Ifjú Erdély, 1923. szeptember - 1924. június (2. évfolyam, 1-10. szám)
1923-11-01 / 3-4. szám
6 Ifjú Erdély 1923 no.—dec. keresztül az öreg diák, mint tanár és igazgató a rendtartás ideg paragrafusai szerint kell, hogy nézze a világot s egyszerre visszavarázsolja a régi kollégium kedves iskolás emlékeit. Ilyenkor igazán aranyos ember a mi Kovács Dezsőnk. Érzi ezt maga is. „Tudod“ — szokta mondogatni rózsás kedvében — „úgy szeretnék még egyszer diák lenni“ és szemei megtelnek könnyel. A lehulló könycseppben az ifjúságért élő, vele együttérző s hozzá mindig visszavágyó szeretetnek nemes fénye ragyog . . . így ír és él Kovács Dezső. Dr. Borbély István. Ballag már a vén diák. A költő ágy. Sokan talán nem is emlékeznek már arra az időre Kolozsvárt, amikor még térdig érő sártengerben jártunk az új színház tájékán, amikor egyetlen jó vizű kútja volt Kolozsvárnak, az is az Óvár egyik szennyes udvarán, tele a tífusz élettől duzzadó csiráival. Boldog idők voltak azok. Akik meghaltak tőle, azok úgy se voltak életrevalók, akik meg életrevalók voltunk, úgy is megmaradtunk és itt vagyunk. De talán elég is a bevezetések bevezetéséből. Ebben az időben a három kollégiumnak, úgymint a katholikusnak meg az unitáriusnak meg a kálvinistának közös tornacsarnoka volt. Ha következett az óra, leballagott az osztály hetenként kétszer keresztül a városon a városi Tornavirodába. Ott várta őket vitézi mulatságra az ajtóban Albert Károly, a városi tornamester, akinek ilyenformán a polgári iskolások óráival együtt kerek ötvenhat kemény tornaórája volt hetenként, se több, se kevesebb. Bizony sok dolgot adtunk neki. Fiatal legényember volt még akkor Albert Károly, kemény ember, kuruc ember, pontos ember és ha kellett, nádpálcás ember. Az ötvenhat óra mellett nem igen volt ideje sokat teketóriázni velünk. Megmutatta, hogy mint s hogyan kell lógatnunk a lábunkat, minő módon kell motollálnunk a többi végtagjainkkal s aztán vagy úgy csináltuk a dolgunkat, amint ő megmutatta, vagy nem úgy. Ha úgy csináltuk, jó volt nagyon ; ha nem úgy csináltuk, volt neki egy finom nádpálcája, azzal ő éppen oda ütött, ahova ő akarta s ahova mi a legkevésbé akartuk , s mindjárt egészen jól motolláltunk. Azért szerettük nagyon, derék jó ember volt. Egyetlen gyengéje volt csupán : szeretett volna mindig jókor felkelni s nem tudott jókor felkelni. Nem baj, gondolta magában Albert Károly. Ez emberi gyöngeség. Ezen lehet segíteni. S miután még nem volt felesége, gyermeke, aki felkeltse, vett egy jó költő-órát. Azt beigazította a kritikus időre, beletette egy porcellán tányérba, tett melléje kanalakat, villákat, kulcsokat s oda tette a füle mellé az éjjeli asztalra. A felkelés órája eljött, a költő-óra mánusa odament a felkelés órájához, a költő-óra elkezdett bolondul berregni, csilingelni, zörögni, a tányérba tett kanalak, villák, kulcsok elkezdtek ugrálni, táncolni, reámászni a költő-órára, reszketni, hörögni és sóhajtozni és e pokoli zajban angyali nyugalommal, édesdeden aludt a gazda. Az ő kivételével mindenki felébredt az utcasoron. Nem baj. Albert Károly nem volt az az ember, aki könnyen kétségbeesett volna. Fogta magát és kitalált egy költő ágyat. Vasból volt az egész ágy. Óra volt hozzá szerkesztve, mellyel be lehetett igazítani az egész machinériát a felkelés percére. Amikor ez a felkelési perc eljött, az ágy elkezdett őrülten harangozni és aztán várt öt percet. És ekkor megfordult a saját tengelye körül és ha ekkor találhatott benne ember vagy valami, azt kitöltötte az ágy alá.. Albert Károly az első reggel fel is kelt becsületesen a harangszóra. Második reggel gondolta magában, minek kelne ő fel a harangszóra? Van még öt perce, azt felhasználja egy kis intenzív alvásra. Az ágy azonban, amikor megjött az ideje, megfordult a tengelye körül és embert, ágyneműt szépen kitöltött a földre. Ezen okulhatott volna Albert Károly, de ő este mindig elhatározta, hogy jókor fog felkelni. Ismét beigazította tehát az ágyat. Amikor azután az reggel hét órakor elkezdette az őrült harangozást, akkor már más felfogása volt Albert Károlynak a felkelésről,és egy hirtelen támadt jó ötlettől vezérelve, áthúzódott az ágy közepéről az ágy belső szélére, jól a fal mellé. Ravasz mosollyal várta, hogy mit fog mondani erre a fortélyra az ágy. Az pedig megvárta nyugodtan az öt percet s akkor egy hatalmas fordulattal úgy teremtette ki Albert Károlyt mindenestül a szoba