Kanadai Magyar Munkás, 1936. június (7. évfolyam, 132-144. szám)
1936-06-02 / 132. szám
2. OLDAL Farmerok Rovata Segélymegvonással fenyegetik a sztrájkoló répamunkásokat! A munkások sorra tagadják meg a sztrájktörést ----------I LETHBRIDGE, A STA., május 28. segélymegvonások bevezetésével akarják megtörni 1,100 sztrájkoló cukorrépamunkás bérharcát Albertában, állítja az a 70 munkás aki ide visszajött, miután megtagadták a munka felvételét azokon a vidékeken, melyeken a munkások sztrájkolnak. Az országos munkaközvetítő hivatal szerint, a kártyát, melyet a munkásoknak adnak, bélyegzővel kell ellátni, ha a sztrájk még áll. A munkásoknak szabadon volna joguk kimondani, hogy hajlandók-e sztrájktörésre vagy sem. ,,De ezt a munkát nekünk tévesen reprezentálták—mondja a 70 visszatérő munkás egyike— és nem tudtuk, hogy azon a helyen, ahova bennünket küldtek, sztrájk van.” Kormányi körökben beismerték, hogy terveket dolgoztak arra vonatkozólag, hogy megvonják a segélyt mindazoktól, akik nem hajlandók dolgozni a most árva cukormezőkön. Ezt a javaslatot a lethdridgei Kereskedelmi Tanács tette. És a városi tanács az albertai kormány beleegyezését kér- te. A cukorrépamunkások már két hete sztrájkban vannak és $21.50-et követelnek a répa akerjától. A termelők eddig $20.00-t ígértek. NAGY SZÁRAZSÁG VAN SASKATCHEWANBAN Esőzésre van szükségük a farmeroknak SASKATOON, Sask., május 28. —Nagy forróság és erős szélvihar söpör végig Saskatchewan amúgy lapos fekvésű földjein, ami még több nyomorúságot és nélkülözést hoz a szegényfarmeroknak. Tönkremennek itt mind a vetések, hacsak nem lesz esőzés egy-két napon belül. Az erre átszáguldó vonatokat porfellegek veszik körül, amitől alig láthatók és a farmerok attól tartanak, hogy földjeiket a szél elhordja egészen a kemény kövezetig. Kollektív farmerok vezetnek a vetésben Emelik ezéven is búzatermésüket MOSZKVA, USSR, május.Ezéven a tavaszi vetés elmaradt a múltévi mögött a kedvezőtlen idő miatt, de amivel most már gyors iramban haladnak és van rá kilátás, hogy még e héten teljesen befejezik, az ideérkező értesülés szerint. Attól tartottak, hogy az a hideg hullám, amely csak most ért véget, amely nagy havazást és fagyot hozott északon, és egyrészt délen is, és amely télikabátok használatára késztette Moszkva lakosságát, sok kárt okoz a korábbi vetésekben. De ezt az aggodalmat eloszlatta a Központi Búzatanács, amikor kimutatta, hogy a föld már elég meleg volt a hideg hullám ideérkezte előtt. Az időjárás általában kedvező és van rá kilátás, hogy a múltévi gabonatermést 89.000.000 metrikus tonnával túlhaladják. Ezen az éven öszszesen 208.000.000 aker földet vetettek be, amiből 158.000.000 búzavetésük van. Vetési programmunknak 79 százalékát befejezték és nagy lelkesedéssel látnak más munkálatokhoz. A kollektív farmerek vezetnek a vetési Programm keresztülhajtásában. Driftwoodi jelentés A CLDL helybeli magyar csoportja május 23-án este teaestét rendezett a DAILY CLARION javára. Az esős idő és rossz, járhatatlan utak dacára is elég szép számmal jelentek meg vendégek a mulatságon. Az estén adakozásból befolyt $10.- 70. SzántóSándor munkástársunk egy szép asztalterítőt ajándékozott akcióink javára, amelyen kiárverezve $9. 35 jött össze érte. Az est összes bevétele $20.05, kiadás $0.65. Tiszta maradvány $19.40, mely összeget elküldtük a Daily Clarion szerkesztőségének. CLDL csoportunk köszönetet mond Szántó munkástársnak az ajándékért, munkástársnőinknek a fáradozásukért az est sikere érdekében, továbbá a zenekarnak, akik ingyen szolgáltatták a zenét. Végül mindazoknak, akik erkölcsi és anyagi támogátót nyújtottak ezen nemes akcióhoz, szintén ezúton mondunk köszönetet. A csoport nevében: —A Gillian. Fort williami jelentés A DAILY CLARION PiRT! Osztályunk egy táncmulatságot tartott a Daily Clarion-kampánykvótának kiegészítésére május 25-én. Mulatságunk a helyi viszonyokhoz mérten jól sikerült és a kvótánkat elértük. Az est sikeréhez F. Sándor tagtársunk egy bodor cigarettával járult, mely bingót kijátszva $1.80-at eredményezett. A mulatság összbevétele $12.49, kiadás $5.75. Tiszta maradvány $6.74. Mindazoknak, akik mulatságunk sikeréhez erkölcsi vagy anyagi támogatással hozzájárultak, szívélyes köszönetet mondunk. Az osztály megbízásából: — E. Matyasovszki. Hajójegyek eladása bármely vonalra BEVÁNDORLÁSI ENGEDÉLYEK PÉNZKÜLDÉS, amerikai dollárban, vagy Pengőben, Koronában, Leiben, Dinárban. Continental Ticket Office 486-1-2 Queen St., West, Toronto, Ont. Phone: WA. 1567 Nyitva este Nagy ünneplés Manitobában A környék farmersága is ünnepelte május elsejét, a munkásság nemzetközi ünnepét -Farmerlevél- Brightstone, Man., május. -Gyönyörű május elsejei ünneplés volt itt ebben a kerületben, amit a Red Deer Hallban tartottunk meg és melyben részt vettek Brokenhead, Libau, Lowland, Red Deer, Bridhtstone, Landerville, East Selkirk és más körzetek dolgozó farmerei is, körülbelül 200érföld körzetben. Minden megemlített helység szép számmal képviseltette magát az ünnepségen. Elismeréssel tartozunk annak a csoport farmernak, akik Lowlandról marsoltak ide gyönyörű zászlókat hozván magukkal. Az egyik zászlón ez a felirat állt: “Éljen Május Elseje, a nemzetközi munkásság ünnepe”! Közeledésük láttára a már itt egybegyűltek különböző feliratokkal ellátott zászlókat vettek magukhoz és fogadásukra indultak felvonulva. Délután két órakor vette kezdetét a gyűlés, melyen 200 körül voltak, s minden körzetből jövök üdvözlő beszédeket montak. Nagy lelkesedéssel fogadták a megjelentek a szónokokat. Harciasságukról tettek bizonyságot a farmerok, de különösen amikor Heculiak és Drayton keztek beszélni, akik az egységes küzdelem megteremtését követelve a Szovjetuniót is megemlítették beszédeikben. .Harci elszántságuk mindennél fényesebben igazolja, hogy rendbontók munkái nem járhatnak közöttük eredménnyel. Gyűlésünk befejezésével az internacionálét énekeltük, miközben éljenezték farmertestvéreink a kommunista pártot és a Szovjetuniót. Halló! — Halló! MEGHÍVÓ! Azi Kanadai Magyar Munkás ' HAMILTONI (2.) KERÜLETI PIKNIKJÉRE, MELY JÚNIUS 7.-ÉN MIAGÁRA FALLSON, íj A SZOKOTT HELYEN LESZ MEGTARTVA ti A K. M. Munkás, mely a kanadai magyar dolgozók egyetlen lapja, már 7 éve harcol és tájékoztat, mivitatja az utat a magyar nem- 'íszet Kanadába szakadt töredékének a kulturális, gazdasági és politikai világválság közepette." Tőletek, Magyar dolgozóktól függ, hogy ezt a munkát tovább is folytathassa jövőtök, mindannyiunk jövője és boldoggá tételére. Támogassátok, hogy továbbra is a kanadai magyartaság világító fáklyája lehessen a békéjét, haladásért. Piknikünk vendégszónoka TIM BUCK, a kanadai dolgozók szeretett vezére lesz, akit — és miden programszám bejelentését — hangszóró segítségével, mindenki tisztán megérthet. [I PROGRAM ]/ Ezévi területi piknikünk egyik kimagasló pontja lesz ■í a torontói női csoport tömegszavalata s más számai, amiket előre nem árulunk el. Ehhez járul még a hamiltoni gyerermekcsoport gazdag szereplése. f A hamiltoni női csoport mézeskalácssátraival vezet be sok újdonságot. ˇ Munkássportolóink, birkózóink és boxolóink készül£ nek barátságos mérkőzésekre. í Szórakozásunkra áll ezenkívül: kugli, szerencseha-lászat, bazár, stb. szórakoztató számok felnőttek és gyermekek részére. Piknikünkön az országos díjakon kívül, 10 szépségverseny-díjat is osztunk ki, a legtöbb szavazatot szerző leányoknak. Zs Hűsítőkről, cukorkákról fagylaltról és egyéb csemegéről bőven gondoskodik a rendezőség. Niagara falisi női csoportunk jó magyaros konyhán készít ízletes ételeket. A zenét a hamiltoni magyar munkászenekar három csoportja egész idő alatt együttjátszva szolgáltatja. ?) A tánckedvelők részére finom táncpadlót készített a piknikbizottság. A NIAGARA FALLSI ZEnEKAR IS KÖZREMÜKÖDÜI. Cs ÜTERANY: A 8-as országúton behajtva a domb aljánál jobba forc'i£ lünk és a Main Streeten haladunk a Komáromi-üzletig, ahol ismét jobbra fordulunk a Stanley Streetre, melyen egyenesen haladva a’ piknikjelzések igazítanak a piknikhelyre. 5- A MAGYAR EGYSÉG ÉS VILÁGBÉKE MINDEN HÍVÉT SZERETETTEL HÍVJA MEG A 12. Kerületi Piknikbizottság Kedvezőtlen idő esetén a következő vasárnap, június 14.én lesz a piknik megtárva. KANADAI MAGYAR MUNKÁS TORONTO, ONTARIO , KEDD, 1936 JÚNIUS 2. TANULJUNK! AZ IPARI FORRADALOM ÉS KÖVETKEZMÉNYEI 1. A gépipar bevezetése előtt életük meglehetősen kényelmes és gondtalan volt. De az ipari forradalom fejlődése, mely a kapitalisták kezébe összpontosította a termelőeszközöket,, nagy bizonytalanságba taszította a munkásságot. Nem lehettek sohasem biztosak munkájukban, mert azt mindennap elveszthették és akkor kenyér nélkül maradnak. 2. Míg a gépipar kifejlődése előtt a gyermekek csak kedvtelésből dolgoztak, mert szüleik őket arra nem kényszerítették, addig a kapitalista gépipar és termelés fokozásával mindig több gyeremek munkást alkalmaztak, és munkára kényszerítették őket. III. Ugyanekkor hatalmas városok és ipari központok épültek fel, ahol összetákolt házakban, összezsúfolva voltak kénytelenek lakni a munkások. Rézsegeskedés, prostitúció, és bűnözés indult virágzásnak a nyomor és nélkülönzés mellett. Angliában, 1705-ben 4,605 egyént tartóztattak le bűnözés vádjával, de húsz évvel később, amikorra a kapitalizmus lerakta alapjait, ez a szám 14,737-re emelkedett. Az angol kapitalizmus az öszszetört és nyomorgatott munkásosztályon és a mindenétől megfosztott parasztságon — úgy az országon belül mint a gyarmattokon — aratta első győzelmeit. Az iparosítás és építkezés, mely most a szocialista társa-dalmi rendszerben épül a Szovjetunióban, alapjában különbözik attól a fejlődési folyamattól, mely a kapitalista társadalmi rendszeren belül volt látható. „Ebből a szempontból a proletárállam olyan eredményeket mutat föl, mint amilyent a burzsoá állam nem akar és nem is képes fölmutatni. Nemzetesített ipar, nemzetesített szállítás és hitel, a külkereskedelem összpontosítása és a belföldi kereskedelem szabályzása az állam álltal — olyan külön tőkeforrásokat ad az ország ipara fejlesztésére, mint amilyenek sohasem állottak a burzsoá államok rendelkezésére . . . Ezek azok az okok, amelyek a burzsoá államok továbbfejlesztése útját lehetetlenné teszik, mindama nehézségek ellenére is, melyek a proletárállam előtt állnak.“ (Sztálin). És a Szovjetunió iparosítása hatása a munkásokra a dolgozó parasztságra ? A szocialista gyáripar segítségével a kis földbirtokokat nagy szocializált gazdaságokká — kollektív és szovjetgazdaságokká — változtaták, melyek 1931 végével a mezőgazdaság 62 százalékát és az egész terület 79 százalékát foglalták magukban. Amíg a kapitalizmus kifejlődése kiszámíthatatlan nyomort és szenvedést hozott a parasztságra, addig a Szovjetunió szocialista építése eddig a történelemben ismeretlen méretű gazdasági és kulturális haladást, jólétet hozott. A világ kapitalistái és szociáldemokratái arról beszélnek, hogy a Szovjetunióban kényszermunka folyik, de a valóságban a Szovjetek nemzeti gazdasága hatalmas előrehaladása szorosan együtt folyik a munkásság életszínvonala szisztematikus emelkedésével. A kapitalista országokban a munkanélküliek száma hatalmasan kiterjedt, míg a Szovjetunióban teljesen megszüntették. Bizonyos nehézségek, hatalmas összegeknek az ipar feljesztésében való befektetését tették szükségessé, de az elhanyagolt kicsi gazdaságok kollektív gazdálkodássá való változtatásával, az ötéves terv befejezésével csökkenteni lehet azokat. (Azóta már az első ötéves terv befejeződött, mely a szovjetgazdálkodásban nagy előrehaladást hozott, és a mun- Kérdezzetek ! Felelünk Molotov elvtárs, a Népbiztosok Tanácsának elnöke beszélgetése Chastenet úrral, a “Le Temps” francia lap főszerkesztőjével (Folytatás) Chastenet: Megengedhető- nek tartja-e más pártok alakí tását ? Molotov: Ez a kérdés a Szovjetunióban nem időszerű, mert mi eljutottunk az egymással harcoló osztályok majdnem teljes megszüntetéséhez, amelyek érdekeinek kifejezői a pártok. Chastenet: Nekem úgy tetszik, hogy osztályharc nélkül is alakulhatnak más pártok, azon különféle" irányzatok alapján, s ameyek még a kommunista párton belül is megvannak.Példaképpen az Oroszországi Szociáldemokrata Munkáspártnak bolsevikokra és mensevikekrevaló szakadására gondolok.Ha ezen az alapon egy új párt alakulna, megengedné-e a szovjet kormány ennek létezését? Molotov: Ami a pártszakadásnak a lehetőségét illeti, ha Chastenet úr megismerkedik pártunk helyzetével az utóbbi évek folyamán, akkor a következőket állapíthatná meg: annak idején heves harc folyt a pártban, kísérletek történtek külön frakciók alakítására, amelyek új pártok megteremtéséhez vezetnek, azonban már jónéhány esztendeje annak, hogy a helyzet ebben a tekin- GYÁSZJELENTÉS Ezúton hozom kanadai rokonaim és ismerőseim tudomására, hogy szeretett férjem SKIBA FERENC ez év április hó 25-én meghalt a saskatooni Szent Pál kórházban. Április 27-én temettük el a Viscount, Sask.-i temetőben. özv. Skiba Ferencné, Viscount, Sask. FIGYELEM! REGINA ÉS KÖRNYÉKE! A reginai kerület június 7-én az összmunkásszerevezetek bevonásával tarja PIKNIKJÉT a Kanadai Magyar Munkás javára az Edgar St. és 11. Ave sarkon, a C. N. R. vasút mellett A piknik kezdődik délután 2 órakor. Gazdag és változatos programunk biztosítani fogja a kellemes szórakozást. Minden játékra, versenyre értékes díjak vannak kitűzve. Angol és magyar szónokok fogják ismertetni a piknik jelentőségét. Jelenjünk meg tömegesen és hozzuk el barátainkat és ismerőseinket is! A program részleteit meghívónkon ismertetjük. Az előkészítőbizottság megbízásából : — J. RAB. PIKNIK A K.M.M. és F. Klub 38. osztálya és a F.B.Sz. 35. osztálya folyó hó 14-én pikniket rendeznek, amelyre meghívjuk Edmonton, és környéke összmagyarságát. A piknik a ROYAL ALEXANDRA HOSPITAL mögötti közismert helyen lesz megtartva. Hűsítő italokról és más egyebekről is gondoskodva van. TUDJA-E, hogy az a meleg, amelyet a Nap óránként szétáraszt, 2900 millió köbmiliométer, vagyis 29 billió köbméter fagyponthőmérsékű vizet tudna felforralni (egy köbmiliométer = 10.000 köbméter). A Torontói Magyar Atlétikai I Klub futball felszerelést, ke- I i rés. Kérjük azon szervezete- ■ ket. és egyéneket, akiknek JP van eladó, minél előbb írja fel I nak felőle az alanti címre: ■ D. LONGAUER, 79 Mont- I rose Ave., Toronto, Ont. tetben alaposan megváltozott és a kommunista párt valóban egységes. Ma ezt még sokkal nagyobb joggal lehet mondani, mint azelőtt. Chastenet: Amennyiben a szovjet kormány a választói jog kiterjesztését tervezi és egy bizonyos ellenzék létezését megengedhetőnek tartja, nem gondol-e a közigazgatási intézkedések bizonyos enyhítésére, a diktatúra bizonyos enyhítésére?. .... Molotov: Egész belső helyzetünk azt igazolja, hogy ma gyakran nincs szükségünk azokra a közigazgatási intézkedésekre, amelyeket a múltban alkalmaztunk. De a szovjethatalomnak természetesen erősnek és következetesnek kell lennie a terroristák, a társadalmi tulajdon rombolói és bűntársaik elleni harcban. A szovjetellenes e- erők egyre vesztenek erejükből, de éppen ez okból, bizonyos e- esetekben a legszélsőbb eszköözökhöz nyúlnak s ezek a körülmények a szovjet kormány részéről megfelelő ellenintézkedéseket tesznek szükségessé. Azonban a fődolog az, hogy a szovjethatalom ma a városban élő munkások és alkalmazottak, valamint a falvak parasztjainak a legszélesebb támogatását ölvezi és alkotmányunk reformja, amely a legteljesebb demokráciát vezeti be, azt bizonyítja, hogy a szovjethatalom szilárdan hisz ebben a támogatásban. Chastenet: Az alkotmányreform-javaslat tervezi-e olyan intézmény bevezetését, amelyet nálunk felelős minisztériumnak neveznek ? Molotov: A Népbiztosok Tanácsa, amint tudja, választott szerv és a Központi Végrehajtó Bizottságnak teljes mértékben felelős. Az alkotmányrefform után kormányunkat épp úgy, mint azelőtt, választják és az teljes mértékben felelős lesz a Szovjetunió népképviseletének, amelyet az általános, közvetlen, titkos és egyenlő választójog alapján választanak. Feljegyezte: A. F. Neumann (Vége) FIGYELEM MUNKÁSTÁRS! " ELSŐSORBAN A TE ÉRDEKED hogy megbízható céggel utald át pénzedet PENGŐBEN, DINÁRBAN, KORONÁBAN, LEIBEN LEGMAGASABB ÁRFOLYAMON LEGGYORSABBAN, tehát küldd azt ! LUKÁCS SÁNDOR engedélyezett hajójegy és pénzküldő iroda útján 246 James North, Hamilton, Ont. CABELDIJ 25 CENT GYORS KÁBEL—35 cent — ÁTUTALÁSOK garantáltan 4 NAP ALATT a címzettnek otthon kiutalva mások életszínvonala azóta is lényegesen emelkedett. ( Ford.) 1. Milyen következménye lett a gyáripar és iparvárosok kiépítésének Angliában? 2. Mit ad a munkásoknak és a parasztoknak a Szovjetunió iparosítása ?