Irodalmi Ujság, 1972 (23. évfolyam, 1-12. szám)

1972-01-15 / 1-2. szám

2 Kende Zsigmond halálára Röviddel karácsony előtt elhúnyt Budapesten Kende Zsigmond volt országgyűlési képviselő, orvos, a Galilei-kör egyik megalapítója. Kende Zsigmond 1888-ban szü­letett s egyik utolsó reprezentán­sa volt annak a századeleji re­formnemzedéknek, amelyet a Ga­­lilei-körön kívül a Társadalomál­dományi Társulat, a Jászi és Szende vezette Radikális Párt, s 4 folyóirat (Szabadgondolat, tszadik Század, Századunk) testesített meg. E generáció nagy pillanata az Őszirózsás Forrada­lom volt,­­amelynek program­ját a szociáldemokráciával együtt az ő emberei adták), s nagy de­rékbetörése a Kommün, majd az azt követő Ellenforradalom, amely a liberálszocialista eszmék meg­valósulását előbb egy nemzedék­­nyi időre — s ma már tudjuk, hogy többé-kevésbé végleg — meghiúsította. A radikálisok és volt galileisták javarésze még a Kommün idején vagy közvetle­nül azt követően emigrált ; az angol-amerikai tudományos élet számos kiváló elmét köszönhet Magyarország e szomorú vérvesz­teségének (Polányi-fivérek, Szi­lárd Leó, Gábor Dénes, stb.). Kende azok közé a kevesek közé tartozott, akik odahaza ma­radtak. 1945-ben, néhányadmagá­val, (Csécsy Imrével, Halász Ala­dárral, Zsolt Bélával) ismét meg­alapította a Radikális Pártot, s bár a reális hatalmi helyzettel tisztá­ban volt, abban reménykedett, hogy feddhetetlen múltú kis cso­portja kedvező irányban befolyá­solja az uralkodó kommunista ártot. Ez a számítása tévesnek ironyult. Sztálin kormányzati koncepciójában nem volt helye Pósa márkiknak, s ezen mit sem változtatott az a körülmény, hogy Kendét még a Galilei-kör idejé­ből kollegiális kapcsolatok fűzték Rákosi Mátyáshoz. A Radikális Párt másodvirágzása egy-két félig végigmondott szabad szóra korlá­tozódott, (az 1946-ban megindí­tott ”Haladás”-tól 3 évvel később megvonták a papírt ; a rövid időre felújított ”Századunk”-at Csécsy 1948-ban önkéntesen be­szüntette, mert előre látta a kény­­szerű véget). A Radikális Párt végülis, Rákosi elgondolásának megfelelően, a Hazafias Népfront kelléktárába került. Élete utolsó éveiben Kende Zsigmond emlékiratain dolgozott, melyeknek egy része — Ady End­réről, a Galilei-kör alapításáról — rádióelőadások formájában köz­lésre is került. Utolsó útjára több száz ember kisérte el, köztük fia, a párizsi egyetemen tanító Kende Péter, ki­nek ebből az alkalomból 48 órás rendkívüli beutazási engedélyt adtak a magyar hatóságok. Édes anyanyelvünk... Személyek, országok, városok neve elé ritkán teszünk révesül, — olvassuk az általános iskolák 4. osztályának magyar nyelvtan­ért helyesíráskönyvében (Édes anyanyelvünk 4.). A könyv szer­kesztői azonnal 3 példamondattal is szolgálnak a nyelv, tehát a gon­dolkozás alapelemeivel ismerkedő gyerekeknek. Íme a három példa­mondat : Magyarország fővárosa Budapest. A Szovjetunió fővárosa Moszkva. A szovjet nép nagy ta­nítója Lenin. Céltudatosak az ilyen gyakorla­tok is . Pótoljátok a ragokat az alábbi szövegben : Sanyi gépgyár... jár. Abban az üzem... háromszáz munkás dolgozik. Az ifjúmun­kásbrigád... ő a legjobb dolgozó. Jutalmul két hetet tölt majd a Szovjetunió... (EA-4.) Hason­ló gyakorlat van a könyvekben más változatban is : Olvassátok el az alábbi szöveget ! írjátok ki az igéket! Pista édesapja jutalom­­üdülésben részesült. Kiment a repülőtérre. Beült a gépbe. A re­pülőgép magasan szállt. Elvitte őt Moszkvába. Ott sokat látott, hal­lott, s itthon elmesélte fiának. Az általános iskolák második osztálya számára kiadott Száma­­lás-mérés­ben is kitűnő példák vannak . A Szovjetunióban. Bandi édesapja 21 napi jutalomüdülésre a Szovjetunióba ment. 4 nap uta­zással telt el. Kérdezz ! A magyar édesapák természete­sen nemcsak üdülni járnak a Szovjetunióba, hanem tanulni is. Erről tanúskodik a második osz­tályos Olvasókönyv A barátság kismackója című olvasmánya . Marika már türelmetlenül várta, hogy édesapja visszatérjen a ta■­nulmányútról, Moszkvából... Ami­kor aztán édesapja megérkezett, és táskáját kicsomagolta, egy kis posztómackó is előkerült belőle — Ezt tegye, nekem hoztad ? — kérdezte örömmel Marika. — Igen, ez a tied — mondta édesapa. — Biztosan valamelyik szép moszkvai üzletben vásároltad. — Nem, nem. Nézd csak meg a há­­tulsó mancsát. Marika a kismackó mancsán néhány orosz szót látott. ’ Másé­rt Véri iz Moszkvi." Apja lefordította : ’’Marikának — a moszkvai Verától.” — Kicsoda ez a Vera ? És honnan ismer engem? — kérdezte Marika. — Vera an­nak a szovjet lakatosnak a kis­lánya, akivel együtt dolgoztam Moszkvában. Meséltem neki rólad, ő meg elmondott mindent kislá­nyának, Verának... a többit már igazán kitalálhatod. — Vera küldte nekem ezt a mackót ! Hát ez nagyszerű ! — örült Marika a kismackónak, és rögtön játszani kezdett vele. Amikor Marika a következő napon a mackót magá­val vitte az iskolába, mindenki látni akarta. Újból és újból el kel­lett mondania, hogy mit is jelen­tenek az orosz szavak. Aztán kö­zösen írtak levelet Verának, és az egész osztály barátságot kötött vele. Két másik kis olvasmány össze­foglalója és utolsó mondatai : A színes ceruza arról szól, hogy Pestre bejöttek a szovjet katonák, minden rendben van, csak Lacika sír , nagymamáját hiányolja. Egy kedves szovjet katona erre elhoz­za a nagymamát Monorról . La­cika hálából a katona bácsi felé nyújtotta színes ceruzákkal teli dobozát. Fájt ugyan egy kicsit a szíve, hogy meg kell válnia színe­seitől, hiszen édesapjától kapta, mielőtt elvitték a háborúba. —­ A katona mosolyogva rázta fejét, mintha azt mondta volna : — nem azért tettem ! Kezet fogott a fel­nőttekkel, megcsókolta a gyerme­ket és elsietett. Lacika úgy érezte, hogy örökre adósa annak a kato­nának. A hálaérzetre neveli a gyereke­ket az Iván, a szovjet katona cí­mű olvasmány is. Egy öreg pa­rasztember háború után a szovjet városparancsnokságra megy, hogy ott egy Iván nevű katonát keres­sen fel, s megköszönje neki, mi­lyen kedvesen viselt gondot kis­­unokájára. A parancsnok azonban nem találja meg azt a bizonyos Ivánt ; nagyon sok Iván nevű ka­tona van köztünk, mondja, — szinte egész hadseregnyi . — Hát akkor — mondta megilletődve az öreg — mindnek megköszönöm az emberséget, szabadságunkat, békénket.­­ A hála jegyében tanulják to­vább a gyerekek a nyelvtant is . A val, -— vel rag . A Sovjetunió hős katonái felszabadították ha­zánkat. Április 4-én hálás szívvel és meleg szeretettel emlékezünk reájuk. Szívvel, hálával, szeretet­tel, szoborral. Vigyázzatok a ket­tőzésre ! — Ennyit az eszköz- és társhatározói ragról. Számtanóra következik. Szov­jet úttörők látogattak iskolánkba, 27 fiú és 24 lány. Hány szovjet úttörő érkezett hozzánk ? — Ked­ves vendégeink sok ajándékot és jelvényt hoztak. Később megszám­láltuk, összesen 31 jelvényt kap­tunk. Mi csak 17-et adtunk nekik. Mennyivel több jelvényt adtak a szovjet úttörők ? Végül megelégedéssel közöljük, hogy az ’’Édes anyanyelvünk­ben igen örvendetes dolgokat ol­vastunk Leninről a múlt idejű igék kapcsán : Olvassátok el az alábbi szöveget ! Állapítsátok meg, hogy mikor történt mindez ! — Lenin ötéves korában már szépen olvasott. Szívesen játszott testvé­reivel. Sokat tanult. Engedély nél­kül sosem maradt el. Mindig örö­met szerzett szüleinek. — Keres­sétek ki az igéket ! Milyen időt fejeznek ki ? Egy másik fejezetben meg­tudjuk azt is, hogy milyen volt ez a mintagyerek később. Tollbamon­dás : Lenin nagyon szerette a gye­rekeket. Sokszor elment közéjük Szívesen játszott velük. Mi is sze­retettel gondolunk Leninre. Édes, édes anyanyelvűnk ! OO© A status­ quo alkonya (Folytatás az 1. oldalról) ÉS HA VALAKI úgy véli, hogy a Szovjetunió ezúttal igazságos ügyet támogatott, hogy India nem agressziót követett el, hanem ma­ga­srendű erkölcsi feladatot telje­sített, mikor beavatkozott szom­szédja belügyeibe, amikor csapa­tai átlépték Pakisztán határait és lehetővé tették egy új állam, Bangla­desh megszületését,­­ ak­kor azt­ mondhatnám, hogy ez az érvelés még kielégítőbb. Mert ak­kor minden tisztességes nyugati és nem-nyugati politikusnak vá­laszolnia kell saját lelkiismerete és a világ közvéleménye előtt ezek­re a kérdésekre : Miért mondja­nak le más népek, köztük egy :­oi európai nép arról, amihez Thangla Desh népének joga volt ? Miért nem szabad észteknek, let­teknek, litvánoknak, magyarok­nak, lengyeleknek, cseheknek, szlovákoknak, románoknak, bol­gároknak, kelet-németeknek, uk­ránoknak, íreknek, horvátoknak, szerbeknek, szlovénoknak, széke­lyeknek, katalánoknak, — kinek­­kinek a maga helyzete, hagyo­mányai, vágyai szerint, — teljes függetlenséget vagy autonómiát kapniak, ha ez a bengáliaiak ese­tében megvalósulhatott vagy meg­valósulóban van? Továbbmenően: hogyan lehet megtagadni szom­szédos és nem-szomszédos or­szágoktól a segítségadás jogát a szabadságukért küzdő népeknek, h­a erre Bangla­desh esetében In­diának és a Szovjetuniónak joga vetz ? Természetesen akkor, amikor az ember az indiai-pakisztáni háború következményeiben a status-quo­­t­ak adott kegyelemdöfést látja, nem kerülheti meg a probléma legérzékenyebb pontját sem. Azt, hogy ez a mostani változás erő­szaknak, háborúnak lett az ered­ménye. Békés eszközökkel soha­sem lehet hát az igazságtalan sta­tus-quo-n túllépni? Nyilvánvalóan lehet. A legjobb példa éppen az, amelynek Indira Gandhi most há­tat fordított : Mahatma Gandhié. De ugyanakkor, bármennyire jobb is egy rossz béke egy jó háború­nál, bármilyen iszonyattal töltsön is el minden érző és értelmes em­bert a fegyverek zaja, tudomásul kell vennünk, hogy olyan ragado­zó­ világban élünk, amikor az erő­szak gondolatát és tényét sem le­het kikapcsolni, sőt még azt sem lehet állítani, hogy minden erő­szak csak rosszat eredményezhet. VÉGEZETÜL még valamit : most, amikor egyre több szó esik Európa egyesüléséről, a Kelet és a Nyugat közeledéséről, vajon nem visszafelé néző avagy visszafelé húzó, közkeleti szóval : reakciós dolog olyasmit feszegetni, mint a kis európai népek függetlensége vagy autonómiája ? Egyszerű a válasz : tegnap, ma, holnap és holnapután, — sohasem a szabad­ság, mindig az elnyomás a reak­ciós. Összeülhet száz európai biz­tonsági értekezlet, aláírhatnak ezer megállapodást, rögzíthetik száz­ezerszer is a status­ quot, s való­jában, történelmi távlatban csak szabad népek szabadon kötött egyezményeinek van értéke. És tartóssága is. ASBÓTH ELEMÉR IRODALMI ÚJSÁG Deák Zoltán, 1905-1972 AZ EMIGRÁCIÓT, az emig­ráns magyar irodalmat és az ’’Iro­dalmi Újság”-ot érzékeny veszte­ség érte : egyik jeles munkatár­sunk és segítő barátunk, Dr. Deák Zoltán, New Yorkban élő magyar publicista és költő, január 5-én vá­ratlanul meghalt. Magyarországon főleg színházi és politikai lapok munkatársa és szerkesztője volt. 1947-ben Bel­giumba vándorolt ki feleségével, Csikós Eszter táncművésznővel, az Állami Operaház balettkarának tagjával együtt, majd négy év múlva végleg New Yorkban tele­pedett le, ahol a Göndör Ferenc szerkesztésében megjelenő ”Az ember” című riportlap munkatár­sa, majd Göndör halála után, fő­­szerkesztője lett. Utóbb egy ma­gyar rádió­állomást létesített. Két verseskötete jelent meg, az első még otthon, a második né­hány évvel ezelőtt az emigráció­ban, ’’Nemrég meghaltam” cím­mel. Ez a figyelemre méltó könyv a kivándorló lelkének hasadását tükrözi. Belgiumban egy társadal­mi regényt írt ”Az egyetlen sze­rep” címmel és befejezetlenül, kéziratban maradt egy tanulmány­­kötete, amelynek ezt a címet szán­ta : ’’Gravediggers” (Sírásók). ÉLETE FŐ MŰVÉNEK azon­ban a New York-i Fészek Klubot tartotta, amely az ő elgondolása szerint, az ő irányításával és mun­kájával jött létre és amelyet ő ve­zetett. Ez az értékes magyar szel­lemi központ a metropolis szívé­ben összegyűjtötte az Ameriká­ban élő írók, művészek, tudósok színe-javát és találkozóhelye lett mindazoknak a magyar kitűnő­ségeknek, akik világvándorlásuk során New Yorkba vetődtek. A Fészek Klub volt az, amely tavalyi magas színvonalú művészestjének tiszta jövedelmét — éppen Deák Zoltán kezdeményezésére — az ’’Irodalmi Újság” támogatására juttatta. A temetési szertartáson Deák Zoltánt Varga Béla szentelte be. Nagy Ferenc, Kovács Imre és Waldmann Tibor búcsúztatta. Az ’’Irodalmi Újság” nevében amerikai terjesztőnk, Fodor Sán­dor helyezte el a lap koszorúját Deák Zoltán ravatalán. KOVÁCS IMRE Búcsú Deák Zoltántól ELHANGZOTT A NEW YORKI CAMPBELL HALOTTASHÁZBAN 1972. JANUÁR 6-ÁN TRAGIKUS HIRTELENSÉG­GEL eltávozott az élők sorából dr. Deák Zoltán, a magyar betű, a magyar írás, a magyar beszéd rajongója, a magyar színjátszás szerelmese és istápolója, a szabad­ság bátor bajnoka. Ungvárott született 1905. január 7-én, Újpestről indult el, Budapest emelte írói rangra, New Yorkban 1972. január 4-én halt meg , hol­nap lenne 67 éves. FIATALON kezdett írni, ver­set, riportot, esszét. Első verses­kötete, A mindenség áramában 1929-ben jelent meg. Huszonötéves volt. Pályája kezdetén mindjárt kibontakozott tehetsége, jelentke­zett minden jó tulajdonságra, eré­nyei a maguk frissességével végig kísérték egész életén, Írásait éleslátás, találó ábrázo­lás, metsző humor jellemzi. Ver­seit mély líra, emberi hang. Rend­kívüli energiájával, vitalitásával, vitakészségével, kíméletlenül osto­rozta a visszásságokat, a fonáksá­got, a butaságot. A szabadságot tartotta a legnagyobb ideálnak, az emberhez egyedül méltó kormány, formának. Harcolt a szélsőségek a szabadságjogokat veszélyeztető mozgalmak ellen. Az igazságot mindenek elé és fölé helyezte, ha egy ügy jogosságáról meggyőző­dött, akkor — félretéve az egyéni érdekeket — úgy harcolt, mint akinek az érvényesülésnél és éle­ténél is fontosabb az igazság és a becsület diadala. ÖNZETLEN, jókedélyű ember volt, a pénz nem érdekelte, sok jó alkalmat elszalajtott azért, hogy azt csinálhassa, amiben hisz, ami­től inkább humánus eredményt, mintsem anyagi hasznot remélt. Szuggesztív volt, varázslata von­zotta az embereket, kedves, meg­nyerő modorával és elképzelései­vel mindig központ tudott lenni , aktivitásra sarkallt. Intuitív ember volt, előre meglátott dolgokat, lángra lobbantott pislogó vágyakat, lappangó érzelmeket. Kimondotta elsőnek azt, amit később minden­ki természetesnek vett. Tele volt gondolattal, tervvel , mindig újabb és újabb tettre ösztönözte belső szellemi nyugtalansága, az a sür­gető, alkotó kényszer, ami csak az igazán tehetségesek sajátossá­ga-FURCSA ÉS EREDETI BO­GÁRNAK nevezte magát, két doktorátusa is volt, sikerrel letette az ügyvédi és a bírói vizsgát, nyitva állott előtte a közigazgatá­si karrier, de már kora ifjúságá­ban eldöntötte, hogy újságíró lesz. Élete vége felé bevallotta, hogy az újságírás, a lapszerkesztés a legtragikusabb foglalkozás. Amit az újságíró ma leír, holnap már nem aktuális, nem érdekes. A ro­tációs gép szüli és temeti az ese­ményeket, vele az újságíró is na­ponta hal meg és naponta szüle­tik újjá. Zoltán azonban egy olyan or­szágban élt és dolgozott, ahol nemcsak a rotációs papír teme­tett, de az egymást váltó rendsze­rek az újságokat is temették. 1925 és 1947 között a következő lapo­kat szerkesztette, — címük kive­títi lázas útkereséseit, hallatlan optimizmusát, hitét és reményeit . ÚJPEST ÚJPESTI SZEMLE BUDAPESTVIDÉKI ÚJSÁG FÜGGETLEN ÚJSÁG DEMOKRÁCIA IGAZ SZÓ DÉLSZIGET SZÍNHÁZ FILM, SZÍNHÁZ, IRODALOM RÓMEÓ ÉS JÚLIA Ezeket a lapokat egyik vagy másik totalitárius rendszer sorra betiltotta. 1932-ben megjelent egy könyve, aminek időszerűsége nem szűnt meg. A címe : Az Európai Egye­sült Államok. Micsoda álmok, nagyszerű víziók lelkesítették . Egyetlen szerep című regénye .Az 1947-es könyvnap eseménye volt Budapesten. AMIKOR emigrációba kénysze­rült, mint annyi sok jó magyar, nem adta fel a küzdelmet, folytat­ta harcát a szélsőségek ellen, de most már megváltozott körülmé­nyek között. Egy szabad társada­lom volt a hátvédje, tolla a kard­ja. Fanatikus hittel hirdette, hogy a legjobbaknak össze kell fogniok a magyarság külföldre került szel­lemi és kulturális értékeinek meg­mentésére, kiválóságaink számba­vételére és tömörítésére. Életmű­vére a Fészek Klub alapításával tette fel a koronát, az ő fáradha­tatlan energiája, lelkesedése, ked­vessége, agilitása, szervezőképessé­ge kellett ahhoz, hogy ez a klub létrejöjjön. Hitt benne és csoda történt : a magyar szellemi és kul­turális életnek otthont teremtett New Yorkban. És milyen fájóan, szépen, meg­­rendítően szimbolikus, hogy ami­kor 1968-ban közreadta gyűjte­ményes verskötetét, ezt a címet választotta : Nemrégen meghal­tam... ...Eredeti tehetség volt, kezde­ményezett és alkotott. Jó ember volt, igaz ember volt ! BÚCSÚZOM TŐLED, Zoltán, a Fészek Klub tagjai nevében, ba­rátaid és küzdőtársaid nevében. Búcsúzom Budapest nevében, a te Budapested, a mi Budapestünk, ifjúságunk Budapestje nevében. A kifinomult polgári életforma, a jó színházak és lapok, szép múzeu­mok, kulturális intézmények, a körutak, a korzó, a Váczi utca és a fényes kávéházak, az illúziók és intimitások Budapestje nevében, amit annyira szerettél. Isten veled, Isten veled ! 1972. január 15.-február 15.

Next