Igaz Szó, 1944 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1944-01-04 / 1. szám
SZABAD, FÜGGETLEN MAGYARORSZÁGOT! 111. évfolyam 1. (58.) szám Döntő események előestéjén Az 1944. év első napjai mintegy ízlékelőt adnak abból, ami következik. Az orosz előnyomulás Kievtől nyugatra, délnyugatra és délre most kezd csak igazi arányaiban kibontakozni. Manstein tábornok november második felében megindított ellentámadása szörnyű kudarcba fulladt. Az a 22 hadosztály, melyet a németek Észak-Norvégiától Görögországig kapartak össze, hogy Kiev visszafoglalásával legalább részben kiköszörüljék az 1943. év vereségeinek csorbáját, felmorzsolódott. Vatutini szovjet tábornok hadseregcsoportja öt nap alatt visszavett mindent, amit a németek öt hét véres áldozatai árán megszereztek s utána napi 15—18 kilométeres sebességgel üldözik a szétvert hadosztályok menekülő maradványait. Nem egy helyen már több mint 200 kilométerre járnak Kievtől s a front egy hét alatt majdnem 150 kilométerrel jött közelebb a magyar határhoz. Az orosz csapatok helyenként már közelebb vannak a Kárpátok medencéjéhez, mint Kolozsvár Budapesthez. Amellett a kievi fronton kívül is hol Nevestől nyugatra, hol a Dnyepr-kanyarnak 400 kilométerre előreugró részén lángolnak fel a sikeres orosz támadások és lehetetlenné teszik, hogy a német hadvezetőség csapatokat dobjon át Kievtől délre, ahol a Vörös Hadsereg egyre jobban megközelíti Hitler ukrajnai csapatainak utolsó öszszeköttetési vonalait. Berlinben nem titkolják, hogy a helyzet komoly, hogy a harcok nehezek s rendkívül súlyos veszteségekkel járnak. S a német nép nyomott hangulatát még komorabbá teszik a szakadatlan légi bombázások. A szövetségesek bombázták Berlint a december 31-ére virradó éjjel s január elsején és másodikén újra olyan bombazápor hullott a német fővárosra, mely pusztító hatásában minden eddigit fölülmúl. S míutennek tetejébe ott a második front veszedelme. A német hadvezetőség már tudja, hogy küszöbön állanak azok a támadások, melyeket Teheránban elhatároztak. A náci propaganda most minden erővel arra törekszik, hogy a nyugatról és délről új frontokon meginduló támadásokra előkészítse a német népet, nehogy a kiszállások sikere váratlanul érje s újabb megrázkódtatásokat okozzon. Ezek az események, természetesen, komor hangulatot keltenek Magyarországon is. A kormányzó körökben nagy a csüggedés, a tanácstalanság. Az, hogy a háború elveszett, mindannyiuk számára világos. Egy részük szívesen otthagyná Hitlert, akiheza biztos győzelem reményében csatlakoztak s akinek a vereségében nem szeretnének osztozni. Ez a rész célozgatásokkal, tessék-i lássék gesztusokkal sejtetni engedi, hogy ő legszívesebben kiugrana a háborúból. De a Hitlerrel való szakításhoz a szándék, az óhaj nem elég: ehhez bátorság, elszántság, felelősség és kockázatok vállalása, meg a néptömegekre való apellálás kell, csupa olyan tulajdonság, amivel a magyar vezető réteg nem rendelkezik. A Hitlerrel való szakítás legfőbb akadálya az a kis, de befolyásos csoport, mely már anynyira kompromittálva van, sorsát annyira odakötötte Hitlerhez, hogy számára nincs visszaút. Ez a csoport — élén Horthyval- Kárlayval — főleg a magasabb tisztikarban, a vezérkarban, a csendőrségben garázdálkodik s minden további nélkül kiteszi az országot a háború irtózatos pusztításainak, azt remélve, hogy így néhány héttel, vagy néhány hónappal elodázza az elkerülhetetlenleszámolást. E csoporttal szemben áll a magyar nép óriási többsége, mely követeli a Hitlerrel való szakítást, mely haza akarja hozni az Ukrajnába küldött hadosztályokat, fegyverre is hajlandó megakadályozni, hogy Hitler hordái az országon keresztül-kasul átvonuljanak s még az átmeneti német megszállást is előnyösebbnek tartja a nemzet jövője szempontjából, mint a mostani állapotot. Az országot karmaiban tartó reakciós csoport makacs megátalkodottsága folytán nem történik semmi irányban döntés, hanem folytatódik a kivárás ürügyével. Hitler háborújának erőteljes támogatása. Az események menete napról-napra meghazudtolja azokat, akik a náci győzelemre tették fel az ország jövőjét. De ezek kezében van az államgépezet, az erőszak-szervezet. Ezek félnek attól, hogy osztozzanak a német összeomlásban, de féltik saját reakciós rendszerüket is. December óta a Hitlerre esküsző reakciós kormányzat vad hajszát indított a hazafias elemek ellen, megtöltve velük a börtönöket, fenyegetésekkel, szervezetek feloszlatásával igyekszik megállítani az események elkerülhetetlen menetét. Az általános helyzet azonban annyira a háború ellenzőinek ad igazat, hogy ezek az üldözések csak olaj a tűzre, csak meggyorsítják a fejlődést. A helyzet kulcsa a hazafias ellenzéki szervezetek kezében van. Ezek a szervezetek beadványok, parlamenti felszólalások formájában elmondották a véleményüket és követelték a Hitlerrel való szakítást, a háború megindítóinak felelősségre vonását, az egész rendszer felszámolását. A hiba ott van, hogy ennél nem mentek tovább. Nem fordultak egyidejűleg a tömegekhez és nem szólították fel őket arra, hogy azok csetekvőleg lépjenek fel. A magyar gazdatársadalom el van keseredve a németek számára történő szakadatlan rekvirálások miatt. Az ipari munkások csak kényszer alatt, fogcsikorgatva gyártják a hadianyagot Hitlernek, de gyártják. A hadsereg és a tisztikar zöme hallani se akar arról, hogy ugyanarra a sorsra juttassák őket, mint ami a 2. honvéd hadsereget érte. Az értelmiség teljes erejével támogatná azokat, akik felhívnák, hogy segítsen az országot a szakadék szélén megállítani. Soha jóvá nem tehető hibát követ az el, aki elmulasztja, hogy bátran és élesen ezekhez a tömegekhez forduljon és felhívja őket arra, hogy hatalmas akciókkal, tüntetésekkel, sztrájkokkal, a hadseregben nyílt szembeszegüléssel a hazaáruló parancsoknak, a népi megmozdulás száz más eszközével vessen véget a mostani egyhelyben topogásnak, a kivárásnak. Az ilyen felszólításnak gyújtó hatása volna. A nemzet mint egy ember követné s megmozdulásával nemcsak igazolná a testrehívókat, de magával ragadná a tétovázókat s elsöpörné azokat, akik életre-halálra Hitlerhez kötötték sorsukat. A hazafias tömegekhez kell fordulni: ez ma az az erő, mely új, helyes irányba löki az eseményeket, mely át tudja vinni az országot a holtponton, ahová Horthyék nemzetvesztő politikája következtében jutott. Folyik a szövetségesek téli légi offenzívája Bombákkal búcsúzott az 1943. év Berlintől, bombákkal köszöntött Berlinbe 1944. A német fővárost december 30-án érte a múlt év utolsó légi támadása — január 2-ára virradóra zúdult rá az új év első bombazápora. 30-án főleg Berlin keleti és déli kerületei szenvedtek. Nagy pusztításokat végzett a bombatámadás Neuköln és Tempelhof külvárosokban. Egy svájci szemtanú az Unter den Lindent, Berlin főuccáját, „házak csontvázai szegélyezte kisértet-uccának“ nevezi. A belvárosban csak két ház maradt, mintegy csodaképpen sértetlenül. A január 2-i Berlin elleni támadással egyidejűleg Hamburgot is megtámadták a szövetséges repülők. A támadásról szóló első jelentések általánosságban nagy sikerről számolnak be. Rendszeres támadások érik az Észak- Franciaországban lévő német célpontokat is. Az óév utolsó két napján Észak- Franciaország ellen végzett kirepülések számát 4500-ra teszik. December 31-én nagy amerikai kötelékek támadtak két Párizs melletti golyóscsapágy-gyárat. Angol hivatalos jelentés szerint 1943- ban minden tonna bombára, amelyet a németek dobtak Angliára, 64 tonna Németországra dobott angol bomba jut (azamerikai repülők dobta bombaterhet nem számítva !). A veszteségek és a ledobott bombák aránya a következő: a németek minden egyes Anglia fölött elvesztett repülőgépére 8 tonna ledobott bomba jut, míg az angolok minden Németország fölött elvesztett repülőgépük ellenében 47 tonna bombát dobtak Németországra. A németek Angliára az egész 1943. évben összesen kétmillió négyezer kilogramm bombát dobtak. Az angolok egyetlen éjszakán kétmillió háromszázezer kilogramm bombát dobtak Berlinre. A pulit év november 18-a óta az angolok által Berlinre dobott bombák összsúlya: tizennégymillió kilogramm. Ez körülbelül annyi, mint ötven, egyenként 30 vagonból álló tehervonat teljes rakománya. A MAGYAR HADIFOGLYOK LAPJA A SZOVJETUNIÓBAN 1944 január 4. Új év—új győzelmek Az óév vége és az új év kezdete élénk mozgásban találta a szovjet-német frontot. Különösen két döntő fontosságú szakaszon került sor messze kiható jelentőségű eseményekre: az 1. balti hadseregcsoport és az 1. ukrán hadseregcsoport szakaszán. Egy pillantás a térképre meggyőz bennünket arról, hogy az e frontszakaszokon lefolyó események közvetlen kihatással vannak a szomszédos frontszakaszokra is. Túlzás nélkül mondhatjuk, hogy az 1. balti hadseregcsoport győzelmei az egész Baltikum és Bielorusszia sorsára kihatnak, míg az 1. ukrán hadseregcsoport most folyó harcai döntő jelentőségűek egész Ukrajna felszabadítása szempontjából. Nevei körül Itt két fő irányban folyik a Vörös Hadsereg előnyomulása: Vitebszk irányában, Neveitől délre és délnyugatra, és — valamivel később megindult támadás folyamán — Neveitől nyugatra és északnyugatra. A Vitebszk felé folyó előnyomulás ennek a fontos és a németek védelmi rendszerében elsőrendű szerepet játszó városnak majdnem teljes körülzárásához vezetett. Már múlt heti számunkban közölhettük, hogy a szovjet csapatok Vitebszk és Polock között úgy a vasúti mint a közúti összeköttetést elvágták. Azóta a Vitebszket Orsóval összekötő országútat is elvágta a Vörös Hadsereg. A németeknek most már csak egyetlen, az orosz tüzérség tüzének kitett vasútvonal — a vitebszk-orsói vonal — áll rendelkezésükre utánpótlásra, illetve Vitebszk kiürítésére. ! !■ ! A Vörös Hadsereg másik, Nevel melletti támadása: nyugatnak és északnyugatnak akkor indult meg, amikor Vitebszk körül már igen válságos helyzetbe jutottak a németek. Itt napról-napra állandó harcokban szorítja vissza a Vörös Hadsereg a németeket és sok tartós védekezésre berendezett, megerősített helységet szabadít fel. A Nevel körüli harcokra jellemző a terep változatos sokfélesége. Hol nyílt síkon, hol erdőségben, majd dombok között folyik a harc. Itt is ott is tavak, mocsarak teszik nehézzé a terepet. Az utak szerepe télen, és különösen az efféle terepen, rendkívül nagy. Minden útvonal elvesztése újabb csapás a németekre. A terep kitűnő kihasználásával a Vörös Hadsereg egyik átkaroló mozdulatot a másik után hajtja végre. A németek, akik a sztálingrádi vereség óta halálosan félnek minden olyan mozdulattól, ami a szárnyuk vagy a hátuk ellen irányul, nem tudnak a Vörös Hadsereg taktikájával szemben hathatósan védekezni és gyakran fegyverzetük — különösen nehézfegyverzetük — hátrahagyásával menekülnek. Ukrajnában Az 1. ukrajnai hadseregcsoport új offenzívája a Radomysl alatti áttöréssel kezdődött december 24-én hajnalban. Hogy mennyire váratlanul érte a németeket ez a támadás, az kiviláglik, nem utolsó sorban saját vallomásaikból. Heinz Magerlein, a német rádió harctéri tudósítója, például így írja le a december 24-i eseményeket: „Az egész fronton a zsitomiri körzetben megindult az orosz tüzérségi tűz, mégpedig az elképzelhető legnagyobb hevességgel. A föld megrengett. Mikor a tüzérségi tűz még tovább erősödött, a tapasztalt katona már tudta, hogy ezzel a harcok új szakasza kezdődött ezen a fontos területen. Maga a támadás nem ért bennünket váratlanul,“ próbálja a német tudósító elhitetni hallgatóival, de rögtön kénytelen bevallani, „de a támadás ily nagy méretére nem számítottunk.“ És a német hadvezetőség mentegetésére hozzáfűzi: „Az időjárás ugyanis két hét óta megakadályozta a légi felderítést“. Elfelejti a Goebbels-propaganda e firkonca — vagy szeretné, ha a közönség elfelejtené —, hogy a támadónak legalább épúgy szüksége van felderítésre, mint a védekezőnek és hogy az oroszok számára ugyanolyanok voltak az időjárási viszonyok, mint a németek számára. De az oroszokat ezek a nehézségek mégsem akadályozták abban, hogy nagyvonalú, mesteri haditerv alapján a legnagyobb pontossággal és az ellenség erőinek legrészletesebb ismeretével hajtsák végre nagy győzelemre vezető hadműveleteiket. Orosz hang az ukrajnai harcokról Olvassuk, mit ír a Vörös Hadsereg lapja, a Krasznaja Zvezda, az 1. ukrajnai hadseregcsoport most folyó harcairól: „Az 1. ukrajnai hadseregcsoport csapatai ugyanazon a területen nyomulnak most nyugat felé, amelyen néhány nap előtt az ellenség dühös támadásait a Dnyepr irányában visszaverték, s emberanyagukat, haditechnikájukat megsemmisítették. Köztudomású, mily kínos gonddal igyekeznek mindig a németek elpusztított nehézfegyverzetük roncsait eltakarítani, egyrészt, hogy veszteségeik nyomait eltüntessék, másrészt, mert iparuknak szüksége van az ócskavasra. Ezúttal nem sikerült. Túl sok német ócskavas maradt a csatatéren, semhogy az eltakarításukkal elkészülhettek volna a németek.“ Megtudjuk a Krasznaja Zvezda tudósításából, hogy még mindig nincs igazi orosz tél. Szemel az eső, sokhelyt áll a víz, másutt a hó alól buggyan fel a fekete pocsolya víz. Az orosz csapatok támadását ez a kedvezőtlen időjárás sem akadályozta meg. A Vörös Hadsereg lapja ezt írja a tüzérségi előkészítésről, amelyben minden fajta és minden kaliberű löveg részt vett. »Negyven perccel a mi tüzérségi tűzünk kezdete után szólaltak meg az ellenséges tüzérségi és aknavető ütegek. De erejük percről-percre csökkent. Nehéztüzérségünk egyik ellenséges üteget a másik után hallgattatta el.“ „Tüzérségi előkészítésünk nagy hatásáról panaszkodtak a foglyok is– írja a Krasznaja Zvezda tudósítója. „Helyenként a német gyalogság nem állta már a tüzérségi támadást sem és, elhagyva a tűz alá vett állásokat, menekült.“ Ilyen előkészítés után indult meg az a tank- és gyalogsági támadás, amelynek során a szovjet csapatok 80 kilométer kezdeti szélességben törték át a németek arcvonalát. A németek védelmi rendszere igen erős volt, a szovjet csapatoknak mélyen tagozott, sűrű, nagy tűzerejű állásokat kellett áttörniük. A németek, tudva, hogy mi forog kockán, egyik ellentámadást a másik után kísérelték meg, de sem a megerősített állások, sem az ellentámadások nem segítettek. Az áttörés oly hatalmas erejű volt, hogy azon a németek minden kísérlete megtört. Hat nap után Hatnapos súlyos harc után a helyzet a németekre nézve még sokszorosan megrosszabbodott. Az áttörést sehol sem sikerült elreteszelniök, sőt az oroszok ezt 300 kilométernyire kiszélesítették és 50—100 kilométernyire elmélyítették. E hat nap alatt felszabadult az egész terület, melyet a németek a Kievtől nyugatra folytatott ellentámadások során a kezükbe kerítettek. A szovjet csapatok ezen felül megtisztítottak a németektől e területtől délre, délnyugatra és nyugatra fekvő jelentékeny nagyságú, sztratégiailag fontos vidékeket. A Vörös Hadsereg Radomysl után visszafoglalta Koroszten, Korosztisev, Csernyahov városokat és Zsitomirig jutott el. Két napra rá merész tanktámadással és gyalogsági rohammal Zsitomirt is bevették a Vörös Hadsereg csapatai. Zsitomirt a németek elkeseredetten védték, de a szovjet csapatok nyugat felől előnyomulva, a németek legfontosabb utánpótlási vonalait elvágták és a Zsitomir felé siető német tartalékokat visszavetették. Az orosz előnyomulás most sokkal szélesebb fronton folyik, mint novemberben, amikor Kiev elfoglalása után nyomult nyugat felé a Vörös Hadsereg. A támadás első hat napján több mint ezer helységet szabadítottak fel a szovjet csapatok, ezek között olyanokat, amelyek a további hadműveletek számára nagy lehetőségeket nyitnak. Felszabadította a Vörös Hadsereg Kazatin fontos vasúti csomópontot és Szkvira városát. Ezáltal Bjelaja Cerkov, az 1941-ben lefolyt harcokból emlékezetes fontos ukrán város, félkörben be van kerítve. Ezt a mozdulatot folytatva, a Vörös Hadsereg csapatai (Folytatás a 2. oldalon) A német visszavonulás útja Egy Voronyezs nem volt elég A voronyezsi katasztrófa egyik főbűnöse, a magyar történetem legnagyobb katonagyilkosa, Szombathelyi Ferenc honvédvezérkari főnök, újévi üdvözletet küldött a magyarságnak. Cikket írt újévre a Magyar Katonaújságba, amelyben kertelés nélkül megmondja, hogy — szerinte — mit várhat a magyar az új esztendőtől. Ezt mondja: „A háború egyre inkább határainkhoz közeledik, sőt lehetséges, hogy a határokon át is folytatódni fog a háború. A levegőből is támadások fogják érni az országot. Ezzel számolni kell és fel kell rá készülni. Hiába kívánunk békét, azt semmi áron sem kaphatjuk meg." Ez nyíllt beszéd. Ilyen messzire eddig még senki sem ment a magyar kormánypolitikusok közül. Ilyen cinikus őszinteséggel eddig még senki sem mondta meg, hogy Magyarországból hadszíntér lesz, hogy Magyarországot össze fogják bombázni, hogy a magyar határok úgynevezett „védelme" eredménytelen lesz, mert a szövetséges hadak át fogják lépni a magyar határokat. Szombathelyi az első, aki ezt kimondja. A vezérkari főnök úr, aki Csatay honvédelmi miniszter vallomása szerint azért rendezte meg Voronyezsi, hogy ott egy 300 ezres hadsereg pusztulása árán alkalma legyen „tapasztalatokat" gyűjteni, újra „tapasztalatokat" akar szerezni arról, hogy milyen az, ha egy hadsereget a túlerő szétver, ha egy ország városai romokban hevernek, ha egy ország összeomlik. Szombathelyi Ferenc vezérezredes kísérteteket akar végezni, kísérleti nyúlnak használja fel Magyarországot, Hitler kísérleti nyálának. Folytatni Hitler háborúját először a Donnál, aztán Kievnél, aztán a Kárpátoknál, aztán a Tiszánál, aztán a Dunánál, aztán a Bakonyban, folytatni egészen addig, amíg szusz van az országban, amíg van még fegyverbíró magyar férfi, amíg Hitler parancsolja: ez a magyar honvédvezérkar háborús programja. A magyar honvédvezérkar főnöke újévi üdvözletében azt közli az országgal, hogy a magyar hadsereg vezetői el vannak szánva rá, hogy Németország gyepűjét, elővédjét csinálják Magyarországból. És hogy ezt a programot, mely ellen a magyar nép minden idegszálával tiltakozik, elfogadtassa, hazudik, mint a parancsolat. Miért kell Magyarországnak hadszíntérré válnia, elvéreznie? Azért — hazudja Szombathelyi —, mert „a békét semmi áron sem kaphatjuk meg". Semmi áron, Szombathelyi tudva állít valótlant. Moszkvában, Teheránban a szövetségesek nyíltan megmondták Hitler vazallusainak, hogy igenis kaphatnak békét, igenis van módjuk Újra beleilleszkedni a szabad népek nemzetközi családjába, ha szakítanak Hitlerrel és saját maguk járulnak hozzá szabadságuk kivívásához. Ezt Szombathelyi úgy fordítja le a maga nyelvére, hogy Magyarország „semmi áron" nem kaphat békét. Szakítani Hitlerrel, hozzájárulni a magyar szabadság visszavívásához: ez — mint békefeltétel — a vezérkari főnök számára elfogadhatatlan! Az ő jelmondata ez: vagy Hitlerrel együtt békét kötni, vagy Hitlerrel együtt elpusztulni! És miután neki, mint vezérkari főnöknek, tisztában kell lennie a fasiszta tábor és a szövetségesek közti katonai erőviszonyokkal (ha nem lenne tisztában, nem írta volna, hogy a német visszavonulás a magyar határokon sem fog megállni), nyilvánvaló, hogy azt is tudja, hogy a Hitlerrel együttes békekötés és a Hitlerrel együtti elpusztulás két eshetősége közül csak az egyik reális: az elpusztulás. Ez Szombathelyi Ferenc vezérezredes újévi jókívánsága a magyarságnak. Újabb magyar segítség Hitlernek Schweinfurt, a Rajna-vidék, Észak- és Dél-Franciaország bombázása Németországot golyóscsapágy-termelése 70 százalékától fosztotta meg. A magyar kormány késznek nyilatkozott a magyar termelés javarészét Hitler rendelkezésére bocsátani. Egyidejűleg rendelkezése alá vonta az országban található összes golyóscsapágy-készleteket, hogy ezeket Németországba szállíthassa. Betiltott irodalom elkobzása Magyarországon A Magyar Nemzet jelentése szerint a belügyminiszter elrendelte számos „ismeretlen nyomdában nyomtatott brosúra és röpirat” elkobzását. Többek között ezeket: „A szakszervezeti tanács tudósítása a bérszabályokról“, „Orosz fogságból fordulnak hozzátok“, „Követeljétek a békét“, „Reszkessenek az uralkodó körök!“, „A háború nyomort és pusztulást hozott“, „Amnesztiát a politikai foglyoknak“.