Irodalmi Ujság, 1978 (29. évfolyam, 1-12. szám)

1978-01-15 / 1-2. szám

2 oldal (Folytatás az 1. oldalól) történő igazságos megoldása nélkül nem létezhet demokrácia általában sem, nem építhető fel a mindnyájunk által óhajtott új társadalom, a szocializmus sem. Legfelsőbb vezetőségünknek nagyon komolyan kell elemeznie ezeket a problémákat, mert ha nem, ő maga teszi kérdésessé álta­lában a demokrácia létét a párton belül és társadalmunkban. Nem a társadalom rossz, nem a szocialista rendszert kell hibáz­tatnunk, hanem a vezetés meto­dikáját. Rá kell mutatni azokra a hibákra, amelyeket a marxizmus­­leninizmus interpretálásában, a pártunk által előirányzott alap- KIRÁLY elvek alkalmazásában elkövetnek. Le kell mondanunk a demagóg és a személyi kultuszon alapuló politikáról, a marxizmus tetszés szerinti alkalmazásáról. Mert csak így lehet helyes, igazságos és demokratikus megoldáshoz jutni mindazokban a kérdésekben, amelyeket maga az élet állított föl szocialista társadalmunkban. Miként bebizonyosodott, a sze­mélyi kultusz soha és sehol sem vezetett jóra. Ellenkezőleg: sok fájdalomnak, szenvedésnek lett forrásává, s lett oka visszaélésnek, túlkapásnak, mert a széles tömegek mindig visszautasították, akármilyen álarcban s akármiféle motiváltsággal is jelentkezett. Kedves Vincze elvtárs, kérem Önt, hogy az itt mellékelt levelet, melyet Ilie Verdet elvtársnak címezve a párt Legfelsőbb Veze­tőségének szántam, juttassa el a Központi Bizottság Bürójának tagjaihoz. Nagyon jó lenne, ha a Büró megtárgyalná a levélben föl­vetett kérdéskört, talán ezáltal Legfelsőbb Vezetőségünk ráébred a valóságra és megteszi a kellő intézkedéseket Mi, nemzetiségiek, magyarok, németek, szerbek, zsidók, cigá­nyok stb. egyetértésben akarunk élni a román néppel és tiszteletet érzünk iránta. Nekem, személyesen, ezer meg ezer román nemzetiségű barátom, rokonom van, a vejem is román, és úgy szeretem őt, mint a többi rokonaimat, barátaimat, akikkel vállvetve dolgoztam együtt az új társadalom felépítéséért. Azt akarom, hogy fejlődjön, erő­södjön és virágozzon közös hazánk, ezért is írok ennyi őszin­teséggel és bátorsággal Önnek, mert meggyőződésem, hogy ez mindannyiunk közös dolga, a ne­gatív jelenségek kritikus vizs­gálata mindannyiunktól függ és nem lehet rózsamuntt feltüntet­nünk őket lett légyenek azok gazdasági, társadalmi termé­szetűek vagy akár a különböző nemzetiségű dolgozók együtt­éléséből származóak is. Kár lenne, ha összeomolna mindaz, amit a Felszabadulás utáni évtizedekben románok és más nemzetiségűek nehéz munkával együtt építettünk fel. Mert hiszen ez az ország mindannyiunk közös hazája, s szeretjük, mint egy jó anyát. Mindent meg kell tennünk, hogy ne legyen mostohája egyetlen fiának sem, függetlenül attól, hogy az milyen nemzetiség­ű. Kiváló tisztelettel Király Károly Marosvásárhely, 1977. IX. 10. KÁROLY LEVELE IRODALMI ÚJSÁG 1978 január-február Három évtized távlatából. Nemrég volt harminc esztendeje a háború utáni magyar demokrácia erő­szakos felszámolásának. 1947. január 5-én, egy “államellenes összeesküvést” bejelentő belügymi­nisztériumi közleménnyel kezdődött és május 31-én, a miniszterelnök lemondásra kényszerítésével fejeződött be az a direkt akció, melyet Moszkva hajtott végre a Kommunista Párt és a politikai rendőrség útján, illetve, amikor a nemzetgyűlés Kovács Béla kiadatásához nem volt hajlandó hozzájárulni, közvetlen szovjet katonai beavatkozással. Ezzel végetért az a függetlenségi harc, amelyet a Kisgazdapárt vezetésével a magyar társadalom konstruktív többsége vívott két éven keresztül a szovjet befolyás ellen, s amely csak eszközeiben különbözött a magyar történelem számtalan szabadságharcától, de nem elszántságában és céljai tisztaságában. Középkeleteurópa egyetlen országa sem szállt szembe Moszkva hatalmával olyan szívósan, mint ahogy Magyarország az alatt a két tragikus év alatt. Jugoszláviában (és Albániában) egy pillanatig sem volt kétséges, kiknek a kezében van a hatalom. Bulgáriában 1945. januárjában G.M. Dimitrov lemondatásával az Agrárunió éléről a moszkoviták egyeduralma egyszeriben biztosítva lett. A románok térdre kényszerítéséhez csak az 1945 márciusi Visi­nszkij-látogatás kellett, igaz, hogy valami “csekély" hasznuk is volt belőle. Északerdély visszacsatolása. Lengyelországban 1945 júliusa folyamán alakult meg az ideiglenes kormány, amelyben M­ikolajczykék is helyet foglalhattak. Ennél tovább azonban nem jutottak, a Lublini Bizottság soha nem engedte, hogy vezető szerepét kétség­be vonják. Mikolajczykéknak végül is el kellett menekülniük­. Csehszlovákia gleichschaltolásának kései dátuma ugyan mindegyikünkénél kedvezőbb: 1948. február. De ez csak látszat: a hatalomátvétel egyszerűen úgy történt, hogy a polgári miniszterek lemondtak, a kormány le­ nem­ mondott tagjai pedig (a kommunisták és a baloldali vezetés alatt álló szocialisták) tovább kormányoztak s rekordidő alatt megvalósították a monolitikus kommunista népi “demokráciát". ........... .*„■ , C *■­­? A magyar nép csak lassan kezdett magához térni abból a bénultságból, amelybe vezetőinek elmenekülése, a megszálló csapatok erőszakosságai és a Moszkvában kinevezett ideiglenes kormánnyal szembeni tehetetlenség érzése döntöttek. A nép, amely otthonmaradt hadszíntérré váló földjén vagy nemsokára hadizsákmánynak minősített s leszerelendő üzemeiben, a nép volt az, amelynek el kellett szenvednie egy olyan háború következményeit, amibe előző vezetői vitték s amiből képtelenek voltak kimenekíteni, nem szólva azokról, akik 1944. október 15. után esztelen véráldozatok okozói és rombolások kiprovokálói voltak.A magyar nép életerejét és reményeit egy teljes felszabadulásra mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az első év éhezése és egyéb megpróbáltatásai ellenére a gyárak rövidesen mégis termelni kezdtek s 1946 tavaszára az ország termőföldjeinek 93 százaléka be volt vetve! A demokratikus pártok korán megkezdték szervezkedésüket. A szociáldemokraták és a Parasztpárt azonban hamarosan engedni kényszerült a kommunista nyomásnak s a felülkerekedett balszárny mindkét pártban elnémította tömegeit s igazi vezetőiket kiszorította helyükről. Mint ahogy a Kommunista Pártban is háttérbe szorultak a moszkovita „négyesfogattal" szemben a hazai kommunisták. A Független Kisgazda-, Földmunkás és Polgári Pártnak viszont, amely a Horthy-korszakban az ország legnagyobb ellenzéki pártja volt, sikerült rövid, de elszánt belső harcok után a balszárnyát semlegesítenie s így rövidesen a parasztság, a haladó polgárság és az értelmiség valódi képviseletévé válnia. Augusztusban ülhetett először össze a párt nagyválasztmánya, azaz tagjai által választott országos képviselete, mely megfelelő vezetőséget választott a párt élére és egy részletes demokratikus programot hirdetett meg. A megalkuvó Tildy Zoltánt a belső vezetőségből felfelé, a pártvezéri székbe buk­tatták ki; pártelnökké a parasztság programját ingadozás nélkül képviselő Kovács Bélát választották. A nemsokára esedékes országgyűlési választások előtt az újjászületett párt megnyerte a nemzet konstruktív több­ségének a bizalmát. Ebben nem kis része volt Varga Bélának, aki mint budapesti pártelnök lángoló beszédeivel a demokrácia mellett felrázta aléltságából a közvéleményt és eloszlatta a félelmet a nyílt állásfoglalástól. Ugyanakkor megindult az akció a magyar társadalom pozitív erőinek, köztük az egyházaknak, a párt küzdelme mögé való tömörítésére. A Kommunista Párt stratégiája arra irányult, hogy - mivel országos baloldali többségre nem számíthattak - először Budapesten tartsanak választásokat, s miután azokon munkáspárti többséget értek el, a pártok arányát rögzítsék egy közös­ listás országos választásra is. Rákosiék azonban elszámították magukat s akaratlanul is megtévesztették szovjet gazdáikat, akiknek hozzájárulása nélkül választásokra egyáltalán nem került volna sor. A Független Kisgazdapárt a budapesti választásokon abszolút többséget kapott s ezzel felborította Moszkva és a kommunisták minden számítását. A Szövetséges Ellenőrző Bizottság elnöke, Vorosilov marsall erre teljes súlyával egy közös lista javaslatával lépett fel. Ennek alapján a Kisgazdapártnak meg kellett volna elégednie az országos választásokon a mandátumok 47,5 %-val, míg­­ a munkáspártok a velük szövetséges parasztpárttal együtt az abszolút többséget nyerték volna el, mielőtt egyetlen szavazat esett volna! Amikor a szovjet javaslat híre kiszivárgott, országos felháborodás fogadta. Bár az óriási orosz nyomásnak a Kisgazdapárt felső vezetősége már-már engedett, végülis az ország és a párttagság egyértelmű tiltakozását felhasználva Nagy Ferenc a nagyválasztmány összehívása mellett döntött, amelynek állásfoglalása iránt semmi kétség sem merülhetett fel. A másik oldal meg sem várta a nagyválasztmány összeülését, a közös lista tervét elejtette. Mint tudjuk, az 1945. november 4-i választásokon a magyar nép — a szovjet megszállás ellenére is — a nemzetgyűlési mandátumok 60 százalékát adta a Kisgazdapártnak! Egész Középkeleteurópában Magyarország volt az egyetlen ország, ahol — szabad választások útján — polgári kormány ju­tott uralomra. Még egy évvel később is a londoni TIMES ezt írhatta rólunk: "A Balkánon uralkodó szellemi terméketlenséggel és zaklató félelemmel szemben Magyarország a kultúra és szabadság oázisának tűnik." (1946. október 31.) * * A meggyengült Kommunista Párt csak 1946. márciusában lendült újra támadásba. A tömegtüntetésekkel, “népítéletekkel" és egyre fokozódó szovjet követelésekkel fenyegetett Nagy Ferenc miniszterelnök végülis kompromisszumra kényszerült és (az eredetileg követelt 75 helyett) 22 képviselőt a Kisgazdapárt vezetősége kizárt a­ pártból. A vereség azonban széles fronton kibontakoztatott ellentámadásra késztette a pártot irányító centrumcsoportot, amely a Baloldali Blokkot a párt követeléseinek elfogadására szorította. A 10 pontos program főbb követelései voltak: arányosítás a végrehajtó hatalom szerveiben, legalább a pártarányoknak megfelelően; önkormányzati választások ősszel; a népbíróságok megszüntetése, az esküdtbíráskodás újra való bevezetése; az internálások megszüntetése; választott rendőrbiztosok rendszerének bevezetése (seriffrendszer); érdekképviseleti törvény a parasztság számára; szakszervezeti választások végrehajtása (mely a szociáldemokratákat segítette volna vissza a szakszervezetek élére). Ezt a harcot a Kisgazdapártnak egyedül kellett végigharcolnia. Hiába próbálta többször is felújítani a szociáldemokra­tákkal való, háború alatti szövetségét, a Kéthly-csoportot Szakasitsék nem engedték szóhoz jutni. 1946. őszén Kovács Béla a Parasztpárttal javasolt fúziót, mely annak balszárnyát a kommunisták felé, a Kis­gazdapárt jobbszárnyát pedig a Sulyok­párt felé választotta volna le; a kezdetben Kovács Béla tervét elfogadó Veres Péter végülis visszatáncolt s a Kovács Imre- csoport egymaga nem tudta a fúziót végre­hajtani. Együttműködés a három de­mokratikus párt közt csak egyszer jött létre: az érdekképviseleti törvény bizottsági tárgyalásakor a nemzetgyűlésen mind a szociáldemokrata, mind a parasztpárti tagok a kisgazda javaslat mellett foglaltak állást! A Szociáldemokrata Párt és a Paraszt­párt demokrata vezetőinek csak később jött el az idejük: Kovács Imre s mások emigrá­ciójukkal, Kéthly Annáék a börtön vállalá­sával tiltakoztak a totalitarianizmus győ­zelme ellen. Ezek azonban csak egyéni vagy kisebb csoport-tiltakozások voltak, egyéni hősökkel, de nem a nép — bármi­lyen korlátozott — hatalmi szervezete élén. A harc, sajnos, eldőlt 1947-ben. MÁR AZ ÉV ELEJE ÓTA készült a párt a béketárgyalásokra is. Az első feladat a felvidéki magyarság kiűzésének meg­akadályozása volt. Utána formát öltött a Kisgazdapárt békejavaslata, mely népi határok megállapítását kívánta s az erdélyi vegyes lakosságú területeken a népi egyen­súly kialakítását (ugyanannyi románt kívánt Magyarország gondjaira bízni, mint amennyi magyar marad Romániában­. A javaslat, némi változtatással, kormány­­program lett. A következő lépés Sztálin és az angolszász hatalmak támogatásának megnyerése lett volna. Sztálin eredetileg tett bíztató kijelentéseket, végülis a Szov­jetunión múlott, hogy Trianonnál súlyo­sabb Trianonnal sújtották Magyarországot. A szeptemberi parasztnapok még egy utolsó alkalmat adtak a magyar népnek, mely félmilliós tömegével volt jelen, hogy külső és belső szabadsága érdekében or­szág-világ elé tárja kívánságait. A monstre gyűlés azt is megmutatta, hogy kinek az oldalán vannak a tömegek: a kommu­nistáknak sohasem sikerült ekkora tömeget megmozgatniuk. A baljós előjelű kommu­nista pártkongresszus küszöbén különös nyomatékkal hangzottak a gyűlés egyik fő­­szónokának, Kiss Sándornak, a Paraszt­­szövetség igazgatójának szavai: „Tudjuk, hogy most is torkunkra van szorítva a kés, de félni nem félünk. Keser­ves tanulságul rögződött belénk, hogy minden nép megérdemli sorsát, amely hagyja, hogy idegenek kormányozzák. A magyar parasztság sohasem engedi ki a megszerzett fegyvert és a hatalom lehe­tőségét a kezéből." A kommunista pártongresszus nyílt hadüzenettel válaszolt a kisgazdapárti ellentámadásra. Egyetlen gondolatnak számtalan variációban és maratoni hosszú­ságú beszédekben való kifejtéséből állt: „Ki a nép ellenségeivel a koalícióból!" Ez volt a nyitánya a Kisgazdapárt összetörésének és a hatalom átvételének. Eszközül egy általuk kieszelt „összeesküvési" ügyet használtak fel. 1947. januárjában letartóz­tatták a Kisgazdapárt centrumcsoportjának nyolc vezető tagját.

Next