Igaz Szó, 1946 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1946-01-07 / 1. szám

2 A Szovjetunió dolgozói a nagy és fontos politikai eseményekkel kapcsolat­ban állásfoglalásukat a termelési ered­mények növelésével fejezik ki. Új és új óriás hulláma fut végig a gyárakon és a szántóföldeken a szocialista versenynek. A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának választása hatalmas lendületet adott a föld és a gyár munkásai termelőerejé­­nek. Leninszk-Kuznyeck a kuznyecki érc­es szénmedence hatalmas bányaváro­sa. Az ércbánya munkásai a választások­kal kapcsolatban kötelező ígéretet tettek, hogy újévre a múltévihez képest 350.000 tonna érccel termelnek többet. December 27-ig ígéretüket nemcsak beváltották, de túlteljesítették. A szén­bányászok sem maradtak mögöttük. December 21-ig befejezték a terme­lési tervet és 18 vonatrakomány szénnel bányásztak többet a tervben előírt meny­­nyiségnél. A kuznyecki medence többi bányáiban is túlteljesítették a tervet, a „Prokopjevszk“ ■ és a „Molotov“ szén­bánya munkásai, így folyik a munka mindenütt a választások előtt. Amerikában­ az elnökválasztásokkal kapcsolatban megakad a munka. A Szov­jetunióban pedig hatalmasan fellendül. A Legfelsőbb Tanács választásának tisz­teletére a csuszovi kohók besszemer­­acél osztálya már túlteljesítette a kö­telező évi tervet és 5680 tonnával adott több acélt az előírt­­mennyiségnél az ál­lami gyáraknak. Az erdőkitermelőknél Arh­angelszk vidékén a jemkurszki ipari telepen, há­rom leány Anna Szemusina, Dárja Sze­­musina és Anasztázia Sosina a termelési idényben háromezer köbméter fa kiter­melésére kötelezték magukat. Naponként háromszorosát termelik az előírt meny­­nyiségnek és ma már fejenként 1400—s 1700 köbmétert értek el. Északon a Kalevala járási kollektív gazdaság tagjai a választás tiszteletére január 1-ig 24.000 köbméter fának a va­súti állomásra való szállítására kötelez­ték magukat. 182 kilométer erdei után át fuvarozták a fát, de december 26-án már megfeleltek kötelezettségüknek. A vladivosztoki kikötőmunkások a „Dnyeprosztroj“ nevű óceán­járó hajóról 5000 tonna terhet 270 órányi munkaidő helyett 20 óra alatt raktak ki. A nyugati vasút munkásai a berakási tervet 153, a kirakásét 111 százalékra teljesítették. Versenyre hívták a Moszkva-Kiev és a Belorussz-vasutak munkásait. A kollektív gazdaságok úgy készülnek a választásra, mint az országos nagy ünnepek előtt. A megállapított mennyi­ségen felül szolgáltatják be a gabonát, a húst, a burgonyát és főzelékféléket, az állam, a közellátás részére. Sztálingrád vidékén a gomelinszki já­rás kolhozai 105.000 pad gabonával ad­tak többet az államnak az előírt mennyi­ségnél. A Rosztov járásbeliek pedig 525.900 paddal. Moszkva közelében a kli­­ni járás egyik kollektív gazdasága 508 tonna burgonyával szállított be többet a kötelezett mennyiségnél. Példáját köve­tik­ a kollektív gazdaságok ezrei. A tatár köztársaság kollektív gazdaságai dec. 1-re az egész évi húsbeszolgáltatási kö­telezettségüknek eleget tettek és a jövő 1946. évre már előre beszolgáltattak 12.000 métermázsa húst. A mogilevi kol­lektív gazdaságok 200 métermázsa hús­sal adtak többet az előírtnál. Ugyanakkor, amikor a szovjet haza legjobb fiait választják meg a Legfelső Tanácsba, a nagyszerű termelési ered­mények megmutatják, hogy kik azok a legjobb, legérdemesebb fiai a szocialista hazának. A Szovjetunió dolgozói január 2-án kezdték meg a jelölést a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsába. A gyűléseken megjelent hatalmas tö­megek lelkes hangulata nagyszerű bizo­nyítéka annak a törhetetlen kapcsolatnak és szeretetnek, amely a Szovjetunió né­pe és vezetői között fennál. A moszkvai „Elektrogyár“ egyik óriási osztályában a munkanap végén hétezer munkás, mérnök és hivatalnok gyűlésén jelölte a Legfelsőbb Tanácsba Sztálint. A leningrádi, kievi, rigai, sztálingrádi és még sok más város dolgozói szintén az első napon elsőként jelölték a nagy ál­lamférfit, a hadvezérek legkiválóbbikát, akinek nevével össze van kötve a szocia­lista ipar és a kollektív gazdaságok óriás fejlődése, a szovjetek népének kulturális fejlődése, a tudomány felvirágzása. A moszkvai „Sarló és Kalapács“ nevű óriásőrgár jelöltje Molotov V. M. a szov­jetek népbiztosi tanácsának helyettes elnöke, a kiváló külügyi népbiztos, akit a kievi, minszki, bakui, tibiliszi, jeriváni és frunzei gyárak gyűlései is jelöltek. A Legfelsőbb Tanács végrehajtó bizottsága elnökét, M. I. Kalinint, a leningrádi „Kirov“ nevű gyár és a moszkvai, kievi, minszki, kujbisevi és több más gyár dolgozói kívánják a Legfelsőbb Tanácsba küldeni. A minszki „Kirov“ nevű gyár Vorosi­­lov marsall jelölte. Béria P. állambiztonsági népbiztost, a Honvédelmi Bizottság tagját Tibiliszben, Minszkben, Jerivánban, Frunzében és Taskentben jelölték, Zisdanov A. A. ve­zérezredest, Leningrád védelmezőjét, a leningrádi „Bolsevik“ nevű gyár jelölte. A jelöltek között vannak Malenkov G. M. a Kommunista Párt Központi Bi­zottságának titkára, Svernik N. M., a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának he­lyettes elnöke, Hruscsov az Ukrajnai Népbiztosok Tanácsának elnöke, Zsukov marsall, Vavilov Sz. I. a világhírű fizi­kus, a Tudományos Akadémia elnöke, Vulgárin a Kommunista Párt Moszkvai Bizottságának titkára, Kaganovics L. M. a Honvédelmi Bizottság tagja, Mikoj­án külkereskedelmi népbiztos, Vaszilevszki A. M. marsall, a Szovjetunió kétszeres hőse, Voznyeszenszki a Népbiztosok Ta­nácsának helyettes elnöke, Szárján az örmény­­festő , Sztálin-díjas művész, Paliberzin, a lettországi kommunista párt titkára, Komiszarova, a kujbisevi szövőgyár munkásnője, Jegorov, a moszk­vai terület, Dimitrov járás „Győzelem nevű kollektív gazdaságának elnöke, Zvez­­din acélöntőmunkás, a Szocialista Munka Hőse, Szedov I. V. a vorosilovgrádi „Ok­tóberi Forradalom“ nevű gyár mozdony­­szerelője, Szeregina, a moszkvai „Treh­­gorki“ szövőgyár sztahanovista munkás­nője, Tokarev fegyverfeltaláló, a Szocia­lista Munka Hőse, Velicsko, a frunzei szerszámgyár sztahanovista munkába és sok kiváló munkás, hivatalnok, tudós, tanár, orvos, kollektív gazdaságbeli föld­műves, a nagy szovjet nép legkiválóbb­­jai, akiket tudásuk, munkájuk, jelle­mük, a munkában, tudományban és a harcmezőn szerzett érdemeik tesznek méltóvá arra, hogy a Szovjetunió Leg­felsőbb Tanácsának tagjai legyenek. Legjobb fiait küldi a szovjet nép a Legfelsőbb Tanácsba Mindent az ifjúságért December utolsó napján kezdődik a téli vakáció a szovjet iskolákban. Január első felében a gyermekek szabadok, spor­tolnak és szórakoznak. Ilyenkor rendezik a sí- és korcsolyaversenyeket, a mozik ilyenkor nagyobb számban tűzik műsor­ra ifjúsági filmjeiket, de a „felnőtt” színházak is megnyitják kapuikat az ifjúság előtt. Moszkva nagy színházai az idén pél­dául a téli vakáció tartama alatt min­den héten tartanak két-három matinét, s egy-egy délelőtti előadást a vasárna­pokon. A terv az, hogy a legnagyobb sikerű előadást megismétlik a vakáció legutolsó napján, s erre meghívják az egyes iskolák legjobb tanulóit. Az elő­adás után pedig vidám találkozó lesz, a színészek, színésznők, a rendezők, és muzsikusok­­ meg a fiatal nézőközön­ség között. Ismeretes, hogy a szovjet ember mennyire szereti a gyermeket — és hogy mennyire szereti a színházat. Ez magyarázza, hogy gondoskodtak arról, hogy az ifjúságnak is bőven juttassa­nak a nívós, művészi színművészetből. Magában az Orosz Szovjetköztársaság­ban 21 állandó ifjúsági színház műkö­dik, a legifjabb nemzedék szórakozta­tására pedig 64 bábszínház. Hogy ezek milyen tekintélyes számok, azt eléggé aláhúzza az a tény, hogy például Ma­gyarországon sem volt az ifjúságnak egyetlen állandó színháza, de nem volt ilyen intézmény a cári Oroszországban sem. A rendes színházak adtak időnkint egy-egy hevenyészett műsort az ifjú­ság számára s ezzel a kérdést elinté­­zettnek tekintették. A­­hosszú évtizedek alatt talán csak a Kék Madár bemutatása volt az egyetlen művészi kísérlet az ifjú­ság szükségleteinek kielégítésére, de ez magányos jelenség maradt. Most bő választék van ifjúsági szín­házakban. De a szovjet élet rohanó tempója, építési kedve nem szokott megállni egy-egy szép eredménynél. Most, az első téli szezonban, mely a béke jegyében indult, felmerült egy szép kezdeményezés terve. Zenés színházat kell adni az ifjúságnak, egy intézetet az operák, balettek, hangversenyek, ze­nés vígjátékok megrendezésére. A saj­tó felkarolta az ötletet, s már több cikk tanúskodik róla, hogy a terv mindenütt lelkes fogadtatásra talál. Ilyen színház ugyan nincs még sehol a világon, dehát ez nem komoly akadály. Ha a gondo­lat jó akkor sehol sem olyan könnyű megvalósítani, mint a Szovjetunióban. Hadd legyen itt az első gyermekopera a világon! A vita tehát folyik. A hozzászólók nem a színházak igazgatói, sem a ren­dezők — hanem az „érdekelt“ fél, az ifjúság maga. „A műsorra nem lenne gond —­ írja egy diáklány. — A szov­jet zeneszerzők szívesen dolgoznak majd a mi operánk részére. Itt van már a világhírű Prokofjev zenés me­sejátéka, a „Petya meg a farkas“. Ka­­balevszki és Saporin zenés játékai, melyeket az ifjúság számára írtak, és itt van az a sok szerző, akiknek dalait olyan buzgón énekli az ifjúság. . .“ Csakugyan, a gyermekoperának — úgy­látszik — nem lennének m­űsorgondjai. Illetékes helyen megkezdődtek a tár­gyalások egy zenés gyermekszínház megvalósításáról. A terv szerint nem­csak az ifjúság számára írott operák és zenés játékok kapnának itt hajlékot, hanem rendszeres hangversenysorozatok is, melyek ifjúsági zenét mutatnak be, s ezáltal a zenei ízlés fejlődését már a gyermekben a helyes irányba lendítik. Nagy nevelő hatása lesz az első gyer­mek­operának, mely bizonyára világ­szerte is feltűnést fog kelteni, s méltán. Ifjúsági színház színes tánccsoportja Igaz Szó A legelső orosz könyvtár Bölcs Jaroszláv, akinek a harmadik leá­nya, Anasztázia, I. Endre magyar király felesége volt, a Kievei ostromló kunokat 1037-ben szétverte. A győzelem emléké­re a „Zsófia“-templomot építette. Az óri­ás templom úgy épült, hogy egy része könyvtár, művészi és tudományos célokra szolgált. Ebben az épületben az akkori időkhöz képest Jaroszláv igen sok köny­vet gyűjtött össze. Elsősorban a görög, bolgár, morva, cseh kéziratok lemásolá­sára és oroszra fordítására törekedett. E célból fordítókat és másolókat alkalma­zott. Ám a „Zsófia“ székesegyház könyv­tára nemcsak az értékes képírású köny­vek és pergamentek őrzőhelye volt. Az akkori idők orosz tudósai új könyveket is írtak. Természetesen dolgoztak itt a fes­tők, könyvkötők is. Ez volt az akkori idők orosz könyveinek terjesztési helye is. A székesegyház építését 1037-ben kezd­ték, hét és fél év alatt fejezték be, úgy hogy az idén van az első orosz könyvtár megalapításának kilencszáz éves évfordu­lója. A csuvasok szovjetköztársasága Nem minden magyar tudja, hogy van a világon egy nép, melyet csuvasnak hív­nak és hogy ennek a népnek saját auto­nóm köztársasága van. Pedig illenék tudni a csuvasokról, mert ha nem is egészen közeli rokonaink, azért mégiscsak rokonságban vagyunk velük. Úgy a magyar, mint a csuvas nyelv az ural-altáji családiba tartozik. Eleink a 6—9. század közt a csuvasok szomszédságában laktak. A csuva® nép abban az időben már letelepedett nép volt. Növénytermeléssel, állattenyésztéssel fog­lalkozott és a műveltségnek magas fokán állott. Ez a magas kultúraivó természete­sen nem maradhatott hatás nélkül a szom­szédságban élő, akkor még nomád ma­gyarokra. Ezt a hatást legjobban a mai magyar nyelv tükrözi vissza. Gombóc professzor főművében „Bolgár — török kölcsönszavak a magyar nyelvben“ ki­mutatja, hogy a mai magyar nyelvben több mint kétszáz csuvas szó is van. Itt közlök néhányat példának: sár — sár, árpa — árpa, szakáll — sakál, tinó — tinó, szél — szil, söpre — sepre. Ne felejtsük el, hogy több mint 1000 év telt el azóta, hogy ezek a szavak be­kerültek a magyar nyelvbe és még így is jelentéktelen hangzóváltozás van csak Hol is van ez a csuvas köztársaság? Hol élnek a mi távoli rokonaink? A csuvas köztársaság a Volga felső folyásánál terül el, nagyságára és alak­jára is emlékeztet Pest megyére. A nagy októberi forradalom előtt a cári önkény minden eszközzel igyekezett a csuvas népet eltüntetni a föld színéről. Az októberi forradalom előtt az írni-olvasni tudók száma alig érte el a csuvasok közt a lakosság 18­ 0­0-át. Az iskolákban a csuvas nyelvet nem ta­nították, csuvas irodalomra s művészetre pedig gondolni sem lehetett. 1913-ban a mai csuvas köztársaság te­rületén 426 elemi és 10 középiskola volt. Természetesen mind orosz­­nyelvű. Ezek­ben 382 tanító oktatott 29.656 növendéket. A szovjet kormány a nemzeti politika terén egyik legfőbb feladatának tűzte ki, hogy a cárizmus által mesterségesen tu­datlanságban tartott népeket az élenjáró népek kultúrnívójára emelje. 1939-ben a csuvas köztársaság területén 1053 isko­la működik, köztük 348 nem teljes közép- és 107 középiskola. Ezekben az iskolákban több mind 7000 tanító, 200.000 növendé­ket oktatott. Ezenkívül a köztársaságban működik tanárképző intézet, mezőgazda­­sági intézet, két tanítóképző és 30 külön­böző technikum. A felnőttek részére kü­lön iskolák és tanfolyamok állnak rendel­kezésre. Az 1940-es évre 70 millió rubel volt előirányozva a népművelésre. A szov­jet hatalom alatt kifejlődött a nemzeti sajtó és irodalom. 1939-ben a csuvas köztársaságban 39 újságot és 5 folyóiratot adnak ki. Van külön csuvas könyvkiadóvállalat, mely minden évben nagyszámú könyvet ad ki úgy tudományosat, mint szépirodalmit és­­politikait. 1913-ban a mai csuvas köztársaság te­rületén mindössze 19 rosszul felszerelt kórház működött 680 ággyal. Jelenleg 56 kórház működik 2418 ággyal. Ezenkívül 40 rendelő nők és gyermekek részére. Az egészségügyi kiadások az 1913. évinek 75-szörösére emelkedtek. A forradalom előtt a mai csuvas köz­társaság területén ipar, néhány kisebb he­lyi jellegű üzemen kívül nem volt. Úgy­szintén elektromosság sem volt sehol. A szovjet uralom alatt a csuvas köz­társaságban jelentős i­par fejlődött ki. A két első ötéves terv idején hatalmas beruházásokat foganatosított a szovjet kormány a csuvas iparban, az első ötéves terv alatt 34,3 mill., a második idején 110,6 mill. rubelt. Az üzemekben foglalkoz­tatott munkások száma a forradalom előtti 6672-ről több mint 50 ezerre emelkedett. Óriási méretekben fejlődik a villa­mosítás. Nincs járásközpont,­­amelynek ne volna saját villanytelepe. Jelenleg a kolhozok elektrifikálása folyik rohamlép­tekben. Az iparral egyetemben fejlődött a köz­lekedés is. Kanast Csibokszárival vasút­vonallal kötötték össze. 1913-ban az ösz­­szes kiépített utak hossza 480 km., jelen­leg: 10.842 km. A mezőgazdaság alapjában megváltozott a szovjet uralom alatt. Míg a forradalom előtt a parasztgazdaságban faekével, vagy még annál is rosszabb „szófiával“ (ez csak­­ túrja, de nem forgatja a földet) nehezen művelték a földet, addig ma a kolhozokba egyesült parasztság rendel­kezésére 25 traktor- és gépállomás áll 1200 traktorral, 368 kombájnnal. Nem csoda, hogy ilyen gépi felszereléssel 51 mill. pud gabonát arattak le az 1913- as 33 millióval szemben. Jelentősen megjavult az állattenyész­tés is. A fasiszta bandák orvtámadása rövid időre megakasztotta a békés fejlődést. A csuvas nép minden erejét az ellenség szétzúzására fordította. Ma, mikor már diadalmasan végetért a honvédő háború, a csuvas nép már fájból szorgalmasan dolgozik tovább az ő kis köztársaságának felvirágoztatásán.­­ FAI ISTVÁN 1946 január . Az újjáépülő Szevasztopol Egy szevasztopoli munkás cikkéről Szevasztopol, a hős város. A Honvé­delmi Háború folyamán ezt a jelzőt kap­ta, nem is valamilyen hatóság jóvoltából, hanem a tömegek a mindennapos beszél­getésekben tapasztották ezt a díszt a város nevéhez. Szevasztopol a Fekete­tenger legfontosabb hadikikötője, az öböl körül félkörben húzódó város házait jórészt romokban hagyta hátra a néme­tek hordája. De Szevasztopol kétszer hősi város: egyszer a harcában, s most másodszor a békében. Medvejev Mihály, a szevasztopoli „Ordzsonikidze“ - gyár fiatal vasesz­tergályosa, egy cikket írt a helyi újság­ba. Érdemes megállni e sorok mellett, melyekben a fiatal munkás a saját életé­ről ad számot néhány mondatban, de írása mégis sokat megmutat a város nagy napjaiból, az ostrom idejéből, az 1944 májusi roham és a mai idők, az újjászületés nagy munkájából. „Mint a viharfelhő, úgy szállnak a német gépek a város felett — így kezdő­dik az esztergályos cikke. — A gyárunkat elszállítják a Kaukázusba, de a munká­sok egy részének itt kell maradnia, vé­deni az épületet és aknákat meg aknave­tőket gyártani a város védelméhez. Én maradok. A gyárat az állandó bombázá­sok miatt levisszük a föld alá. Az óriá­si pincék boltozatos termeiben indítjuk meg az üzemet.“ — „Sokat dolgoztunk, ott étkeztünk és haltunk a munkater­mekben. Én az aknaosztályra kerültem, és ott­­ lenn, a mélységben, megfeszített munkával a napi normát négyszeresen teljesítettem.“ A németek közeledtek. A gyár és a gyár előtti utcák már nemcsak a tüzér­ségük szórásába esett, hanem már au­tomatapisztolyokkal is belőhették. A gyár el van vágva a külvilágtól. Elhatá­roztuk, hogy a gyár védelmére aknavető osztagokat állítunk fel, s azokat mi lát­juk el fegyverrel és lőszerrel. Kivonu­lunk a tüzelőállásokba a kapukhoz, a fa­lakhoz és az ablakokba... Vártuk a né­meteket.“ Ez volt az ostrom. Az egész világ figyelte Szevasztopol hős védelmét, íme, így látták a védők maguk, egy névte­len vasesztergályos. .. Még érdekesebb, amikor a város felszabadítására, a Vö­rös Hadsereg rohamára emlékszik vissza. „1944 május 9-­én éjjel a Vörös Hadse­reg és a Feketetengeri Flotta megkezd­te a rohamot Szevasztopol felszabadítá­sáért. Két nap két éjjel szünetlenül dö­rögtek az ágyuk. . . Akkor megindult a roham és elsöpörte a németeket. Sokan voltak a Vörös Hadsereg katonái között, akik a szülővárosukat szabadították föl, sokan, akik ezt a gyárat, melyben dol­goztak. Az ő gyárukat. Szomorú kép fogadta őket. Minden összetörve, szét­szórva, elhordva.. . Mikor beléptem a munkahelyemre, örömmel láttam, hogy az én gépem, a DIP 200-as, nem szen­vedett túl nagy kárt. Igaz, napokig dol­goztam rajta. Voltak alkatrészek, amiket ott leltem meg a gyárban, de volt olyan, amit kinn a pályaudvar romjai kö­zött vettem észre. .. Nagy munka volt, de az én gépem volt az első a gyárban, amely munkába állt. És azóta egy perc megállás nélkül dolgozik az én eszterga­­padom az újjáépítésen.“ Kell-e ehhez magyarázat? Kell-e ezek után még beszélni arról, milyen lélekkel harcoltak és dolgoznak Szevasztopol város szabadságáért a múltban, és a ro­mok újjáépítéséért ma? „Szabad időm­ből 120 órát dolgoztam az újjáépí­tésért és ugyancsak 120 órát túlóráztam érte“, így ír Medvejev vasesztergályos. De így ír az újságban mindenki, aki ré­szese a nagy munkának, s Szevasztopol­­ban nincs olyan ember, aki ne venné ki a részét belőle. „Minden szevasztopoli­­nak — írja az újság­­—­ a foglalkozásán kívül még egy szakmája van. Az épí­tés“. Micsoda lecke ez nekünk,­magya­roknak! A szevasztopoli újság egyik régi szá­mában így írt: —­ akkor, amikor a Vö­rös­ Hadsereg átlépte az Oderát, az el­múlt év februárjában: „Minden kőmű­ves, aki a gyárak falán a téglát rakja, minden kovács, aki a kereteket vasalja, a szerelő, aki az új turbinát indítja meg, a kertész, aki az utcákon a gyümölcs­fák csemetéit ülteti, mind tudja, hogy együtt halad, egy ütemre dolgozik és lép Zsukov marsall katonáival, a berlini irányban..Akkor még tartott a há­ború. Ma, a béke napjaiban ilyen címek állnak a lapban: „Építs a modern tech­nika módszereivel“—„Szevasztopolt övez­ze a kertek zöld gyűrűje“ — „Min­den udvaron néhány venyige álljon“, vagy „Tanuld meg a szülővárosod törté­nelmét. ..“ Szevasztopol történelmét nemcsak a város lakosainak illik ismerni. Szevaszto­pol történelme mindenkihez szól, tanul­ságai általános érvényűek. Egy kis vi­déki lap néhányából is mennyi emberség sugárzik, a hazaszeretetnek és az építő munkának milyen hatalmas körvonalai bontakoznak ki. Az ostromlott Szevasz­topol s a romjaiból épülő Szevasztopol egyformán örök emberi útmutatás. Sze­vasztopol a hősök városa.

Next