Nagy Péter szerk.: Irodalomtörténet, 1991. 22/72. évfolyam

Műelemzés - Kispéter András: Egy régi udvarház utolsó gazdái 600–606. p.

Szemle 605 Egy sokat ígérő költői pálya kezdete ez. A kilencvenes évek elején minden évben új kötete jelenik meg. A kritikai visszhang megoszlik. A konzervatívok értetlenül fogadják, de a modernek lelkesednek érte. „Gratulálok — magának, ki tán mindnyájunk között a legeszesebb — legnagyobb tehetség — írja az Újabb költemények megjelenésekor Justh Zsigmond. — Különben ezt vártuk — ezt éreztem meg, midőn legelső sorát olvastam [. . .] Én ti. magában és Jászaiban látom a ma­gyar szellemet ma a leghatalmasabban nyilatkozni." (Justh, 600.) „Lássa, mennyire megértik magát a modernebb gondolkodók — írja a Fehér dalok megjelenésekor Justh. — És végre is ennek az irány­nak kell győzedelmeskednie Pesten. A leg­en avant­ak rajonganak kötetéért, így Bródy, Pekár, Malonyay. A többivel meg úgy se törő­dünk." (Justh, 690.) Néhány nap múlva így ír: „Bródy a múltkor azt írta nekem: »mégis csak ez a Czóbel Minka a legnagyobb tehetség közöttünk«, s azt hiszem igaza volt." (Justh, 692.) Nem csoda, ha ezek után Czóbel Minka úgy érezte, teljesen meg­változott. A Maya című kötet megjelenésekor, 1893 márciusában ezt írja Justhnak: „Ez alatt a rövid s mégis oly igen-igen tartalmas 3 év alatt tökéletesen megváltoztam némely tekintetben. Világi ambíciók: nulla, s így könyveim sikere is csak »másokért« érdekel. írok, mert nem tehetek máskép: írok, mert élek." E változás azonban mégsem volt olyan tökéletes, mint hitte. Sajátos ambivalencia élt benne: el­kötelezte magát az új, a modern eszmékkel, de érzelmileg erősen kötő­dött a pusztulásra ítélt régihez, nosztalgiát érzett iránta. „Pedig, hát szeretem őket, őszintén, igazán — írja a mándoki rokonokról. — Van még köztünk elég összekötő szál, de csak a Mándokizmusban már nem tudok élni." Máskor így ír: „Vágyom haza, mi természetes, de hogy innen, ez egykori minden örömöm Mekkájából elvágyódom, ez olyan szomorú nekem." Az értelem és az érzelem ambivalenciája volt ez, amely között a kitűnően induló költői lélek vergődött. Soha nem tudott igazán meg­barátkozni a modern városi élettel, lélekben vidéki maradt. A bohém írói, művészi világgal csak Justh Zsigmondhoz fűződő szoros barát­sága köti össze. „Pestről soha, semmit sem hallok — írja Justhnak —, de őszintén mondva, nem is nagyon vágyom rá. Értve az ú. n. mű­vészvilágot." Justh halálával ez a kapocs megszakad. Talán ez a ma­gyarázata, hogy Czóbel Minka a kilencvenes évek közepétől fokoza­tosan kiszorul az irodalmi életből, versei egyre ritkábban jelennek meg. „Minkától ritkán olvasok most — írja gr. Vay Sándor Evelin­nek 1901 novemberében. — Már pihenteti azt a remek lyrát?" Napló­jában már kevés a művészi, irodalmi vonatkozás, inkább a minden­napi élet apró dolgait jegyzi fel. Többször jár Párizsban, ritkán sze­repel egy-egy irodalmi rendezvényen, de a század elején induló mo­dern magyar irodalom vérkeringésébe már nem tud bekapcsolódni.

Next