Hölgyfutár, 1853. január-július (4. évfolyam, 1-130. szám)

1853-05-04 / 85. szám

Budapest. 4-ik évi folyamat. 85. Szerda, május 4-én 1853. Kiadó-hivatal: aldunasor , kegyeszeti dieképületében levő nyomdai iroda, hová az előfizetési és hirdetési díjak küldendők. HÖLGYFUTÁR Közlöny az irodalom, társasélet, művészet és divat köréből. Megjelenik, ünnep- s vasárnapot kivévér. , mindennap délután divatképek- s egyéb mümellékletekkel és rajzokkal. Szerkesztőségi szállás: ujvilágutcai 14 számú ház első emelet, hová a kéziratok utasitandók. Előfizetési díj: Postán: egész hívre Ifi írt, fél évre 9 ., évnegyedre 5 „ Budapesten házhozküldéssel: egész évre . . 13 frt, fél évre ... 7 „ évnegyedre . . . •„ Hirdetések .Kőrönként 3 ezüst krajcárét fogadtatnak el, és gyorsat» közöltetnek. Tulajdonos szerkesztő : Nagy Ignác. Kiadó: Kozma Vazul. Sz állasunkat az ujvilág utcai 14. számi ház első emeletébe helyeztük át. Szerk. Beköszöntött----(April 1883.) Beköszöntött az én kedves időszakom — Én ezt a fél tavaszt olly nagyon szeretem ! Félig puszta, félig virágos a halom, Épen ollyan, mint a kezdődő szerelem. Sokszor elhagyom én illyenkor a várost, Egész napokat künn a szabadban töltve — S mint serdülő lányka eltakart keblére ugy omlok le, aként borulok a földre. Oh mi gyönyörű az ifiú természet! Rejlő szépségeit nem látom, csak sejtem! De e sejtés között érzek boldogságot, Mellyel átérezni máskor lehetetlen. Igaz boldogságot sosem ad a jelen — Lankaszt az egyforma szerencsének napja — Szivünk üdvösségét soha az elért cél. Hanem fényes jövőnk képzelése adja ! . . . A földre borulva óra hosszat vártam — Föl akarok kelni, hanem megint várok .... S íme a bokorban cseng a régen várt szó, Ez a legelső hang, mellyet csalogány mond. Úgy vagyok én evvel, mint szerető lehet A hideg lány első szívdobogásával — S szinte eltitkolom, hogyha haza megyek, Hogy elhangzott már az első csalogánydal. Utána ! utána ! — látni akarom én A kora tavasznak legelső madarát — Futkosok utána mint valami gyermek, Leesik kalapom . . . hanem ez mitsem árt. De a madár eltűnt mint láthatlan sóhaj! Nekem egy édes bút hagyva ezzel hátra : Fáj, hogy eltűnt az én kedves csalogányom. Jól esik tudnom , hogy itt van a határba’! Most kifáradva a régi helyre térek — Megpihennék szépen tetején a gyepnek . . Hanem ni! mit látok? ! . . . míg oda futkostam, Előbbi helyemen mír ibolya termett. Én nem tudom ! — hanem ha ibolyát látok, Olly szent érzés fog el, — úgy imádkozhatnám. Egyetlen szeretőm szeme is ilyen volt. . . Ez a kegyeletes érzés ettől van tán? . . . Kedves virágaim, az ibolyák között Már egy két halovány vadvirág is látszik — Amott pedig mint egy elejtett kék szalag, Aként húzódik el egy egész sor jácint. Behunyom szememet, hogy ne lássak többet . . . . Hanem azért annál többet, szebbet látok : Jácintok közt rózsát, ollyan élénk rózsát, Hogy szinte azt vélem: még az elébb lány volt! A n a nev « Mint mindenben, úgy az evésben is lehet művészet. Sokat enni nem mesterség, ahol csak jó gyomor kell. De sokat enni úgy, hogy nagy gyomrunkban mások is gyönyörködjenek, illyesmihez ügyesség, művészet kell. A K***i Casinó társas étteremében volt szerencsém egy ilyen műpéldányt megismernem. Egy órakor tálallak rendesen. De nagysága — (született báró volt)— már 3/4 egyre megjelent, hogy a főhelyet elfoglalhassa, legelső vehessen, s kénye, kedve szerint válogathasson. Az ételekfrányában valóságos communista volt, a sárga répát ép ollyan étvágygyal megette, mint a bornyu cotletet, így őt egy barátom nevezte, én universális fának örömestebb nevezném. A levest — ha hideg volt is — forrónak találta, csak hogy azt az ő műmodora szerint ökölnagyságú kenyérdarabkokkal meghűlhesse. Minthogy egy negyed órával rendesen jókorább jelent meg az étteremben mint a többi vendégek, leves alá botrány nélkül válogathatta ki a feneketlen mélységű tányérorokat. Az assiette saját vallomása szerint kedvenc ételei közé tartozott. Első ízben rendesen bámulandó adaggal látta el tányérát, midőn annak tartalmát félig eltakarította, vagy szőrt talált a maradékban, vagy akaratlanul akarva vizet öntött belé, vagy a tányért felforgatta, a midőn új tányért kért, új adagot vett, mit azután az utósó falatig lesepert a tányér színéről. A marhahúsból a compact összeálló legnagyobb darabot nézte ki, s minthogy a massában mindenkor talált egy szeretetre méltó részecskét, azt rendesen ilyenforma bevezetések között vonszolta tányérára. A miatt a kis hajnal velő miatt, mit végnélkül szeretek, miután pedig húst darabolni végtelenül nem szeretek, kénytelen vagyok az egész otromba nagy darabot kivenni. Az ilyen kitételek azután a körülmények, viszonyok s a marhahús minőségéhez képest, különféleképen variáltattak. A vastagétel diszilvényeiből háromnégy darabot rendesen alá merített, láthatatlanná tett, s azután úgy szállított a tányérára. Az elmerültek, csak miután a vastag étel a gyomorba pumpáztatott, tűntek fel a szárazon, hogy haladéktalanul még feneketlenebb helyre temettessenek. Az utat torkától gyomráig minden biztosság nélkülinek tartotta. Miért az ételeket óriás darab kenyerek fedezete mellett kisértette állomásaikra. Midőn becsinált volt, aranyeres bántalmakról panaszkodott, s Le Roi francia chirurgusra hivatkozott, ki aranyeres embereknek minden ételek között a becsináltat ajánlja legszivrehatóbban. A bornya, és csirke becsinált iránt különös előszeretettel viseltetett, minthogy azokat, ugyancsak Le Roi chirurgus szerint, a gyermek gyomra is megemésztheti. Minthogy a becsináltat a többi vendégek közül kevesen szerették, annak virányain háboríthatlanul rombolhatott; a botrány elkerülése tekintetéből mégis, némi csekélyebb műfogásokra kellett vigyáznia. Egy tót inast tartott, kinek teendői közé tartozott , odakünn leskelődni a becsinált betálalására, a beviteli és kiviteli időközt kiszámítani , s e kitétellel nyitni be az ebédlőterembe : — Ráró úr! egy idegen ember kíván nagyságoddal szólani! A báró úgy intézkedett, hogy midőn a benyitás és beszólás történt, a kivett becsináltnak épen felerészével rendelkezett gyomra érdekében, a midőn azután haladéktalanul felállott, kiment, s öt perc múlva ismét megjelent. Egyetlen kanállal evett meg a bennhagyott becsináltból, miután rögtön pincért kiáltott: — Te adj más tányért, míg künn jártam , egészen meghűlt ételem. — Az illyen rendetlen időben alkalmatlankodók miatt könynyen betegséget ehetnék az ember, miből még halál is következhetnék. A pincér azonnal fris tányért szolgáltatott, a báró fris adagot vett a becsináltból, s miután többé sem betegségtől, sem haláltól nem tarthatott, azt utolsó falatig eltakarította. — Kissé ez is hideg volt! nem hiszek neki! Ezeket mondva, az utolsó falat után két pohár jó borral kergette ki a csömört, nagyra termett áldozatokban élő hüvelyéből. Észszerűnek találta az ételek hordása alatt adomákkal kedveskedni éttársainak, melylyek által a figyelmet hitte elvonhatni magáról, mi részben gyakrabban sikerült is. Én azonban meg nem zavarható s le nem kenyerezhető bámulói s csodálók közé tartoztam. A tésztásételeket úgy tekintő, mint hosszú életet biztosító cikkeket, amiért azok megjelenését rendesen egyegy mitszónoklattal ünnepelte meg. Szónoklatában azután a többek között elősorolta, hogy Voltaire azért élt 84 évig, mert csaknem kizárólagosan tésztával élt. XV. Lajos csak tésztás süteményekkel húzogatta, vonogatta az évszámokat, mellyek pecsenyék mellett jóval korábban megszakadtak volna. Megemlékezett még Pithagorásról, sőt Nem kell nekem való, akármint szép is ! Nekem csak képzelve szép és tetszik minden — Sohasem volt ollyan az a mit elértem, Sohasem volt olly szép, mint minőnek hittem. Én a féltavaszt is csak ezért szeretem — Nem teljesen szép ez — hanem nem is meddő . . . S mikoron fejlődő szépségeit látom, Olly jó elgondolnom , hogy mi lesz majd ebből! Tóth Kálmán.