Izraelita Tanügyi Értesítő, 1889 (14. évfolyam, 1-14. szám)

1889-01-01 / 1. szám

adtak ötösökért egyeseket és minden rendben volt. Egyszerre csak be­­köszöntött a válság. A ház megszűnt az lenni a­mi századokon át volt, következetesen a fia a templomtól is elidegenedett; a gyermekek nem csak hogy tömegesebben kezdték látogatni a középiskolákat, de 1868 óta a zsidó népiskolák száma is csökkent. Budapesten csak körülbelül 1200 gyermek látogatja a zsidó felekezeti népiskolát, a fővárosi községi és középiskolákat pedig 12.000-en látogatják; ugyan­ilyen jelenség van máshol.­­­Budán, Budán, Komáromban, Székesfehérvárott, Gyöngyösön, Temesvárott, Kecskeméten, hol híres jó zsidó népiskolák voltak, mind megszűnt és megszűntek tömegesen a tót vidékeken, hol a legkisebb község,׳־ is jó népiskolát tartott még a közelmúltban. Egyszerre arra ébredtünk, hogy zsidó ifjúságunk a legvastagabb tudatlanságot tanú­­sított a vallás dolgában. Fájó szívvel tapasztaltuk, hogy egyszerre a zsidó vallásos élet ifjúságunk előtt valami egészen idegenné vált, a zsi­­nagógában, ha hébekorba oda kerül a fiú apathikus, mert a­mi ott történik, előtte egészen ismeretlen, hiszen a liturgiából mit sem ért, nem ismer egy héber betűt sem. Ezen elszomorító körülmények gondolkodóvá tette azokat, kikből minden vallásos érzelem még ki nem veszett és­­ a hit­­oktatásról kezdtek gondoskodni. Ebben a stádiumban vagyunk most, ezért került körünkben a hit­­tani kérdés mindenhol a napirendre és nekünk is kötelességünkké teszi a kérdéssel tüzetesen foglalkozni. A régi jó családi élet lassan, észrevétlenül formálódott át azzá a­mi most, a vallástalanság mint az édes méreg vette be magát idegeinkbe, és csak egyszerre ott álltunk, hol­­az idáig és ne további égető szük­­séggé vált és: יכ אל ןמלא לארשי. A kellő időben hangzott kl községeink­­ben: a hitoktatást szervezni, rendezni kell. A pesti hitközség volt az első, hol a baj nagy mérveket öltött és ez volt az első, mely erélyesen hozzá látott, hogy a baj orvosoltassék és az izraelita ifjúság vissza veze­­tessék hitéhez, mely a világ két leghatalmasabb vallásának anyjává és és örökös kutforrásává vált. De a pesti hitközség is csak észre vette a bajt és kész min­­den áldozat árán örökségünket visszahódítani, de véglegesen nincsen még semmi sem megállapítva. Vannak tanárok, tanítók, ellenőrzők, de végleges megállapodásra még nem jutottak itt sem. Fejtgetéseimből kivehető, hogy a hitoktatás ma csak egy faktorra szorítkozik és ez az iskola, a hittani iskola. De mit csináljon az iskola a ránehezedő súlyos feladattal ? Karolja-e fel feladatai közé mind­azt, a­mi régen történt ? Visszaállítsa-e a házat zsidó vallásos életével ? Vará­­zsolja-e oda vissza a rituális életet? Képes-e az iskola minden eszközeivel vissza­idézni azt az időt, mikor az apa naponta kétszer vezette gyer­­mekét a templomba, hol ״ amenyhe­t“ és a ״ dicsértessék O és az Ő neve­­t számtalanszor visszahangoztatta: tanítsuk az apákat a h­anuka gyer­­tyák-gyujtás gyönyörű családi ünnepet régi jogaiba visszahelyezni és a karácsonyát azoknak átengedni, kiktől elég tapintatlansággal és még több szerénytelenséggel kikölcsönzték? Tanítsuk az anyákat a rituális háztartásra és hogy leányaikat a chalah nida és hadlakák megtartására ? Hiszen mind­ezekkel az iskola soha, de soha nem foglalkozott. Ezt a jámbor és istenfélő szülők maguk gyakorolták, és ezekre szoktatták fiaikat és leányaikat. És még­is csak az iskola az, melynek meg kell birkóznia a nehéz föladattal a zsidó vallásos életet föleleveníteni, zsidó vallásos életet a házba vinni és a zsidó fiút a zsinagógának megnyerni. De hogyan ? Igen egyszerű módon: tegyük azt, a­mit a régi iskola tett. A régi

Next