Igen, 1990 (2. évfolyam, 1-26. szám)
1990-01-03 / 1. szám
Lehet, hogy nincsen Sátán, de hogy a tévét ő találta föl, ahhoz nem férhet semmi kétség — mondja Karátson Gábor Tillmann J. A.-nak. Ez az első látásra mégoly túlzónak ható megállapítás sem igényel semmi bizonyítást, elég, ha megfigyeljük a már teljes egészében televízión nevelkedett nemzedék (kortársaim) kreativitásának majdnem teljes hiányát, gondolati szegénységét, a hajdan természetes volt — egyes helyeken ma is élő — metaforikus, szóképekben gazdag beszéd, kiszorulását. Megfigyelhető az alapvető ismeretek (önismeret, szűk környezet ismerete, természetismeret stb.) fokozatos elenyészése, melyek hiányában minden további, tévéből az emberre özönlő információ — legyen az akár a legjobb természetfilm — homokra épített ház, mely veszedelmesen inog. A televízió, a XX. század trójai falova, az emberiséget méltóságának, önazonosságának leépítésével saját alattvalójává tette. Ugyanakkor, és azt hiszem, hogy ez a megoldás kulcsa (illetve ez veszi ki az egyszerű megoldás kulcsát a kezünkből), a technika haladtával az emberiség (vulgo: tömeg) felülkerekedett a műsorszóró, központilag összeállított-adagolt (kosztú) televíziózáson. Pontosabban: felülkerekedett a süllyedésben. De ne vágjunk a dolgok elébe, jegyezzünk meg csak annyit, hogy a központi televíziózás, mint szórakoztató és nem mint információs médium (nem média!) fölött eljárt az idő, de kártékonyságának csúcsa, legintenzívebb szakasza Magyarországon nagy valószínűséggel még csak ezután jön! Ennek két fő, egymásra kölcsönösen ható oka van: 1. Ellentétben sok nyugati országgal, főleg az Egyesült Államokkal, hazánkban a televíziózás nem tartozott a kimondottan profitorientált vállalkozások közé. Ezért nem értette a nyáron nálunk járt amerikai írónő, miért is panaszkodunk annyit az MTV-re, látnánk csak az ottani műsorrendet. Pedig csak a négy központi adóról beszélt, nem a non-stop horrorpornó kábel-kábel-tévékről. Nálunk az elüzletiesedés dicső vonulata (még) csak a rádiónál figyelhető meg Kossuth-Petőfi-Calypso-Danubius irányban. A Bartók mindenek felett áll. A tévé nagyfokú anyagi függetlenség — mármint a tömegektől való függetlenség — fejében ennek a folyamatnak ellenállt. Ha nem is hirdette a Jót, eredményeit tekintve a ma már komikusan hangzó ál-szocialista ál-erkölcs zászlaja alatt többé-kevésbé gátat szabott a féktelen szellemi-erkölcsi züllésnek. A nyereségérdekeltség növekedése ezt az — egyéb szempontok szerint igaz káros — status quo-t veszélyezteti. 2. A video minden anyagi (pénzbeli) nehézséget legyőző terjedése is gyorsítja ezt a folyamatot, megteremtve az eddigi ha-tetszik-ha-nemezt-nézed monopóliumkonkurenciáját, áttörve ezzel az utolsó szalmaszál korlátokat is, elszabadítva az ízléstelenség eddigien soha nem látott és ellenőrizhetetlen terrorját. A tömegek pillanatok alatt alákerekedtek a tévé jelenlegi, átlagos színvonalának, s próbálkozzunk csak meg a valódi értékek előtérbe állításával, azaz a szoros értelemben vett minőség javításával, az ujjak azonnal a sötétben villódzó play gombok felé matatnak. összegezve: A tévé, mint a tömegigény kényszerű kiszolgálója egyre inkább megszűnik népművelőnek lenni s a társadalom tükrévé válik. A nyereség hajszolása és a video-konkurencia karöltve a véres erőszak és a minél többet mutató pornográfia oltárához vezeti az MTV-t, az igénytelenség orgiájában részesítve azokat is, akik eddig tudatosan és többnyire sikeresen zárkóztak el ettől a legújabb kori kultúrbotránytól. Ezen tények ismeretével kell (kellene) választ találni a feltett kérdésre: hogyan lehetne rákényszeríteni a Magyar Televíziót arra, hogy a szex és az erőszak hirdetése helyett az életet és az élet értékeit védelmezze. (A kérdést szándékosan emeltem egy általánosabb szintre.) Ha továbbra is a logikus gondolkodás útját követném, azt kellene válaszolnom: sehogy! S MÉGIS: Késő este, ülök a buszban, hol a Dunát, hol a kezemben levő újságot nézem. A Beszélő legfrissebb száma, benne egész oldalas írás az evangelizáció esélyeiről. Példákkal támasztja alá a hallgatás (egy álkompromisszumért, álközmegegyezésért általunk vállalt tétlenség — egyébként magától értetődő — értelmetlenségét, eredménytelenségét. „Újra meg kell találnunk a hangunkat. Nem tehetünk mást ...” Emlékszem, néhány éve még torkomban dobogott a szívem, mikor a Beszélőért éretlen gimnazistaként a szamizdat-butikok ezer veszélyt rejtő, misztikus világába léptem. Most pedig minden újságosnál szabadon kapható. Ülök a buszban, térdemen a lap, nézek ki az ablakon, csupa közhelyek jutnak eszembe az örömtől. Kedves Testvéreim! Köblös József testvérem levelére —, melyet az Igen november 24-i számában írt kritikaként az októberi találkozóval kapcsolatban — ugyancsak nyílt levélben szeretnék válaszolni, hiszen közös ügyünkről van szó. Már korábban megkaptam tőle ezt a levelet, még a találkozót értékelő tanácskozásunk előtt, így a rendezés szolgálatát vállaló testvérek előtt fel is olvashattam. Beszélgettünk róla, kritikáját tudomásul vettük. Nagyon megszámolni sem tudjuk, hány meg hány aláírásgyűjtési kampányt szervezett a hajdani demokratikus ellenzék, mire most, pártba tömörült tagjai állandó késő esti sztárok a televízióban. Egy fordulón túl vagyunk már mi is. Ki látta volna előre változásokkal hátunk mögött azonban a mi helyzetünk kedvezőbb: egyre többen vagyunk és Krisztus vezet be nőnket. Nagy esélyünk van a sikerre. Folytatnunk kell az elkezdett humán-gerilla akciókat. Ugyanakkor nem szabad megfeledkeznünk a tévé, mint népnevelő szerepvesztéséről sem. A csatát tehát a televízió berkein kívül, de azt a kellő mértékben felhasználva kell megvívnunk. Mert nem szabad, hogy fő fegyverünk ez az üres és kártékony és médiumának lényegével uralkodó és leigázó és pusztító masina legyen. Az egyetlen, hitelét el nem vesztett eszköz az életszentség megvalósítása, a személyes példamutatás, közvetlen beszélgetés, meggyőzés. S ha személyes missziónk eredménnyel jár, ez éreztetni fogja hatását a tévé műsorán is. De addig is hinnünk, cselekednünk, szolgálnunk kell, mert ezt a parancsot kaptuk. Rándok Szaniszló köszönjük, hogy ennyire magáénak, illetve a rábízott fiatalokkal együtt magukénak érzik a találkozót. Ez érződik minden sorából. A jó Isten áldja meg érte! Engem kértek meg, hogy válaszoljak levelére. Ne haragudjatok, hogy egy kissé talán messziről indulok el, de másként nem értitek meg a mondanivalóm lényegét. Azok a fiatalok, akik mostanában járnak a nagymarosi találkozókra, nagyrészt a felületet látják, azt, ami ott történik ,s persze, hogy jobbnak, tökéletesebbnek szeretnék látni, és szeretnék ott jobban érezni magukat. Nagyon kérjük őket, hogy jöjjenek és segítsenek — TELE VAGY ÜRES VÍZIÓ? A LÉNYEG NAGYMAROSRÓL VITA