Játéktér, 2022 (11. évfolyam, 1-4. szám)
2022 / 1. szám
TANULMÁNY / ESSZÉ bemutató van, amikor kész egy darab, hanem „preview”, ami nálunk a nyilvános próba. Annyi a különbség, hogy ebből legalább tíz ilyen van, mire bemutatják, nálunk pedig csak egy, közvetlenül a premier előtt. Az Egyesült Államokban vannak olyan színházak, ahol előbb turnéztatják az előadást, hogy bejárassák különböző nézőközönség előtt, és majd azután viszik hazai terepre, és tartják meg a bemutatót. A mi esetünkben egyértelműen felvetődik a kérdés, hogy mi legyen, hisz mindamellett, hogy a járványügyi akadályok sokszor megnehezítették a próbafolyamatot, sajnos a főszereplőnk egyéb egészségügyi problémákkal is küzd. Elérkeztünk arra a pontra, ahol a színészekkel együtt dönthetünk arról, hogy legyen-e bemutató, vagy egyelőre csak nyilvános próba, és majd szeptemberben folytatjuk. A rendező mindenkit megkérdez, végighallgat, és tiszteletben tartja döntésüket. Kiváltságosnak tűnik a helyzet, ahol a színészek véleménye és döntése számít. Nálunk az ilyen helyzetek egyre ritkábbak. A társulat nagy része a nyilvános próbára szavaz. Megegyezünk, hogy nem lesz bemutató. Folytatjuk a próbát a Professzor Jelena éjjeli jelenetével. A Professzor karakterének a lényegét a monológjában értjük meg. Hogy ő tényleg áldozata saját magának, hogy tényleg nehéz neki olyannak lenni, mint amilyen. És tényleg nem könnyű elveszíteni vagy lemondani a karrierről. És valóban senki sem érti meg őt. Viszont nem véletlenül írta bele Csehov ebbe a jelenetbe később Szonyát, Ványát és Marinát is. Ők hárman emlékeztetik a Professzort, hogy honnan indult. Meg is emlékezik az elhunyt feleségéről, Veráról, aki Szonya édesanyja, Ványa nővére. Ahhoz, hogy jobban megértsük Csehov dramaturgiáját, mindig meg kell néznünk, hogy a szereplők mikor jelennek meg vagy mennek ki a színről, mi történik éppen, mibe csöppennek bele, mit látnak, mire reagálnak, és mit hagynak maguk után. Emellett Csehov vígjátékbeli dramaturgiája folyamatosan tele van színházi kiszólásokkal. Sokszor reflektál a szereplők szövegén keresztül a tényre, hogy színházban vagyunk, hogy a nézők így és így látnak minket, szereplőket. Fotó: Dmitríj Matvejev