Ifjúmunkás, 1975 (19. évfolyam, 1-52. szám)
1975-01-04 / 1. szám
4. Ifjúmunkás — Azt mondta, hívjam fel a következő csütörtökön. Akkor is szabadkozott, hogy ne vegyem rossz néven, de nagyon elfoglalt. Nem vagyok tolakodó, mégsem tettem le rögtön a kagylót. Érvelgettem: ha sikerül kivitelezni, az üzem nyer és ez neki sem lehet mellékes ... Nyomatékosan megkért, hagynám békében egy ideig, mert rendkívüli időszak következik... — Azóta próbálkoztál még valakinél? — Úgy gondolod, érdemes lett volna? Marosi Zoltán a resicai Gépgyártóipari Vállalat gyakorló almérnöke. Még tavaly, a resicai Almérnöki Főiskola utolsó éves hallgatójaként elkezdett egy olyan vezérlőberendezést tervezni, mely a hegesztőkészüléket tápláló trafó üres fogyasztását kiküszöbölné. Vajon mennyi áramot lehetne így megtakarítani? Egyáltalán megtérülne-e a berendezés megépítésére fordított összeg? Marosi Zoltán hosszú magyarázat helyett odavisz az egyik hegesztő csapathoz. Nézzük, hogyan dolgoznak. Meghúznak egy varratot a hatalmas munkadarabon, majd fordítanak a böhöm-nagy turbina-tartozékon. Egy perc a hegesztés, három perc a forgatás. A három percre azonban nem érdemes a trafót kézzel kikapcsolni. — Hány hegesztőkészülék működik itt? — Csak a mi részlegünkön mintegy ötven. Részleg pedig tucatnál is több van, összeadogatjuk a kilowattokat, banikat. A végén tetemes összeg jön ki. Meglepődünk az eredményen. A vezérlőberendezés ára hónapok alatt megtérülne. — Nem hagytad túl könnyen abba? kivár a válasszal. — ...Vegyük számba, ki segíthetne? Közvetlen főnökeim — mesterek — csak azután támogathatnának, miután teljesen tisztázódik a berendezés elve. A kivitelezésben már számíthatok rájuk, Cbeştereanu Vasile, a mechanikus meg is ígérte a segítséget. Továbbmenve... Itt a részlegen szóltam egy-két kollégámnak. Lehet, határozatlan voltam, de hajlandóság egyiküknél sem mutatkozott. Volt évfolyamtársaim közül kettőt érdekelt az ügy, de a tapasztalatnak ők is híjával vannak, s ide az kellene... Egyszer nálunk járt két mérnök, Şaroşi és Laţcu. Şaroşi kételkedett a kivitelezhetőségben. Sokat vitatkoztunk, végül meggyőztem. Na, ez az én emberem! — gondoltam. Érdekli a téma, ha így vitatkozik, meg ért is hozzá, van tapasztalata. Tévedtem: azóta elfelejtett... — De te megkereshetted volna! — Anélkül, hogy erre felhatalmazzon?! Hisz főnököm! És ezután következett az a bizonyos telefonálgatás, Laţcu mérnökkel... — Most mi a terved? — Leülök magamnak, még mielőtt leültetnének. Amúgy is sokat talpaltam egy különleges relé után, már-már gyanúsan sokat... Megnézettem magam, hogy miért nem ülök az asztalom mellett. Marosi Zoltán kedvvel jött a gépgyártók közé, hisz dédelgetett terve volt, komoly hasznot ígérő. Nekidarálta magát, mindjárt a kezdet kezdetén, hévvel kereste a megoldást. Megakadt. Hiányzott a tapasztalat, talán egy kevés elméleti többlet is. Könyvekben hiába kutatott, egy lépést sem haladt előre. Egy kis segítség, csipetnyi szakmai rutin talán kimozdítaná ebből az állapotból. De kitől kapná? Alig telt el három hónap, s már takarodós fúj. Viszszahúzódik. Kinek jó ez a csigaállapot? A resicai nagyvállalat szakembergárdájáról legendákat mesélnek. Nem egy, ma főiskolán, egyetemen tanító neves szakember kezdte itt pályáját. Egy ilyen közösségben ne lett volna senki, aki kirántotta volna Marosi kátyúba jutott szekerét?! Az ötletben rejlő hasznosság okán. Az emberség okán. A vállalat műszaki kabinetje nem szűkölködik tennivalókban. Az újítóknak, ésszerűsítőknek egész hada sorjázik erre kidolgozott ötletekkel, javaslatokkal. — Az, aki hasznos ötleteket melenget, de egyedül nem tudja megoldani, felkeresheti-e önöket? — Természetesen... — Volt erre példa? — ... Alig ... Ki és miért jöjjön hozzánk tanácsért? Könnyebb a legközelebbi szakember-kollégát megkérdezni. Márosi Anton mérnök tényleg közel van Marosihoz, a szomszédos épületben az irodája. És mint a gépészetienergetikai főosztály munkatársa, közvetlen kapcsolatban áll Marosiék részlegével. Pártalapszervezeti vonalon is hozzájuk tartozik. ... Megemlítem neki, hogy egy Marosi nevezetű fiatal almérnök nem boldogul egy általa elképzelt újszerű szerkezettel. Segítséget kér, vár... Marosi nem tud semmiről. — De hiszen önnel is tárgyalt Marosi! — Arról a csendes, visszahúzódó fiúról van szó?! Hát persze, tudok a dologról, még a tevékenységi tervünkbe is felvettük az ötletét, javaslatként, mint takarékoskodási lehetőséget... S hogy áll a fiú a munkával? — Elakadt. Nekem nem mondta, mivel úgy sem segíthetek. — Látja, ezt nem gondoltam volna. Olyan okosan magyarázott akkor... Egy szót sem szólt, hogy nem halad! — Kérdezték? — Tudja, annyi a gondunk... A tevékenységi terv, úgy tűnik, nem számít...— Ön egy főosztályon dolgozik. Besegítenek egyes szakmai kérdések megoldásába? — Ennek semmi akadálya... — Van rá eset? — ... Nálunk nincs. Valahogy nem szokták meg az emberek, tudom is én... Elfordítja a tekintetét. — Látja, most is mennyi a dolgom! Persze. Nem is zavarok tovább. Próbáljunk a KISZ-nél kopogtatni. Az újítások ügye nem lehet közömbös számára, már a verseny miatt sem. Isvoreanu Grigore, a vállalat KISZ-titkára már-már beszámol az összes eredményekről. Előhúzza a nagy statisztikát. Közbeszólok. — Most kizárólag az érdekelne, mivel serkentik az újítómozgalmat? Nem értené a kérdést? Vagy csak meglepi? Végül: — Propaganda munkával ... — Érdeklődnek-e, hogy milyen ötletek foglakoztatják a fiatal szakembereket? Irányítottak fiatalt idősebb, tapasztaltabb szakemberhez, problémái tisztázása végett? Mert gondolom, sok fiatal rászorulna az irányításra. — Nem. Senki sem kért ilyesmit. — Felajánlották-e a segítséget? ...Ha lenne a szobában szó, a percenését figyelnénk. A titkár feljegyzi Marosi Zoltán nevét. Segíteni fog. Ő tudja, kihez kell fordulni egy-egy szakmai problémával. Meglepődöm: tízezres tömeget foglalkoztató vállalatnak ilyen fiatal az egyik főmérnöke?! Érzem, ő az én emberem. Suteanu Ovidiu mérnök emlékszik Marosira. Még a főiskolán, ahol előad, ajánlotta a fiatalembernek, fogna neki egy vezérlőberendezés megszerkesztésének, örömmel nyugtázza, hogy szava nem szállt a semmibe, s az illető almérnök még a „sajtónak" is előhozakodik bajával. — Ha problémái voltak, megkereshetett volna engem, hisz tervező. Mérnök koromban én is próbálkoztam hasonló berendezés építésével. — Járt önnél. Igaz, csak egyszer, míg ön szabadságon volt. Többször nem jött, irtózik az előszobázástól. Megegyezünk, hogy egy főmérnököt tényleg nehéz elkapni, sokat kell rá várakozni, s ezt csak a munkaidő rovására tehetné az ember. — Ne lenne lehetőség a fiatalok érdeklődését kielégíteni, újat célzó munkájukat segíteni? — De, talán ... Hosszú telefonozgatás után végre megszületett az elhatározás: a tapasztalt mérnökökből csoportokat szerveznek. A terv szerint minden csütörtökön konzultációt tartanak. Az ügyeletet szakmánként tartják majd: egyik héten a villamossági problémákat veszik sorra, a következőn a hőerőgépek specialistái válaszolnak . .. Ha végére érnek, kezdik elölről. Addig is a KISZ és a szakszervezet mozgósítják az érdeklődőket. — Ennek azért is örülök, mert amióta főmérnök vagyok, nem jut időm régi ötleteimmel foglalkozni. Ha pedig valamit elkezdünk, kár félbehagyni. Hátha még akad fiatal, aki vállalkozik az én ötleteim megvalósítására is, a sajátjai mellett. Úgy néz ki, Marosi lesz az első fecske. (De izgatottan várjuk a tavaszt.) Bodó Barna riportja A FOTÓSOK NEM TRÉFÁLNAK Hová kopogtassak? (Kántor József fotója) Nehéz terep (Varga Béla fotója)