori Mihály úrral, kihez útközben beszólott, a szomszéd mezővároskába. A postamesternél csak az én uram bátyámra s barátjára vártak még,midőn ezek megérkeztek, azonnal bevitték alevest. De elhagyom a közönséges, jóízű fiagyar ebéd leírását, mert hatalmamban nem állván a ldelégíthetés, az olvasó csak megneheztelne rám a jó étvágy fölgerjesztéséért. • E helyett inkább elmondom, mi a dologhoz tartozik, hogy tudniillik az én uram bátyám és barátja iparkodtak megfelelni ne- *) Castannos spanyol tábornok neve annyit is tesz, mint gesztenyefák. Il-ik félév.