Irodalmi Ujság, 1972 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1972-01-15 / 1-2. szám
2 Kende Zsigmond halálára Röviddel karácsony előtt elhúnyt Budapesten Kende Zsigmond volt országgyűlési képviselő, orvos, a Galilei-kör egyik megalapítója. Kende Zsigmond 1888-ban született s egyik utolsó reprezentánsa volt annak a századeleji reformnemzedéknek, amelyet a Galilei-körön kívül a Társadalomáldományi Társulat, a Jászi és Szende vezette Radikális Párt, s 4 folyóirat (Szabadgondolat, tszadik Század, Századunk) testesített meg. E generáció nagy pillanata az Őszirózsás Forradalom volt,amelynek programját a szociáldemokráciával együtt az ő emberei adták), s nagy derékbetörése a Kommün, majd az azt követő Ellenforradalom, amely a liberálszocialista eszmék megvalósulását előbb egy nemzedéknyi időre — s ma már tudjuk, hogy többé-kevésbé végleg — meghiúsította. A radikálisok és volt galileisták javarésze még a Kommün idején vagy közvetlenül azt követően emigrált ; az angol-amerikai tudományos élet számos kiváló elmét köszönhet Magyarország e szomorú vérveszteségének (Polányi-fivérek, Szilárd Leó, Gábor Dénes, stb.). Kende azok közé a kevesek közé tartozott, akik odahaza maradtak. 1945-ben, néhányadmagával, (Csécsy Imrével, Halász Aladárral, Zsolt Bélával) ismét megalapította a Radikális Pártot, s bár a reális hatalmi helyzettel tisztában volt, abban reménykedett, hogy feddhetetlen múltú kis csoportja kedvező irányban befolyásolja az uralkodó kommunista ártot. Ez a számítása tévesnek ironyult. Sztálin kormányzati koncepciójában nem volt helye Pósa márkiknak, s ezen mit sem változtatott az a körülmény, hogy Kendét még a Galilei-kör idejéből kollegiális kapcsolatok fűzték Rákosi Mátyáshoz. A Radikális Párt másodvirágzása egy-két félig végigmondott szabad szóra korlátozódott, (az 1946-ban megindított ”Haladás”-tól 3 évvel később megvonták a papírt ; a rövid időre felújított ”Századunk”-at Csécsy 1948-ban önkéntesen beszüntette, mert előre látta a kényszerű véget). A Radikális Párt végülis, Rákosi elgondolásának megfelelően, a Hazafias Népfront kelléktárába került. Élete utolsó éveiben Kende Zsigmond emlékiratain dolgozott, melyeknek egy része — Ady Endréről, a Galilei-kör alapításáról — rádióelőadások formájában közlésre is került. Utolsó útjára több száz ember kisérte el, köztük fia, a párizsi egyetemen tanító Kende Péter, kinek ebből az alkalomból 48 órás rendkívüli beutazási engedélyt adtak a magyar hatóságok. Édes anyanyelvünk... Személyek, országok, városok neve elé ritkán teszünk révesül, — olvassuk az általános iskolák 4. osztályának magyar nyelvtanért helyesíráskönyvében (Édes anyanyelvünk 4.). A könyv szerkesztői azonnal 3 példamondattal is szolgálnak a nyelv, tehát a gondolkozás alapelemeivel ismerkedő gyerekeknek. Íme a három példamondat : Magyarország fővárosa Budapest. A Szovjetunió fővárosa Moszkva. A szovjet nép nagy tanítója Lenin. Céltudatosak az ilyen gyakorlatok is . Pótoljátok a ragokat az alábbi szövegben : Sanyi gépgyár... jár. Abban az üzem... háromszáz munkás dolgozik. Az ifjúmunkásbrigád... ő a legjobb dolgozó. Jutalmul két hetet tölt majd a Szovjetunió... (EA-4.) Hasonló gyakorlat van a könyvekben más változatban is : Olvassátok el az alábbi szöveget ! írjátok ki az igéket! Pista édesapja jutalomüdülésben részesült. Kiment a repülőtérre. Beült a gépbe. A repülőgép magasan szállt. Elvitte őt Moszkvába. Ott sokat látott, hallott, s itthon elmesélte fiának. Az általános iskolák második osztálya számára kiadott Számalás-mérésben is kitűnő példák vannak . A Szovjetunióban. Bandi édesapja 21 napi jutalomüdülésre a Szovjetunióba ment. 4 nap utazással telt el. Kérdezz ! A magyar édesapák természetesen nemcsak üdülni járnak a Szovjetunióba, hanem tanulni is. Erről tanúskodik a második osztályos Olvasókönyv A barátság kismackója című olvasmánya . Marika már türelmetlenül várta, hogy édesapja visszatérjen a ta■nulmányútról, Moszkvából... Amikor aztán édesapja megérkezett, és táskáját kicsomagolta, egy kis posztómackó is előkerült belőle — Ezt tegye, nekem hoztad ? — kérdezte örömmel Marika. — Igen, ez a tied — mondta édesapa. — Biztosan valamelyik szép moszkvai üzletben vásároltad. — Nem, nem. Nézd csak meg a hátulsó mancsát. Marika a kismackó mancsán néhány orosz szót látott. ’ Másért Véri iz Moszkvi." Apja lefordította : ’’Marikának — a moszkvai Verától.” — Kicsoda ez a Vera ? És honnan ismer engem? — kérdezte Marika. — Vera annak a szovjet lakatosnak a kislánya, akivel együtt dolgoztam Moszkvában. Meséltem neki rólad, ő meg elmondott mindent kislányának, Verának... a többit már igazán kitalálhatod. — Vera küldte nekem ezt a mackót ! Hát ez nagyszerű ! — örült Marika a kismackónak, és rögtön játszani kezdett vele. Amikor Marika a következő napon a mackót magával vitte az iskolába, mindenki látni akarta. Újból és újból el kellett mondania, hogy mit is jelentenek az orosz szavak. Aztán közösen írtak levelet Verának, és az egész osztály barátságot kötött vele. Két másik kis olvasmány összefoglalója és utolsó mondatai : A színes ceruza arról szól, hogy Pestre bejöttek a szovjet katonák, minden rendben van, csak Lacika sír , nagymamáját hiányolja. Egy kedves szovjet katona erre elhozza a nagymamát Monorról . Lacika hálából a katona bácsi felé nyújtotta színes ceruzákkal teli dobozát. Fájt ugyan egy kicsit a szíve, hogy meg kell válnia színeseitől, hiszen édesapjától kapta, mielőtt elvitték a háborúba. — A katona mosolyogva rázta fejét, mintha azt mondta volna : — nem azért tettem ! Kezet fogott a felnőttekkel, megcsókolta a gyermeket és elsietett. Lacika úgy érezte, hogy örökre adósa annak a katonának. A hálaérzetre neveli a gyerekeket az Iván, a szovjet katona című olvasmány is. Egy öreg parasztember háború után a szovjet városparancsnokságra megy, hogy ott egy Iván nevű katonát keressen fel, s megköszönje neki, milyen kedvesen viselt gondot kisunokájára. A parancsnok azonban nem találja meg azt a bizonyos Ivánt ; nagyon sok Iván nevű katona van köztünk, mondja, — szinte egész hadseregnyi . — Hát akkor — mondta megilletődve az öreg — mindnek megköszönöm az emberséget, szabadságunkat, békénket. A hála jegyében tanulják tovább a gyerekek a nyelvtant is . A val, -— vel rag . A Sovjetunió hős katonái felszabadították hazánkat. Április 4-én hálás szívvel és meleg szeretettel emlékezünk reájuk. Szívvel, hálával, szeretettel, szoborral. Vigyázzatok a kettőzésre ! — Ennyit az eszköz- és társhatározói ragról. Számtanóra következik. Szovjet úttörők látogattak iskolánkba, 27 fiú és 24 lány. Hány szovjet úttörő érkezett hozzánk ? — Kedves vendégeink sok ajándékot és jelvényt hoztak. Később megszámláltuk, összesen 31 jelvényt kaptunk. Mi csak 17-et adtunk nekik. Mennyivel több jelvényt adtak a szovjet úttörők ? Végül megelégedéssel közöljük, hogy az ’’Édes anyanyelvünkben igen örvendetes dolgokat olvastunk Leninről a múlt idejű igék kapcsán : Olvassátok el az alábbi szöveget ! Állapítsátok meg, hogy mikor történt mindez ! — Lenin ötéves korában már szépen olvasott. Szívesen játszott testvéreivel. Sokat tanult. Engedély nélkül sosem maradt el. Mindig örömet szerzett szüleinek. — Keressétek ki az igéket ! Milyen időt fejeznek ki ? Egy másik fejezetben megtudjuk azt is, hogy milyen volt ez a mintagyerek később. Tollbamondás : Lenin nagyon szerette a gyerekeket. Sokszor elment közéjük Szívesen játszott velük. Mi is szeretettel gondolunk Leninre. Édes, édes anyanyelvűnk ! OO© A status quo alkonya (Folytatás az 1. oldalról) ÉS HA VALAKI úgy véli, hogy a Szovjetunió ezúttal igazságos ügyet támogatott, hogy India nem agressziót követett el, hanem magasrendű erkölcsi feladatot teljesített, mikor beavatkozott szomszédja belügyeibe, amikor csapatai átlépték Pakisztán határait és lehetővé tették egy új állam, Bangladesh megszületését, akkor azt mondhatnám, hogy ez az érvelés még kielégítőbb. Mert akkor minden tisztességes nyugati és nem-nyugati politikusnak válaszolnia kell saját lelkiismerete és a világ közvéleménye előtt ezekre a kérdésekre : Miért mondjanak le más népek, köztük egy :oi európai nép arról, amihez Thangla Desh népének joga volt ? Miért nem szabad észteknek, letteknek, litvánoknak, magyaroknak, lengyeleknek, cseheknek, szlovákoknak, románoknak, bolgároknak, kelet-németeknek, ukránoknak, íreknek, horvátoknak, szerbeknek, szlovénoknak, székelyeknek, katalánoknak, — kinekkinek a maga helyzete, hagyományai, vágyai szerint, — teljes függetlenséget vagy autonómiát kapniak, ha ez a bengáliaiak esetében megvalósulhatott vagy megvalósulóban van? Továbbmenően: hogyan lehet megtagadni szomszédos és nem-szomszédos országoktól a segítségadás jogát a szabadságukért küzdő népeknek, ha erre Bangladesh esetében Indiának és a Szovjetuniónak joga vetz ? Természetesen akkor, amikor az ember az indiai-pakisztáni háború következményeiben a status-quotak adott kegyelemdöfést látja, nem kerülheti meg a probléma legérzékenyebb pontját sem. Azt, hogy ez a mostani változás erőszaknak, háborúnak lett az eredménye. Békés eszközökkel sohasem lehet hát az igazságtalan status-quo-n túllépni? Nyilvánvalóan lehet. A legjobb példa éppen az, amelynek Indira Gandhi most hátat fordított : Mahatma Gandhié. De ugyanakkor, bármennyire jobb is egy rossz béke egy jó háborúnál, bármilyen iszonyattal töltsön is el minden érző és értelmes embert a fegyverek zaja, tudomásul kell vennünk, hogy olyan ragadozó világban élünk, amikor az erőszak gondolatát és tényét sem lehet kikapcsolni, sőt még azt sem lehet állítani, hogy minden erőszak csak rosszat eredményezhet. VÉGEZETÜL még valamit : most, amikor egyre több szó esik Európa egyesüléséről, a Kelet és a Nyugat közeledéséről, vajon nem visszafelé néző avagy visszafelé húzó, közkeleti szóval : reakciós dolog olyasmit feszegetni, mint a kis európai népek függetlensége vagy autonómiája ? Egyszerű a válasz : tegnap, ma, holnap és holnapután, — sohasem a szabadság, mindig az elnyomás a reakciós. Összeülhet száz európai biztonsági értekezlet, aláírhatnak ezer megállapodást, rögzíthetik százezerszer is a status quot, s valójában, történelmi távlatban csak szabad népek szabadon kötött egyezményeinek van értéke. És tartóssága is. ASBÓTH ELEMÉR IRODALMI ÚJSÁG Deák Zoltán, 1905-1972 AZ EMIGRÁCIÓT, az emigráns magyar irodalmat és az ’’Irodalmi Újság”-ot érzékeny veszteség érte : egyik jeles munkatársunk és segítő barátunk, Dr. Deák Zoltán, New Yorkban élő magyar publicista és költő, január 5-én váratlanul meghalt. Magyarországon főleg színházi és politikai lapok munkatársa és szerkesztője volt. 1947-ben Belgiumba vándorolt ki feleségével, Csikós Eszter táncművésznővel, az Állami Operaház balettkarának tagjával együtt, majd négy év múlva végleg New Yorkban telepedett le, ahol a Göndör Ferenc szerkesztésében megjelenő ”Az ember” című riportlap munkatársa, majd Göndör halála után, főszerkesztője lett. Utóbb egy magyar rádióállomást létesített. Két verseskötete jelent meg, az első még otthon, a második néhány évvel ezelőtt az emigrációban, ’’Nemrég meghaltam” címmel. Ez a figyelemre méltó könyv a kivándorló lelkének hasadását tükrözi. Belgiumban egy társadalmi regényt írt ”Az egyetlen szerep” címmel és befejezetlenül, kéziratban maradt egy tanulmánykötete, amelynek ezt a címet szánta : ’’Gravediggers” (Sírásók). ÉLETE FŐ MŰVÉNEK azonban a New York-i Fészek Klubot tartotta, amely az ő elgondolása szerint, az ő irányításával és munkájával jött létre és amelyet ő vezetett. Ez az értékes magyar szellemi központ a metropolis szívében összegyűjtötte az Amerikában élő írók, művészek, tudósok színe-javát és találkozóhelye lett mindazoknak a magyar kitűnőségeknek, akik világvándorlásuk során New Yorkba vetődtek. A Fészek Klub volt az, amely tavalyi magas színvonalú művészestjének tiszta jövedelmét — éppen Deák Zoltán kezdeményezésére — az ’’Irodalmi Újság” támogatására juttatta. A temetési szertartáson Deák Zoltánt Varga Béla szentelte be. Nagy Ferenc, Kovács Imre és Waldmann Tibor búcsúztatta. Az ’’Irodalmi Újság” nevében amerikai terjesztőnk, Fodor Sándor helyezte el a lap koszorúját Deák Zoltán ravatalán. KOVÁCS IMRE Búcsú Deák Zoltántól ELHANGZOTT A NEW YORKI CAMPBELL HALOTTASHÁZBAN 1972. JANUÁR 6-ÁN TRAGIKUS HIRTELENSÉGGEL eltávozott az élők sorából dr. Deák Zoltán, a magyar betű, a magyar írás, a magyar beszéd rajongója, a magyar színjátszás szerelmese és istápolója, a szabadság bátor bajnoka. Ungvárott született 1905. január 7-én, Újpestről indult el, Budapest emelte írói rangra, New Yorkban 1972. január 4-én halt meg , holnap lenne 67 éves. FIATALON kezdett írni, verset, riportot, esszét. Első verseskötete, A mindenség áramában 1929-ben jelent meg. Huszonötéves volt. Pályája kezdetén mindjárt kibontakozott tehetsége, jelentkezett minden jó tulajdonságra, erényei a maguk frissességével végig kísérték egész életén, Írásait éleslátás, találó ábrázolás, metsző humor jellemzi. Verseit mély líra, emberi hang. Rendkívüli energiájával, vitalitásával, vitakészségével, kíméletlenül ostorozta a visszásságokat, a fonákságot, a butaságot. A szabadságot tartotta a legnagyobb ideálnak, az emberhez egyedül méltó kormány, formának. Harcolt a szélsőségek a szabadságjogokat veszélyeztető mozgalmak ellen. Az igazságot mindenek elé és fölé helyezte, ha egy ügy jogosságáról meggyőződött, akkor — félretéve az egyéni érdekeket — úgy harcolt, mint akinek az érvényesülésnél és életénél is fontosabb az igazság és a becsület diadala. ÖNZETLEN, jókedélyű ember volt, a pénz nem érdekelte, sok jó alkalmat elszalajtott azért, hogy azt csinálhassa, amiben hisz, amitől inkább humánus eredményt, mintsem anyagi hasznot remélt. Szuggesztív volt, varázslata vonzotta az embereket, kedves, megnyerő modorával és elképzeléseivel mindig központ tudott lenni , aktivitásra sarkallt. Intuitív ember volt, előre meglátott dolgokat, lángra lobbantott pislogó vágyakat, lappangó érzelmeket. Kimondotta elsőnek azt, amit később mindenki természetesnek vett. Tele volt gondolattal, tervvel , mindig újabb és újabb tettre ösztönözte belső szellemi nyugtalansága, az a sürgető, alkotó kényszer, ami csak az igazán tehetségesek sajátossága-FURCSA ÉS EREDETI BOGÁRNAK nevezte magát, két doktorátusa is volt, sikerrel letette az ügyvédi és a bírói vizsgát, nyitva állott előtte a közigazgatási karrier, de már kora ifjúságában eldöntötte, hogy újságíró lesz. Élete vége felé bevallotta, hogy az újságírás, a lapszerkesztés a legtragikusabb foglalkozás. Amit az újságíró ma leír, holnap már nem aktuális, nem érdekes. A rotációs gép szüli és temeti az eseményeket, vele az újságíró is naponta hal meg és naponta születik újjá. Zoltán azonban egy olyan országban élt és dolgozott, ahol nemcsak a rotációs papír temetett, de az egymást váltó rendszerek az újságokat is temették. 1925 és 1947 között a következő lapokat szerkesztette, — címük kivetíti lázas útkereséseit, hallatlan optimizmusát, hitét és reményeit . ÚJPEST ÚJPESTI SZEMLE BUDAPESTVIDÉKI ÚJSÁG FÜGGETLEN ÚJSÁG DEMOKRÁCIA IGAZ SZÓ DÉLSZIGET SZÍNHÁZ FILM, SZÍNHÁZ, IRODALOM RÓMEÓ ÉS JÚLIA Ezeket a lapokat egyik vagy másik totalitárius rendszer sorra betiltotta. 1932-ben megjelent egy könyve, aminek időszerűsége nem szűnt meg. A címe : Az Európai Egyesült Államok. Micsoda álmok, nagyszerű víziók lelkesítették . Egyetlen szerep című regénye .Az 1947-es könyvnap eseménye volt Budapesten. AMIKOR emigrációba kényszerült, mint annyi sok jó magyar, nem adta fel a küzdelmet, folytatta harcát a szélsőségek ellen, de most már megváltozott körülmények között. Egy szabad társadalom volt a hátvédje, tolla a kardja. Fanatikus hittel hirdette, hogy a legjobbaknak össze kell fogniok a magyarság külföldre került szellemi és kulturális értékeinek megmentésére, kiválóságaink számbavételére és tömörítésére. Életművére a Fészek Klub alapításával tette fel a koronát, az ő fáradhatatlan energiája, lelkesedése, kedvessége, agilitása, szervezőképessége kellett ahhoz, hogy ez a klub létrejöjjön. Hitt benne és csoda történt : a magyar szellemi és kulturális életnek otthont teremtett New Yorkban. És milyen fájóan, szépen, megrendítően szimbolikus, hogy amikor 1968-ban közreadta gyűjteményes verskötetét, ezt a címet választotta : Nemrégen meghaltam... ...Eredeti tehetség volt, kezdeményezett és alkotott. Jó ember volt, igaz ember volt ! BÚCSÚZOM TŐLED, Zoltán, a Fészek Klub tagjai nevében, barátaid és küzdőtársaid nevében. Búcsúzom Budapest nevében, a te Budapested, a mi Budapestünk, ifjúságunk Budapestje nevében. A kifinomult polgári életforma, a jó színházak és lapok, szép múzeumok, kulturális intézmények, a körutak, a korzó, a Váczi utca és a fényes kávéházak, az illúziók és intimitások Budapestje nevében, amit annyira szerettél. Isten veled, Isten veled ! 1972. január 15.-február 15.