Jogi Hirlap, 1936. január-június (10. évfolyam, 1-26. szám)

1936-01-05 / 1. szám

JOGI HÍRLAP 2 pengeértékben valorizálta és ezért azt leszállítani más címen nem lehet, továbbá, hogy a felperes gazdasági viszonyainak megváltozását a felperes saját könnyelműsége okozta. A fel­lebbezési bíróság ezt az érvedést m­agáévá tette és elutasította a keresetet. A Kúria feloldja az ítéletet. Indokok: A megállapodásban foglalt az a kikötés, hogy pénz­romlás esetén a felperes a nyugdíjat a megállapodáskori pengő értékben — valorizálva — tartozik fizetni, nem akadálya annak, hogy a vállalt szolgáltatás mérvének a nyugdíj összegének a leszállítását a felperes utóbb a va­gyoni helyzetében önhibáján kívül beállott rosszabbodás okából és alapján ne kérhesse. A m. kir. Kúria már ismételten kimondta, hogy a nyugdíjjárandóság tekintetében is irányadó a szerződések teljesítésének gazdasági lehetetlenülésére vonatkozó jog­szabály; s hogy a Pp. J.13. §-a alapján nemcsak az ítélet­tel, vagy bírói egyezséggel, hanem a feleknek peren kívül létrejött megegyezésével megállapított járadék tekinteté­ben is kérni lehet a szolgálatás mennyiségének a megvál­toztatását, ha azok a körülmények, amelyek alapján a szolgáltatás mennyisége annak idején meg­állapíttat­ott, lényegesen megváltoznak. Kimondotta a m. kir. Kúria azt is, hogy még ha a nyugdíjat megállapító jogügyletben az általános gazda­sági körülményekre, vagy a földbirtok jövedelmezőségére, s a nyugdíjat szolgáltató anyagi helyzetére nem történt is kifejezetten utalás, a nyugdíj mérvér­e vonakozó megálla­podások feltételezik a gazdasági viszonyok szabályszerű életrendjét. Ha tehát ez a feltevés megdől és a nyugdíj­szolgáltatás értékének az emelkedése mellett az adós gaz­dasági helyzetében, annak hibáján kívül, az általános gaz­­dasági körülmények módosulása folytán előre nem látott olyan mélyreható változás állott be, amelynél fogva a szerződésnek eredeti mértékű tejesítése a kötelezett félre elviselhetetlen terhet róna, akkor a földbirtokos által fizetendő (átértékelt) nyugdíj leszáll­ásának helye lehet. A fellebbezési bíróság megállapította, hogy a nyug­díj megállapodás kelte (1929. november 1.) után a felperes vagyoni állapotában rendkívüli változás állott ugyan be, mert a vagyona és a jövedelme nagy mértékben csökkent, az adóssága pedig több, mint a kétszeresére emelkedett, de a vagyoni romlását súlyos gondatlanságával önmaga a felperes okozta. Nem terjeszkedett ki azonban a fellebbezési bíróság arra, hogy a felperes az eladósodása okául nemcsak a hagyaték átvétele előtti időből áthozott 300.000 pengő adóssságát s az első házassága felbontásával kapcsolatos tartozását hozta fel, hanem azt is, hogy az apjától örö­költ birtoka nagyon gyengén, maradi módon volt instruál­va, amit pótolnia kellett; felhozta a tetemes adóhátralékot és örökösödési illetéket, a felper­est az alperesen kívül terhelő más nyugdíjakat, a női tartásdíjat, a védettség alá eső tartozásainak 5% kamatait, a rossz termést, az aszálykárt. A fellebbezési bíróság mindezekkel a kérdésekkel s tényállításokkal érdemileg nem foglalkozott, tényállást meg nem alapított s azt, hogy a felperes nem az általános gazdasági válságból kifolyó tényezők hatása folytán, ha­nem csaknem kizárólag gondatlan és szakértelem nélküli gazdálkodása következtében jutott a jelenlegi válságos helyzetbe, anélkül állapította meg, hogy a felek a felperes gazdálkodása kérdésében nyilatkoztak volna, vagy ezt a per adatai támogatnák. X. II. 2903—1935. Totth, 1935. XI. 5. 3. Joggal való visszaélés, Nyugdíjigény kijátszása. Az al­peresi vállalat nyugdíj-szabályzata szerint az alkalmazottak 10 évi várakozási idő betöltésével szereznek igényt a nyug­díjra Minthogy a felperes állását az alperesi vállalat közvet­lenül a nyugdíjra jogot adó 10 évi szolgálati idő betöltése előtt mondta fel, ezért a Kúria közbenszóló ítéletével megálla­pította már, hogy az alperesi vállalatnak ez az eljárása a jog­gal való visszaélésnek tekintendő és ezért az alperesi vállalat kötelezettségét megállapította. A továbbfolytatott perben al­peres arra hivatkozik, hogy a felperest a nyugdíj még ebben az esetben sem illethetné meg, mert a nyugdjszabályzat sze­rint attól a nyugdíjastól, aki a vállalat igazgatóságának bele­egyezése nélkül fizetéssel vagy egyéb javadalmazással egybe­kötött bármily alkalmazást vállal, a nyugdíj megvonható, il­letőleg az új alkalmazás tartama alatt a nyugdíj szüneteltet­hető. A Kúria ezt a védekezést figyelmen kívül hagyja és az alperest a szabályszerű nyugdíj fizetésére kötelezi. Indokolás: Az I. r. alperes elismert vállalati nyugdíjpénztárának alapszabályai szerint (20. §.) nyugdíjra igényt tarthat az a tag, aki a 10 évi várakozási időt betöltötte, vagy megszerezte (19. §.) és a szolgálatból önhibáján kívül bocsátották el. Az 1. r. alperes a felmondási jognak a felperessel szemben méltánylást érdemlő komoly ok nélkül s így vis­­­szaélésszerű gyakorlásával megakadályozta, hogy a felpe­res a nyugdijszabályzatban meghatározott várakozási időt betöltse s II. rendű alperessel szemben a nyugdíjjogosult­ságot megszerezze. Ennek a jogellenes magatartásnak a jogkövetkezmé­nye az, hogy a felperes olybá veendő, mint aki a 10 évi várakozási időt tényleg betöltötte s hogy a II. r. alperes helyett az I. r. alperes köteles a felperesnek nyugdíjat szolgáltatni Nincs ugyan törvényes akadálya annak, hogy a mun­kaadó a nyugdíjfizetési kötelezettségét az alkalmazott újabb elhelyezkedése esetére az alkalmazottat kötelező joghatállyal korlátozhassa, de ez a korlátozás a m. kir. Kúria megítélése szerint nem nyerhet alkalmazást akkor, ha — miként a jelen esetben is — az alkalmazottnak az újabb alkalmazással járt javadalmazása (havi 120 P) ön­magában, vagy az alkalmazott nyugdíjával (havi 85 P) együtt sem haladja meg azt a mértéket, amelyre az alkal­mazottnak a saját tisztes megélhetésére szüksége van. C. II. 3932—1935. Totth, 1935. XI. 28. (Azonos C. II. 3933 —1935.J. 4. Kártérítés. Baleseti járadék helyett mikor követelhető egy összegben való kártérítés? Felperes felülvizsgálati kérelmé­ben anyagi jogszabálysértést panaszol azért, miért a fellebbe­zési bíróság a baleseti kártérítési perben a felperes kérelmé­től eltérően részére nem egyösszegű kártérítést, hanem havi baleseti járadékot ítélt meg. A Kúria a következő indokolással utasítja el ezt a panaszt. A baleset folytán elhalt személynek tartásra jogosult hozzátartozói a kártérítésre kötelezettektől kártérítéské­­pen rendszerint járadék alakjában követelhetik annak az összegnek a megtérítését, amelyet az elhalt az ő eltartá­sukra fordított, vagy fordíthatott. Járadék fizetése helyett a kártérítési igényükre való végleges kielégítésül egy összegben fizetendő tőke szolgáltatását csak kivételesen, olyan esetben követelhetik, ha ez valamely fennforgó kü­lönös körülménynél fogva a kártérítésre jogosultak szem­pontjából indokoltnak mutatkozik, a kötelezettnek a hely­zetét pedig méltánytalanul nem súlyosbítja. Minthogy ezek szerint az a körülmény, hogy a kártérítésnek járadék helyett egy összegben, egyszerre való megfizetésére a kö­telezett fél vagyoni helyzetének a megrendülése nélkül képes, egymagában még nem ad jogot a kártérítésre jo­gosultnak arra, hogy járadék fizetése helyett tőkeösszeg­ben egyszerre nyújtandó kártérítést követelhessenek, olyan különös körülményeket pedig, amelyek a kártérí­tésnek ilyen módon szolgáltatását a felperesek szempont­jából indokolttá tennék, a felperesek meg nem jelöltek és ilyenek fennforgására a perben egyébként sem merült fel adat, nem sért jogszabályt a fellebbezési bíróságnak az a döntése, hogy a felperesek az I­I. felperes férjének és a kiskorú II. r. felperes atyjának az elhalálozása követ­­keztében elvesztett tartás fejében a halált okozó balesetért felelős alperesektől csupán havi járadék fizetését köve­telhetik. X. I. 1963—1935. Jakab, 1935. XI. 28. 5. Valorizáció mértéke munkabérkövetelésnél. A hagyomá­nyos egyéb okokon kívül azon az alapon kéri a neki juttatott készpénzhagyomány teljes átértékelését, mert az örökhagyó a hagyomány rendeléssel a szolgálataiért kívánta őt az időszakonként kiszolgáltatott, lakásból és ellátásból álló díja­záson felül külön jutalomba részesíteni, ekként az ő hagyo­mánykövetelése miniszabérkövetelés. A Kúria ennek a hagyó- 1936. Január 5

Next