Hölgyfutár, 1853. január-július (4. évfolyam, 1-130. szám)
1853-06-10 / 114. szám
Budapest. 4-ik évi folyamat. 114. Péntek, június 10-én 1853. Megjelenik, ünnep- s vasárnapot kivévén , mindennap délután divat képek- s egyéb mümellék- tetekkel és rajzokkal. Szerkesztőségi szállás: ujvilágutcai 14. számú ház első emelet, hová a kéziratok utasitandók. Kiadó-hivatal: aldunasor , kegyesrendieképületében levő nyomdai iroda, hová az előfizetési és hirdetési dijak küldendők. Közlöny az irodalom, társasélet, művészet és divat köréből. Előfizetési dij: Postán: egész évre 16 fil. fél évre 9 ., évnegyedre 5 „ Budapesten házhozküldéssel: egész évre . . 13 frt, fél évre ... 7 ,, évnegyedre . . 4 ,, Hirdetések soronként 3 ezüst krajcárért fogadtatnak el, és gyorsan közöltétnek. Tulajdonos szerkesztő: Nagy Ignác, kiadó: Kozma Vazul. A „HÖLGYFUTÁR“ jövő félévben is, ünnep- s vasárnapokat kivévén, mindennap megjelenik, mint „közlöny a szépirodalom, társasélet, művészet és divat köréből,44 bátorkodunk tehát t. c. olvasóinkat az előfizetés mielőbbi megújítására tisztelettel felszólítani. Kérkedni, ígérni nem szoktunk, hanem kötelességünknek lehetőségig megfelelni lélekismeretesen iparkodunk. Főtörekvésünk leen, lapunk béltartalmát folyvást érdekesbíteni. Intézkedtünk, hogy műmellékleteink a legfinomabb ízlést is kielégíthessék, s azért ezentúl nem annyira a mennyiség, mint inkább a minőségben fogunk érdemet keresni, mindenkor a t. olvasó közönség részvétének nyilatkozata szerint. Fametszvényeink olly általános tetszést nyertek, hogy erőnk szerint mindig tökéletesebbet iparkodandunk e nemben is nyújtani. I» Őszinte vallomások. XXVI. Könnyebb szívvel váltam meg Szombathelytől, mint gondoltam. Az utóbbi kaland mozgásba hozta ugyan kissé szivemet, pár nap múlva azonban minden felejtve volt, s az előbbi nyugalom ismét visszatért. Szivem szerelemszünetet tartott. Anyám sokkal jobban volt megelégedve velem, mint másfél évvel ezelőtt, midőn beteg szívvel s beteg lélekkel jöttem haza , egy rakás ifjúsági bohóságokkal terhelten, mellyeknek következményeit olly igen sokáig nem tudtam kiheverni. Ő maga jött érttem; — néhány nappal elmenetele előtt B. grófnőtől, házunk régi jóakarónéjától meghivatván, látogatná meg öt Szombathelyhez közel fekvő kies jószágán, kívánságát teljesíteni s ezúttal engemet a grófnénál bemutatni szándékozott. — Tiz éve volt, hogy a grófnőt nem láttam. Gyermekéveimből emlékeztem egy sylph termetű, magas szépségű úrnőre, kinek bársonyujjal gyakran játszottak hajfürteimmel, s kinek ezüst csengésű hangja jóltevő balzsam gyanánt tapadt mindig füleimhez. Örültem, hogy őt ismét látni fogom. Nem gyanítottam, mennyi bút és örömet fogok-ön, a grófnő jószágán találni, s minő befolyást fog rövid úttmulatásom egész jövendő életemre gyakorolni. Ismeretes sejtőtehetségem engemet ezúttal tökéletesen cserben hagyott, s szivemnek egyetlen moccanása sem jelenté, minő változáson fog az rövid idő múlva átmenni. Estefelé volt, midőn Pdőre érkeztünk, s annak egyetlen, elég kényelmes vendéglőjében megszállottunk. Tisztelgésünket a grófnénál más napra halasztottuk. Anyám nem igen jól érezvén magát korán lefeküdt, s én a várost s közeleső vidékét futottam be. Visszaérkezvén az úgynevezett vendégszobába mentem estelizni. A város honorátiorjai hosszú asztalnál ültek, s kíváncsian tekintettek reám, midőn beléptem. Külön asztalnál foglaltam helyet , nem bírván legtöbb embereknek azon, nem tudnám megmondani, jó vagy rész tulajdonával , melly szerint mindenkivel azonnal megismerkednek, s készek legelső szomszédjukkal holtig tartó barátságot kötni. — A szoba egyik szögletében, közel a honoratiorok asztalához, állott egy öreg ember, azon az utcai koldusoknál valamivel jobb fajtájunk osztályából, kik a kávéházakat, korcsmákat s egyéb nyilvános helyeket meglátogatni, s a vendégeket különféle szemfényvesztő játékok vagy muzsikális előadások által mulattatni vagy untatni szokták. Rongyolt öltözetű s ínséges kinézésű volt. Nyakán bizonytalan színű zsinegen rozzant guitár csüggött, mellyhez rekedt torokkal néhány opera áriát dúdolt, majd ismét, változás okáért, összehajtott kártyalapon fagottversenyt rögtönzött. — Arca igen ismerősnek tetszett, csakhogy nem emlékeztem, hol láttam őt? A virtuóz is ismerni látszott engemet, mert produkálás közben szüntelen reám nézett, s elvégezvén játékát egyenesen asztalomhoz lépett. A guitárt hátára lökte s a fagottot zsebébe dugta, kezeivel a levegőt szelte s fogatlan száját egyik füle végétől a másikig rántotta. — Csakugyan jól látnak szemeim?! — kiáltott olly hangosan, hogy a honorátiorok újra rám tekintettek ; — oh igenis , ön az, a mi győri maecenásunk ; — folytatá tovább , s olly tragicus erővel szorított magához , hogy majdnem megfojtott. — Ah, mint örülök, hogy önt láthatom ! — Új ölelés, új fojtogatás ! Őszintén megvallva , én e találkozáson nem igen örültem. A vendégek szemei mind rajtam akadtak, s arckifejezésükből látni lehetett, hogy nem sokat tartanak felőlem , kinek olly ismerősei vannak, mint a vén fagottista volt. A vén fagottista pedig nem volt senki más, mint a győri német szinésztársaság egykori igazgatója, kinek leányának, Alwina kisasszonynak , logicus koromban udvaroltam, melly udvarlásommal, mint a kegyes olvasó emlékezni fog, utóbb olly csúfosan felsültem. — Tán csak ismer ön engemet? kérdé újra az exigazgató. — Oh igen, felelek kissé vontatva. — És nem neheztel tolakodásomért ? — Oh nem, válaszoltam az előbbi hangon. — Szép öntől. Nem is akarok sokáig alkalmatlankodni ; ez soha sem volt szokásom. S azután amint látom, ön nem fog reám szorulni, mit csak azért sajnálok, mert ez esetben alkalmam lett volna, önnek barátságomat tettlegesen is bebizonyítani. Magam sem tudom miért, de mindig különös vonzódást éreztem ön iránt, és senki jobban nem sajnálta mint én , hogy szerencsétlen félreértés, vagy inkább lányom istentelen viselete e gyöngéd viszonyunkat olly hamar felbontotta. Nem tudtam, nevessek e, vagy boszankodjam az exdirektornak e meglehetős hangos szóval adott biztosításai fölött. Annyi bizonyos, hogy jelenléte rendkívüli nagy gyönyörűségemre nem szolgált, főkép miután az előbbi évek bohóságaira emlékeztetett, mellyeket, ámbár reám nézve tanulságosak voltak, éltem lapjáról örökre letörülni szerettem volna. Látván azonban, hogy régi ,barátomat nyakamról olly könnyen le nem rázhatom, végre megadtam magamat, s heroicus megtagadással mellém ültetvén őt, az ő és övéinek sorsa fölött kérdezősködtem. — Ah istenem, minő nyomorult teremtések vagyunk mi emberek, — kezdé siralmas hangon szomszédom. Ma a legnagyobb fény és pompa környez bennünket, holnap porig lealázott földi férgek vagyunk. Ki gondolta volna, hogy nekem, ki anynyiszor voltam éltemben császár és király, parancsokat adtam és kegyelmet osztottam, kinek tulajdon testőrjei, udvaroncai, aranypaszamántos lajhárjai, pompás, persze csak vászonra festett palotái voltak, most illy nyomorult módon kell kenyeremet keresni ? A sors kegyetlenebbül bánt velem, mint Lear királylyal: őt csak leányai árulták el, midőn engemet feleségem és leányom hagyott el egyszerre. Szemeit törülte, engedelmet kért, s — kiitta boromat. — Most, midőn minden elmúlt, szabadon lehet mindent megvallani. Ohben jól járt ön, hogy idején menekülhetett meg leányom hálójából. Ő és Wagner leányasszony már nem egy becsületes embert tettek egészen tönkre, s midőn tökéletesen kizsebelték, eldobták mintegy háromszor kimosott keztyűt. Ön is úgy járt volna uram, minden szeretetreméltósága mellett , én is azon nem tudom hányadik fér- Előfizetési díj: postán félévre 9 for.; — évnegyedre 5 for. — Budapesten (házhoz hordással) félévre 7 for.; — évnegyedre 4 for. p. p. Az előfizetéseket bérment levelekben mielőbb megküldetni kérjük, hogy nyomtatandó példányaink száma iránt kellőleg intézkedhessünk. — Budapest, júniusban 1853. Nagy Ignác, a ,Hölgyfutári tulajdonos szerkesztője.