Hölgyfutár, 1854. január-június (5. évfolyam, 13-133. szám)
1854-04-22 / 78. szám
Budapest, 5-ik évi folyamat. 78. Szombat, április 22-én 1854. ^s hirdetési dijak küldendők.^HÖLGYFUTÁR. Közlöny az irodalom, társasélet, művészet és divat köréből. £ Postán: egész évre 1 fi ft. ? félévre 9,, £ ~ évnegyedre 5 ,, · ^Budapesten házhozkül-ödéssel: egész évre 13 ft.? ? félévre . . 7 „ S £ évnegyedre 4 „ ? Felelős szerkesztő: Berec Károly. AAAAAAAAAAAAA $ Megjelenik, ünnep?vasárnapot kivevőn, min-)) £dennap délután divat-? ('képek- s egyéb mümel-S ''lékletekkel és r aj-5 sokkal. ? Szerkesztőségi? szállás: ujvilágutcai 1 4 ) sz. ház első emelet, hová a? kéziratok utasitandók. ^ Kiadóhivatal: haldunasor, kegyesrendiek^ épületében levő nyomdai)) ^jiroda, hová az előfizetésig /\/\/\/\/\/\/\/\/\/\/\/\/\ · Előfizetési díj: djj Hirdetések 1. ^soronkint 3 ezüst krajcárt, bért fogadtatnak el, és gyor-S 5 san közöltéinek. c a „hölgyfutár“ fipa’il 9 IllÁjllS és juilIlISi folyamára az előfizetés folyvást elfogadtatik, és pedig teljes számú példányok küldése mellett. — Előfizetés helyben 4, vidékre 5 pforint. A „HÖLGYFUTÁR“ szerkesztősége. Oh ne hidd... Oh ne hidd rólam hogy hírnév után járok , Hogy ezt mint pillangót a gyermek kergetem — Nem más adja az én dalaimnak hangját, Csupán a szerelem. Ha nem szeretnélek , elhallgatna a lant, Mely lelkem világát, a szerelmet zengi, Mindenem szerelem , És kivüle semmi. Ha örömre vágyom , csak reád tekintek , S sorsunkra gondolva , elborít a bánat; Melletted ábrándos , szilaj , égő vagyok , Ha messziről látlak. És mikor rám mosolygsz , oly büszkévé leszek, Mint a koszorús soha se tud lenni — Mindenem szerelem , És kivüle semmi. Ajkaid egy szava édesebb énnekem Mint az ének , melyet művészektől hallok , És mint szemed beszél, nem szólt még úgy költő, Nem soha egy dalnok. S ha más mulatság kell, földerítő játék , Megvan , csak kezedet kezembe kell tenni, — Mindenem szerelem , És kivüle semmi. Oh ne hidd rólam hogy hírnév után járok , Hogy ezt mint pillangót a gyermek kergetem — Nem más adja az én dalaimnak hangját, Csupán a szerelem. Ha nem szeretnélek , elhallgatna a lant, Mely lelkem világát, a szerelmet zengi, Mindenem szerelem , És kivüle semmi. Tóth Kálmán. A jancsárok végnapjai. Históriai regény Jókai Mórtól. A boszuálló. (Folytatás). S midőn estendén Ali kiment kertjébe sétálni, s járt alá s fel a virágok között , megdobbant néha lába alatt a föld. Zaid sírja volt ottan , az dübörgött; ott megállt a vén dalra, ki egyedül maradt meg kiirtott családjából, s lábával a földdel egyenlővé tett sirra dobogatva, suttogá magában. — Nem vagy egyedül többé, . . . nem vagy. „Begtas kertjének virágai“ A tizenötödik század vége felé , hogy az ozmán félhold állandó helyet vett magának Európa csillagzatai közt, élt a török birodalomban egy jámbor dervis, akit neveztek Hadzsi Begtasnak. Ahogy a megalapult birodalom túlömlő hadseregei eláraszták a körülfekvő keresztény tartományokat, Hadzsi Begtas mindenütt ott járt a diadalmas hadseregekkel, időközben pedig koldulgatott az országban és alkalmas összeg pénzt kiharácsolt a török nagyoktól, vagy a zsákmányosztályt pazarló katonáktól. Mire való volt a jámbor dervisnek e sok pénzt összegyűjteni s fárasztani magát a Feketetengertől az Adriai tengerig, holott elülhetne naphosszant a Kaába ajtajában, mely a próféta sirjára nyomtatott kőnek neve, s ott hosszú olvasójáról számlálhatná Allah kilenc tulajdonságait, a mi nem igen fáradságos munka, s kapna értte a zarándokoktól ételt, italt és gazdag alamizsnát ? Hadzsi Begtas nagy munkát vállalt magára. A török hadseregekkel együtt járva, midőn azok valamely keresztyén helységet megleptek, midőn a lakosságot levágták s a foglyokat szőrkötelekre fűzték , a dervis odavegyült a vérengző hadak közé s ha meglátta, hogy valamely vad baskír, vagy kurd csatár az elhajtott anyja után síró gyermeket a falhoz vágni készül, megfogá kezét, elvévé tőle a gyermeket, palástjával betakarta, megcsókolgatá és elvivé magával, és igy ment elébb-tovább , úgy hogy néha egész csoport gyermeket vitt el magával, kik mind hosszú lebernyeg palástja alá voltak bújtatva, ahol nem bánthatta őket senki, sőt gyakran még pólyázott csecsemőt is hozott ölében; azzal ugyan szerették volna tudni, hogy mire megy ? Később kihirdeté , hogy valaki egy fogoly gyermeket visz neki, fejenkint mindenikért egy ezüst dinárt ad, az ugyan kevés pénz, de mikor a gyermekfélének épen nincsen ára, a vásáron az embernek is csak a nagyja kelendő. Számtalan gyermeket hordtak össze a jámbor dervisnek. Ő azokat mind elhordta magával Drinápoly mellett fekvő mecsetjébe; a népek nevették, és azzal gúnyolták, hogy tán kertet csinál belőlök. Hadzsi Begtas elfogadá a gúnyt, és nevezé a gyermekeket Begtas kertje virágainak és ezt a nevet a késő századok is fentárták. A fiatal csemetéket, kik közül a legidősebbek hat-hét évesek lehettek. Hadzsi éveken át nevelte fáradatlanul, megtanítá őket az Alkoránra, megismerteté velök ama mennyei gyönyöröket, miket a próféta az igaz hitben elhunytaknak ígér, s a mellett hozzá szokta rá őket a földi sanyaruságokhoz. Legtöbben e gyermekek közül nem ismertek sem apát, sem anyát, a ki ismerte is , elfeledte mire felnőtt; semmi családi szeretet nem köté őket a világhoz, de annál több egymáshoz, ők csak társaikat tanulták szeretni s valamennyi egy apát ismert, az öreg Begtast; az ő szava szent volt előttük. A mellett erős munka, folytonos fegyvergyakorlat, úszás, birkózás között teltek le napjaik , a tizenkét éves ifjú már képes volt közülök megküzdeni más felnőtt férfiakkal, s serdült korában egy egy Sámson volt mindenik. Ez időben sok veszteséget szenvedtek az ozmanlik a keresztények fegyverei által. Főerejük jobbára lovasságból állott, mert a töméntelen gyalog gyülevészből itt sem tett egyet az európai rendes, páncélos, tömegbe zárt gyalog hadsorok előtti várak ostromainál csak arra volt jó, hogy a sáncárkokat hulláival betemesse az utánajövő vitézebbek előtt. Ekkor , mint egy varázsszóra, egy kisded gyalog csapat jelent meg a harcmezőn ; öltözetük egészen különböző a többiekétől; fejükön magas, előregörbülő kuka, lengő fekete kakastollakkal, dolmánjuk hímzéstelen kék szövet; salavárijaik csak térdig értek, azon alul az egész lábszár fedetlen , minden fegyverzetük egyedül egy széles görbe kard, ellen-