Irodalmi Ujság, 1973 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1973-01-15 / 1-2. szám
* Méltó örökösök... Petőfi születésének 150. évfordulóján díszünnepség volt a budapesti Operaházban. Illyés Gyula megemlékezése után Aczél György, a kommunista párt Politikai Bizottságának tagja emelkedett szólásra. Beszédét azzal kezdte, hogy megbélyegezte azokat, akik a múltban, például a 100. évfordulón maguknak igyekeztek kisajátítani a költőt : ’’Sokan mondták már magukról, hogy ők Petőfi méltó örökösei, hogy koszorúikat ők helyezik joggal szobrai talapzatára. S nem kevesekről derült ki a múló időben, hogy méltatlanok voltak, hogy népellenes, nemzetrontó céljaik leplezésére vállaltak hangoskodó szerepet a Petőfi-ünnepségeken. Ám a leplezés a történelemben mindig lelepleződik.” Hosszú, nagyon hosszú szónoklás után beszéde végén Aczél György kijelentette : ’’Petőfi a mi rendünk előfutára... Petőfi műve a népi Magyarország, a kommunisták és szövetségeseik mellett érvel a történelem távlatából. Mellettünk áll ő, életének, költészetének halhatatlan példájával.” Az ember elképzeli a 200. évfordulót, amikor ismét fel fog állni egy politikus és a 150. évfordulóról szólva, beszédét majd azzal kezdi: ’’Sokan mondták már magukról, hogy ők Petőfi méltó örökösei, hogy koszorúikat ők helyezik joggal szobrai talapzatára. S nem kevesekről derült ki a múló időben, hogy méltatlanok voltak... ésatöbbi, ésatöbbi...” S a hosszú szónoklatot majd így fejezi be : ’’Petőfi a mi rendünk előfutára...” És a 250. évfordulón... Miként Karinthy írta az ’’így írtok ti”ben : ”És megint elölről...” Csak egyszerűen A NÉPSZABADSÁG Brezsnyev legutóbbi budapesti látogatása alkalmából a repülőtéri búcsúztatásról részletes beszámolót közöl első oldalán. Ebből idézünk : ”A Ferihegyi repülőtéren a főépület homlokzatán magyar és orosz nyelvű felirat díszelgett: ’’Viszontlátásra, kedves szovjet barátaink !” A kedves vendégek tiszteletére katonai díszegység sorakozott fel csapatzászlóval a repülőtér betonján... A vendégek érkeztekor díszjel harsant, majd Leonyid Brezsnyev Kádár János kíséretében fogadta a katonai díszegység parancsnokának jelentését. Ezután felhangzott a magyar és szovjet himnusz, amelyek ütemére 21 tüzérégi díszlövés dördült. Ezt követően Brezsnyev elvtárs Kádár elvtárs társaságában ellépett a díszegység arconala előtt és jó egészséget kívánva köszöntötte a katonákat. A díszszázad is erőt, egészséget kívánt a búcsúzó vendégnek... Ezután díszlépésben elvonult Brezsnyev és Kádár elvtárs előtt a katonai díszegység”. A nemes egyszerűségű búcsúztatás költségeit természetesen azok fizették, akik a földeken, a gyárakban, az íróasztalok mögött dolgoztak. Aznap, bizonyára -— díszmagyarban. KABDEBÓ TAMÁS kétnyelvű, angol-magyar verseskönyve megjelenik a UNIVERSITY COLLEGE POETRY SEMINAR kiadásában Ára 20.— Megrendelhető: Mrs Ágnes Kabdebó, 49 Woodlawn Road, LONDON, S W 6. Szamuely Tibor Dolgozószobájának falán csak híresen hírhedt nagybátyjának, a 19-es ”Lenin-fiúk” főnökének , a másik Szamuely Tibornak jól ismert fényképe volt látható, amint egy gépkocsiról agitál. Ez és a Szovjetunióval foglalkozó nagy könyvtára emlékeztette a december végén Londonban 47 éves korában hirtelen elhúnyt Szamuely Tibort a múltra, a kommunizmusra, amelyet emigrációjában azoknak a szenvedélyével támadott, akik maguk is saját bőrükön tapasztalhatták e rendszer embertelenségét. Szamuely Angliában töltötte gyerekkorát. Apja a szovjet követség kereskedelmi tanácsosa volt és csak a harmincas évek derekán ment vissza családostól Moszkvába. Rosszkor. Áldozata lett a sztálini véres tisztogatásoknak. A fiatal Szamuely akkor elkerülte a letartóztatást. A Szovjetunióban tanult, részt vett a háborúban és alig töltötte be huszadik életévét ”a párt beléje helyezett bizalma révén” felelős posztra került Budapestre . NKVD-hadnagyként szolgált Vorosilov marsall stábjában. Erről emlékezve egyszer elmondta nekem : 1946 legvégén rendkívüli gyűlésre hívták őket össze a Gorkij fasori központba. Arról volt szó, hogy Sztálin feladja Magyarországot és a szovjet hadsereg kivonul az országból. Polgári demokrácia lesz Magyarországon s ezért fontos előkészületek megtételére van szükség. Többek között rájuk, a’csekistákra” az a feladat hárul, hogy gondoskodjanak olyan embereknek a kormányapparátusba és társadalmi szervekbe való elhelyezéséről, akik ezideig a szovjet megszállókkal kapcsolatban nem kompromittálták magukat és akikben a jövő szempontjából feltétlenül bízni lehet. 1947 legelején — talán februárban ? — központi helyről lefújták a további szervezést. ’’Maradunk” — ez volt a döntés. Amikor Szamuely Tibor ezt nemrég Londonban felidézte ,elgondolkozva nézett pipája füstjébe : ”Ma sem tudom, melyik világpolitikai megegyezéshez fűződik a tény, hogy Sztálin mégsem ürítette ki Magyarországot... Kérem viszont, hogy erről, amíg élek, ne írjon...” Hirtelen és korán bekövetkezett halála felold ez alól a kötelezettségem alól... Szamuely a hatvanas évek elején érkezett Londonba, ahol politikai menedékjogot kért és nyert. Tőle tudom, hogy 1948-ban visszarendelték Moszkvába és 1950-ben letartóztatták. Sztálin szemében mindenki gyanús volt, aki a Szovjetunió határait nyugat felé átlépte. Szamuely megjárta Vorkutát és egy pár más tábort. A diktátor halála után, ’’történelmi nevére” való tekintettel szabadult. 1955. végén, saját kérésére, Magyarországra jött orosz feleségével, aki kitűnően megtanulta új hazája nyelvét. Szamuely egyetemi tanár, majd rektor lett, de Budapesten is csak azt a lehetőséget kereste, hogy elhagyhassa a ’’keleti tömböt”. Erre egy ghanai vendég-tanároskodás szolgáltatott alkalmat. Afrikából egyenest Londonba utazott, ahol tanárként, újságíróként és történészként teremtett magának és családjának új életet s működésének nemzetközi elismerést és tekintélyt. Első könyvének, a ’’The Russian Tradition” címűnek londoni megjelenését már nem élhette meg. G. P. ÍRUDALMI tJSAG SZABADSÁG A HÓ ALATT Akik ma a Szovjetunióban a haladásért fáradoznak és szenvednek, bizonyosan nem 1825 dekabristás: összeesküvés nem a kenyerük, és az uralkodó rendszer megdöntésének gondolata távol áll tőlük. Nem ismerzen elkésett tanítványai, akik az emigráció keserű védettségéből küldözgetnek bomlasztó üzeneteket. Szemmértékük realizmusáról lehet vitatkozni, de nem arról, hogy pokoljáró készségük nagysága most egy talpig télbe öltözött világ ritka vigaszforrásainak egyike. Mozgalmuk e sorok írásakor mélyponthoz érkezett. Az utolsó híradás szerint Moszkvában az alkotmány harminchatodik évfordulóján mindössze kéttucatnyi számonkérő jelent meg a Puskinemlékműnél. A felvonult rendőrök száma, amint írták, jóval meghaladta a tüntetőkét. Ismeretes, hogy Andrej Szaharov, a szovjet atombomba létrehozóinak egyike, néhány esztendővel ezelőtt feladta a természettudományok hasznos művelőinek kijáró immunitást, és kockázatokkal teli útra indult. Szilárdan bízva a kommunizmus felsőbbrendűségében, emlékiratokat szerkesztett az elmélet és gyakorlat ellentmondásainak megszüntetéséről s a rendszer korszerűsítése érdekében. Beadványait kezdetben a hivatalos szerveknek készítette, csak ezek értetlensége szólította később mind nagyobb nyilvánosság elé. Tevékenysége révén hamarosan az emberi jogok védelmezőinek első sorába került. Optimizmusa nem tartott sokáig. A múlt év őszén interjút adott az amerikai ”Newsweek”-nek. Keserű konklúziója : „Ez a küzdelem a valóságban felesleges és értelmetlen. Semmi sem fog változni”. Figyeljünk az időpontra. Néhány hónappal korábban ugyanis még másfajta hangon szóltak a reformok képviselői. Vladimir Bukovszkij, aki fiatalságának java esztendeit különböző ’’javító, nevelő és gyógyító” intézmények kerítése mögött töltötte, utolsó elítélésekor így üzent a tárgyalóteremből : ”A tömegek felvilágosodása megkezdődött és semmi sem tartóztathatja fel. A nyilvánosság tudja, hogy nem az a bűnös, aki a szennyet a házból kitakarítja, hanem az, aki okozza.” És alig egy fél évvel később Pjotr Jakir, amikor moszkvai lakásából elhurcolták : ’’Mindannyiunkat, akik a demokrata mozgalomhoz tartozunk, lefognak majd. De nem erről van szó. Nincsen út visszafelé. Ha mi nem leszünk, mások lépnek helyünkre. Elpusztíthatnak bennünket, ettől azonban az emberek nem szűnnek meg önállóan gondolkodni.” Már ezekből a hangokból sem nehéz kihallani a kétségbeesésnek azt az optimizmusát, amely a magyar irodalomból oly ismerős nekünk. A hidegen analizáló Szaharov most pontot tett a csillagokba tekintő bizakodásra. Mért vált ennyire reménytelenné az oroszországi helyzet ? Hruscsov bukása után, 1964 végétől a hatalom új gazdái előbb csak fékezték, majd teljesen beszüntették a sztálinizmus elleni harcot. Ennek hatására az ellenzéki mozgalom kiszélesedett és két irányban fejlődött tovább. Tartalmi jegyeit tekintve, a kulturális ellenzék mindinkább politikai oppozícióvá mélyült : az irodalometikai viták fokozatosan az általános társadalmi problémák megoldására irányultak. A cenzúra szükségességéről kialakult diszkusszió után sor került az egypártrendszer helyességéről táplált kételyek hangoztatására is. Szervezetileg pedig megkezdődött a protestáló erők felzárkózása. Laza kapcsolatba kerültek egymással a jogfosztott vallási kisebbségek, az elnyomott nemzetiségek és a demokrata mozgalom különböző csoportjai. A csehszlovákiai intervenció még inkább kiélezte a helyzetet. Az intelligencia frontja szélesebbre nyílt : az irodalmárokhoz a természettudósok is csatlakozni kezdtek. A titokban nyomott és terjesztett szamiszdat-sajtó olvasótábora megnőtt. A nyugati világ megegyezési készségével arányban nőtt az ellentámadás veszélye. A kíméleti idő lejárt. 1971 végén Brezsnyevék radikális leszámolásra szánták el magukat. A Bukovszkij-per idején — egy esztendeje — a legsötétebb sztálinizmusra emlékeztető letartóztatási hullám tizedelte meg a reformátorok táborát. A büntetések is mind keményebbé váltak. A zsidó értelmiségiek nagyarányú kivándorlása további súlyos csapást mért az ellenzéki mozgalomra. A kiutazások engedélyezésével a szovjet hatóságok két legyet ütöttek egy csapásra : a’nagylelkűségükkel” kedvezően befolyásolták az amerikai közvéleményt, és a távozásokkal az ellenzék legaktívabb csoportjának okoztak jelentős vérveszteséget. A szigorú megtorlások sikerrel élesztették a mindig jelenlévő félelmet. A protestálók fokozatosan elszigetelődtek, s megszűntek kapcsolataik a párton belüli liberális erőkkel. De a döntő csapást a külpolitikai fejlemények hozták. Az ellenzék mindinkább tapasztalhatta, hogy a kialakuló szovjet-amerikai együttműködés nem jelent feltétlen nyereséget a belső demokrácia szempontjából. A hatalmon lévők biztonságérzete megnőtt , egyre kevesebb tekintettel kellett lenniük a nyugati közvéleményre, amelyet a szovjet határokon belül történő események csak igen kevéssé nyugtalanítanak. Nemrégiben jelentek meg angolul Gorkij ’’titkos iratai”, azoknak a cikkeknek válogatása, amelyek 1917-18-ban az általa kiadott ”Új Élet” című hetilapban láttak napvilágot és ma már alig találhatók fel, miután az újságot Lenin személyes parancsára betiltották s elérhető példányait elsüllyesztették. Az új orosz irodalom alapítója ebben a gyűjteményben a forradalom szellemi válságának naplóját adja, az értelmiség fokozódó kételyeit, majd teljes kiábrándulását a bolsevizmusból. A mind véresebbé váló diktatúra vezetőit ”egy szép eszme mániákusai”-nak nevezi. Az 1918 április 23-i számban ezt írja : ”Itt lenne az ideje, hogy kifejlesszük magunkban az utálatot a gyilkosságokkal szemben... A tiltakozásnak egyetlen szava sem lenne elég erős azok ellen, akik golyóval, bajonettel vagy az arcra mért ökölcsapással próbálnak valamit bebizonyítani Nem ezek voltak-e azok az eszközök, amelyek ellen tiltakoztunk, nem ezekkel az eszközökkel akarták-e akaratunkat megtörni és nem általuk tartottak-e bennünket szégyenletes rabszolgaságban ?” Tudjuk, hogy Gorkij életének utolsó szakaszában, olaszországi emigrációjából visszatérve, mindezt alaposan revideálta és magyarázatot talált nem egy embertelenségre. Pálfordulása frappáns bizonyíték amellett, mit csinálhatott és mit csinál a rendszer a legerősebb emberekből is. Éppen negyven évvel ezelőtt adta ki a pszichoanalitikus Wilhelm Reich egy azóta híressé vált tanulmányát ’’Massenpsychologie des Faschismus” címmel. Ebben Hitler hatalomra kerülésének okait fejtegetve, bizonygatja: soha nem került volna erre sor, ha a kommunisták több megértést tanúsítanak a tömegek lélektana iránt és általában nem fumigálják a pszichológia törvényeit. A Szovjetunió még mindig hadilábon áll ezzel a diszciplínával. A kommunista állambölcsesség változatlanul többre becsüli a pszichológiánál a botot. De a nádpálcák sem halhatatlanok. Néha kiszámíthatatlan körülmények között törnek el, miként annak sem ismeretes a törvénye, miképpen él és lélegzik a szabadság a végtelen szteppék hótömege alatt SURÁNYI IMRE 1973. január 15.-február 15. KOVÁCS LÁSZLÓ 36 esztendős magyar fényképész nyerte a szicíliai ”Gattopardó”-ról elnevezett fényképészeti verseny egymillió lírás nagydíját. Kovács László 1966- ban menekült el Magyarországról s rövid jugoszláviai és itáliai tartózkodás után 1967-ben került Stockholmba ; a svéd fővárosban három esztendőn át tanult fényképészetet s most a Képzőművészeti Főiskola hallgatója. A ’’Gattopardo”-díjat 1972-ben osztották ki először olasz és külföldi újságíróknak és fényképészeknek. Kovács László az egyetlen külföldi fényképész, aki díjat nyert, sőt az első díjon kívül Enna városa egy ezüst serleggel is megjutalmazta, mivel ”az ő felvételei tükrözik legjobban Szicília életét és művészetét.” A ”Gattopardo”-díj első kiosztásán nem Kovács László volt az egyetlen magyar. A külföldi újságírók cikkeit bíráló zsűri egyik tagja olaszországi tudósítónk, Vadnay Zsuzsa volt, aki a ’’Stampa Estera”, a Külföldi Újságírók Szövetsége tanácstagjaként vett részt a döntőbíróság munkájában. LÁNCZI ÉVA színésznő és szavalóművésznő másodszor lépett a New York-i publikum elé: decemberben érdekes Ady-estet rendezett a Fészek Klubban. Az előadást Fodor Sándor rövid, átfogó tanulmánya vezette be, amely Ady költői és politikai jelentőségét és korszakváltó hatását értékelte. Lánczi Éva nagy drámai erővel adott elő számos Ady-verset; műsora első felében a költő szerelmi lírájából, második részében pedig olyan versekből szavalt, amelyek kevésbé ismertek a nagyközönség előtt. A műsorban egy másik hivatott előadóművésznő is szerepelt: Saunders Zsuzsa, aki halkabb hangvételű Ady-versek kincsestárából mutatott be értékes darabokat. A Fészek Klubot zsúfolásig megtöltötte a közönség, amely meleg elismeréssel fogadta a szépirodalmi estet. MEGJELENT TŰZ TAMÁS VÁLOGATOTT VERSEK című új könyve 34 év legszebb verseit gyűjti csokorba ez a 320 oldalas kötet: az ifjúság, háború, hadifogság, száműzetés kohójában fogant lírai vallomásokat. Vászonkötésben, a költő fényképével és kézjegyével, postaköltséggel együtt 8 dollár. Az összeg megküldésével megrendelhető a szerzőnél : Rév, Tamás Tűz, One Dormington Drive, Scarboro, Ontario, Canada.