Kapu, 1989. december (2. évfolyam, 12. szám)
Braun Róbert - Zolnay János: Mégsem hagyják beszélni?
zött ablakoknál a filmet, videón. Nem akarok neveket mondani, mert borzasztó nevek. Két író és egy volt belügyes, aki a Rajk-perben ült. Három nap múlva újból felhívott, és arra kért, ne mondjam el senkinek, hogy ők megnézték ezt a filmet. Mert nyilván elmondta a két írónak meg a volt belügyesnek, hogy gratulált nekem, azok meg halálra voltak rémülve. — Hogy jutott el a hír a hatalomhoz? — Azt hiszem, ez naiv kérdés. Magyarországon olyan besúgórendszer van, hogy semmit nem nehéz megtudni. Rengeteg helyen vetítették, már klubokban is, és megdöbbentő módon nem történt semmi. A videovetítést a mai napig nem akadályozták meg sehol. Egyetlen esetről tudok, a Kossuth moziban történt, hogy valaki elkérte tőlem a kazettát, és szórólapokat készített, hogy a Kossuth mozi videotermében bemutatnak egy betiltott filmet. Be is mutatták. Az illetőt behívták másnap a főkapitányságra. Bevitte a szórólapot és bevitte a filmet. Ott várakoztatták egy ideig a folyosón, aztán kikérdezték, hogy s mint, hogy jutott ehhez, mi ez. Az illető elmondta, hogy ott várt egy ideig, látszott, hogy bizonytalankodnak, és összevissza telefonáltak mindenhová. Végül behívták, visszaadták neki a kazettát, és azt mondták, hogy kérem, menjen haza, ilyen film nincs. Tehát ilyen film nincs. Megbeszélték a legfelső szinten, hogy van egy ilyen kazetta, ezt vetítették; felül azt mondták, hogy nincs ilyen film. Visszaadták a kazettát. — Nagyon sok levelet kaptam Nyugatról a Menóra sorozata alapján. Megköszönték, amit csináltam. Mindenki azt kérdezte, hogy zsidó vagyok-e. Döbbenetes volt számomra, hogy el sem tudták képzelni: nem zsidó ilyesmit csináljon. Nagyon sok adalékot kaptam Bosnyákkal kapcsolatban. A sorozat megjelenése után írt nekem dr. Berend, a Zsidó Tanács tagja. Éveken keresztül leveleztünk, egészen a múlt évben bekövetkezett haláláig, és rengeteg információt kaptam tőle. Tőle tudtam meg, hogy Bosnyák Zoltán 1944. március 19. után a magyar Belügyminisztériumban dolgozott. Amikor én ezt megtudtam, egy új világ nyitt meg előttem. Addig is sok mindennel tisztában voltam, de amikor ezt a levelet megkaptam, szinte teljes mértékben feltárult előttem, hogy mi lehet e mögött az ügy mögött. Erről soha senki egy árva szót nem mondott. Az 1945 utáni újságok rengeteget foglalkoztak Bosnyák Zoltánnal, hogy hol van, merre van, mit csinál, és a háborús bűnösök, például Baky László és Endre László perében Bosnyák Zoltán neve nagyon sokszor felmerült. Aki, ugye, az antiszemitizmus atyja volt itt. Ő foglalkozott a „zsidóügyekkel”, szakértő volt a Belügyminisztériumban. De sehol nyoma eddig nem volt. És akkor már gondoltam, hogy a Belügyminisztériumban többet tudnak. Bosnyák a Belügyben — Talált-e ön egyéb bizonyítékot arra vonatkozóan, hogy Bosnyák a Belügyminisztériumban dolgozott? — Hogyne. Megnéztem a lapokat, tehát visszamenőleg megkerestem egy csomó újságot, és a háborús bűnösök perét. Berendnek a perét is áttanulmányoztam, illetve ami a sajtóban megjelent. És áttanulmányoztam annak a pernek az anyagát, amelyet Berend doktor folytatott Braham professzorral Amerikában, amikor Berend rágalmazásért feljelentette Braham professzort. Találtam sajtóbizonyítékokat, azonkívül megkaptam Lévai Jenő tanúvallomását egy kötetben, amelyben ő maga is megírta, hogy 1944. március 19. után Bosnyák Zoltánnak óriási szerepe volt a Belügyminisztériumban, és hogy a Zsidó Tanács vele tartotta elsősorban a kapcsolatot. Ebből én rengeteget tanultam, mert a deportálásoknak, a 44-es dolgoknak a hátterét ebből ismertem meg igazán. Lévai elmondja, hogy írt egy kötetet 1945 után, és ha ma kellene megírni, akkor nem úgy írta volna meg, ahogy megírta. A filmben beszéltem arról, hogy a családdal kapcsolatban voltam. A Bosnyák családdal sikerült kapcsolatot találni. A Bosnyák család egyik tagja Sós Edit, akiről Berend a levélben is írt, de akiről én már természetesen tudtam. — Ki volt Sós Edit? — A dolog érdekessége a következő volt. Sós Edit, aki velejéig antiszemita volt, rokona volt egyébként Bosnyák Zoltánnak, és a titkárnője is. Mint említettem, ő volt az egyik befogadója Bosnyák Zoltán fiának, Bosnyák Csabának, amikor az Romániából áttelepült Magyarországra. Sós Edit, ez is mutatja, hogy milyen dolgokat produkál az élet, annak a Sós Gézának volt a testvére, aki az auschwitzi leveleket lefordíttatta Magyarországon. Sós Géza a Soli Deo Glóriának volt az egyik vezetője. Találkoztam vele a Soli Deo Gloria (azt hiszem, 1942-es) tanácskozásán a Kálvin téren. Egyébként ott volt Marosán György, Nyers Rezső, én magam fel is szólaltam. Ez a Sós Géza szervezte ezt a tanácskozást. Kifejezetten liberális, antifasiszta, németellenes személyiség volt. Rendkívül művelt, rendkívül intelligens, rokonszenves ember. Tehát óriási különbség volt a két testvér között. Sós Edit elmondta, hogy Bosnyák Zoltánnal együtt mentek ki Nyugatra 1944 végén. Munkatársainak többsége vele ment Nyugatra. Visszajöttek 1945-ben mindannyian, és — ez nagyon érdekes dolog — mindannyiukat igazolták. Tudomásom szerint, és az ő tudomásuk szerint is, senkinek nem lett baja. Sós Géza 1948-ban vagy ’49-ben Amerikában teljesített diplomáciai szolgálatot, kintről látta, hogy itthon milyen viszonyok vannak, és nem jött haza. Utána letartóztatták Sós Editet. A legérdekesebb, hogy nem azért tartóztatták le, amit ’45 előtt csinált. Szó sem volt a kihallgatások alkalmával Bosnyák Zoltánról meg az ő múltjáról. A testvére miatt tartóztatták le, és azt mondták neki, hogy a testvére amerikai kém, állandóan a testvéréről faggatták. Különböző börtönökben, utána munkatáborban. Ha jól emlékszem, Kistarcsán. Emlékezete szerint egyszer 1951-ben vagy ’52 elején, nem tudta pontosan megmondani, felhívták a parancsnok szobájába a munkatáborból. Ott civil emberek voltak, és egyetlen dolgot kérdeztek tőle, hogy válaszoljon arra, milyen viszonyban volt Bosnyák Zoltán Berend Béla doktorral, a Zsidó Tanács 1944-es elnökével. Megkérdeztem, hogy mit felelt erre. Azt válaszolta, hogy bizalmas viszonyban voltak egymással. A civil emberek megköszönték, és semmi mást nem kérdeztek. — Vajon miért érdekelte ez az urakat? — Berend egyik levelében megírta nekem, hogy 1952-ben kétszer is keresték őt a magyar nagykövetségről diplomaták, és arra kérték, hogy települjön vissza Magyarországra. Őt ez nagyon meglepte. Mindent ajánlottak neki, magas állást. Nagyon-nagyon kapacitálták, hogy jöjjön haza, de ő gyanakodott, és megfelelő tapasztalatai voltak az ÁVH börtönéről. Nem állt kötélnek, és nem jött haza. Nyilvánvaló volt számomra, hogy akkor már Bosnyák a kezében volt az ÁVH-nak, a szovjeteknek, vagy akárkinek. És összefüggött azzal is, hogy megkeresték Sós Editet, és megkérdezték, hogy Bosnyák milyen viszonyban volt Berenddel. Úgy gondolom, haza akarták hozni Berendet. Adtak volna neki egy jó állást, aztán megnézhette volna magát. Úgy hiszem, készült egy per, és ehhez kellett volna, miután megtudták, hogy bizalmas viszonyban volt Bosnyákkal. Ehhez kellett volna Berend Béla doktor Amerikából. Van az ügynek iyen háttere is. — Felhívott engem a film elkobzása és a Menóra után nem sokkal egy férfi. Azt mondta, hogy őt Fekete Tibornak hívják, az V. kerületi pártbizottság titkára, és kér, hogy fogadjam őt. Kérdeztem, hogy minek fogadjam. Nem értettem a dolgot. És erre azt mondta, hogy mindenképpen kell, hogy fogadjam, mert felelnem kell a Menóráért. Fegyelmit akarnak ellenem indítani az V. kerületi pártbizottságon. Mondtam neki, hogy én ezt nagyon furcsának találom, a fegyelmit a Budapesti Pártbizottságon kell ellenem indítani. Azt mondta, hogy ez meg van beszélve a Központi Bizottság illetékes osztályával. Később megtudtam, hogy az agitprop, osztállyal, illetve Knopp Andrással volt megbeszélve. Mindenáron