Hunnia, 1991 (15-26. szám)
1991 / 15. szám - Jancsó Benedek – a mi időnkben
Jancsó Benedek — a mi időnkben — Emlékezés a jogos magyar önvédelem egyik „tündöklő szellemére” — A népek és nemzetek békés, harmonikus egymás mellett élése megvalósítandó célként szép és támogatást igénylő elgondolás, gyakorlatként azonban aligha több mint egy tetszetős és színes álom. Évezredek történetének tanúsága legalábbis ez utóbbi megállapítást látszik alátámasztani. Nem volt ez másként soha románok és magyarok együtt, egymás mellett és egymás között élésének évszázadai alatt sem. Sokkal több volt a szembenállás mint a szövetkezés a múltban, de a gyakorlatban ma sincs másként, amikor pedig oly sok szép hangzik a pusztába kiáltva magyarok és románok barátságáról. Vajon miért? Jancsó Benedek, az a tudós, aki a román törekvéseket, célokat és gondolkodásmódot mindez ideig legtökéletesebben és legmélyebbre merülve ismerte meg, a velünk szomszédos nép egyik klasszikusát idézve így fogalmazta meg ezt tömören és mellébeszélés nélkül: „A románok érdekei a történelem egész folyamán ellentétesek voltak a magyarokéival — írta a világosi származású Slavici János a múlt század 70-es éveiben. — A mindennapi érdekek köztök annyira ellentétesek, hogy a kibékülés lehetetlen. Emiatt Magyarországon a magyarok és románok sohasem is fognak egymással barátságban élni. A románok nemzeti ideálja a nemzeti egyesülés. A magyaroknak is megvan a maguk ideálja: a nagy és hatalmas Magyarország. Ez a kettő egymás mellett lehetetlen. A Kárpátok egyszerre nem lehetnek a románoké és a magyaroké is. A románok csak egyet kérnek, hogy Magyarország szétbomoljék s belőle ők is kivegyék a részöket.” Mint tudjuk — hála a Trianont létrehozó nagyhatalmaknak! — kivették... Az Erdélyben az 1200-as években megjelenő románság az évszázadok során nem csupán többszörösen „túlszaporodta” a törökkel folytatott háborúkban (később az „egykézéstől”) megcsappant számú magyarságot, de számbeli fölényének biztos tudatában immáron a saját javát szolgáló ideológiát is fabrikált. Az Erdélybe beszivárgott románság kieszelte a dákoromán kontinuitás (folytonosság) elméletét. Ennek alapján követelte Erdély elszakadását Magyarországtól, s „ősi jusson” csatlakozását Romániához. Magyarországon — az akkorin — mindez szinte senkit sem érdekelt. Jancsó Benedek így csaknem magányos óriásként vette fel a küzdelmet, s ami hasonlattal élve egyre másra lőtte fel jelző rakétáit: „Vigyázat, veszély van, készüljünk az önvédelemre, területrabló készülődik a keleti végeken!” Intő szava azonban nem hullott termékeny talajra. Balga magyarjaink azt gondolták, hogy nem mélyen ülő, hanem csupán felületi a baj, hogy nem egy egész nép fenekedik ellenünk földünkre sóvárogva, hanem néhány egyén ácsingózik erre, ki nem érdemel komoly figyelmet. Jelző rakétákat emlegettünk az imént, de persze ezek könyvek voltak! Elképesztő tárgyismerettel, felülmúlhatatlan anyagfeltáró szorgalommal, lelkiismeretesen és precízen megírt kiváló könyvek! Ám ha ez így van, akkor jogos a kérdés: hogyan lehetséges, hogy Jancsó Benedeknek nemhogy a műveit, de még a nevét sem ismerjük? (Tegyen próbát a Tisztelt Olvasó, s érdeklődjék környezetében még nem nyugdíjas ismerőseitől: vajd akad-e köztük csak egy is, ki hallotta Jancsó Benedek nevét?) Az elmúlt évtizedek kommunista rémuralma elvégezte a maga pusztító munkáját népünk lelkében is! A magyar szellemi önvédelem legnagyobbjainak még a hírét is kiégették a tudatból, tiltásokkal, félreneveléssel pedig elérték, hogy a fiatalabb korosztályok tudatába be sem kerüljenek. Négy évtized „internacionalistának” nevezett maszlagát hirdetve örökös önkorbácsolásra, állandó bűntudatra szoktatták ezt a népet, s ha valakiben egyáltalán felmerült volna a jogos önvédelem gondolata, csak úgy záporozott az illető felé a megbélyegzés, s az „nacionalista—soviniszta—irredenta—fasiszta—brigantivá” minősíttetett legott. Nekünk nem volt — és nincs! — igazunk semmiben! Románnak, szerbnek, horvátnak, szlováknak élni magyar uralom alatt az szörnyű elnyomás, az maga a pokol. De kompakt magyar népességű területeket román, szerb, horvát, szlovák uralom alá hajtani, s kényre, kedvre kiszolgáltatni az — egyesek szerint! — maga a paradicsom. Amelyik magyarnak pedig ez nem tetszik, az fasiszta! Mert a genocid magyargyűlölők nem hajlandók egyenlő mértékkel mérni. Ha két ember teszi ugyanazt, az nem ugyanaz. Jancsó Benedeknek a „nacionalista” tüzes liliomát égették a homlokára, s ez jó ok volt az agyonhallgatásra, arra, hogy egyet HUNNIA