KEMÉV Építők, 1978 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1978-01-01 / 1. szám
„Vízfakasztók” Seregben Vásárosnaimény és Kisvarsány között, a vásártér szélén található a III/1-esek „főhadiszállása”. Az ideiglenes irodák falán térképek, tervrajzok függenek, a szerényen berendezett munkásszálló csak néhány embernek biztosít második otthont. A terep közepén kimagaslik a betonkeverő, gépkocsik forognak, a kör szélén sár, fekete sár... A városiasodó nagyközség, valamint Nyírmada, Vitka és Olcsvaapáti lakói már jól ismerik az építésvezetőség dolgozóit, jó ivóvízhez jutnak munkájuk nyomán. Czene Tibor művezető öltözéke: bőrnadrág, gumicsizma és bukósisak. Éppen menni készül Vitkára és Olcsvaapátiba, szervezi, irányítja a munkát a vízmű építésén. Sokat mozgó ember, ezért is kapott a KEMÉV- től szolgálati motorkerékpárt. „Minden rendben halad” — mondja búcsúzóul és a bemutatkozást a fiatal építésvezetőre bízza. Csávás József építésvezető diplomáján alig száradt meg a tinta. Alig egy éve dolgozik a vállalatnál, s mint mondja, az egyetem elvégzése után mindjárt a mély vízbe dobták és ezt itt Beregben szinte szó szerint kell értelmezni. Pár hónapig művezetőként dolgozott, aztán kinevezték építésvezetőnek. A művezetőség jó iskola volt számára. Nagy területen, fontos munkákat irányít. — Vásárosnamény több utcáján építjük, illetve bővítjük az ivóvízhálózatot. Ugyancsak itt végzünk egy fontos és sürgős munkát: szennyvíztisztító telepet építünk, ez a beruházás 13 millió forintba kerül. Egyre jobban fejlődik, terjeszkedik Bereg központja, ezért is fontos a szennyvíztelep. Egy hónappal ezelőtt a másik nagyközség, Nyírmada vízhálózatát is elkezdtük építeni. A négy községben mintegy 13 kilométer vízhálózatot építünk. A most kevert betont Nyírrpadára szállítják. A betonkeverőt a következő napokban téliesítjük, folyamatosan és továbbra is jó ütemben akarunk dolgozni. — A folyamatos, jó munkának megvannak-e a személyi feltételei? — A szakemberellátottságunk igen jó. A középvezetők feladatuk magaslatán állnak, Szendrei József technikus például levelező úton műszaki egyetemre jár. A brigádok ütőképesek, dolgozóink többsége Beregben lakik. A környező falvakból a munkásokat fedett gépkocsi szállítja a munkahelyekre. A kövesút másik oldalán látható egy mutatós, szépen csillogó, új faház. Átadás előtt áll, karácsonyi ajándék lesz az építésvezetőségnek. Helyet kap benne az iroda, a munkásszálló és a klub, amely új lesz az itteniek életében. Az átadás után kiszuperálják a szenes, füstös kályhákat, mert az új faházat télen olajradiátorok melegítik. Az új helyen a tv műsorát is többen és kényelmesebben nézhetik. Bomlász Sándor gépkezelő a betonkeverő „gazdája”. A minőségi munka tőle is nagyban függ. Csaknem hat évvel ezelőtt szakosították a betonkeverők munkáját, tehát szakmunkát, pontosabban szakszerű munkát kell végeznem. Nekem kell elvégezni a gép karbantartását is. Az adagolásokra, a keverési arányokra nagy súlyt fektetek. Sem a tömörségvizsgálók, sem az átvevők még nem panaszkodtak a munkámra. Naponta általában hatvan köbméter betont kever a gép, megközelítőleg télen is „hozzuk” ezt a mennyiséget. Ha kell, én is cipelem a cementeszsákokat. Újdonság, hogy idén a keverőtelep dolgozói külön kis brigádot alakítottak. Versengünk a szocialista címért, tettünk néhány konkrét felajánlást is. Egyebek között vállaltuk, hogy a környék betonigényét határidő előtt legyártjuk. Az új brigád mellett év végén, vagy a következő év elején KISZ-alapszervezet is alakul az építésvezetőségen. Az újdonságok is biztosítékai annak, hogy a következő hónapokban és években is jól dolgoznak a három per egyesek. Nábrádi Lajos Győrfi János és Nagy Béla munka közben. (Fotó: Császár Csaba) Gépkocsivezetők vetélkedője győztesek: Papp December 5-én a megyei Közlekedésbiztonsági Tanács és a szállítási üzem versenyt szervezett, amelyen csaknem száz gépkocsivezető vetélkedett a közúti közlekedés szabályainak ismeretéből. A győzteseket, Papp Miklós gépkocsivezetőt és Orosz Pál nehézgépkezelőt 500 forintos jutalomban részesítették. Heten: Kovács Illés, Patai József, Boros Mihály, Májercsik Sándor, Dobrosi János, Encs János, Gor Miklós, Orosz Pál zsás Péter 300,— illetve 200,— forint vásárlási utalványt kaptak. A verseny egyben vizsga is volt, amelyen az is kiderült, hogy van még tanulnivaló. Ez is megerősíti, szükség van a továbbképzésekre, amelyet 1978. január 21-én, február 4-én, 11- én és 18-án tartanak vállalatunk minden gépkocsivezetője részére, az ATI oktatói a Tünde utcai telepen. Lekli József A siker alapja és folytatása Hól rejtőzik Beszélgetés Herman György osztályvezetővel A gépesítési és szállítási osztályhoz 180 milliós érték tartozik. Több, mint hétszáz ember — fizikaiak, műszakiak — ezer szállal kapcsolódik a vállalat egész tevékenységéhez. Nóluk igazán elmondható: mindenütt jelen vannak, ahol kiteszik a KEMÉV táblát. Vezetőjük Herman György. Vele beszélgettünk. Újságíró: — A megyei párt vb. legutóbbi ülésén megállapította, hogy üzemeink becsülettel teljesítették a Nagy Október jubileumára tett vállalásaikat, különösen helytálltak a KEMÉV dolgozói. Önöknek milyen köze van ehhez a szép sikerhez? Herman: — Akárcsak vállalatunk többi dolgozója, mi is pontosabb és még jobb minőségű munkát s az eddigieknél is jelentősebb megtakarítást ígértünk a történelmi jubileumra. Mi közvetlen partnerei vagyunk az ünneplő szovjet népnek, dolgozóink jelentős munkán igyekeznek helytállni a Szovjetunióban, ezért talán nem veszi túlzásnak, ha azt mondom: nálunk az ígéret valóra váltása nem egyszerűen vállalati érdek. A megyei elismerés természetesen az egész vállalati kollektívának szól, köztük a mi osztályunk dolgozóinak is. Valamit azért hozzátennék ehhez. Nálunk nem pillanatnyi fellángolás volt csupán a jubileumi verseny, mi már évek óta igyekeztünk megalapozni a jobb munkát. Újságíró: Hogyan érti ezt? Herman: Itt van például az energiatakarékosságra tett vállalásunk, ami 1,2 millió forintot „hozott”. Már öt éve folytatjuk azt a gyakorlatot, hogy nem engedjük „elfolyni” a drága üzemanyagot, a szigorú elszámoltatás mellett megértettük az emberekkel, hogy ezen sokat lehet nyerni és veszíteni. Vagy másik példa. Szerepelt a vállalásban — és teljesítettük is — hogy tovább rövidítjük a fontos munkagépek javítási idejét, hogy minél jobban ki tudjuk használni azokat. Nyíregyháza messze van Budapesttől, hogy onnan szerezzünk be fontos alkatrészeket s ráadásul ott sem lehet mindig kapni. Ezért létrehoztunk már korábban vállalaton belül egy fődarab felújító műhelyt, ahol valójában már „cserejavítás” folyik, mindig van készenlétben egy korábban felújított fontos alkatrész, nem áll a gép napokig, még órákig sem... Ezekkel csak azt akartam érzékeltetni, hogy mi nem pillanatnyi sikereket kergetünk, hosszabb távra igyekszünk berendezkedni. Újságíró: — Ezek szerint az embereken nem sok múlott az ígéret valóra váltásában? Herman: Félreért engemet. Bár erősen gépesítünk, a legkorszerűbb technológiát igyekszünk meghonosítani, de a gépekhez emberek kellenek, méghozzá szorgalmas és jól felkészült emberek. A jubileumi vállalás teljesítésében is az övék volt a főszerep. Például azoké a gépkezelőké, akiket sokszor álmukból ráztunk fel, mondtuk, baj van, be kell jönni. Vagy ott vannak a „non-stop” részlegek — a talajvizesek, az iparvágányiak, a földgépüzembeliek — akik nem nézik, hogy ünnep vagy hétköznap van, ők csak a feladatot tekintik. Újságíró: Már bocsásson meg, de kétlem, hogy mindenki örül annak, ha felverik álmából. Herman: Persze, hogy nem kellemes az ilyen meglepetés. De nálunk az emberek túlnyomó többsége tudja, feleslegesen senkit sem zaklatunk, ha menni kell, annak oka van. Bizonyára azt sem hiszi el, hogy ezek az emberek sohasem azt kérdezik, és mi jár majd a rendkívüli munkáért. Nálunk aranyszabály, hogyha egy vezető kér, akkor tartsa kedves kötelességének az elismerést is. Egy-egy dolgozónak két forint is számít. Újságíró: Ezek szerint a vállalások teljesítésének nemcsak technikai, hanem emberi feltételei is vannak. Herman: Igen. Szerintem nincs értelme a „hangos ügyintézésnek”, tehát annak, hogy egyik-másik vezető kiabálással próbáljon rendet tartani. Ez kapkodást eredményez, idegesek lesznek az emberek is. Inkább a feltételeket kell megteremteni s elérni azt, hogy az emberek tudatában legyenek, miként kapcsolódik az ő munkájuk a nagy vállalati célokhoz. Újságíró: Önök hogyan érik el ezt? Herman: Nem újság, amit mondok, de ide kívánkozik. Mi már hosszabb ideje kéthetenként, az egész vállalatnál megtartjuk a brigádvezetők értekezletét. Tudom, strapás dolog az ülésezés, sokszor nehezebb, mint maga a konkrét munka, de szükség van rá. Itt szemtőlszembe találják magukat a megoldandó gondokkal a közvetlen vezetők, akik együtt lélegeznek az emberekkel; rádöbbennek például arra, milyen súlyos következményeket von maga után ha csupán egy munkagép leáll, vagy valamelyik gépkezelő váratlanul otthon marad. Újságíró: Említette, hogy milyen fontos a jó munka feltételeinek a megteremtése, ön szerint az új gépek beszerzésével ez készen is van? Herman: Korántsem. A gép önmagában még csak a jobb munka lehetőségét jelenti. Ám a lehetőség még nem eredmény. Nekünk állandóan ügyelnünk kell arra, hogy az embereket is felkészítsük a gépek szakszerű kezelésére. Ezért már évek óta továbbképző tanfolyamokat szervezünk, ahol alaposan és nem kutyafuttában ismertetjük a legújabb gépeket, meg azokat, amelyek ezután érkeznek hozzánk. Nekünk ugyanis már megvan a gépbeszerzési tervünk 1980-ig, tehát időben felkészülünk a „fogadására”. Ezen felül osztályunk korábban elkészített egy„technológiai utasítást”. Ebben a könyvecskében valamennyi munkagép legfontosabb adatait, paramétereit közzétettük. Előbb csak a műszaki könyvtárban hevert a könyv, ma már ott találni valamennyi építésvezető asztalán. Újságíró: A jubileumi verseny újabb szép állomáshoz vezette a vállalatot. Okuk van az örömre. Herman: Az örömre igen, de az elbizakodásra nem. Mi úgy véljük, november hetedikével nem fejeződött be a verseny, mert továbbra is szükség van a pontos, takarékos és jó minőségű munkára. Szerintem még igen messze vagyunk a csúcstól, amit a termelésben elérhetünk. Nagyon sok még a tartalékunk. Újságíró: Hallhatnánk valamit arról, hogy hol rejtőznek ezek a tartalékok? Herman: Nézze, nálunk most együtt van jelen a régi, és a legmodernebb technika, technológia s a kettőt bizony nem sikerül mindig közös nevezőre hozni. Eltökélt szándékunk, hogy tovább könnyítsük a fizikai munkát, s ez újabb gépeket és az emberek türelmes, de szívós felkészítését igényli. Szerintem a mi „rejtett tartalékunk egyrészt ott van, hogy még alaposabban készítsük elő a különböző munkákat, hogy az oda érkező gépek egy percig se álljanak. Sőt! Úgy kell megszerveznünk a munkát, hogy egy-egy munkahelyen a maximumot hozzuk ki a mindentudó gépeinkből, tehát, hogy ne kelljen „utaztatnunk” drága pénzen ezeket a nagy értékeket. Ehhez persze sok minden kell. Mindenekelőtt az, hogy a termelés közvetlen irányítói még bátrabban vállalkozzanak az új technológia elsajátítására, maguk is lássák be, ez a jövő egyetlen útja. Másfelől szünet nélkül gyarapítani kell az emberek ismeretét. Van nekünk olyan munkahelyünk — a tmküzem — ahol 22 év az átlagéletkor és a fizikai dolgozók 30 százaléka rendelkezik érettségivel. De ez még ma nem általános, alapvető hiányokat is pótolnunk kell, megértéssel, bátorítással. Vállalatunk erre sem sajnálja a pénzt, a türelmet, mert jól tudjuk, jövőre már nem tudunk előbbre lépni az idei szisztémával, nekünk állandóan meg kell újítanunk ismereteinket. Tehát a mostani siker csak úgy folytatható — és folytatnunk kell! — ha nem ülünk a babérjainkon, hanem állandóan keressük az eredményesebb munka útját. Újságíró: Köszönöm a válaszokat. A. S. Szerelők „kezében” a Yumbó