Izraelita Tanügyi Értesítő, 1889 (14. évfolyam, 1-14. szám)
1889-01-01 / 1. szám
adtak ötösökért egyeseket és minden rendben volt. Egyszerre csak beköszöntött a válság. A ház megszűnt az lenni ami századokon át volt, következetesen a fia a templomtól is elidegenedett; a gyermekek nem csak hogy tömegesebben kezdték látogatni a középiskolákat, de 1868 óta a zsidó népiskolák száma is csökkent. Budapesten csak körülbelül 1200 gyermek látogatja a zsidó felekezeti népiskolát, a fővárosi községi és középiskolákat pedig 12.000-en látogatják; ugyanilyen jelenség van máshol.Budán, Budán, Komáromban, Székesfehérvárott, Gyöngyösön, Temesvárott, Kecskeméten, hol híres jó zsidó népiskolák voltak, mind megszűnt és megszűntek tömegesen a tót vidékeken, hol a legkisebb község,׳־ is jó népiskolát tartott még a közelmúltban. Egyszerre arra ébredtünk, hogy zsidó ifjúságunk a legvastagabb tudatlanságot tanúsított a vallás dolgában. Fájó szívvel tapasztaltuk, hogy egyszerre a zsidó vallásos élet ifjúságunk előtt valami egészen idegenné vált, a zsinagógában, ha hébekorba oda kerül a fiú apathikus, mert ami ott történik, előtte egészen ismeretlen, hiszen a liturgiából mit sem ért, nem ismer egy héber betűt sem. Ezen elszomorító körülmények gondolkodóvá tette azokat, kikből minden vallásos érzelem még ki nem veszett és a hitoktatásról kezdtek gondoskodni. Ebben a stádiumban vagyunk most, ezért került körünkben a hittani kérdés mindenhol a napirendre és nekünk is kötelességünkké teszi a kérdéssel tüzetesen foglalkozni. A régi jó családi élet lassan, észrevétlenül formálódott át azzá ami most, a vallástalanság mint az édes méreg vette be magát idegeinkbe, és csak egyszerre ott álltunk, holaz idáig és ne további égető szükséggé vált és: יכ אל ןמלא לארשי. A kellő időben hangzott kl községeinkben: a hitoktatást szervezni, rendezni kell. A pesti hitközség volt az első, hol a baj nagy mérveket öltött és ez volt az első, mely erélyesen hozzá látott, hogy a baj orvosoltassék és az izraelita ifjúság vissza vezetessék hitéhez, mely a világ két leghatalmasabb vallásának anyjává és és örökös kutforrásává vált. De a pesti hitközség is csak észre vette a bajt és kész minden áldozat árán örökségünket visszahódítani, de véglegesen nincsen még semmi sem megállapítva. Vannak tanárok, tanítók, ellenőrzők, de végleges megállapodásra még nem jutottak itt sem. Fejtgetéseimből kivehető, hogy a hitoktatás ma csak egy faktorra szorítkozik és ez az iskola, a hittani iskola. De mit csináljon az iskola a ránehezedő súlyos feladattal ? Karolja-e fel feladatai közé mindazt, ami régen történt ? Visszaállítsa-e a házat zsidó vallásos életével ? Varázsolja-e oda vissza a rituális életet? Képes-e az iskola minden eszközeivel visszaidézni azt az időt, mikor az apa naponta kétszer vezette gyermekét a templomba, hol ״ amenyhet“ és a ״ dicsértessék O és az Ő nevet számtalanszor visszahangoztatta: tanítsuk az apákat a hanuka gyertyák-gyujtás gyönyörű családi ünnepet régi jogaiba visszahelyezni és a karácsonyát azoknak átengedni, kiktől elég tapintatlansággal és még több szerénytelenséggel kikölcsönzték? Tanítsuk az anyákat a rituális háztartásra és hogy leányaikat a chalah nida és hadlakák megtartására ? Hiszen mindezekkel az iskola soha, de soha nem foglalkozott. Ezt a jámbor és istenfélő szülők maguk gyakorolták, és ezekre szoktatták fiaikat és leányaikat. És mégis csak az iskola az, melynek meg kell birkóznia a nehéz föladattal a zsidó vallásos életet föleleveníteni, zsidó vallásos életet a házba vinni és a zsidó fiút a zsinagógának megnyerni. De hogyan ? Igen egyszerű módon: tegyük azt, amit a régi iskola tett. A régi