Kapu, 1989. december (2. évfolyam, 12. szám)

Braun Róbert - Zolnay János: Mégsem hagyják beszélni?

zött ablakoknál a filmet, videón. Nem akarok neveket mondani, mert borzasztó nevek. Két író és egy volt belügyes, aki a Rajk-per­­ben ült. Három nap múlva újból felhívott, és arra kért, ne mondjam el senkinek, hogy ők megnézték ezt a filmet. Mert nyilván elmondta a két írónak meg a volt belügyesnek, hogy gratulált nekem, azok meg halálra voltak rémülve. — Hogy jutott el a hír a hatalomhoz? — Azt hiszem, ez naiv kérdés. Magyarországon olyan besúgó­rendszer van, hogy semmit nem nehéz megtudni. Rengeteg helyen vetítették, már klubokban is, és megdöbbentő módon nem történt semmi. A videovetítést a mai napig nem akadályozták meg sehol. Egyetlen esetről tudok, a Kossuth moziban történt, hogy valaki el­kérte tőlem a kazettát, és szórólapokat készített, hogy a Kossuth mozi videotermében bemutatnak egy betiltott filmet. Be is mutat­ták. Az illetőt behívták másnap a főkapitányságra. Bevitte a szóró­lapot és bevitte a filmet. Ott várakoztatták egy ideig a folyosón, az­tán kikérdezték, hogy s mint, hogy jutott ehhez, mi ez. Az illető elmondta, hogy ott várt egy ideig, látszott, hogy bizonytalankodnak, és összevissza telefonáltak mindenhová. Végül behívták, visszaad­ták neki a kazettát, és azt mondták, hogy kérem, menjen haza, ilyen film nincs. Tehát ilyen film nincs. Megbeszélték a legfelső szinten, hogy van egy ilyen kazetta, ezt vetítették; felül azt mondták, hogy nincs ilyen film. Visszaadták a kazettát. — Nagyon sok levelet kaptam Nyugatról a Menóra sorozata alapján. Megköszönték, amit csináltam. Mindenki azt kérdezte, hogy zsidó vagyok-e. Döbbenetes volt számomra, hogy el sem tud­ták képzelni: nem zsidó ilyesmit csináljon. Nagyon sok adalékot kaptam Bosnyákkal kapcsolatban. A sorozat megjelenése után írt nekem dr. Berend, a Zsidó Tanács tagja. Éveken keresztül levelez­tünk, egészen a múlt évben bekövetkezett haláláig, és rengeteg in­formációt kaptam tőle. Tőle tudtam meg, hogy Bosnyák Zoltán 1944. március 19. után a magyar Belügyminisztériumban dolgozott. Amikor én ezt megtudtam, egy új világ nyitt meg előttem. Addig is sok mindennel tisztában voltam, de amikor ezt a levelet megkap­tam, szinte teljes mértékben feltárult előttem, hogy mi lehet e mö­gött az ügy mögött. Erről soha senki egy árva szót nem mondott. Az 1945 utáni újságok rengeteget foglalkoztak Bosnyák Zoltánnal, hogy hol van, merre van, mit csinál, és a háborús bűnösök, például Baky László és Endre László perében Bosnyák Zoltán neve nagyon sokszor felmerült. Aki, ugye, az antiszemitizmus atyja volt itt. Ő foglalkozott a „zsidóügyekkel”, szakértő volt a Belügyminisztéri­umban. De sehol nyoma eddig nem volt. És akkor már gondoltam, hogy a Belügyminisztériumban többet tudnak. Bosnyák a Bel­ügyben — Talált-e ön egyéb bizonyítékot arra vonatkozóan, hogy Bosnyák a Belügyminisztériumban dolgozott? — Hogyne. Megnéztem a lapokat, tehát visszamenőleg megke­restem egy csomó újságot, és a háborús bűnösök perét. Berendnek a perét is áttanulmányoztam, illetve ami a sajtóban megjelent. És áttanulmányoztam annak a pernek az anyagát, amelyet Berend doktor folytatott Braham professzorral Amerikában, amikor Be­rend rágalmazásért feljelentette Braham professzort. Találtam saj­tóbizonyítékokat, azonkívül megkaptam Lévai Jenő tanúvallomását egy kötetben, amelyben ő maga is megírta, hogy 1944. március 19. után Bosnyák Zoltánnak óriási szerepe volt a Belügyminisztérium­ban, és hogy a Zsidó Tanács vele tartotta elsősorban a kapcsolatot. Ebből én rengeteget tanultam, mert a deportálásoknak, a 44-es dol­goknak a hátterét ebből ismertem meg igazán. Lévai elmondja, hogy írt egy kötetet 1945 után, és ha ma kellene megírni, akkor nem úgy írta volna meg, ahogy megírta. A filmben beszéltem arról, hogy a családdal kapcsolatban voltam. A Bosnyák családdal sikerült kap­csolatot találni. A Bosnyák család egyik tagja Sós Edit, akiről Be­rend a levélben is írt, de akiről én már természetesen tudtam. — Ki volt Sós Edit? — A dolog érdekessége a következő volt. Sós Edit, aki velejéig antiszemita volt, rokona volt egyébként Bosnyák Zoltánnak, és a titkárnője is. Mint említettem, ő volt az egyik befogadója Bosnyák Zoltán fiának, Bosnyák Csabának, amikor az Romániából áttelepült Magyarországra. Sós Edit, ez is mutatja, hogy milyen dolgokat pro­dukál az élet, annak a Sós Gézának volt a testvére, aki az auschwi­tzi leveleket lefordíttatta Magyarországon. Sós Géza a Soli Deo Gló­riának volt az egyik vezetője. Találkoztam vele a Soli Deo Gloria (azt hiszem, 1942-es) tanácskozásán a Kálvin téren. Egyébként ott volt Marosán György, Nyers Rezső, én magam fel is szólaltam. Ez a Sós Géza szervezte ezt a tanácskozást. Kifejezetten liberális, antifa­siszta, németellenes személyiség volt. Rendkívül művelt, rendkívül intelligens, rokonszenves ember. Tehát óriási különbség volt a két testvér között. Sós Edit elmondta, hogy Bosnyák Zoltánnal együtt mentek ki Nyugatra 1944 végén. Munkatársainak többsége vele ment Nyugatra. Visszajöttek 1945-ben mindannyian, és — ez na­gyon érdekes dolog — mindannyiukat igazolták. Tudomásom sze­rint, és az ő tudomásuk szerint is, senkinek nem lett baja. Sós Géza 1948-ban vagy ’49-ben Amerikában teljesített diplomáciai szolgála­tot, kintről látta, hogy itthon milyen viszonyok vannak, és nem jött haza. Utána letartóztatták Sós Editet. A legérdekesebb, hogy nem azért tartóztatták le, amit ’45 előtt csinált. Szó sem volt a kihallgatá­sok alkalmával Bosnyák Zoltánról meg az ő múltjáról. A testvére miatt tartóztatták le, és azt mondták neki, hogy a testvére amerikai kém, állandóan a testvéréről faggatták. Különböző börtönökben, utána munkatáborban. Ha jól emlékszem, Kistarcsán. Emlékezete szerint egyszer 1951-ben vagy ’52 elején, nem tudta pontosan meg­mondani, felhívták a parancsnok szobájába a munkatáborból. Ott civil emberek voltak, és egyetlen dolgot kérdeztek tőle, hogy vála­szoljon arra, milyen viszonyban volt Bosnyák Zoltán Berend Béla doktorral, a Zsidó Tanács 1944-es elnökével. Megkérdeztem, hogy mit felelt erre. Azt válaszolta, hogy bizalmas viszonyban voltak egy­mással. A civil emberek megköszönték, és semmi mást nem kérdez­tek. — Vajon miért érdekelte ez az urakat? — Berend egyik levelében megírta nekem, hogy 1952-ben két­szer is keresték őt a magyar nagykövetségről diplomaták, és arra kérték, hogy települjön vissza Magyarországra. Őt ez nagyon meg­lepte. Mindent ajánlottak neki, magas állást. Nagyon-nagyon kapa­citálták, hogy jöjjön haza, de ő gyanakodott, és megfelelő tapaszta­latai voltak az ÁVH börtönéről. Nem állt kötélnek, és nem jött haza. Nyilvánvaló volt számomra, hogy akkor már Bosnyák a kezében volt az ÁVH-nak, a szovjeteknek, vagy akárkinek. És összefüggött azzal is, hogy megkeresték Sós Editet, és megkérdezték, hogy Bos­nyák milyen viszonyban volt Berenddel. Úgy gondolom, haza akar­ták hozni Berendet. Adtak volna neki egy jó állást, aztán megnéz­hette volna magát. Úgy hiszem, készült egy per, és ehhez kellett volna, miután megtudták, hogy bizalmas viszonyban volt Bosnyák­kal. Ehhez kellett volna Berend Béla doktor Amerikából. Van az ügynek iyen háttere is. — Felhívott engem a film elkobzása és a Menóra után nem sokkal egy férfi. Azt mondta, hogy őt Fekete Tibornak hívják, az V. kerületi pártbizottság titkára, és kér, hogy fogadjam őt. Kérdeztem, hogy minek fogadjam. Nem értettem a dolgot. És erre azt mondta, hogy mindenképpen kell, hogy fogadjam, mert felelnem kell a Menóráé­rt. Fegyelmit akarnak ellenem indítani az V. kerületi pártbizottságon. Mondtam neki, hogy én ezt nagyon fur­csának találom, a fegyelmit a Budapesti Pártbizottságon kell elle­nem indítani. Azt mondta, hogy ez meg van beszélve a Központi Bi­zottság illetékes osztályával. Később megtudtam, hogy az agitprop, osztállyal, illetve Knopp Andrással volt megbeszélve. Mindenáron

Next