Játéktér, 2022 (11. évfolyam, 1-4. szám)

2022 / 2. szám

SZÍNHÁZ ÉS JÓLLÉT ki, ahol lehet venni ilyen 50 banis tányérokat, egy kisebb tér, s oda valaki belép, s Csapjad, csapjad, engedjed. De nem egyeztek bele, azt mondták: Jaj, ezt nem lehet. Úgyhogy... Pe­dig, szerintem nagyon jó levezetés lett volna. Mindenkinek. A könyvelőségtől a díszletmun­kásig, a jegyszedő néniig, mindenkinek. Be­menni két tányérral. Kis terápia.” (e. o.) „Egy bokszzsákot kéne vegyünk, és valahol ott az egyik alagsori terembe betenni, és akkor így programálni, hogy 10-től 10:30-ig valaki jöhet, és használhatja.” A szakmai kiégésben eljuthatunk arra a pontra is, ahol már kénytelenek vagyunk drasztikusabb eszközökhöz folyamodni: (sz.) „az abszolút túlélőben benne van egy füles, mert mikor már túl nagy a zaj, akkor én lecsa­tolom magam teljes mértékben”; (sz.) „kilépek ebből, és... Csak hát nyilván, ez nehéz, ezt mondani”. Akárcsak az elsősegély-doboz esetén, a résztvevőket itt is megkérdeztük, hogy konkrétan mit tennének a túlélőcsomagjukba. Fontos, hogy legyenek referenciapontok, amelyekhez vissza lehet térni, illetve azt érezni, hogy értelme van a munkánknak, nyomot hagy a szakmai közegen: (d.) „A túlélőben van egy papír meg egy ceruza, ez jutott eszembe. A papíron rajta vannak azok a gondolatok, amiket tiszta pillanataim­ban megfogalmaztam magamnak, hogy mire figyeljek. És azokat általában el szoktam felejteni, de jó újraolvasni. Például hogy ne zsákmányoljam ki magam stb. És azért ott még legyen egy ceruza, hogy ha valamit akarok a papírra... nyomot hagyni, akkor. Az eddig is erőt adott, hogy tudok nyomot hagyni.” Többen az utazás gondolatához csatlakoztak: (sz.) „lakóautó, hogy tudjam vinni a két kutyá­mat, tudjam vinni X-et, a gyermeket, és lesz egy olyan polc benne, ahol csak fűszerek vannak, és akkor, amerre megyünk, akkor ott megállunk, és úgy fűszerezzük a napunkat, ahogy mi akarjuk”; (k. m.) „vinnék egy túracipőt vagy egy sportcipőt. Elvinnék egy társulatra való, közeli barátot”; (I. t.) „a hosszú távú csomagban... Én oda embert nem vinnék szerintem. (...) Egy kisebb méretű növényt vinnék”; (sz.) „a kutyám, egy doboz óvszer, és egy jegy Május 2.-re”. A színházi közegben a kiégés magányos jelenség, az alkotók és a színházi alkalmazottak egymástól elszigetelve, legtöbbször titokban küzdenek kifáradásukkal. A beszélgetésen a szoli­daritás is felmerült, és az egyik színész túlélőcsomagjának megfogalmazásakor a kiégéssel küz­dő kollégáira gondolt: (sz.) „Egy olyan varázserőt kívánok, ami tud segíteni a hasonló helyzetben lévő színészeken. Nemcsak színészeken, hanem kiégett embereken. És ha nem tudnak meg­gyógyulni, akkor ezzel a varázserővel szívesen látom őket, a családommal együtt, egy szigeten, az óceán kellős közepén, ahol csak úszni lehet, napozni, horgászni, főzni, szeretkezni. És ennyi.” 22

Next