Honderü, 1845. július-december (3. évfolyam, 2/1-26. szám)
1845-07-22 / 3. szám
3. SZÁM. KEDD. NYÁRHÓ’ 22. 1845. EGYPÁR KOMOLY SZÓ A MAGA IDEJÉN illetőség a magyar szépirodalmat. armadfél éve , hogy magunknak a journalistikai pályát választók. Harmadfél éve, hogy a legvérmesb támadásoknak kitéve vagyunk. És e részben más nálunknál érdemesb irótársak’ sorsában osztozunk, csakhogy részünkre, mert nemes megvetéssel győzni hittünk, valamivel több jutott. Figyelemmel kísértük azóta a magyar journalisticát, miként éber őrei soksok évek óta az egyetemes hralomnak, s fájdalommal találjuk, mikép a hang, melly journalisticánkban uralkodik, évről évre — napról napra durvul, sülyed és aljasul. S ha szabad tapasztalatunk’ fonalán tovább lépnünk, lehetlen nem látnunk egyszersmind azt is, hogy kik politikai hitökben túlzóknak neveztetnek, azok esnek hirlaphalomban is a legvastagabb durvaság’ bűnébe. Nem igen ismerünk paraszttanusrót, ki egyszersmind a túlzók közé számíttatni ne szeretne. Hogy pedig e körülmény az ügynek, mellyet képviselnek, mód nélkül árt, ki merné tagadni ? s hogy okkal móddal, nemes hang és művelt modorral talán nyomobb hatást igényleni mindenha, ki kétkedik ? Ám lássák! legyen kinek kinek az ő hite szerint. Bátor tulfelől meg azt hiszszük, hogy az ilyenek nem szándékosan, nem elvileg olly durvák, hanem mert mások lenni nem tudnak. Neveletlen nyerseségük műveltséget nem teremhet, miként nem vadon felnőtt cseresnyefa nemesfaju gyümölcsöt. Azért ha törvényhozó lennék, csupán a szív, lélek és elmeműveltség vívná ki a csatatért, sem sajtót a nyersanyagnak nem adnék, mikép gyermek’ kezébe nem adhatni borotvát. Tekintsünk szét, ha úgy tetszik, utóbbi éveink’ szépirodalmi journalisticáján. Volt idő, midőn az Erdélyi Muzeum s Urania, később a Muzarion s meg vagy egy almanachocska csaknem egyedül központosították a szépirodalmat, s ha igazságosak akarunk lenni, be kell vallanunk, hogy habár stikorrectségben nem is, de gyöngéd szerkesztési tapintat és aesthetika’ dolgában korunk’ irodalmánál bizonyosan előbb valának. Később — nem igen rég — támadott az Athenaeum, mellyet — ha emlékünk nem csal — megelőztek a híres kritikai lapok.