Ifjúmunkás, 1973 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1973-01-04 / 1. szám

Fiatalos, vidám szilvesz­ter éjszakát hagytunk a hátunk mögött. Ebben a pár éjféli órában benne volt minden büszkeségünk, felszabadultságunk. S az az elszánás is, hogy úgy lépjünk döntő esztendőnk­be, ahogy azt NICOLAE CEAUŞESCU elvtárs meg­fogalmazta a Köztársaság ünnepén elhangzott beszé­dében, fölmutatásai, vala­mint az új évi köszöntőjé­ben található biztatásai mindenhova eljutottak az országban. S az első mun­kasikerek nem késleked­nek. .. Ezekről a KISZ­ biz­­tosította fiatalos ünneplés­ről, valamint az első napi helytállásról tudósítottak vidéki munkatársaink, akik az ünnep éjszakáján riporthőseinkhez hasonló­an szintén­­ szolgálatot teljesítettek... Szilveszteri vonatokra vigyázva A kolozsvári állomás váró­terme most csendes : a pénz­tár előtt nem kígyózik sor, mint az ünnep előtti napo­kon. Az a kevés utas, aki ennek ellenére a vonatra vár, három kolindás gyerek köré gyűl, s lassan itt is, ott is felhangzik a Boldog új évet. .. Ám künn a peronon minden hétköznapi , sárgára festett villanytargonca postai csomagokkal rakott szekér­két vontat, egy idősebb vas­utas hosszú kalapáccsal ko­­pácsolja az egyes vágányon álló személyvonat kerekeit, egy hangszóró a kocsirende­zők párbeszédét közvetíti. A­­mi az új évet jelzi , hogy a forgalmista kézfogással s bvék­kel köszön el a vonat hágcsóján álló kalauztól, így köszönünk be mi is az állomásfőnöki irodába, ahol Birán Iosif mérnök, állomás­főnök helyettes a teljhatalmú úr ezen az éjszakán, ő felel azért a hatalmas gépezetért, amelyet köznapian kolozs­vári állomásként ismerünk. — Miért hangsúlyozzák, hogy mi ma éjjel nem tudom én mit csinálunk ? Nekünk ez éppen olyan, mint a többi. E­­setleg jobban kell figyelni, hiszen az emberek nagy része szórakozik, kikapcsolódik. A vonatoknak pedig menniük kell. Árut, nyersanyagot vár az ország, egyesek távoli hoz­zátartozóikat, barátjaikat vár­ják, szóval a vérkeringés nem áll meg, csupán a test pihen... Az irányítótábla előtt Seu­­san Dorin átlag negyedper­cenként szól bele a kezében tartott mikrofonba. A kap­csolóasztal egyik sarkában frucolás üveg, benne fekete­kávé , a kritikus pillana­tokra. Bretan Eugen, a má­sik forgalmista az állomás rendjét irányítja, nem is le­het vele szóba állni, olyan elmélyülten tárgyal a sze­mélyzettel. Nistor Sorin, a harmadik szolgálatos fiatal­ember. Ma éjjelre önkéntesen vállalta a szolgálatot, cserélt egyik társával. Az az igazság, hogy amióta dolgozik, soha­sem volt rendkívüli ügyeletes, s most ki akarta próbálni ezt az érzést is... Birán mérnökkel pár perc­nyi holtidőben régebbi szil­veszterekről beszélünk, gőz­­mozdonyok koráról, melynek lassan leáldozott, már a tola­tás műfajában is. Dicséri a fiatalokat, akik úgy jelent­keztek ezen a napon a munkahelyen, hogy semmi kifogás nem lehetett ellenük. Megnövekedett, ünnepi fele­lősségüket látva, meg lehe­tünk győződve: olyan embe­rek vigyázzák szilveszteri vo­natainkat, akik fegyelemből és odaadásból jelesre vizs­gáztak. A vizsgáztató bizott­ság pedig­­ maga a hasznot látó, az idén páratlan erővel gyarapodó ország. Ács László Nagyvárad, nyugati övezet, 1973 A nagyváradi Cukorgyár­ból jelenti Tegzes Gheorghe lakatos, a szilveszteri éjszaka szolgálatosa : — Kicsit álmosak vagyunk, de jó a hangulat... Mindjárt készülődünk a pihenésre s a magunk szilveszterére. Mert az igazi ünnepi éjszakán ná­lunk egy percre sem szüne­telt a termelés. Helytállt az üzem, sikerült teljesítenünk a 72-es vágási tervünket. A szilveszteri váltásban dolgo­zott a fiatal Colici Ioan mes­ter is, aki más helyett vállal­ta a szolgálatot. Ugyancsak ügyeletes volt Martinas Ghe­orghe főző, KISZ-tag, aki elé­gedetten mondotta : „Az 1973- as év első főzéseredménye ki­váló exportáru !“ Az első nap pedig két számban kifejezve : a nagyváradi cukorgyár majd­nem háromezer tonna répát vágott, ez annyi mint közel 500 tonna cukor. Igazán mi­nőségi termék, mert elhatá­roztuk, hogy a döntő év első napján igazán beleadunk apait-anyait, hogy aztán így legyen továbbra is. Nonstop Marosvásárhelyen a szépen földíszített diákétkezde mun­kás­ fiatalokkal telt meg szil­veszter éjszakáján. Nem is so­rolom azt sokáig, hány üveg pezsgő pukkant itt el. És hogy miket sorsoltak ki éjféltájban a tombolán. De még azt sem, hogy milyen volt az újévi malac visítása. Csak azt je­gyezném meg, hogy a municí­­piumi KISZ-bizottság Kádár Istvánnal, az újonnan válasz­tott első titkárral az élen részt vett e szép ünnepségen, úgyhogy az ismerkedés a le­hető legjobb légkörben zajlott le. Ezenkívül még érdemes volna megemlíteni, hogy ezen a szilveszter éjszakán a Nonstop KISZ-együttes mu­zsikált e munkásfiataloknak, s az már a nevéből is kitű­nik, hogy hajnalig. Meg kell még mondanom, hogy ezt a kurta jelentést nem azon a bizonyos hajnalon körmöltem, hanem másnap, mikor már javában kezdetét vette a het­­venhármas esztendő, a maga megnövekedett lendületével és jelentőségével, amikor már rendszeresen jártak az autó­buszok, s az ember is szünte­len arra gondol, milyen fel­adatokat állít elébe az új esz­tendő. Épp ezért nem felejtet­tem ki a munkafelhívást sem, amely most hangzott el az Electro Mureş fiataljainak jóvoltából. Az üzemi KISZ- bizottság ugyanis azzal a fel­hívással fordult a megye min­den ifjúsági szervezetéhez, hogy az ötéves terv teljesíté­séből fiatalosan vegye ki a részét. Hosszú lenne részle­tezni a százalékokat, a megta­karítások módozatait, csak azt jegyeznénk még meg, hogy ez az egyetlen szervezet másfél milliós évi megtakarításra vállalkozott. Ha jól meggon­doljuk, ez is egyfajta nonstop, vagyis folytonosság, szívósság és eltökéltség, méghozzá a legfontosabb területen — a termelőmunkában. Ehhez kí­vánunk mi is kedvet, jó egész­séget az új esztendőben. Nyikó Ferenc (domokos) Nagyszabású újévi bál a fővárosi kiállítási pavilonban яг ifjúmunkás 3 HÚSZÉVES VÁROS TIZENÉVES SZEMMEL (Folytatás az 1. oldalról) tanácskozik a gyermekekkel, kifaggatja őket igényeik fe­­lé, így született meg a gyer­mekváros, s benne az óriás­kerék, amilyen tudtommal csak Bukarestben van még egy, így alakultak meg a különböző körök. A Minitechni­­cus aranyérmeseivel nem ta­lálkozhattam. De láttam a Ion Diaconescu képzőművé­szeti kör kiállítását. Mincu Gabriella 22 ország gyerme­ke közül nyerte az idei UNI­CEF nagydíjat és Párizs vá­rosi tanácsának lesz egy hó­napra a vendége. A 14 éves Luka Ferenc egy tárlatra való érett festménnyel mutat­kozott be, Pirvu b­an mintha a középkori kolostorok névte­len festőinek a kromatikáját folytatná. S a város gondoskodása kiterjed az életbelépő fiatal értelmiségiekre is. Mesélték, hogy a város polgármestere már évek óta nemcsak sze­mélyesen fogadja a városba kinevezett mérnököket, ve­gyészeket, tanárokat, nem­csak egy pohár pezsgőt koc­cint az egészségükre, hanem mindegyiknek át is adja a la­kása kulcsát Ez már kész szocializmus — mondogatják. Hát az, ahogyan az maga a város is : a lakótelep kilomé­terekre fekszik az ipartelep­től, a gyáróriások füstje nem csap be, az uralkodó szél el­lenkező irányú. 0. város Gheorghe Gheor­­ghiu-Dej municípium, építé­szetileg még sem egyhangú. Húsz év valamennyi irányza­ta kiolvasható a különböző lakónegyedekbe. Az első blokkokat még álkapukkal, márvány-portálokkal díszítet­ték. Azután következtek a kaszárnyaépületek, majd a csinosabb erkélyes házak, s most a pengeblokkokon a sor. Leginkább az új épülete­ket csodáltam meg — a la­kosok a régebbieket dicsé­rik, külsőre jellegtelenek, de tágasabbak a lakások. Beültem egy tudományos ülésszakra. S bár közben a Scinteia évkönyvet lapozgat­tam, a sok komoly szóba ha­mar belefáradtam, néhány adat megütötte a fülemet : minden 32 lakosra jut egy főiskolai végzettségű, az em­berek egyharmada tovább tanul, az átlagéletkor­­27 év, a város 1972-es ipari terme­lése 5,6 milliárd lej értékű volt (az ország ipari termelé­sének 1,3 o/o-a). 1952—1960 a nagy építkezések, 1961—1969 a nagy indulás, 1970—72 a nagy termelés évei voltak a város történetében. 1975-ig a város ipari termelése megkét­szereződik, 1950-ig pedig megnégyszereződik. Lehet, hogy ennél fontosabb adatok elkerülték a figyelme­met. Egy jövendő vegyész biztosan másra figyel fel —■ engem, a matematika szerel­mesét a számok, az arányok érdekeltek, még ha nincs is összehasonlítási alapom hoz­zá. Örömmel csodálkoztam rá a hosszúnevű város szépsé­geire, a Trotus szállóra, amelyért a tervező állami díjat kapott, amelynek tömb­jét, mintha fába faragták vol­na, az emeletes, tágas, leve­gős (és nem zsúfolt) nagyáru­házra. Ha vegyésznek készülnék, ez lenne álmaim városa. Vajnovszki Vince

Next