Jogtudományi Közlöny, 1883
1883-05-04 / 18. szám
138 JOGTUDOMÁNYI KÖZLÖNY: tény volna tekintendő», másfelől mert «vannak oly nagy igazságok, a miket bizonyitani nem szabad, mert azzal csak az igazság erejét gyöngítjük, s ilyen igazság az én okoskodásom homlokegyenest ellenkezője.)) Szerintem itt a tisztelt királyi ügyész úr nem jogi ellenérvet használt, hanem hangzatos phrázishoz folyamodott, melyet annálkevésbé fogadhatok el, mert szilárd meggyőződésem , hogy az igazságnak nincs mitől tartania akkor, ha bebizonyíttatik, valamint ezzel nem veszt erejéből semmit, ellenkezőleg nyer, mert a tévelyben levőket meghódítja. Az ily elv mellett felesleggé válnék igazságszolgáltatásunk, melynek egyedüli feladata, rendeltetése a valóságnak megállapítása. Bizonyításra nem szoruló nagy igazságokat jogi szempontból nem ismerek. Különben felhozhatom mindkét tisztelt bíráló úr megnyugtatására még azt is, hogy számos a Bach-systema idejéből származó rendelet van még tényleg érvényben, a többi között — hogy tárgyunknál maradjak — a főpapi hagyatéki eljárás tárgyában f. hó 17. és 18. napjain a Budapesti Közlönyben megjelent 13.249/1. M. sz. min. rendelet életbe lépte előtt, tehát még csak néhány nappal ezelőtt is . Felségének 1857. január 11., 13. és 31-én és 1863. febr. 16. kelt lf. rendeletei valának érvényben. Az időközi (intercalaris) jövedelmek pedig a Kollonich-féle egyezmény 6. pontja (mely azt felében a kincstárnak, felében az egyháznak juttatni rendeli) határozott rendelkezése ellenére az 1857. jan-13. 19.391. sz. a. kelt l1. intézkedés alapján mai nap is a vallásalapba folynak és a vallásminister által az 1848. évi III. tcz. 7. és 9. értelmében kezeltetnek. De ha nézetem , helytelen volna, akkor Ő Felségének legmagasabb megkoronáztatásának tényével az összes Általa addig kötött nemzetközi szerződéseknek ipso facto meg kellett volna rögtön szünniök, pedig törvénytárunk eléggé tanúskodik az ellenkezőről. Láthatjuk itt, hogy csak évek és évek múlva köttettek és köttetnek új, meg új nemzetközi szerződések és addig az absolut korszakból származó szerződések a mérvadók. De hogy a sok közül néhány példát hozzak fel! Mindenki tudja, hogy az Ő Felsége által Francziaországgal 1855. november 13-án (tehát mintegy 14 évvel a Concordatum megkötése után) a közbímtettesek kölcsönös kiadatása tárgyában kelt államszerződés még mai nap is érvényben van. Igaz ugyan, hogy 1869. febr. 12-én Ő Felsége által pótegyezménynyel egy-két pontja módosítva és ezen módosítás két és fél évvel később az 1871: XXV. tczikkel beczikkelyezve lőn, de maga az alapszerződés (eltekintve a most említett csekély módosítástól) úgy van érvényében, mint azt Ő Felsége 1855. november 13-án megkötötte. Az országgyűlés ezt soha sem tárgyalta, de nem czikkelyezte. Vagy nem volt-e az Ő Felsége által Francziaországgal 1866. dec. 11-én kötött vám- és kereskedelmi szerződés 1876. november 30 ig érvényben, midőn az felmondás következtében az 1876: XLVII. tczikkel meghosszabbítva lőn. Igy vagyunk a sebesültek sorsáról, az emberiség követelményeinek megfelelőleg gondoskodó és 1864. aug. 22-én kelt genfi Conventióval (Convention relativement au traitement des militaires blessés sur les champs de bataille et aux ambulances, signée á Genéve, le 23 août 1864). Ezt sem irta alá koronázott királyunk, amint nem tárgyalta és nem czikkelyezte be az országgyűlés és azért mégis érvényben levő és kötelező nemzetközi szerződésünk. Sok hasonló esetet tudnék még felhozni, melyek ellen senki sem szólal fel, melyeket nem tart senki sem merényletnek a magyar közjog ellen, amint nem is tarthat, mert a turistának a tények és körülményekkel is kell számolni, ami megtörtént, azt meg nem történtté senki sem varázsolhatja többé. De elvi álláspontom beigazolására ennyi elég. Csakhogy mindebből az az üdvösséges tanulság, hogy ami áll az egyik nemzetközi szerződésre, az áll a másikra is, még ha inpopuláris is! Azt azonban, hogy Dr. Herczegh tanár úr csakugyan komoly meggyőződésének adott volna kifejezést, mikor a pápai szentsége souverainitását és a Concordatumoknak nemzetközi szerződési minőségét el nem ismeri nem hiszem, nem hihetem el! Mert ezt egész Európa elismeri! És most kijelentem, hogy ezentúl már csakis Dr. Herczegh Mihály jogtanár úr bírálatának további részével fogok foglalkozni. Az ezt követő részben, melyet Dr. Herczegh tanár úr ,az országbírói értekezlet és a joggyakorlat) felirattal jelöl, a fenforgó vitás kérdésen csak úgy könnyedén igyekszik átsurranni. Itt nem jól érzi magát, mert jól tudja, érzi, hogy kizárólag ez azon rész, mely álláspontját teljesen megdönti. Én azonban nem tágítok, ha igazam van. És most igazam van ! A tisztelt bíráló úr csak úgy könnyedén odaveti, hogy az nem bizonyít semmit, ha én az országbírói értekezlet tanácskozmányára hivatkozom, azután meg tévesen fogom fel THANHOFFER PÁL szavait. S ezzel kapcsolatosan idézi még LÉVAY SÁNDOR indítványát, azonban ezt figyelmére és oly kevéssé méltatja, mint a tanácskozmánynak e feletti helyeslését, de e tényeket combinatiója keretébe be sem vonja, mert az álláspontjával szemben feszélyezi. De én azt tartom, hogy az országbírói értekezlet tanácskozmányai jegyzőkönyvére nem hivatkoztam hasztalanul, sőt eredménydúsan, amennyiben csakis ebből lehet kivenni, hogy mily nézetben volt a tanácskozmány a Concordatum felől és mily álláspontot foglalt el azzal szemben. Hogy mily fontos adat ezen tanácskozmányok jegyzőkönyve, az kitűnik magából azon tényből, hogy maguk a tanácskozók annak felvételének szükségét, fontosságát felismerve felvételét elrendelték. De ha az ily okmánynak — mint a bíráló tanár úr állítja — absolute semmi haszna és bizonyító ereje nem volna, úgy kár az időért, munkáért, költekezésért, mely az országgyűlési naplók, és jegyzőkönyvek vezetésére, elkészítésére fordíttatik, mert akkor ezek is czéltalanok ! Azt hiszem, a tisztelt tanár úr ezen enuntiatiójával egy kissé talán mégis túllőtt a czélon. Ellenkezőleg kétségtelen, hogy a kérdéses tanácskozmányi jegyzőkönyv a legbecsesb adat, mert az minden kételyt eloszlat, de halljuk az 1861. márczius 4-én tartott ülési jegyzőkönyv ide vonatkozó szavait egész terjedelemben, abból mit sem hallgatva, el, hogy megbíráltathassék, ki fogta fel azok értelmét kellőleg. STANHOFFER PÁL: Habár magában értetik, miszerint minden honpolgár Magyarországon magyar törvények értelmében fog jövőre nézve örökölni, mégis szükségesnek látom hogy nyoma legyen a nm. tanácskozmány munkálatában a ft. római clerus örökösödésének is, miután az csakugyan eltért a köztörvényektől s a concordatum is e részben némi változtatást tett; s igy szükségesnek látnám kijelenteni, hogy a st. római clerus örökösödésére nézve is a magyar törvények érvényükbe további intézkedésig visszaállíttatnak, mert ezen törvényjavaslatok a clerusra nem vonatkoznak. LÉVAY SÁNDOR: Igenis a concordatum XXL szakaszában van a rendelkezés az egyháziak végrendeleti jogáról. Úgy vélem, mikép ezen egyezmény felett értekezni ezen mélyen tisztelt gyülekezetnek nem lehet szándékában. Különben tudva van, mikép az alsóbb papság végrendelkezési teljes szabadsággal birt; a főpapság végrendelkezési joga pedig a királyi fiscus érdekében volt korlátozva. Ezen korlátozásról tehát Ő Felsége bármily formában lemondhatott. Az előttem szóló igen tisztelt úr az egyháziak szabad végrendelkezési joga mellett látszik szót emelni. Ezt köszönettel veszszük. A közelgő országgyűlés, Ő Felsége megegyezésével, a már egyez- 18. SZÁM