Jelenkor, 1835. január-december (4. évfolyam, 1-104. szám)

1835-10-14 / 82. szám

küldenek, vagy tudományos tekintetben irnak, atok­tól mindent a’ nevezett új titoknak vesz.en áltál, ki Pesten a’ kígyó utc­­ ában 403 utáni alatt lakik. D­öb­­rentei Gábor mostantól fogva a’ philosoidhiai osztály­ban helybeli első rendes tag, hova m­ég Pozsonyban az Igazgatóság által 1830 ban nov. 17-kén neveztetett. Ezenkívül a’ ..R­é­g­i magyar nyelvemlékek'1, gyűjteményét szerkezteti ’s nyomtatásukra felügyel ; miért rendességi fiz­etésen kívül, évenkénti tisztelet­­díja járand. Minélfogva­­ ) Döbrentei Gábort a’ tár­saság hivatalosan küldi Jászóra és Leleszre , az ottani Conventek’levéltárának abbeli megvizsgálására, hogy bennek miféle régi nyelvemlékek találtatnának. — 10.) Sept. 10d. tartott ülésében az Igazgatóság, a’ 31 d. rendszabásnál fogva, a’ társaság’ ügyvédének, ki a' 22 d. rendszabás szerint a’ pénztár igazaira vi­gyáz, Berta Sándor hites ügyvédet nevezte ki, éven­kénti fizetéssel. — 11.) Ezen VId. nagy gyűlés, fo­lyamatban hagyta megint azon játékaim küldöttséget, melly a’ budai magyar színész társaságot, mióta latiban azt is Pest vármegye pártfogása alá vette, mind eredeti, mind újonnan fordított színművekkel s a’ régiebbeknek kijavításával segítette a’ társaság 5d. rendszabása értelmében. Tagjai e’ küldöttségnek: Döbrentei Gábor, Csató Pál, gr. Dessewffy Aurél, Jakab István, Glothkrepf Gábor, Tessedik Ferencz, Vörösmarty Mihály, ’s a’ most Pozsonyban , ország­­gyűlésen követül lévő Fáy András tiszteleti tag he­lyett Bajza József. Említett színművek eszközlésére az Igazgatóság 200 pengő frtot rendelt ’s folyamat­ban maradott egy lobénak is évenkénti tartása. 12.) Az újonnan választott tiszteleti, rendes és levelező ta­gokról akkor adatik majd tudósítás, midőn az elölülői levélre beküldettek már válaszukat az uj t­itoknokhoz az iránt,hogy az alaprajz kötelezéseinek szorgalmas mun­­kálódásaikkal kívánóik valóban megfelelni. ( 13.) A’ Tudománytár’ szerkezetesét vinni fogja még dr. Lebedei Ferencz titoknok 1835nek végéig, akkor pe­dig általveszi azt Csató Pál levelező tag, ki e’ végre szavazati többséggel sept. 14­. választatott, a' már régebben meghatározott észt. fizetéssel. O hozzá ne sajnálják tehát küldeni akkor munkáikat azok, kik a' Tudománytárba dolgozni kivánnak. Csató Pál lakik Pesten, a’Duna fürdőben, October 5d. 1835. A’ titoknak által. Estei Ferdinand kir. félig, ő magassága Oc­tober öikén érkezett vissza Erdélybe, hol az ország szélénél a’ kir. kormányszék részéről alelnök Kopcsa Elek és tartományi főbiztos b. Bruckenthal József urak, ns. Kolozs vmegye ré­széről pedig Macskásy Pál főispáni helytartó ur­at megye küldöttségével fogadók. Ez nap estve a' féliget Kolozsvárra várták. A’ város szélénél a’ városi egész tanács és küldöttség, a’ polgár­ság egy része lóháton nemzeti öltözetben, és ő magassága szállásáig egy felöl katonaság, más felől polgárok, kereskedők, a’ ezéhek pedig lobogóikkal rendbe kiállva várták. A’ város ka­pujánál győzedelmi kapu volt állítva, a’ város czime­­rével együtt pompásan kivilágítandó. Ezen ka­pu fölött a’városi hangászkar muzsikált. Az egész város ki is volt világítva ’s többek közt a’ város­háza legszebb fényben ragyogott. Azonban 6 magassága csak más nap reggel 4 órakor érke­zett meg. Érd. Hir. Sept. 30-án tartotta sz. kir. Soprony vá­rosa tisztujitószékét és pedig királyi biztos köz­­benjárulta nélkül.Polgármesterré választatott Vághy Ferencz táblabiró és országgyűlési követ; főbíró­nak Laitner Ferencz tábl.; kapitánynak Lindner Gottlieb; a’ belső tanácsba léptek: Pfeiffer Péter aetuarius és Mar­ins Fridiik aljegyző, ezek helyé­be neveztettek: Krenosz István h. ügyvéd, aljegy­zőnek, és Pettkó Lajos h. ügyvéd actuariusnak. Az újon választott községi tagok sora követke­ző: Mumb Leopold, Seidl Sebestyén, Felber József, Puck Ferencz, Walheim József, Klei­­ner József, Czilich Adalbert, Leidenfrost Mi­hály, Spiess Vincze , Pilich József (ügyvéd) Linderg­er György, Wrehofsky Ford., Boor Sa­mu és Tsu­l Dani. — Ez alkalommal gróf Széchenyi István ur, ki mint annak idejében a’ Társalkodóban is említettük, már ez előtt tisz­teletbeli polgárrá neveztetett, — hogy ezen igen igen érdemes hazafival kötött kapcsolat még szorosbra főzessék, számfölötti községi taggá . — Schneller András cs. k. b. t. tanácsnok ,lovas­­sági general ’s bánsági fő hadikormányzó ur, — nem különben báró Kroyherr Károly lovas­sági general ’s a’ t., —­ ’s Laitner András al­tábornagy urak pedig, mint mind a’ hárman Sop­rony városban születtek ’s ottani polgár csalá­dok ivadéki, a’ Haza és thrón védelmében szer­zett jeles érdemeik hálás elismeréséül, tisztelet­beli polgárokká köz örömkifakadások közt kiál­talak ki. — Nyitrán a’ megyei püspök Vurum József ur 12 ezer pengő frnyi alapítványából rajziskola és leányiskola állott föl; hogy pedig saját épülete is legyen ezen iskoláknak, a’ nyitrai polgárok 8 ezer vtó frtot szedtek össze magok közt, mellyen a’ szükséges ház megvétetvén , a’ rajziskola ugyan már májusban, a’ leányiskola pedig october Tikén nyittatott meg. Nagy-Becskerek od­.­­ én.Nálunk kedvező idő­járás segíti elő a’ hátramaradt gabonanyomta­tást. Itt még sok asztag hever érintetlen ’s a’ nyomtatók szűkében alkalmasint télre is marad elég. A’ szüret silány, egres tömérdek, a’ must nem legjobb. A’ jégesők voltak az idén a’ to­rontáli szőlők átkai. A’nép egészséges, mert ma holnap a’ mocsároknak megyénkben csak hire lesz. Faluk állanak ott ma ’s buja kalászok nő­nek, hol 5 — 6 év előtt is még 2 öles mélysé­gű tavak büzhödtenek. A’ marha jó húsban van. Becskereken a’ tisztabuza köblének piaczi ára 8 ft. 30 kr, utó. )

Next