Hölgyfutár, 1857. július-december (8. évfolyam, 147-300. szám)
1857-09-21 / 214. szám
Budapest, s dinevl folyamat. 214 Hétfő, September 21-én. 1857. HÖLGYFUTÁR. Megjelenik ünnep- ée vasárnapot kivévén, mindennap délután , divatképek- s egyéb mümellékletekkel és rajzokkal. Saerkeeatcaegl siklik»: Ujvilágutca, l-sö az., 2-dik emelet , hová minden a lapot illető küldemények, kéziratok, előfizetés, és hirdetések utasítandók. Szerkesztőségi ügyekben értekezhetni minden nap délelőtt 9-től 1 óráig. Közlöny az irodalom, társasélet, művészet és divat köréből. Felelős szerkesztő s kiadó: TÓTH KÁLMÁN. Előfizetési díj: Postán: egész évre . . . . 16 frt félévre ..... évnegyedre . . . 5 . Budapesten: házhozhirdetéssel egész évre...................... félévre .... . . 7 . évnegyedre . . 4 . Egy hónapra 1 frt. 30 kr. Hirdetések soronkint 3 ezüst kr.ért fogadtatnak el, és gyorsan közöltetnek ASTREA. (Beszély.) Írta: Doloresz. (Folytatás). A nemes férj bennünk helyezett bizalma, őszinte jóakarata megszégyenité bűnös gyengeségünket s elég erősnek hittük magunkat egymás közelében is, leküzdve érzelmeinket, a kötelesség útján haladhatni. Elég hiúk voltunk túlbecsülni erőnket. Minden áron igyekvem az örök leküzdés által kétszeres hévvel felzúdult szerelmet a női kötelesség, anyai hivatás intő szavaival elnémítani. De a nő szívének nem mindig elegendő védpajzs a kötelességérzet, a körülmények tiltakozása; nem mindig saját erkölcsi meggyőződése sem, mely a tiszta rokonszenvből eredő vonzalmat oly könnyen megegyezteti az egyszerű természeti morál alapelveivel. A szerelem, mely férjéhez csatolja, a leghatalmasabb legbiztosabb óvszer, mely őt minden téveszmétől, botlástól visszatartóztatja, s bármily véget ér is a nő férje iránti szerelme, legyen az boldog vagy boldogtalan , üdv vagy kárhozathozó , kegyelettel őrzi meg a kialvó tűz utósó szikráját si végre hamvát is. — Én soha sem szerettem férjemet; hozzá becsülés, kötelesség csatjának; erőtlen szálak után férjem haza érkezte, mely örök remegésben tartott, bizonytalan s valószínűleg még hosszú időre elhalasztatott. Tizenöt hó telt el a marquis eltávozta óta, midőn levél érkezett tőle, melyben tudata, hogy bevégezve ügyeit végre elhagyandja Amerikát . Londonban, némely pénzviszonyokat kiegyenlítendő, néhány hetet töltve, nem sokára kedvesei körébe érkezend. Rettegve olvasom e sorokat, mert számításom szerint legfeljebb két hó választott el férjem megérkeztétől, ugyananyi idő , midőn szerencsétlen anyaságom vola bekövetkezendő. Közlöm e rémhírt Brownnal, ki még most sem hagyott fel minden reménynyel a dolog szerencsés kimeneteléhez s a veszély elhárításárához. Egy szép septemberi estén Brownnal kertemben járkálok, melynek egyik része a tengerparti sziklákkal volt kapcsolatban, hová a szép kilátás élvezhetésére lépcsőzetes feltárás vezetett. Ide irányoztuk lépteinket, s felérve a nagy sziklahalmazra, sokáig szemléltük a gyakran látott mindig új szépségű tengeri vidéket, mely a hold varázs világánál sajátságos komoly jellemet ölte s különben is mély bánatú kedélyünkre még nagyobb benyomást ten. Felettünk a csillagos boltív, lábainknál isszonyú meredek mélységben a tenger volt. Fejem szédült a szörnyű gondolattól: ha férjem megérkezik ... s önkénytelen előbbre hajlék a mélység felé, mintha ez lett volna utolsó vigaszom — menhelyem. Egyszerre úgy tetszett, mintha erős léptek alatt nyikorogna a kert homokja. Remegve támaszkodom Brown karjára. — Hallottad! szólok egész testemben reszketve. — Mit ? kérdé ez figyelve. — A lépteket, mik erre köteledének ! ha ő... szent isten — Ne gyötörd magad örökös agyrémekkel, mi anyira ártalmas állapotodnak. Bízzál istenben, ki szivünkben olvas s látja hogy ha hibásak is, de rosszak nem vagyunk, s kit őszinte bánkódásunk megengesztelend; bízzál bennem, ki szünetlen közeledben leszek, feletted őrködendő. — De ha a marquis haza érkezik, mielőtt — rebegem félénken simulva Williamhoz. — Mielőtt gyermekünk napvilágot lát — akarod mondani Hortensám, mond gyöngéden átkarolva Brown. Oh ne félj még akkor sem, hizd magad egészen rám, kövesd tanácsomat s a veszélyt kikerülendjük. Hisz tudod, hogy gyermekemmel azonnal távozandom közeledből. — Oh William, egyszerre örökre elveszíteni téged s gyermekemet kit nem is ismerendek... os nem elég keserű bűnhödésé ez ? De nem, ez még mind kevés a föladat nagyságához mérve, egy hoszszú életen át a megcsalt nemes férj tekintetét elviselni, ki bennem a női erényesség, tökéletesség ritka példányát bálványozza... Oh William ez elviselhetlen, s zokogva fejlődöm ki karjaiból, — de a jövő percben szó nélkül, megsemmisülve rogytam térdre a kemény grániton : három lépésnyire tőlünk összefont karokkal, villogó szemekkel a harag s bosszú megtestesült képe — férjem állott. — Gyönyörű viszontlátás, felséges meglepetés! mond rettentő nyugalommal a marquis, mialatt majd a kővé merevült Brownra, majd én rám lövelle borzasztó vihart jósló tekintetét. — Kegyelem uram, kegyelem a marquisnőnek, rebegő William