Jogi Hirlap, 1936. január-június (10. évfolyam, 1-26. szám)
1936-01-05 / 1. szám
JOGI HÍRLAP 2 pengeértékben valorizálta és ezért azt leszállítani más címen nem lehet, továbbá, hogy a felperes gazdasági viszonyainak megváltozását a felperes saját könnyelműsége okozta. A fellebbezési bíróság ezt az érvedést magáévá tette és elutasította a keresetet. A Kúria feloldja az ítéletet. Indokok: A megállapodásban foglalt az a kikötés, hogy pénzromlás esetén a felperes a nyugdíjat a megállapodáskori pengő értékben — valorizálva — tartozik fizetni, nem akadálya annak, hogy a vállalt szolgáltatás mérvének a nyugdíj összegének a leszállítását a felperes utóbb a vagyoni helyzetében önhibáján kívül beállott rosszabbodás okából és alapján ne kérhesse. A m. kir. Kúria már ismételten kimondta, hogy a nyugdíjjárandóság tekintetében is irányadó a szerződések teljesítésének gazdasági lehetetlenülésére vonatkozó jogszabály; s hogy a Pp. J.13. §-a alapján nemcsak az ítélettel, vagy bírói egyezséggel, hanem a feleknek peren kívül létrejött megegyezésével megállapított járadék tekintetében is kérni lehet a szolgálatás mennyiségének a megváltoztatását, ha azok a körülmények, amelyek alapján a szolgáltatás mennyisége annak idején megállapíttatott, lényegesen megváltoznak. Kimondotta a m. kir. Kúria azt is, hogy még ha a nyugdíjat megállapító jogügyletben az általános gazdasági körülményekre, vagy a földbirtok jövedelmezőségére, s a nyugdíjat szolgáltató anyagi helyzetére nem történt is kifejezetten utalás, a nyugdíj mérvére vonakozó megállapodások feltételezik a gazdasági viszonyok szabályszerű életrendjét. Ha tehát ez a feltevés megdől és a nyugdíjszolgáltatás értékének az emelkedése mellett az adós gazdasági helyzetében, annak hibáján kívül, az általános gazdasági körülmények módosulása folytán előre nem látott olyan mélyreható változás állott be, amelynél fogva a szerződésnek eredeti mértékű tejesítése a kötelezett félre elviselhetetlen terhet róna, akkor a földbirtokos által fizetendő (átértékelt) nyugdíj leszállásának helye lehet. A fellebbezési bíróság megállapította, hogy a nyugdíj megállapodás kelte (1929. november 1.) után a felperes vagyoni állapotában rendkívüli változás állott ugyan be, mert a vagyona és a jövedelme nagy mértékben csökkent, az adóssága pedig több, mint a kétszeresére emelkedett, de a vagyoni romlását súlyos gondatlanságával önmaga a felperes okozta. Nem terjeszkedett ki azonban a fellebbezési bíróság arra, hogy a felperes az eladósodása okául nemcsak a hagyaték átvétele előtti időből áthozott 300.000 pengő adóssságát s az első házassága felbontásával kapcsolatos tartozását hozta fel, hanem azt is, hogy az apjától örökölt birtoka nagyon gyengén, maradi módon volt instruálva, amit pótolnia kellett; felhozta a tetemes adóhátralékot és örökösödési illetéket, a felperest az alperesen kívül terhelő más nyugdíjakat, a női tartásdíjat, a védettség alá eső tartozásainak 5% kamatait, a rossz termést, az aszálykárt. A fellebbezési bíróság mindezekkel a kérdésekkel s tényállításokkal érdemileg nem foglalkozott, tényállást meg nem alapított s azt, hogy a felperes nem az általános gazdasági válságból kifolyó tényezők hatása folytán, hanem csaknem kizárólag gondatlan és szakértelem nélküli gazdálkodása következtében jutott a jelenlegi válságos helyzetbe, anélkül állapította meg, hogy a felek a felperes gazdálkodása kérdésében nyilatkoztak volna, vagy ezt a per adatai támogatnák. X. II. 2903—1935. Totth, 1935. XI. 5. 3. Joggal való visszaélés, Nyugdíjigény kijátszása. Az alperesi vállalat nyugdíj-szabályzata szerint az alkalmazottak 10 évi várakozási idő betöltésével szereznek igényt a nyugdíjra Minthogy a felperes állását az alperesi vállalat közvetlenül a nyugdíjra jogot adó 10 évi szolgálati idő betöltése előtt mondta fel, ezért a Kúria közbenszóló ítéletével megállapította már, hogy az alperesi vállalatnak ez az eljárása a joggal való visszaélésnek tekintendő és ezért az alperesi vállalat kötelezettségét megállapította. A továbbfolytatott perben alperes arra hivatkozik, hogy a felperest a nyugdíj még ebben az esetben sem illethetné meg, mert a nyugdjszabályzat szerint attól a nyugdíjastól, aki a vállalat igazgatóságának beleegyezése nélkül fizetéssel vagy egyéb javadalmazással egybekötött bármily alkalmazást vállal, a nyugdíj megvonható, illetőleg az új alkalmazás tartama alatt a nyugdíj szüneteltethető. A Kúria ezt a védekezést figyelmen kívül hagyja és az alperest a szabályszerű nyugdíj fizetésére kötelezi. Indokolás: Az I. r. alperes elismert vállalati nyugdíjpénztárának alapszabályai szerint (20. §.) nyugdíjra igényt tarthat az a tag, aki a 10 évi várakozási időt betöltötte, vagy megszerezte (19. §.) és a szolgálatból önhibáján kívül bocsátották el. Az 1. r. alperes a felmondási jognak a felperessel szemben méltánylást érdemlő komoly ok nélkül s így visszaélésszerű gyakorlásával megakadályozta, hogy a felperes a nyugdijszabályzatban meghatározott várakozási időt betöltse s II. rendű alperessel szemben a nyugdíjjogosultságot megszerezze. Ennek a jogellenes magatartásnak a jogkövetkezménye az, hogy a felperes olybá veendő, mint aki a 10 évi várakozási időt tényleg betöltötte s hogy a II. r. alperes helyett az I. r. alperes köteles a felperesnek nyugdíjat szolgáltatni Nincs ugyan törvényes akadálya annak, hogy a munkaadó a nyugdíjfizetési kötelezettségét az alkalmazott újabb elhelyezkedése esetére az alkalmazottat kötelező joghatállyal korlátozhassa, de ez a korlátozás a m. kir. Kúria megítélése szerint nem nyerhet alkalmazást akkor, ha — miként a jelen esetben is — az alkalmazottnak az újabb alkalmazással járt javadalmazása (havi 120 P) önmagában, vagy az alkalmazott nyugdíjával (havi 85 P) együtt sem haladja meg azt a mértéket, amelyre az alkalmazottnak a saját tisztes megélhetésére szüksége van. C. II. 3932—1935. Totth, 1935. XI. 28. (Azonos C. II. 3933 —1935.J. 4. Kártérítés. Baleseti járadék helyett mikor követelhető egy összegben való kártérítés? Felperes felülvizsgálati kérelmében anyagi jogszabálysértést panaszol azért, miért a fellebbezési bíróság a baleseti kártérítési perben a felperes kérelmétől eltérően részére nem egyösszegű kártérítést, hanem havi baleseti járadékot ítélt meg. A Kúria a következő indokolással utasítja el ezt a panaszt. A baleset folytán elhalt személynek tartásra jogosult hozzátartozói a kártérítésre kötelezettektől kártérítésképen rendszerint járadék alakjában követelhetik annak az összegnek a megtérítését, amelyet az elhalt az ő eltartásukra fordított, vagy fordíthatott. Járadék fizetése helyett a kártérítési igényükre való végleges kielégítésül egy összegben fizetendő tőke szolgáltatását csak kivételesen, olyan esetben követelhetik, ha ez valamely fennforgó különös körülménynél fogva a kártérítésre jogosultak szempontjából indokoltnak mutatkozik, a kötelezettnek a helyzetét pedig méltánytalanul nem súlyosbítja. Minthogy ezek szerint az a körülmény, hogy a kártérítésnek járadék helyett egy összegben, egyszerre való megfizetésére a kötelezett fél vagyoni helyzetének a megrendülése nélkül képes, egymagában még nem ad jogot a kártérítésre jogosultnak arra, hogy járadék fizetése helyett tőkeösszegben egyszerre nyújtandó kártérítést követelhessenek, olyan különös körülményeket pedig, amelyek a kártérítésnek ilyen módon szolgáltatását a felperesek szempontjából indokolttá tennék, a felperesek meg nem jelöltek és ilyenek fennforgására a perben egyébként sem merült fel adat, nem sért jogszabályt a fellebbezési bíróságnak az a döntése, hogy a felperesek az II. felperes férjének és a kiskorú II. r. felperes atyjának az elhalálozása következtében elvesztett tartás fejében a halált okozó balesetért felelős alperesektől csupán havi járadék fizetését követelhetik. X. I. 1963—1935. Jakab, 1935. XI. 28. 5. Valorizáció mértéke munkabérkövetelésnél. A hagyományos egyéb okokon kívül azon az alapon kéri a neki juttatott készpénzhagyomány teljes átértékelését, mert az örökhagyó a hagyomány rendeléssel a szolgálataiért kívánta őt az időszakonként kiszolgáltatott, lakásból és ellátásból álló díjazáson felül külön jutalomba részesíteni, ekként az ő hagyománykövetelése miniszabérkövetelés. A Kúria ennek a hagyó- 1936. Január 5