Irodalmi Magazin, 2023 (11. évfolyam, 1-3. szám)
2023 / 1. szám - Petőfi
Petőfiinspiráció Valami lehetett a vízben Szalkszentmártonban 1846 telén. Mint versében „az őrült" a Földet, úgy robbantotta fel Petőfi szabatos formáit, s egy halom újféle verset rázott a világra a Felhős-ciklussal. E szövegek úgy rángatóznak és ugrándoznak, mint a szív és a levágott emberfő a Vajon mi ér? című darabban. A szerelem többé nem csupán la petite mért: gyors szerelembe esés, kacérság vagy csalódott panasz. Maga lesz az életben oldott halál, szemfödélszerelem, udvarlás a párkáknak. Nem a síron túli szerelem ez, hanem a halál szelleme a szerelemben. Ezeket a könyvíveket összerághatta kutyája, s így elkerülhették Babits figyelmét, amikor Petőfiről, mint „átlátszó üvegről”, „egészséges nyárspolgárról” ír Petőfi és Arany című esszéjében. A Felhőfc-ciklus üvege számomra inkább tűnik prizmának, amely egyedülálló módon töri meg az időben és térben távoli szövegek fényét. Ezek a töredékesnek álcázott, zaklatott ritmusú rom-versek egyszerre idézik a nagy elődök, de még inkább az elkövetkezendő időszak tematikáját és esztétikáját. Mintha Petőfi megelőlegezné a 20. század első felének „Minden Egész eltörött” élményéből táplálkozó, a szubjektum barlangmélyére kucorodó rövidvers-trendjét. De tekinthetjük akár a szövegmorzsákká hullott, szorongásteli net-korszak apostolának is. E versek különös fűszere, hogy bennük az ellentétes érzelmi tartalmak nem kapnak feloldást. A feszültség ott sistereg a ciklus szövegei között, legjobb darabjai esetén pedig magán a versen belül. Nincs megoldás, kijárat, üzenet. Nem az emberiségnek törvényt adó „hasznos” költőt látjuk, inkább egy szálkás vonalakkal vázlatként megrajzolt figurát panyókára vetett témákkal, szeszélyesen ugráló érzelmekkel és sorokkal. Aki szívének sötét kútmélyét szörnyek lakhelyének látja, s az örömet törékenységében már-már valószerűtlennek. Ha annak a szerelmi költészetnek a forrását próbálom megtalálni, ahol a versben beszélő egyszerre áldozata és foglya kavargó érzelmeinek és vágyott ideáljának, akkor Petri, József Attila, Ady szövegeinek morzsa nyomán visszafelé haladva Petőfihez érkezek. A szekerező, derűs elzsikézés, a szemérmetlen elzsókozás és a polgári zászlóvarrogatás mellett a zaklatott szerelmi kétség nyelvét is ez az őrült „nyárspolgár” kölyök tanította meg nekem magyarul. Péter Vaskó :Sorsa az én sorsom Petőfi Sándor 127