Honderü, 1845. július-december (3. évfolyam, 2/1-26. szám)
1845-10-14 / 15. szám
15. SZÁM. KEDD. edvig ez egész esemény alatt leigézetten állott előbbi helyzetében, a pergament gépileg kezébe szorítván, alig eszmélt, mi történik körűle. Mazeppa ébreszté föl kábult helyzetéből. — Hedvig! most enyém vagy ! a megkegyelmezési levél kezeid között, atyád szabad leend, de egy pillanatot sem szabad elvesztenünk. Jőj, jőj szivem’ kedvese, — s inkább emelve karjain, mint vezetve rohant le vele a lépcsőkön, az ajtókat maga után gondosan elzárva. — A szobahölgyön kívül, ki a király’ érkezésével egy távoli szobába vonult vissza, a tévés mulatóban senki sem tudott a király’ jelenlétéről, s igy e részről reggelig biztosítva hitték magukat. A főbörtönőr semmi kifogást nem ten az előmutatott megkegyelmezési irat ellen, a király’ saját pecsétje s kézirata volt a levél alatt; annál kevesbbé kétkedett pedig, mivel ismerte a kedvencz apródot, ezenkívül a királynak Zorecki Hedvighez mutatott szerelme sem volt Varsóban, különösen a főfelügyelő előtt titok. Szánó mosolylyal, mellybe gúny s megvetés elegyedett, vezette le a két szerelmest az öreg gróf’ elkülönzött börtönébe, szabadságot engedve tüsténti távoztatásra. Az atya s leánya közti találkozás érzékeny s megindító volt, Mazeppa azonban csakhamar fölrázta boldog ábrándjokból, sürgetve eltávozásukat. Alig hagyta el az öreg gróf börtönét, amint Mazeppa néhány szóval értesíté megszabadítása’ körülményeiről; nem helyeselhette ugyan, de a megtörténtet meg nem történtté nem tehette, s igy hódolt a kénytelenségnek, a visszatérésre minden út el lévén zárva. Néhány percz múlva mindhárman nyeregbe ültek, s a szélvész esüvöltése közt vágtattak Ukrajna határai felé. IV. A viharos éj után csöndes hajnal derült utasainkra; nem sokára a fénykirály is kiterjesztő ragyogó gyémántpalástját a mindenség fölött. ■— A szökevények komor elő- 1 M A Z E P P A. (VÉGE.) OSZHÓ 14. 1845.