Igaz Szó, 1946 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1946-01-07 / 1. szám
2 A Szovjetunió dolgozói a nagy és fontos politikai eseményekkel kapcsolatban állásfoglalásukat a termelési eredmények növelésével fejezik ki. Új és új óriás hulláma fut végig a gyárakon és a szántóföldeken a szocialista versenynek. A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának választása hatalmas lendületet adott a föld és a gyár munkásai termelőerejének. Leninszk-Kuznyeck a kuznyecki érces szénmedence hatalmas bányavárosa. Az ércbánya munkásai a választásokkal kapcsolatban kötelező ígéretet tettek, hogy újévre a múltévihez képest 350.000 tonna érccel termelnek többet. December 27-ig ígéretüket nemcsak beváltották, de túlteljesítették. A szénbányászok sem maradtak mögöttük. December 21-ig befejezték a termelési tervet és 18 vonatrakomány szénnel bányásztak többet a tervben előírt menynyiségnél. A kuznyecki medence többi bányáiban is túlteljesítették a tervet, a „Prokopjevszk“ ■ és a „Molotov“ szénbánya munkásai, így folyik a munka mindenütt a választások előtt. Amerikában az elnökválasztásokkal kapcsolatban megakad a munka. A Szovjetunióban pedig hatalmasan fellendül. A Legfelsőbb Tanács választásának tiszteletére a csuszovi kohók besszemeracél osztálya már túlteljesítette a kötelező évi tervet és 5680 tonnával adott több acélt az előírtmennyiségnél az állami gyáraknak. Az erdőkitermelőknél Arhangelszk vidékén a jemkurszki ipari telepen, három leány Anna Szemusina, Dárja Szemusina és Anasztázia Sosina a termelési idényben háromezer köbméter fa kitermelésére kötelezték magukat. Naponként háromszorosát termelik az előírt menynyiségnek és ma már fejenként 1400—s 1700 köbmétert értek el. Északon a Kalevala járási kollektív gazdaság tagjai a választás tiszteletére január 1-ig 24.000 köbméter fának a vasúti állomásra való szállítására kötelezték magukat. 182 kilométer erdei után át fuvarozták a fát, de december 26-án már megfeleltek kötelezettségüknek. A vladivosztoki kikötőmunkások a „Dnyeprosztroj“ nevű óceánjáró hajóról 5000 tonna terhet 270 órányi munkaidő helyett 20 óra alatt raktak ki. A nyugati vasút munkásai a berakási tervet 153, a kirakásét 111 százalékra teljesítették. Versenyre hívták a Moszkva-Kiev és a Belorussz-vasutak munkásait. A kollektív gazdaságok úgy készülnek a választásra, mint az országos nagy ünnepek előtt. A megállapított mennyiségen felül szolgáltatják be a gabonát, a húst, a burgonyát és főzelékféléket, az állam, a közellátás részére. Sztálingrád vidékén a gomelinszki járás kolhozai 105.000 pad gabonával adtak többet az államnak az előírt mennyiségnél. A Rosztov járásbeliek pedig 525.900 paddal. Moszkva közelében a klini járás egyik kollektív gazdasága 508 tonna burgonyával szállított be többet a kötelezett mennyiségnél. Példáját követik a kollektív gazdaságok ezrei. A tatár köztársaság kollektív gazdaságai dec. 1-re az egész évi húsbeszolgáltatási kötelezettségüknek eleget tettek és a jövő 1946. évre már előre beszolgáltattak 12.000 métermázsa húst. A mogilevi kollektív gazdaságok 200 métermázsa hússal adtak többet az előírtnál. Ugyanakkor, amikor a szovjet haza legjobb fiait választják meg a Legfelső Tanácsba, a nagyszerű termelési eredmények megmutatják, hogy kik azok a legjobb, legérdemesebb fiai a szocialista hazának. A Szovjetunió dolgozói január 2-án kezdték meg a jelölést a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsába. A gyűléseken megjelent hatalmas tömegek lelkes hangulata nagyszerű bizonyítéka annak a törhetetlen kapcsolatnak és szeretetnek, amely a Szovjetunió népe és vezetői között fennál. A moszkvai „Elektrogyár“ egyik óriási osztályában a munkanap végén hétezer munkás, mérnök és hivatalnok gyűlésén jelölte a Legfelsőbb Tanácsba Sztálint. A leningrádi, kievi, rigai, sztálingrádi és még sok más város dolgozói szintén az első napon elsőként jelölték a nagy államférfit, a hadvezérek legkiválóbbikát, akinek nevével össze van kötve a szocialista ipar és a kollektív gazdaságok óriás fejlődése, a szovjetek népének kulturális fejlődése, a tudomány felvirágzása. A moszkvai „Sarló és Kalapács“ nevű óriásőrgár jelöltje Molotov V. M. a szovjetek népbiztosi tanácsának helyettes elnöke, a kiváló külügyi népbiztos, akit a kievi, minszki, bakui, tibiliszi, jeriváni és frunzei gyárak gyűlései is jelöltek. A Legfelsőbb Tanács végrehajtó bizottsága elnökét, M. I. Kalinint, a leningrádi „Kirov“ nevű gyár és a moszkvai, kievi, minszki, kujbisevi és több más gyár dolgozói kívánják a Legfelsőbb Tanácsba küldeni. A minszki „Kirov“ nevű gyár Vorosilov marsall jelölte. Béria P. állambiztonsági népbiztost, a Honvédelmi Bizottság tagját Tibiliszben, Minszkben, Jerivánban, Frunzében és Taskentben jelölték, Zisdanov A. A. vezérezredest, Leningrád védelmezőjét, a leningrádi „Bolsevik“ nevű gyár jelölte. A jelöltek között vannak Malenkov G. M. a Kommunista Párt Központi Bizottságának titkára, Svernik N. M., a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának helyettes elnöke, Hruscsov az Ukrajnai Népbiztosok Tanácsának elnöke, Zsukov marsall, Vavilov Sz. I. a világhírű fizikus, a Tudományos Akadémia elnöke, Vulgárin a Kommunista Párt Moszkvai Bizottságának titkára, Kaganovics L. M. a Honvédelmi Bizottság tagja, Mikoján külkereskedelmi népbiztos, Vaszilevszki A. M. marsall, a Szovjetunió kétszeres hőse, Voznyeszenszki a Népbiztosok Tanácsának helyettes elnöke, Szárján az örményfestő , Sztálin-díjas művész, Paliberzin, a lettországi kommunista párt titkára, Komiszarova, a kujbisevi szövőgyár munkásnője, Jegorov, a moszkvai terület, Dimitrov járás „Győzelem nevű kollektív gazdaságának elnöke, Zvezdin acélöntőmunkás, a Szocialista Munka Hőse, Szedov I. V. a vorosilovgrádi „Októberi Forradalom“ nevű gyár mozdonyszerelője, Szeregina, a moszkvai „Trehgorki“ szövőgyár sztahanovista munkásnője, Tokarev fegyverfeltaláló, a Szocialista Munka Hőse, Velicsko, a frunzei szerszámgyár sztahanovista munkába és sok kiváló munkás, hivatalnok, tudós, tanár, orvos, kollektív gazdaságbeli földműves, a nagy szovjet nép legkiválóbbjai, akiket tudásuk, munkájuk, jellemük, a munkában, tudományban és a harcmezőn szerzett érdemeik tesznek méltóvá arra, hogy a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának tagjai legyenek. Legjobb fiait küldi a szovjet nép a Legfelsőbb Tanácsba Mindent az ifjúságért December utolsó napján kezdődik a téli vakáció a szovjet iskolákban. Január első felében a gyermekek szabadok, sportolnak és szórakoznak. Ilyenkor rendezik a sí- és korcsolyaversenyeket, a mozik ilyenkor nagyobb számban tűzik műsorra ifjúsági filmjeiket, de a „felnőtt” színházak is megnyitják kapuikat az ifjúság előtt. Moszkva nagy színházai az idén például a téli vakáció tartama alatt minden héten tartanak két-három matinét, s egy-egy délelőtti előadást a vasárnapokon. A terv az, hogy a legnagyobb sikerű előadást megismétlik a vakáció legutolsó napján, s erre meghívják az egyes iskolák legjobb tanulóit. Az előadás után pedig vidám találkozó lesz, a színészek, színésznők, a rendezők, és muzsikusok meg a fiatal nézőközönség között. Ismeretes, hogy a szovjet ember mennyire szereti a gyermeket — és hogy mennyire szereti a színházat. Ez magyarázza, hogy gondoskodtak arról, hogy az ifjúságnak is bőven juttassanak a nívós, művészi színművészetből. Magában az Orosz Szovjetköztársaságban 21 állandó ifjúsági színház működik, a legifjabb nemzedék szórakoztatására pedig 64 bábszínház. Hogy ezek milyen tekintélyes számok, azt eléggé aláhúzza az a tény, hogy például Magyarországon sem volt az ifjúságnak egyetlen állandó színháza, de nem volt ilyen intézmény a cári Oroszországban sem. A rendes színházak adtak időnkint egy-egy hevenyészett műsort az ifjúság számára s ezzel a kérdést elintézettnek tekintették. Ahosszú évtizedek alatt talán csak a Kék Madár bemutatása volt az egyetlen művészi kísérlet az ifjúság szükségleteinek kielégítésére, de ez magányos jelenség maradt. Most bő választék van ifjúsági színházakban. De a szovjet élet rohanó tempója, építési kedve nem szokott megállni egy-egy szép eredménynél. Most, az első téli szezonban, mely a béke jegyében indult, felmerült egy szép kezdeményezés terve. Zenés színházat kell adni az ifjúságnak, egy intézetet az operák, balettek, hangversenyek, zenés vígjátékok megrendezésére. A sajtó felkarolta az ötletet, s már több cikk tanúskodik róla, hogy a terv mindenütt lelkes fogadtatásra talál. Ilyen színház ugyan nincs még sehol a világon, dehát ez nem komoly akadály. Ha a gondolat jó akkor sehol sem olyan könnyű megvalósítani, mint a Szovjetunióban. Hadd legyen itt az első gyermekopera a világon! A vita tehát folyik. A hozzászólók nem a színházak igazgatói, sem a rendezők — hanem az „érdekelt“ fél, az ifjúság maga. „A műsorra nem lenne gond — írja egy diáklány. — A szovjet zeneszerzők szívesen dolgoznak majd a mi operánk részére. Itt van már a világhírű Prokofjev zenés mesejátéka, a „Petya meg a farkas“. Kabalevszki és Saporin zenés játékai, melyeket az ifjúság számára írtak, és itt van az a sok szerző, akiknek dalait olyan buzgón énekli az ifjúság. . .“ Csakugyan, a gyermekoperának — úgylátszik — nem lennének műsorgondjai. Illetékes helyen megkezdődtek a tárgyalások egy zenés gyermekszínház megvalósításáról. A terv szerint nemcsak az ifjúság számára írott operák és zenés játékok kapnának itt hajlékot, hanem rendszeres hangversenysorozatok is, melyek ifjúsági zenét mutatnak be, s ezáltal a zenei ízlés fejlődését már a gyermekben a helyes irányba lendítik. Nagy nevelő hatása lesz az első gyermekoperának, mely bizonyára világszerte is feltűnést fog kelteni, s méltán. Ifjúsági színház színes tánccsoportja Igaz Szó A legelső orosz könyvtár Bölcs Jaroszláv, akinek a harmadik leánya, Anasztázia, I. Endre magyar király felesége volt, a Kievei ostromló kunokat 1037-ben szétverte. A győzelem emlékére a „Zsófia“-templomot építette. Az óriás templom úgy épült, hogy egy része könyvtár, művészi és tudományos célokra szolgált. Ebben az épületben az akkori időkhöz képest Jaroszláv igen sok könyvet gyűjtött össze. Elsősorban a görög, bolgár, morva, cseh kéziratok lemásolására és oroszra fordítására törekedett. E célból fordítókat és másolókat alkalmazott. Ám a „Zsófia“ székesegyház könyvtára nemcsak az értékes képírású könyvek és pergamentek őrzőhelye volt. Az akkori idők orosz tudósai új könyveket is írtak. Természetesen dolgoztak itt a festők, könyvkötők is. Ez volt az akkori idők orosz könyveinek terjesztési helye is. A székesegyház építését 1037-ben kezdték, hét és fél év alatt fejezték be, úgy hogy az idén van az első orosz könyvtár megalapításának kilencszáz éves évfordulója. A csuvasok szovjetköztársasága Nem minden magyar tudja, hogy van a világon egy nép, melyet csuvasnak hívnak és hogy ennek a népnek saját autonóm köztársasága van. Pedig illenék tudni a csuvasokról, mert ha nem is egészen közeli rokonaink, azért mégiscsak rokonságban vagyunk velük. Úgy a magyar, mint a csuvas nyelv az ural-altáji családiba tartozik. Eleink a 6—9. század közt a csuvasok szomszédságában laktak. A csuva® nép abban az időben már letelepedett nép volt. Növénytermeléssel, állattenyésztéssel foglalkozott és a műveltségnek magas fokán állott. Ez a magas kultúraivó természetesen nem maradhatott hatás nélkül a szomszédságban élő, akkor még nomád magyarokra. Ezt a hatást legjobban a mai magyar nyelv tükrözi vissza. Gombóc professzor főművében „Bolgár — török kölcsönszavak a magyar nyelvben“ kimutatja, hogy a mai magyar nyelvben több mint kétszáz csuvas szó is van. Itt közlök néhányat példának: sár — sár, árpa — árpa, szakáll — sakál, tinó — tinó, szél — szil, söpre — sepre. Ne felejtsük el, hogy több mint 1000 év telt el azóta, hogy ezek a szavak bekerültek a magyar nyelvbe és még így is jelentéktelen hangzóváltozás van csak Hol is van ez a csuvas köztársaság? Hol élnek a mi távoli rokonaink? A csuvas köztársaság a Volga felső folyásánál terül el, nagyságára és alakjára is emlékeztet Pest megyére. A nagy októberi forradalom előtt a cári önkény minden eszközzel igyekezett a csuvas népet eltüntetni a föld színéről. Az októberi forradalom előtt az írni-olvasni tudók száma alig érte el a csuvasok közt a lakosság 18 00-át. Az iskolákban a csuvas nyelvet nem tanították, csuvas irodalomra s művészetre pedig gondolni sem lehetett. 1913-ban a mai csuvas köztársaság területén 426 elemi és 10 középiskola volt. Természetesen mind orosznyelvű. Ezekben 382 tanító oktatott 29.656 növendéket. A szovjet kormány a nemzeti politika terén egyik legfőbb feladatának tűzte ki, hogy a cárizmus által mesterségesen tudatlanságban tartott népeket az élenjáró népek kultúrnívójára emelje. 1939-ben a csuvas köztársaság területén 1053 iskola működik, köztük 348 nem teljes közép- és 107 középiskola. Ezekben az iskolákban több mind 7000 tanító, 200.000 növendéket oktatott. Ezenkívül a köztársaságban működik tanárképző intézet, mezőgazdasági intézet, két tanítóképző és 30 különböző technikum. A felnőttek részére külön iskolák és tanfolyamok állnak rendelkezésre. Az 1940-es évre 70 millió rubel volt előirányozva a népművelésre. A szovjet hatalom alatt kifejlődött a nemzeti sajtó és irodalom. 1939-ben a csuvas köztársaságban 39 újságot és 5 folyóiratot adnak ki. Van külön csuvas könyvkiadóvállalat, mely minden évben nagyszámú könyvet ad ki úgy tudományosat, mint szépirodalmit éspolitikait. 1913-ban a mai csuvas köztársaság területén mindössze 19 rosszul felszerelt kórház működött 680 ággyal. Jelenleg 56 kórház működik 2418 ággyal. Ezenkívül 40 rendelő nők és gyermekek részére. Az egészségügyi kiadások az 1913. évinek 75-szörösére emelkedtek. A forradalom előtt a mai csuvas köztársaság területén ipar, néhány kisebb helyi jellegű üzemen kívül nem volt. Úgyszintén elektromosság sem volt sehol. A szovjet uralom alatt a csuvas köztársaságban jelentős ipar fejlődött ki. A két első ötéves terv idején hatalmas beruházásokat foganatosított a szovjet kormány a csuvas iparban, az első ötéves terv alatt 34,3 mill., a második idején 110,6 mill. rubelt. Az üzemekben foglalkoztatott munkások száma a forradalom előtti 6672-ről több mint 50 ezerre emelkedett. Óriási méretekben fejlődik a villamosítás. Nincs járásközpont,amelynek ne volna saját villanytelepe. Jelenleg a kolhozok elektrifikálása folyik rohamléptekben. Az iparral egyetemben fejlődött a közlekedés is. Kanast Csibokszárival vasútvonallal kötötték össze. 1913-ban az öszszes kiépített utak hossza 480 km., jelenleg: 10.842 km. A mezőgazdaság alapjában megváltozott a szovjet uralom alatt. Míg a forradalom előtt a parasztgazdaságban faekével, vagy még annál is rosszabb „szófiával“ (ez csak túrja, de nem forgatja a földet) nehezen művelték a földet, addig ma a kolhozokba egyesült parasztság rendelkezésére 25 traktor- és gépállomás áll 1200 traktorral, 368 kombájnnal. Nem csoda, hogy ilyen gépi felszereléssel 51 mill. pud gabonát arattak le az 1913- as 33 millióval szemben. Jelentősen megjavult az állattenyésztés is. A fasiszta bandák orvtámadása rövid időre megakasztotta a békés fejlődést. A csuvas nép minden erejét az ellenség szétzúzására fordította. Ma, mikor már diadalmasan végetért a honvédő háború, a csuvas nép már fájból szorgalmasan dolgozik tovább az ő kis köztársaságának felvirágoztatásán. FAI ISTVÁN 1946 január . Az újjáépülő Szevasztopol Egy szevasztopoli munkás cikkéről Szevasztopol, a hős város. A Honvédelmi Háború folyamán ezt a jelzőt kapta, nem is valamilyen hatóság jóvoltából, hanem a tömegek a mindennapos beszélgetésekben tapasztották ezt a díszt a város nevéhez. Szevasztopol a Feketetenger legfontosabb hadikikötője, az öböl körül félkörben húzódó város házait jórészt romokban hagyta hátra a németek hordája. De Szevasztopol kétszer hősi város: egyszer a harcában, s most másodszor a békében. Medvejev Mihály, a szevasztopoli „Ordzsonikidze“ - gyár fiatal vasesztergályosa, egy cikket írt a helyi újságba. Érdemes megállni e sorok mellett, melyekben a fiatal munkás a saját életéről ad számot néhány mondatban, de írása mégis sokat megmutat a város nagy napjaiból, az ostrom idejéből, az 1944 májusi roham és a mai idők, az újjászületés nagy munkájából. „Mint a viharfelhő, úgy szállnak a német gépek a város felett — így kezdődik az esztergályos cikke. — A gyárunkat elszállítják a Kaukázusba, de a munkások egy részének itt kell maradnia, védeni az épületet és aknákat meg aknavetőket gyártani a város védelméhez. Én maradok. A gyárat az állandó bombázások miatt levisszük a föld alá. Az óriási pincék boltozatos termeiben indítjuk meg az üzemet.“ — „Sokat dolgoztunk, ott étkeztünk és haltunk a munkatermekben. Én az aknaosztályra kerültem, és ott lenn, a mélységben, megfeszített munkával a napi normát négyszeresen teljesítettem.“ A németek közeledtek. A gyár és a gyár előtti utcák már nemcsak a tüzérségük szórásába esett, hanem már automatapisztolyokkal is belőhették. A gyár el van vágva a külvilágtól. Elhatároztuk, hogy a gyár védelmére aknavető osztagokat állítunk fel, s azokat mi látjuk el fegyverrel és lőszerrel. Kivonulunk a tüzelőállásokba a kapukhoz, a falakhoz és az ablakokba... Vártuk a németeket.“ Ez volt az ostrom. Az egész világ figyelte Szevasztopol hős védelmét, íme, így látták a védők maguk, egy névtelen vasesztergályos. .. Még érdekesebb, amikor a város felszabadítására, a Vörös Hadsereg rohamára emlékszik vissza. „1944 május 9-én éjjel a Vörös Hadsereg és a Feketetengeri Flotta megkezdte a rohamot Szevasztopol felszabadításáért. Két nap két éjjel szünetlenül dörögtek az ágyuk. . . Akkor megindult a roham és elsöpörte a németeket. Sokan voltak a Vörös Hadsereg katonái között, akik a szülővárosukat szabadították föl, sokan, akik ezt a gyárat, melyben dolgoztak. Az ő gyárukat. Szomorú kép fogadta őket. Minden összetörve, szétszórva, elhordva.. . Mikor beléptem a munkahelyemre, örömmel láttam, hogy az én gépem, a DIP 200-as, nem szenvedett túl nagy kárt. Igaz, napokig dolgoztam rajta. Voltak alkatrészek, amiket ott leltem meg a gyárban, de volt olyan, amit kinn a pályaudvar romjai között vettem észre. .. Nagy munka volt, de az én gépem volt az első a gyárban, amely munkába állt. És azóta egy perc megállás nélkül dolgozik az én esztergapadom az újjáépítésen.“ Kell-e ehhez magyarázat? Kell-e ezek után még beszélni arról, milyen lélekkel harcoltak és dolgoznak Szevasztopol város szabadságáért a múltban, és a romok újjáépítéséért ma? „Szabad időmből 120 órát dolgoztam az újjáépítésért és ugyancsak 120 órát túlóráztam érte“, így ír Medvejev vasesztergályos. De így ír az újságban mindenki, aki részese a nagy munkának, s Szevasztopolban nincs olyan ember, aki ne venné ki a részét belőle. „Minden szevasztopolinak — írja az újság— a foglalkozásán kívül még egy szakmája van. Az építés“. Micsoda lecke ez nekünk,magyaroknak! A szevasztopoli újság egyik régi számában így írt: — akkor, amikor a Vörös Hadsereg átlépte az Oderát, az elmúlt év februárjában: „Minden kőműves, aki a gyárak falán a téglát rakja, minden kovács, aki a kereteket vasalja, a szerelő, aki az új turbinát indítja meg, a kertész, aki az utcákon a gyümölcsfák csemetéit ülteti, mind tudja, hogy együtt halad, egy ütemre dolgozik és lép Zsukov marsall katonáival, a berlini irányban..Akkor még tartott a háború. Ma, a béke napjaiban ilyen címek állnak a lapban: „Építs a modern technika módszereivel“—„Szevasztopolt övezze a kertek zöld gyűrűje“ — „Minden udvaron néhány venyige álljon“, vagy „Tanuld meg a szülővárosod történelmét. ..“ Szevasztopol történelmét nemcsak a város lakosainak illik ismerni. Szevasztopol történelme mindenkihez szól, tanulságai általános érvényűek. Egy kis vidéki lap néhányából is mennyi emberség sugárzik, a hazaszeretetnek és az építő munkának milyen hatalmas körvonalai bontakoznak ki. Az ostromlott Szevasztopol s a romjaiból épülő Szevasztopol egyformán örök emberi útmutatás. Szevasztopol a hősök városa.