Honderü, 1845. július-december (3. évfolyam, 2/1-26. szám)

1845-10-14 / 15. szám

15. SZÁM. KEDD.­ edvig ez egész ese­mény alatt leigézet­­ten állott előbbi hely­zetében, a pergament gépileg kezébe szorít­ván, alig eszmélt, mi történik körűle. Ma­­zeppa ébreszté föl kábult helyzetéből. — Hedvig! most enyém vagy ! a meg­­kegyelmezési levél kezeid között, atyád sza­bad leend, de egy pillanatot sem szabad el­vesztenünk. Jőj, jőj szivem’ kedvese, — s inkább emelve karjain, mint vezetve rohant le vele a lépcsőkön, az ajtókat maga után gondosan elzárva. — A szobahölgyön kívül, ki a király’ érkezésével egy távoli szobába vonult vissza, a tévés mulatóban senki sem tudott a király’ jelenlétéről, s igy e részről reggelig biztosítva hitték magukat. A főbörtönőr semmi kifogást nem ten az előmutatott megkegyelmezési irat ellen, a király’ saját pecsétje s kézirata volt a le­vél alatt; annál kevesbbé kétkedett pedig, mivel ismerte a kedvencz apródot, ezenkí­vül a királynak Zorecki Hedvighez mutatott szerelme sem volt Varsóban, különösen a főfelügyelő előtt titok. Szánó mosolylyal, mellybe gúny s megvetés elegyedett, vezet­te le a két szerelmest az öreg gróf’ elkülön­­zött börtönébe, szabadságot engedve tüsténti távoztatásra. Az atya s leánya közti találkozás érzé­keny s megindító volt, Mazeppa azonban csakhamar fölrázta boldog ábrándjokból, sür­getve eltávozásukat. Alig hagyta el az öreg gróf börtönét, a­mint Mazeppa néhány szóval értesíté meg­szabadítása’ körülményeiről; nem helyesel­hette ugyan, de a megtörténtet meg nem történtté nem tehette, s igy hódolt a kény­­telenségnek, a visszatérésre minden út el lévén zárva. Néhány percz múlva mindhárman nye­regbe ültek, s a szélvész e­süvöltése közt vág­tattak Ukrajna határai felé. IV. A viharos éj után csöndes hajnal derült utasainkra; nem sokára a fénykirály is ki­terjesztő ragyogó gyémántpalástját a min­­denség fölött. ■— A szökevények komor elő- 1 M A Z E P P A. (VÉGE.) OSZHÓ 14. 1845.

Next