Ifjúmunkás, 1960 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1960-01-07 / 1. szám
ifjú munkai Majdnem-kudarc A temesvári Állami Magyar Színház fővárosi bemutatójáról A fiatal színészek 1957-es, ** II. köztársasági versenye után Sinka Károly első, Taub János, rendező második, maga az együttes harmadik díjjal tért vissza a begaparti városba. És ezzel a temesvári magyar színjátszás végérvényesen el is foglalta az őt megillető helyet művelődési életünkben. Annál kínosabb az a majdnemkudarc — mert lényegében erről van szó —, ami a színházat az elmúlt év utolsó napjaiban lezajlott versenyen érte. Megértjük, a fővárosban mindössze egy előadásra került sor, idegen színpadon, nagyszabású országos verseny zsűrije előtt. Beszámítjuk azt is, hogy a díszletek nem érkeztek meg idejében, amiért csak kétórás késéssel gördülhetett fel a függöny. És ez — ahogy már ilyenkor lenni szokott — izgatottá tette a színészeket, türelmetlenné fárasztotta a közönséget. Mindezek figyelembe vételével elhiszszük azt is, hogy a bukaresti bemutató jóval alatta maradt a temesvárinak. De — és ezzel elsősorban magának az együttesnek kell tisztában lennie — a várt siker elmaradásának döntő oka másban keresendő. Elsősorban a darabban. Abban, amit Szőcs István (Utunk 579. száma), bár világosan látja a műfaji töréseket és az eszmei buktatókat, sehogy sem bír kimondani . A medikus gyenge, mondanivalójában megalkuvó, formai megoldásaiban vázlatos, elnagyolt darab. Egyike azoknak a Bródy műveknek, amelyekkel kapcsolatban ő maga írta. . . nemegyszer úgy fordult a sorom, hogy az igazságot megkeresem és a kenyeremet elvesztem.“ Ez esetben, nem először és nem utoljára életében A nyomor, A dada, A nap lovagja, a bútorszavú Fehér könyvek írója a kenyeret választotta. Ez a szókimondástól való szorongó tartózkodás végül arra kényszeríti Szőcsöt, hogy ott keresse Bródy drámaírói erényeit, ahol ezek az erények menthetetlenül elsatnyulnak. .......éles szem kell hozzá, hogy Rita megbocsátásában ne a célját, bármily áron megkaparintani akaró szenvedély megalkuvását lássa — írja például ott, ahol a rendezők munkáját dicséri. És így folytatja — Rita szinte megmagyarázhatatlan eredetű lelki szépségével, erkölcsi nagyságával Bródy humanizmusának, derűlátásának, az emberbe vetett hitének hordozója, ugyanúgy, mint Tóth Flóra, a tanítónő. S hogy Rizát — csakúgy mint Flórát — túlviszi a tragédia krízisén, abban haladó írói program van“ Először is nem érthetünk egyet Flórának és Rizának ezzel az önkényes párhuzamba állításával. A két lány között lényegében semmilyen közös vonás nincs az erkölcsi tisztaságon és a szerzői szimpátián kívül. Ha már rokonvonásokat keresünk a két darab hősei között, azokat könnyebben megtalálhatjuk egyfelől a postáslány, Tóth Flóra és a szabófiú Artak Janoe, másfelől a pénzes apai házat odahagyó Rubin Rita és a milliókat kocsiés bérrel felváltani kész ifj. Nagy István között. Ha elfogadjuk Szőcsnek a Flóra és Riza sorsközösségéről szóló elképzelését, ha tovább követjük Szőcs István idézett állításának logikai vonalát, akkor egyet kell értenünk azzal is, hogy Bródy akkor volt leghűségesebb haladó írói programjához, amikor a bemutató előtt a harmadik felvonás végéhez hozzátoldott még egy jelenetet, amelyben Flóra visszatér és ifjú Nagy István nyakába borul .. • Meddig úgy tudtuk, és továbbra is azon a véleményen maradunk, hogy A tanítónő haladó célzatát, eszmei és művészi értékét elsősorban nem Flórának a targédia krízisén való túlvitele jelenti, hanem maga a tragédia, az azt kiváltó rohadt valóság apelláta nélküli leleplezése és pellengérre állítása. A reakciós Rákosi Jenő a Budapesti Hírlap hasábjain vezércikkben követelte a darab azonnali betiltását. Holott, mint említettük, a színmű nem az író eredeti (mai színházainkban játszott) elgondolása szerint végződött, hanem ordító happy-enddel. Ennek ellenére Rákosi és a magyar impérium gondolat bűvöletében ringó úri rend nagyon is jól látta, hol itt az írói program. A medikussal sincs másképp. Bródy Sándor nem azért szerette legjobban éppen ezt a darabját, mert a végén mindenkinek olyan szépen elrendeződik az élete, hanem azért, mert a kiszolgáltatott, meghasonlott Arrak Jánosban egy kicsit magát is látta. A maga behódolását is önnön életének Rubin doktora, a pénz, a kényelem, az elismerés előtt. Ami pedig Ritának és Jánosnak a tragédia kapujából való visszafordítását, majd szerencsés révbejuttatását illeti, az korántsem a drámaíró derűlátását igazolja, hanem bevallását annak, hogy a századfordulós Magyarországon Rubin doktortól szabadulni nemhogy az ágrólszakadt Arrak János, de még a befutott író, Bródy Sándor sem tudott. Dar szót az előadásról. Balogh Éva, akit annak idején lapunk szívből üdvözölt a főiskolai Antigone-előadásban nyújtott alakításáért, ezúttal is pompás művészi élményben részesített. Milyen kár, hogy a szerző egy adott pillanatban kíméletlenül kettéroppantja hősnőjének jellemét és őt, a második felvonás okos, tiszta, gyilkos bánatában is büszke Rizáját ilyen szánalmas szavak elrebegésére kárhoztatja : ,,Beszélni akarok Jánossal ... Csak azt akarom neki mondani, hogy ne szeressen, üssön, verjen, csak vegyen magához . . . Meg fogom győzni arról, hogy neki nem lesz rossz, ha engem magához vesz. Ha akar, mint feleségét, ha nem, úgy mint cselédet. Én meghúzom magam olyan kis helyen, hogyha nem akar, észre sem vesz.“ Nem Balogh Éván múlott az előadás sikerének az elmaradása, de nagymértékben neki, az ő lenyűgöző tehetségének, a játékából áradó szenvedélynek és őszinteségnek köszönhető az, hogy a teljes sikertelenség nem következett be. Fábián Ferencnek, Arrak János alakítójának, sajnos nem sikerült mindent kihoznia szerepéből. Túlságosan egysíkú, helyenként bántóan darabos volt. Még a második felvonásban is, ahol a legjobbat nyújtotta, inkább cinikus, durva férfit játszott, mint lázadó plebejust, akiben a megaláztatás keserűsége homályosítja el a Riza iránti szerelmet. Ezért magáradöbbenése mesterkéltnek tűnt, még jobban aláhúzta az utolsó felvonás boldog egymásratalálásának giccses voltát. Taub János és Kora Ilona, a rendezők, bár figyelemre méltó erőfeszítést tettek azért, hogy ezt a különös, vígjátéknak induló, tragédiába forduló és szokványdrámában végződő művet egyensúlyban tartsák, a komédiás elemek túlzott hangsúlyozásával maguk is mélyítették a műfaji töréseket. A vénkisasszony szomszédok felesleges színrehozása, (a szöveg szerint csak egyszer kell megjelenniük az esketési paródiánál) az első felvonásvégi János-Piros jelenet felesleges elnyújtása, az öreg Arrak és a fia közötti szakítás már piár vásári színezete csak hígította a darab mondanivalóját. Az öreges, naturalisztikus díszletek (főleg az első felvonásban), de még a kosztümök is inkább a vígjáték irányába tolták el a cselekményt. Tehát ez már így van A ** medikussal szerző, rendező, színész, mindenki egy kicsit borotvaélen jár. Márpedig borotvaélen járni csak úgy lehet, ha az ember ide-oda billeg. A temesvári Állami Magyar Színháztól fiatal színész nemzedékünk 1959-es találkozóján a két évvel azelőttihez hasonló szép művészi tettet vártunk. Az együttes útja, sok sikere jogosított fel erre. Fájdalom, csak meggondolkoztató billegést láttunk. Domokos Géza FIATALOK FRESKÓI A nagyméretű szocialista építkezésekkel párhuzamosan az újjászületés lázát érezhetni a monumentális képzőművészeti műfajokban, így a falfestésben is. Egész sor freskó készült és még újabbak, történelmi tárgyúak és mai életünk valóságát tükrözők készülnek. Ezek a munkák javarészt társadalmi, politikai és művelődési életünk palotáit díszítik. Külön öröm, hogy gyakorlott mesterek mellett fiatal művészek is érdeklődéssel fognak hozzá a falfestészethez. Így például Bukarest öt rajonjának ifjúsági művelődési házában idősebb mesterek irányításával fiatal művészekből alakított munkaközösségek festettek freskókat. A nemrégiben befejezett munkák közül a Tudor Vladimirescu rajon ifjúsági házát díszítő freskókból közlünk itt részleteket. Az olyan falfestmények, mint az Ifjúsági munka (Lia Szász, Valea Mircea és Tanasis Fappas alkotása, B. Szőnyi István irányításával) sikerülten érzékelteti hazánk ifjúságának lendületét, amellyel a szocialista építésbe bekapcsolódott. A festmény költői hangütése, forradalmi romantikus légköre különösen kedvez tárgykörének és emeli meggyőző erejét. A kép világos eszmeisége a valóság ismeretéről és arról tanúskodik, hogy ifjú alkotói helyes úton haladnak. Delmare Vasile és Mermeze Sever történelmi tárgyú freskója 's Tudor Vladimirescu hadjáratáról, a bojárok ellen küzdő fejedelem elszántságát és a néppel való egybeforrottságát érzékelteti. Történelmi értékelésében ez a falfestmény is tudatos művészitársadalmi koncepcióra vall. Fiatal művészeink freskói — a kezdet gyengeségeit is beleszámítva — fejlődő falfestészetünk eszmei tisztaságát, jövendő távlatait vetítik elénk. (J. D.) Vétó Mit? Miért? Hogyan? Igen tanulságos ankétot rendezett az Előre az ifjúság olvasmányairól, arról, milyen könyveket olvas, kap és igényel a fiatalság. Hozzászólt szülő, nevelő, diák, a kiadók, a könyvterjesztő vezetője• Juhász Zoltán tanári véleményét mondta el, és sok helytálló megállapítás mellett egy olyat is tett, amellyel nem érthetünk egyet. Hozzászólásában Juhász Zoltán ugyanis azt állítja (Előre 1959. december 19), hogy a 9—13 éves gyermekek olvasmányainak megválogatásában nem az az elsődleges, mit olvas, sokkal inkább az, hogyan olvas. Csak a serdülés korától válik fntossá, milyen könyveket kap és miért olvas. Ez a megállapítás a gyermekirodalomnak valami mézesmadzag szerepet szán. Kilenc, tíz, tizenkét éves vagy ? Olvass amit tessz. Betöltötted a tizenhármat? Vége a mesének. Tessék az életről olvasat. Túlságosan merev és nevelési elveinkkel ellenkező megfogalmazás. Lebecsüli azt a munkát, amelyet a kiadó és a gyermeksajtó végez, a kisiskolások kommunista emberré formálásában. Mert arról lehet vitatkozni, hogy az irodalmi műnek terjedelemben, mái abban, hogyan kell alkalmazkodnia a gyermek életkori sajátosságaihoz, de az nem lehet senki előtt kétséges, hogy a mondókától a regényig, minden betűnekhazaszeretetre, a kommunista eszme és erkölcs szellemében kell nevelnie a gyermekeket és bizony nagyon fontos azt is megvizsgálnunk, mit adunk a kezébe. Vagy Juhásznak mindegy, hogy Mórát, Creangăt, Asztalost vagy valamilyen életelveinkkel ellenkező történetet olvas a gyermek ? Nem hisszük. Forró László Eredmények és feladatok — Beszélgetés COSTACHE ANTONIUVAL, a nép művészével, a fiatal színművészek III. köztársasági versenyéről (Folytatás az 1. oldalról) nőkéként, hanem mint a fővárosi ,.J. L- Caragiale“ színművészeti főiskola rektora, hogy hagyományos szoros baráti kapcsolatok állnak fenn a mi iskolánk és a marosvásárhelyi „Szentgyörgyi Istváni“ színművészeti főiskola között. A ,,Szentgyörgyi“ diákjai már hatodik éve látogatnak el hozzánk a téli vizsgaszesszió után, most várjuk őket újból, februárban. A mi diákjaink és tanárunk egy csoportja most járt Marosvásárhelyen és egyenesen elsőt ragadtatva a végtelenül szívélyes, meleg fogadtatástól, valamint a főiskola munkájától. Várjuk, hogy ennek az iskolának régi és új növendékei a következő versenyen éppoly szépen szerepeljenek, mint az első és második országos ifjúsági versenyen. — Miben látja a most lezárult harmadik verseny fő tanulságait ? — A fiataloknak nem szabad úgy tekinteniük a dolgokat, mintha a verseny döntőjével annak a felfokozott művészi érdeklődésnek, alkotó lendületnek is le kellene zárulnia, amelyet ez a fontos vetélkedés teremtett. Az alkotómunka iránti még szenvedélyesebb odaadással, állandó, mindennapi, szorgalmas tanulással kell küzdeniük szaktudásuk felemeléséért a fejlődés mind magasabb fokára. Nem szabad elfelejteniük, hogy a mi mesterségünkben nem egyedül a tehetség a döntő. Ahhoz, hogy a tehetség gyümölcsözővé váljék állandó szenvedélyes munkára van szükség. Azok a feltételek, amelyeket ma biztosítanak a színházi fiatalság számára, arra kötelezik őket, hogy becsületbeli feladatuknak tartsák a nagy elődök hivatástudatának továbbvitelét. Matei Milic, a román színpadi realizmus megteremtője mondotta idestova száz évvel ezelőtt, hogy az iskola mellett a színház a nép felemelésének legfőbb eszköze. S ha őt és társait a múlt mostoha körülményei közt, amikor a hatóságok semmi bátorításban, nem részesítették őket, a nép szolgálatának szándéka ösztönözte, annál inkább kötelessége ez ma a nép állama által felnevelt és messzemenően támogatott fiatal színésznemzedéknek. 5