Kapu, 1990. december (3. évfolyam, 12. szám)

Szigeti Ernő: Six Years After

9 */ Barátaid csak azok maradnak, akik a te utadat járják. Köpsz azokra, akik nem voltak hajlandók... akik kiszálltak. Outsider .. . egy görög szigeten, hátizsákkal, hálózsák­ban, negyven fok árnyékban. Alkalmi munkák egy kony­hán, alkalmi nők a strandon ... és egy kikötői bár teraszán teleírt jegyzetfüzetek, kísérlet a tollal az idő kerekét megér­teni ... a múltat, a dühöt, a hőbörgést... az anyanyelvet, a­kit csak a Kárpát medencében beszélnek és írnak, a világ más tájaira kevés jut el belőle, mert nincs, aki megközelítő­en is lefordítaná a magyar lelket. A magyar lélek... Nár­cisz ... elfoglalt saját fontosságával, hungarian way of life ... a világ mozgása mindig megkésve érkezik a Tisza— a Duna közé .. . Akinek nem ült köd az agyán, az rögtön átlátta a szem­fényvesztést, a skrizofénia legmagasabb fokát, amit valaha is egy ideológia létrehozott... egykori fasiszták, később kommunisták, akik talán ma azt állítják: ők mindig is a vál­tozások és a demokrácia oldalán álltak. Az angolna síkos bő­re, észre sem veszed, és már más vizeken úszik... A ma­gyar nép sorsa, a történelemkönyvekben csak neveket ol­vastál, és fogsz olvasni, Horthy, Szálasi, Rákosi, Kádár... ők tehettek róla, de sehol nem olvasol a propaganda kis ha­lacskáiról, Goebbels szorgalmas kelet-európai tanítványai­ról, akik az ideológia oroszlánmunkáját végzik. És a népről, a szegény együgyű, nem tehet róla, hogy hiszékenyen szüle­tik, és betüzesül minden eszméért, amit félig-meddig ét­vágygerjesztően tálalnak neki. Illúziók az ideológia köpö­nyegében . .. „világ proletárjai, egyesüljetek!” Lehet, hogy száz év múlva valaki megint előveszi, leporolja, vendéghajat vészen neki, és Marx, Engels, Lenin, Sztálin, Mao megint ott mosolyognak az iskolák falán, és újra vörösbe öltöztetik az utcákat... álltunk a szélben ... A nép, az Isten adta nép mindig későn vette kezre, hogy a hiszékenységtől megnyúlt az orra. A csipkés álomból gyilkos csókok ébresztették... és a halottakat be kell temetni, mindegy hogy hősök vagy árulók. A Duna elviszi a vért, és vár türelmesen a következő mészárlásra. És a becsapottak nevei márványba vésve a kardon őrködő turul alatt, meg egy térkép ... ÍGY VOLT — ÍGY LESZ . . . Kis Magyarország nem ország ... Megtalál­ható minden valamire való faluban, a Főtéren vagy a liget­ben ... és tíz méterrel odébb egy kicsi emlékmű, vörös csil­laggal ... a szovjet katona, név nélkül. Tetemek, névvel vagy névtelenül a történelem macskaköves útján a nagy áb­ránd felé... __ Gellérthegy . .. Gellért püspök kőbe öntve, talán ezért a városért imádkozik, mint én is ... hatred and love ... and glory. Ha a püspök most megkérdezné: megbántad e fiam? Nem bánok semmit sem, újra meg újra elmennék, gyalog is, az Isten valagába is, szívfájdalom nélkül, honvágy nél­kül ... csak pirospaprikás véremet nem tudom letagadni. És te, püspök, tudsz-e kiutat, tudsz-e jövőt mondani? Hallgatsz a szenteste csöndjében ... e bankok koldusává gazdálkodott Kárpát-medence fölött. Szocialista brigádok, a munka hősei termelték ötéves terv szerint a híres magyar acélt... hunga­rian steel. . . the word’s best. . . Megtapsolták Jani bácsit, jól ment nekünk . . . hétszáz dolgozóra háromezer irodista. Püspök, te sem vagy gazdasági szakember, ők elfutottak a tengeren túlra a tervgazdálkodás nyomasztó szelleme elől. Szabadság híd ... valamikori Ferenc József híd . . . mindent átkereszteltek a szocialista Magyarország városter­vezői ... Lenin, szabadság, felszabadulás, béke, testvériség, november 7., április 4.... munkaszüneti nap egy kapitulá­ció emlékére. Tulajdonképpen mi nem éltünk meg sem­mit ... Nem volt háború, nem volt forradalom, nem éhez­­­­ünk. Mi csak beleszülettünk egy tudathasadásos konszoli­dációba. Mit akartok, jól megy nektek! Legyetek boldogok! Szeressétek egymást, meg a testvéri népeket, gyerekek! Egyetek Mackó sajtot, de ne kérdezzétek, miért van így! Düh, szerelem, gyűlölet. . . csöpögős szentimentalitás. Emlékek, agyadban újra meg újra lejátszódó jelenetek, le­lassítva ... Replay ... és mi lett volna, ha ... a gondolat ka­landjai a lehetőségek között. Most itt állok egy hídon, éjjel, nézem a Dunát, taxik suhannak el mögöttem. Karácsony ... most ülhetnék Zürichben.. . Koppenhágában. Miért va­gyok éppen itt? Tíz évvel ezelőtt nagy volt a szám... Tíz évvel ezelőtt én voltam,a meggyőződés maga. Amit kijelentettem, az úgy is volt... irodalom az életem, az írás, az írás a legfonto­sabb ... az írásból fogok élni. . . Nagy volt a pofám. Nagyon nagy. Ma már mindenki ír, a vécés néni, a gyári munkás, az utcasöprő, a kurvák, a veteránok, az értelmiségiekről nem is beszélve. Visszaemlékezések, víziók, hallucinációk ... és az Istennel egy fokon álló kritikusok, akik megtéveszthetetle­­nül tudják, mi a jó, mi az értékes ... búzát a korpától. Az írásban megvénült rögeszmés profik, akik hordóra állva kia­bálják begyöpösödött véleményüket az üvegfalaknak. És vannak még a zsenik, hamisított allűrökkel, egy másik való­ságban élve. ÉS KI OLVAS? Én, a disszidens, papírra vetett dolgaimat elküldözge­tem exil újságoknak, öreg emberek megdicsértek érte, de az írások nem voltak elég jók, hiányzott belőlük a veszett uga­tás egy ország felé, ahol már nem éltem. Letettem a tollat. Megtanultam egy másik nyelvet, egy másik irodalmat... és akaratlanul is másképpen gondolkodtam. Megláttam nem­zetközi analfabétizmusunk igazi méreteit, a magas kerítést a kis résekkel a világirodalom és a magyar nyelv között... El­szigeteltségünk csapdáját csak kevesen látják a tollforgatók között, akik a szép magyar nyelv meleg verméből nem akar­nak kimászni. Ma már nem ítélkezem rögtön és meggyőződötten, s ha valami nagyon fáj, nem muszáj üvöltözni a fehér papíron ... és sok betűt kell összehordani egy vércseppnyi igazságért. Vannak, akik még ma is kiabálnak ... Erdélyért... a Szűz Máriáért... a kutyabőrért... a vaskeresztért... a részigaz­ságokért, amik eltakarják az igazi veszélyt... Olajszőnye­gek a tengereken, ózonlyuk az Antarktisz fölött, a maghasa­dás halálbiztos sugárzása, haldokló erdők, az évtizedeken keresztül folyókba vezetett vegyi hulladék, a fogyasztói tár­sadalom égig érő szeméthegyei... és az anyatej, kátránnyal, ólommal, és ki tudja még hány mérgező nyomelemmel tele. Egy fehér lóért vett paradicsom ... vízi- és atomerőművek­kel, szűrő nélküli gyárkémények füstjével, döglött halakkal, kipufogógázokkal. .. Egy ló fehér csontváza a közép-euró­pai civilizáció sivatagában ... „A jövő azoknak a kezében van ...” A fiatalság mindig barackot kapott a fejére, meg csi­­piszt az orrára, meg lófaszt a valagába, és öreg emberek ad­ták meg az irányt az ország házában . .. negyven-ötven éves korig kuss a neved, kivétel, ha sógor vagy vagy fiambá­­tyám. Közép-európai hagyomány ez is, mint az aggastyánok parlamenti szájtépése a rokonok előtt. Mert ott ülnek fent mind, a kiválasztottak, akik már rég elfelejtették az anyjuk tejét, a bölcső ringását, a csecsemők sírását, a járókák lé­cét... Fontos a nyugdíj, a végkielégítés, a szolgálati autó meg a lakás, de valahol a zöldben, ahol kevesebb a kipufo­gógáz meg a gyerek... „A jövő azoknak a kezében van, akik megfelelő érveket tudnak nyújtani az elkövetkező nem­zedéknek az élethez!”

Next