Honművész, 1839. július-december (7. évfolyam, 53-104. szám)
1839-10-24 / 85. szám
KÖLTÉSZET. Úti hattyole. I. Sorsa gyászos az utasnak , Gyászos élete , Ég , föld borzu esküvést tön Tán ő ellene ? Mert a’ merre útja nyúlik , Merre lépdegél, Mint egy titkos büverőtől Minden szárnyra kél. Őt csupán csak egy kiséri, Untalan biven , Bár boloogjon zöld lapályon , Bolgjon bérczeken ; ’S akkor is , ha tél uralg bár Utján, vagy tavasz, — Honn hagyott szerelmesének Angyal-képe az. II. Harmat lepte zöld mezőnek Szőnyegén , Rózsát, emlényt, ’a gyöngy-virágot Tépek én, ’S bokrétába gondosan mig Tűzdelem, Lánykám képét festi rájuk Képzetem. Rózsa-szálban látom arcza Bíborát, Gyöngy-virágban szűz keblének Báj-havát , Kék emlényben ég szemének Tűkörét , Melly szerelmem üdv-sugárit Rezgi szét. Nap hevétől el ne hervadj Szép füzér ! Míg a’ vándor ős lakába Visszatér, ’S forrón lángoló szivéhez járja azt : Kit szined rajzolt elébe Fris haraszt !