Igen, 1989 (1. évfolyam, 1-18. szám)

1989-04-28 / 1. szám

szólag a másik oldalon áll is. Minden meggyőződést, kisebb­ségi véleményt tisztel. A Kárpát-medence népeit nem a tév­­eszmés nacionalizmusok, vagy ideológiák hozzák ismét kö­zelebb egymáshoz, hanem az ember, a testvér, a más nemzet­béli kölcsönös tisztelete, hagyományainak, kultúrájának meghagyása. Kinek-kinek, és minden népnek a saját hagyo­mányában és kultúrájában kell felnőtté válnia, hogy többé ösztönösen féljen, és öklözzön, hanem megosszon és nyisson, így egymást ne gyengítsék, hanem erősítsék a különböző kö­zösségek. Ezen a téren is szembe kell néznie önmagával a ke­reszténységnek, és ismét ki kell engesztelődnie saját múltjá­val, hibáival, hogy tanulva azokból, lépjen az eszmény, Jézus irányába. Jézus Krisztus nem egy társadalmi rend ideológusa volt, támasza sem, nem volt vallásalapító, hanem Megváltó. Azt a tüzet hozta az emberek közé, mely a jót a rossztól, erkölcsö­set az erkölcstelentől, igazat a hamistól szétválasztja, amely minket magunkat is megtisztít és alkalmassá­ tesz Isten ural­mának befogadására, alkalmassá abban, hogy mi is úgy sze­ressünk, ahogy barát szereti barátját és ha kell, életét is adja érte. Szemünkre vethetik, hogy ez legtöbbször nem így volt. Statisztikát nem tudunk mutatni, azt tudjuk megvallani, hogy az egyház is alá volt és van vetve az emberi gyengeségnek, törékenységnek, a bűnnek. Ezért szorul megszabadításra, megváltásra, ezért fordul mindig Urához, Aki a Szabadító. Sokak szívében él éppen ezért a jóvátétel, engesztelés, a tel­jes kiengesztelődés vágya. És ez a jövőnk reménysége. A kereszténységnek sokszor volt társadalmi programja a történelem folyamán; e programok váltakozó sikerrel való­sultak meg. Most nem rendelkezik ilyen programmal, nincs módjában azaz nem volt módjában ilyent kialakítani. Mégis mi az, ami reményt kelt? Ha a keresztény ember lelki-szel­lemi képességeit Krisztus nagykorúságának mértéke szerint kibontakoztatja és teljes felelősséggel embertársai szolgála­tába állítja, azzal az eséllyel indul a munkának, hogy az meg­tenni gyümölcsét. Fontos, hogy a személyt, az embert meg­mentsük és ismét munkára tudjuk serkenteni a közért és nem egyéni érdekekért. Kalandot? Anyagiakat? Nem szűnő szerelmet? Tanulást és elhelyezkedési lehetőséget? Szabadságot, vagy szabados­ságot? Nem. Valós és emberhez méltó életszemléletet Olyan emberi távlatot, melyben felnőve az emberi személyiség bel­ső útjain a véges élet a végtelen Isten tavalzába torkollik és, míg ezt az utat megteszi, igaz, romlatlan és tiszta örömöt ta­pasztal. Bajait, szenvedéseit megtanulja elfogadva hasznosí­tani és ha minden tekintetben Isten nagyszerűségéhez tud iga­zodni félelem- és szorongásmentes életet fog élni. Isten személyesen szeret mindannyiunkat, nem kell fél­nünk, hogy senkinek sincs szüksége ránk. Isten a mi kezünk, a mi szánk, a mi szellemünk révén szolgálja embertestvéreit, így szükség van minden tollvonásra, minden kapavágásra, minden kedves emberi gesztusra, mindenkire, egészségesre és fogyatékosra, okosra és szerényebb tehetségűre, csinosra és olyanra, akinek arcán a lélek szépsége ragyog. Jézus Krisz­tus arcában kell megmosni arcunkat, hogy önzetlen, testvére­inkért áldozatot is vállalni tudó emberekké válhassunk. És­­ míg úgy tűnhet fel, elveszítjük magunkat - megnyerjük a vi­lágot és a legnagyobbat, Istent, aki minden mindenben. Mit kínál a fiatalságnak a kereszténység?

Next