Hon és Külföld, 1844 (4. évfolyam, 1-105. szám)
1844-03-22 / 24. szám
HON ÉS KÜLFÖLD 1844.]. (Első felév.) Sok szám Kolozsvár. Pénteken martius 32-én, 1844. Tartalom! Józsefnapi hálaömlengés Erdély hiv fiaitól 1844-ben. Katalin Alexiewna czárné. Józsefnapi hálaümlengés Erdély hív fiaitól 1844-ben. Míg tereinken zordon tél Vihara zsarnokolt, Honegünkre gyász is folyult Ah pedig mennyi volt! Kormányzónkra, oh nagy Isten! Ki jogaink őre, Vészszel fenyite lázt küldél A' nagyra , 's dicsőre. 'S szinte atyátlan marada E’ szegény kis haza, Honnan nem akar elszállni A' roszszak halmaza; Mintha dúló balsorsának Oka maga lenne ; ’S létéért áldozatokat Eleget nem tenne. He tudva azt, oh nagyhegyü! Hogy ez mindent megtett, Mit jogfosztott nép jövendő Létért csak tehetett: ’S röptét gátló lánczai köztt Sorvad az másokért, Kik szabadságát szétzúszták Gyáván önmagokért, Télvihar csilapustával Megmented a’ dicsőt, Megvigasztván a’ bús hont, mely Hévvel ölelte őt. Mibe is kerülne néked Egy emberi élet, Midőn ezer újat teremt Egyetlen kikelet? Miért szakitnád hát ketté Élte gyöngy-fonalát , Tudva , hogy e’ hon ő benne Elveszti angyalát? ’S egy nép gyásza szemléletén Mi gyönyört lelhetnél, Midőn minket kér és öröm Élvre teremtettél? He, hogy nem feledés minket Atyánk! megmutattad, Azzal, hogy a’ kikelettel üt nekünk viszadtad. Oh fogadd hát hon nemtönkért Egy nép szív háláját, Hogy nem hagyád lemerülni Vészek közti sajkáját. Hozd el becses névinnepét Számos kikeletben, Hogy viruljon hon is vele Erőben, életben. Add néki mind , hogy ha szántál Nekünk valami jót; Annak kell erősnek lenni Ki kormányoz hatót. Ha ő él, vidám és erős; Él egy nemzet vele Melynek szeme , rajta függ Sóvár, 's reménytele. Zuzdel hát tisztes fejéről A’ vészek táborát, Másként, értendi e’ hon is Azoknak ostorát. Ha akarsz vinni, van itt kit s Elvinni eleget, Kik vele itatják most is A’ bánat serleget. Van fájdalom elég kaján, ’ ’S aljas önzéstele, Van honrontó, hogy megtelhet A’ földnek kebele. Oh csak ötét ne bántsd kérünk A’ kit mi szeretünk, *S kinek nagy lelkébe annyi Szép reményt helyhezünk. Most kezd virulni tavaszunk Nagyhegyü dicső ég! Tartsd meg hát, most van reája A’ legnagyobb szükség. Alkotmányunk, töviseit És agg durva héját, Most kezdi vetni, hogy új disz , Lepje el szent fáját. Most akarja szent ágait Külebb kihajtani, Hogy tudjon kapálónak is Gyümölcsöt osztani. Most akarja sánczba zárni Igazság bajnokát, Hogy ne féljen midőn látja Közelgni zsarnokát. Most hogy a’ jámbornak mindent Legyen szabad tenni, ’S leljen hághatlan korlátra Ha mást mer sérteni. ‘S minde’ mír halld csak Szent Isten ! Bizva egy emberre Kormányzónkra, oh ne hagyd el Segitsd meg őt erre.24