Honismeret, 2002 (30. évfolyam)
2002 / 1. szám - HAGYOMÁNY - Az 1848/49-es szabadságharc emlékezete - A mi szabadságunkért - a ti szabadságotokért! A szabadságharc lengyel légiója (Kondor Endre)
A mi szabadságunkért -a ti szabadságotokért! A szabadságharc lengyel légiója Az immáron ezeregyszáz éves lengyel-magyar barátság legfőbb megtestesítői - már történelmi okok miatt is - minden korban a katonák voltak. Egyikőjük Józef Wysocki tábornok, fényes emlékezetű szabadságharcunk legendás hírű Lengyel Légiójának parancsnoka. Wysocki lengyel kisnemes családban született 1809-ben, Tulczyn közelében. Az akkoriban igen jó nevű Kriemieniecki gimnázium kitűnőrendű tanulója volt, aki az érettségi letétele után (1828-ban) belépett a Lengyel Királyság hadseregébe. A lengyel szabadságharcot (1830-1831) egy röppentyűs ütegben küzdötte végig. Érdemeiért főhadnaggyá léptették elő, s megkapta az 1792-ben alapított és a mai napig is a legrangosabb lengyel katonai kitüntetést, a Virtuti Militari tisztikeresztjét. A szabadságharc elbukása után - mint a legtöbb lengyel tiszt -ő is emigrálni kényszerült, Franciaországban telepedett le. A lengyel hazafiaknak - így Wysockinak is - 1848-ban nyílt újra alkalmuk fegyvert fogni a szabadságért. Az önvédelmi harcra kényszerített Magyarországon a fiatal honvédseregnek égetően szüksége volt képzett, harctéri tapasztalatokkal rendelkező tisztekre. A Lengyel Légió tervét először az 1834 óta hazánkban élő Jerzy Bucharin alezredes vetette fel Kossuthnak, felhívva a figyelmét arra, hogy az emigrációban élő lengyel katonákat meg lehet nyerni a magyar ügynek, így és akkor került magyar földre Józef Wysocki is, akit Kossuth kinevezett a Lengyel Légió parancsnokának és aki eredményes működése alapján fél év múltán tábornok lett. A megalakult - s akkor még csak két századból álló - Légió zászlószentelésére 1848. november 25. napján déli 12 órakor került sor a budapesti Nemzeti Múzeum kertjében. A zászlóanya Ruttkay Józsefné Kossuth Lujza, a kormányzó húga volt. A zászlószentelés után az alakulat elindult Arad felé, ahol hamarosan átesett a tűzkeresztségen. Egyidejűleg más lengyel tisztek - mint a már említett Bucharin alezredes is - elkezdték a további önkéntesek toborzását. W3adysław Thornicki alezredes ulánus egységeket, Henryk Rembowski őrnagy vadász-századot, Hypolit Dakowski százados gyalogos századokat, W3adysław Englert százados pedig tüzérüteget állított fel és képzett ki. Kezdetben különböző honvédalakulatokhoz beosztva harcoltak, általános elismertséget aratva. A magyar kormány ezután határozott egyesítésükről. 1849 elejére az Északi Hadsereg seregrészeként működő Lengyel Légió létszáma meghaladta a 3300 főt. A magyar honvédség sikeres tavaszi hadjáratának valamennyi ütközetében ott jeleskedett a Lengyel Légió. Együtt küzdöttek és hullatták vérüket a mieinkkel. Sokszor, sokhelyütt nézték érdeklődéssel a helyi lakosok az érdekes, négyszögletes formájú sapkát - a rogatyúkát -viselő, számukra érthetetlen nyelven beszélő lengyel katonákat, honvédeink hű fegyvertársait. A március 5-i - mondhatni minden szempontból fontos -, Damjanich vezette ütközetben, Szolnok bevételénél jelentős szerep jutott osztályrészükül. Nemcsak a gyalogságnak, hanem a gróf Władysław Poninski főhadnagy által parancsnokolt, mintegy 120 főt számláló ulánus-századnak is, akik bátor rohammal szétverték a Tisza hídját védelmező császári hadosztályt, miközben öt ágyút is zsákmányoltak. (Poninski a császári hadsereg hivatásos tisztje volt, a szabadságharc kitörése után ajánlotta fel kardját a magyaroknak. Többször kitüntették, a fegyverletétel idején már alezredes. Később az olasz hadseregben az altábornagyi rendfokozatig vitte.) A hatvani ütközetben (április 2-án) a Légió futamítja meg Schlick császári tábornok seregét, majd a tápióbicskei csata következik, április 4-én. Jellasics katonái ellen intéznek sikeres rohamot a Tápió hídjáért folyó harcban. Innen Nagykátára vonulnak, ahol a község lakossága nagy szeretettel fogadja és látja el őket. Egynapi pihenő után az isaszegi csatában csodálható meg újra a bátorságuk, amikor is kemény küzdelemben szorítják ki a falu környéki erdőből a szakadatlanul tüzelő császári gyalogságot, biztosítva manőverükkel a magyar tüzérséget.