Jogi Hirlap, 1929. július-december (3. évfolyam, 27-52. szám)

1929-07-07 / 27. szám

JOGI HÍRLAP 210 szerződés jött létre. A felperes ugyanis az E. alatti irat vétele után két évnél hosszabb ideig nem jelent­kezett az alperesnél a tervekkel, sem pedig ennek a jelentkezésnek akadályait az alperessel nem közölte. Az alperes tehát ilyen hosszú időnek eredménytelen el­telte után, figyelemmel az E. alatti irat utolsó bekez­désében a felpereshez intézett arra a figyelmeztetésre is, hogy a tervezett bódé felállítását a felperesre nem tartja gazdaságosnak, — joggal feltehette, hogy a fel­peres elállást a szándékától és így — két és fél év eltelte után — teljes jóhiszeműséggel mással szerződ­hetett. E szerződéssel pedig a helyzet úgy megváltozott, hogy a felperes az előszerződés teljesítését — a válto­zott viszonyok között — többé nem követelhette. Ilyen körülmények között a felperes az alperestől akár az előszerződés nem teljesítése miatt, akár ál­talában jogellenes magatartás címén kártérítést nem kö­vetelhet. (I. VI. 5704/1927. Rácz, 1299. VI. 4.) 820. Ajándékozás ellátás fejében. Felperes életfogytig­lani haszonélvezeti jog fentartása mellett ajándékozta ingatlanait az alperesekre, akik azt vállalták, hogy élel­mezni fogják az ajándékozót és a szőlőmunkákban mun­kaerejükkel segítségére lesznek. Tekintettel a fent ki­kötött ellenszolgáltatásokra, vitás a felek között, hogy az ajándékozásnak címzett jogügylet hatálytalanítása a viszterhes ügyletekre vagy az ajándékozásra fennálló szabályok szerint történhetik-e meg. A Kúria ajándé­kozásnak minősíti az ügyletet. Indokok: A felek egyike sem állította azt és a fellebbezési bíróság ítélete nem tartalmaz ténymegállapítást arra nézve, hogy az ingatlanokra az életfogytiglani haszon­­élvezeti jog fenntartása mellett is az alperesek által kötelezett élelmezés és a szőlőmunkában munkaerejük­kel való segélynyújtás az ingatlanok rendes jövedelmét felülhaladó oly ellenérték lenne, mely különösen a bir­tok és használat hiányában előreláthatólag az ingatla­nok értékét felemésztené vagy kimerítené akként, hogy a szerződés visszterhesnek volna tekinthető. Am oly szer­ződés, mellyel valaki javait azzal a feltétellel ruházta át másra, hogy az átvevő őt holtig élelemmel ellátni, tisztességesen eltemettetni s gazdasági munkájában is kívánságára munkaerejével segítségére lenni köteles, nem visszterhes szerződésnek, hanem ajándékozásnak tekin­tendő s ebből a szempontból bírálandó el, ennélfogva, ha a felek között létesült ebben a szerződésben az el­látási szerződésre valló kikötések foglaltatnak is s igy az ügylet maga ajándékozással vegyes ügyletnek volna is tekinthető, azonban az ügylet visszteher nélküli vol­tát s ajándékozási szerződés jellegét ez nem érintheti, — különösen nem abban a tekintetben, hogy annak hatálytalanítása iránti kereset tekintetében az ajándé­kozási jogügylet hatálytalanságára vonatkozó jogi fel­tételek ne érvényesüljenek. C. 111. 8217// 928. Wesz­ter­may­er, 1929. IV. 23. 821. Szerzői jog bitorlása vályogvető cigányzenekar ál­tal előadott zenedarabnál. Alperes falusi korcsmájában az ott játszó cigányok engedély nélkül szerzői jogi vé­delem alatt álló zenedarabot adtak elő. A szerzői jog bitorlására alapított kártérítési keresettel szemben a korcsmáros azzal védekezik, hogy a kérdéses alkalom­mal a cigányokat nem ő fogadta fel és hogy azok nem is rendes muzsikuscigányok, hanem vályogvető ci­gányok voltak. A Kúria a szerzői jogbitorlást a követ­kező indokolással állapítja meg: Abból folyóan, hogy az alperes korcsmahelyiségé­ben a cigányzenekar védelem alatt álló zeneművet adott elő, az alperes terhére a szerzői jog bitorlását meg kellett állapítani és pedig tekintet nélkül arra, hogy a cigányokat ő fogadta-e fel, illetve, hogy azokat helyi­ségében állandóan alkalmazta-e. Az 1921: LIV. t. c. 57. §-a szerint ugyanis az, aki a szerző beleegyezése nélkül védelem alá eső zene­művet szándékosan vagy gondatlanságból előad, vagy előadót, — a 18. §-ban meghatározott vétséget kö­veti el és kártérítéssel tartozik. Már­pedig a kir. Kúriának ma is érvényben levő 18. számú jogegységi döntvényére való tekintettel ven­déglősök (s az ezzel nyilván egy tekintet alá eső korcs­­márosok), akiknek nyilvános helyiségében előzetesen megállapított műsor nélkül játszó zenekar (cigányzene­kar) ad elő zenedarabokat, már ennél a fénynél fogva olyanoknak tekintendők, akik valamely zeneművet nyil­vánosan előadatnak. A 18. számú jogegységi döntvényben állandóan al­kalmazott zenekarról szó nincsen; a döntvény beszél ugyan, — az elbírált jogeset tényállásánál fogva — a játszásra felfogadott zenekarb­ól, de ebből még egy­általán nem következik, hogy a vendéglős (korcsmá­ros) e felelősségtől mentesülne, ha a vendéglőjében (korcsmájában) nyilvánosan játszó zenekart nem köz­vetlenül ő fogadta fel. Ha ugyanis a vendéglős (korcsmáros) eltűri, hogy a bárki részére nyitva álló, vagyis nyilvános helyisé­gében cigányzenekar játsszék, ha azt ő nem is fogadta fel,­­ ezzel már ő is igénybe veszi a zenekart ipará­nak előnyösebb kihasználására. A szerzői jog bitorlásának fennforgása szempont­jából közömbös az is, hogy a korcsma nyilvános he­lyiségében zenedarabokat hány cigány játszotta és hogy a cigányok egyébként vályogvetéssel is foglalkoznak-e. C. 1. 3982/1927. Pap, 1929. IV. 9. 822. Kártérítés lovasfog­at okozta balesetért. Alperesnek az udvarba beforduló fogata a gyalogjárón előtte átfutó felperest elütötte. Felperes kártörést szenvedett és ká­rának megtérítését követeli a fogat tulajdonosától, aki még azzal védekezik, hogy ő a baleset idején súlyos betegen feküdt, hogy fogatát egy harmadik személy az ő engedélye nélkül használta, végül, hogy a felperes volt a hibás. A Kúria a következő indokolással uta­sítja el a keresetet: a balesetet kizárólag a felperes okozta azzal a hi­bás magatartásával, hogy — bár az úttestről az alpe­res udvarába vezető köznél, a gyalogjárón elhaladás előtt, mint a helyi viszonyokkal ismerős egyénnek, ön­magával szemben köteles gondosságból, elővigyázatos­ságból észre kellett vennie, — de kijelentése szerint észre is vette, — hogy az alperes fogata az úttestről az alperes udvarába vezető közbe befordulóban van — mégis a fogatnak az alperes udvarába vezető közbe való behajtásnak bevárása nélkül, sőt a fogatot hajtó ko­csisnak és a mellette ülőnek »hopp, vigyázzon­« kiál­tása dacára közvetlen a kocsi előtt, a járdán még hir­telen átjutni igyekezett és e közben történt, hogy fel­perest a kocsi rudja úgy megütötte, hogy bal karján törést szenvedett. Ilyen ténykörülmények mellett az anyagi jogsza­bállyal nem ellenkezik a fellebbezési bíróságnak az a döntése, hogy alperes a felperest ért balesetért kárté­rítési kötelezettséggel nem tartozik. Alperes a baleset idején, heteken át orbánc-beteg­­ségben, súlyos lázzal fekvő beteg volt, akinek tudo­mása sem volt arról, hogy az ő fogatával, a 14. élet­évet meghaladott alkalmazottja, az alperes családján kí­vül álló más harmadik személy felszólítására és annak érdekében ment el — s a baleset ekként nem is az alperes érdekében teljesített szolgálat közben történ­vén, az alperes terhére felelősség különben sem volna megállapítható. C. //. 3963/1927. Totth, 1929. VI. 12. 823. Valorizáció névértékben történt teljesítéssel meg­szűnt családjogi tartozásnál. Alperes 1913 június 23-án a mostoha anyjával kötött egyezségben arra kötelezte magát, hogy egy negyedévvel mostoha anyjának ha­lála után a nevezettnek 24.000 koronát kitevő hozo­mányát örökösei részére kifizeti. A mostoha anya 1918 január 9-én halt el, alperes pedig 1918 április 12-én a 24.000 koronából 1275 koronát tartozatlan fizetésként visszatartva, 22.725 koronát a mostoha anyja igazolandó örökösei javára bírói letétbe helyezett. A hagyatéki bí­róság az eljárás lefolytatása után a letett összeget 1918 1929 június 7.

Next