Irodalmi Magazin, 2023 (11. évfolyam, 1-3. szám)

2023 / 1. szám - Petőfi

Petőfi­inspiráció V­alami lehetett a vízben Szalkszentmárton­­ban 1846 telén. Mint versében „az őrült" a Földet, úgy robbantotta fel Petőfi szabatos formáit, s egy halom újféle verset rázott a világra a Fel­hős-ciklussal. E szövegek úgy rángatóznak és ugrán­doznak, mint a szív és a levágott emberfő a Vajon mi ér? című darabban. A szerelem többé nem csupán la petite mért: gyors szerelembe esés, kacérság vagy csalódott panasz. Maga lesz az életben oldott halál, szemfödél­­szerelem, udvarlás a párkáknak. Nem a síron túli sze­relem ez, hanem a halál szelleme a szerelemben. Ezeket a könyvíveket összerághatta kutyája, s így elkerülhették Babits figyelmét, amikor Petőfiről, mint „átlátszó üvegről”, „egészséges nyárspolgárról” ír Petőfi és Arany című esszéjében. A Felhő­fc-ciklus üvege számomra inkább tűnik prizmának, amely egyedül­álló módon töri meg az időben és térben távoli szöve­gek fényét. Ezek a töredékesnek álcázott, zaklatott ritmusú rom-versek egyszerre idézik a nagy elődök, de még inkább az elkövetkezendő időszak temati­káját és esztétikáját. Mintha Petőfi megelőlegezné a 20. század első felének „Minden Egész eltörött” él­ményéből táplálkozó, a szubjektum barlangmélyére kucorodó rövidvers-trendjét. De tekinthetjük akár a szövegmorzsákká hullott, szorongásteli net-kor­­szak apostolának is. E versek különös fűszere, hogy bennük az ellentétes érzelmi tartalmak nem kapnak feloldást. A feszültség ott sistereg a ciklus szövegei között, legjobb darabjai esetén pedig magán a versen belül. Nincs megoldás, kijárat, üzenet. Nem az emberiségnek törvényt adó „hasznos” költőt látjuk, inkább egy szálkás vonalak­kal vázlatként megrajzolt figurát panyókára vetett témákkal, szeszélyesen ugráló érzelmekkel és sorok­kal. Aki szívének sötét kútmélyét szörnyek lakhe­lyének látja, s az örömet törékenységében már-már valószerűtlennek. Ha annak a szerelmi költészetnek a forrását pró­bálom megtalálni, ahol a versben beszélő egyszerre áldozata és foglya kavargó érzelmeinek és vágyott ideáljának, akkor Petri, József Attila, Ady szövegeinek morzsa nyomán visszafelé haladva Petőfihez érkezek. A szekerező, derűs elzsikézés, a szemérmetlen elzsó­­kozás és a polgári zászlóvarrogatás mellett a zaklatott szerelmi kétség nyelvét is ez az őrült „nyárspolgár” kölyök tanította meg nekem magyarul. Péter Vaskó :Sorsa az én sorsom Petőfi Sándor 127

Next