Nagy Péter szerk.: Irodalomtörténet, 1992. 23/73. évfolyam

Tanulmányok - Eisemann György: Létértelmező motívumok Az ember tragédiájában. [Madách Imre] 1–26. p.

EISEMANN GYÖRGY LÉTÉRTELMEZŐ MOTÍVUMOK AZ EMBER TRAGÉDIÁJÁBAN I. Sokszor megjegyezték már, hogy a magyar irodalomban aligha van többféleképpen értelmezett alkotás, mint Ma­dách főműve. Az elemzések számos alapvető eltérése nem csak világnézeti, irodalomtörténeti, esztétikai vagy egyéb koncepcionális különbségek miatt áll elő. S nem is csak a be­fogadás természetes változásai okán, melyek hasonlóan át­fogó, szimbolikus-filozofikus témáknál mindig is széles ská­lán mozognak. Gyakran sokkal elemibb tényezők játszanak közre ebben, így a szöveg néhány legmeghatározóbb moz­zanatának, kulcsfogalmainak, a műegészt szervesen alakí­tó „alapeszméinek" eltérő felfogásai. Amelyek persze szin­tén függvényei az előbbi szempontoknak, csakhogy ezút­tal másról is szó van. Az „alapeszmék" ugyanis az európai kultúrkör, művészet és bölcselet gazdag tárházából meríte­nek, puszta megnevezésük is teológiai-filozófiai kategóri­ák, irodalmi illúziók egész sorát idézi fel, így fennáll a ve­szély, hogy e fogalmakhoz ne művön belüli funkciójuk, bel­ső értelmezésük, a kompozíció általi meghatározottságuk felől közelítsünk, hanem külső szempontok, a megidézett háttértartalmak szerint. Vagyis mielőtt a művel kapcsolatos koncepcionális eltérések kerülnének elő, máris fellépnek az illető irodalmi-bölcseleti eszmékkel kapcsolatos nézetkü­lönbségek, így a műértelmezések ellentétei mögött nem kis részben az alapeszmékre vonatkozó művön kívüli eltérések rejlenek. A külsődleges fogalmi közelítések, eleve adott tar­talommal, az elemzésen belülre kerülnek ekkor. Nem min-

Next