Kárpátalja, 1990 (1. évfolyam, 1-16. szám)

1990-04-30 / 1. szám

KÁRPÁTALJA MILYEN KULTURÁLIS SZÖVETSÉGET SZERETNÉK? MIRÁNK HASONLÍTS, KMKSZ! Nem szokás mostanában a címben kissé pontatlanul idézett Váci- verset emlegetni, s még inkább nem közön­ség előtt szavalni. Mert hát szinte bi­zonyosnak tekinthető, hogy sem ne­künk, sem az utánunk következő nemzedéknek nincs semmi esélye ar­ra, hogy a szépen megálmodott, de ma már csak utópiának tekintett kom­munizmusban éljünk. S ami irreális, arra kár időt, energiát pazarolni. Plá­ne, ha már amúgy is annyi emberélet ment rá. Mindhiába. Mégis, akkor mi értelme van a költeményt felidézni? Talán mert a belőle sugárzó hit, nem csupán az eljövendő, hanem már a mostani kor, a jelenkor emberarcú­­ságát igényli. Bizonyára sokan elemezték már a szervezet megalakulása óta eltelt több mint egy esztendőt, s ennek so­rán a sikeresen megszervezett akci­ók, rendezvények mellett - a háború után elhurcoltak emlékére rendezett konferencia, a március 15-i megem­lékezések, az iskolaügyben elért részeredmények (sokak szerint a vá­lasztások is idesorolhatók) - a hibák, a fiaskók számbavétele is megtör­tént. Ünnepelni, felnőtt módon emlékez­ni, a gyászos napon területszerte ha­rangot megszólaltatni tehát már tu­dunk. S ez nem kevés. Hétköznapo­kat élni, illetve azokat tartalmassá tenni, viszont még nem. Talán ez a legnagyobb mulasztás, ami a szerve­zet számláját terheli. Mert nem tud­tunk olyan programokat összeállítani sem a központban, sem kint a falvak­ban, melyek segítségével egy-egy KMKSZ közösség mindennap fel tudta volna arcát mutatni, hogy létét igazolja. Hisz az esetenként megren­dezett bálok, vetélkedők, szavalóver­senyek, kirándulások mindehhez ke­vésnek bizonyultak. "Nem ilyen amatőr módon, profi módon kellene mindezt csinálni" - fogalmazta meg véleményét a minap egyik barátom. A mostaninál sokkal hatékonyab­ban megszervezni a készülő rendez­vényről a tagok tájékoztatását, s hogy az előkészületben a mindenütt fellel­hető négy-öt aktivistán kívül részt vegyen a tagok többsége. Igaz, mos­tanáig a KMKSZ-nek nem volt lapja, így a rendelkezésre álló lehetőségek nem tették lehetővé az új dolgokat felmutató, a közérdeklődésre számot tartható alapszervezetek életének be­mutatását, így csak megkésve szerez­tünk tudomást, hogy lám a viskiek, a nagypaládiak ebből vagy ebből az al­kalomból milyen érdekes rendez­vényt szerveztek. Elsőrendű fontos­ságú feladat tehát, hogy a lap segítsé­gével az arra érdemesnek tartott ter­vekkel valamennyi szervezet miha­marabb megismerkedjen, merítsen belőle, ötleteit felhasználja. Ugyan­ezen okból kell a nyilvánosság elé tárni a munkabizottságok terveit is, hisz a különböző akciókat ezekhez a programpontokhoz lehet kapcsolni. S nem utolsósorban, így mindenki előtt világossá válik, hogy az eltelt idő­szak folyamán mit sikerült elérni, mely problémák várnak még megol­dásra. Tehát egyfajta értékmérés is alkalom lehet. Maradva még egy gondolat erejéig az amatőrség és a profizmus kérdésé­nél. Ma úgyszólván nincs, akitől szá­mon kérhetjük a kudarcokat, a mu­lasztásokat. Mert hát erejéhez, idejé­hez mérten mindenki tette a dolgát. Pedig úgy lenne értelme, hogy vala­mennyi KMKSZ-tisztségviselő tevé­kenysége nyilvánosan megméressék, s aki könnyűnek találtatott, az adja át a helyét. Annak, aki remélhetőleg több energiát hajlandó e munkába fektetni. S ez nemcsak az alsó lánc­szemek, hanem a területi vezetőség tagjaira is vonatkozik. De van-e mo­rális jogunk ma számon kérni bárkit is közülük, ha ők immár nemcsak a szabad idejüket, hanem sokszor az éjszakájukat is az ügy érdekében ál­dozzák fel. Hát ez az. Ne áldozzák fel! Ne ők intézzék a hozzánk látoga­tó delegációk tagjainak a szállását, a plakátok, szórólapok kinyomtatását, sokszorosítását, az értesítők postázá­sát. Hogy ezt a sok energiát elvonó gondot levegyük vállukról, ezért kell, hogy a KMKSZ-nek fizetett al­kalmazottai legyenek. Elsősorban KMKSZ ügyében jól tájékozott, szervezési kérdésekben jártas, kellő­en mobil két- három nyugdíjasra gondolnék, akik a leendő irodahelyi­ségben a meghatározott napokon és órákban telefonügyeletet tartanának, s az ide fordulókat bármilyen ügyben tájékoztatni tudnák. Az irodahelyisé­get az előbb, mint meglevő, reális dolgot említettem. Legjobb tudásom szerint sajnos, ez ma még csak vá­gyálom: a KMKSZ területi képvise­lői csoportjára vár a feladat, hogy a helyiséget és a telefont mihamarabb kiharcolja. Továbbá megfontolandó­nak tartanám azt a javaslatot is, hogy legalább félállásban jogtanácsost foglalkoztatnánk, aki a hét különbö­ző napjain az előre meghatározott időpontokban terület különböző tele­pülésein tartaná fogadóóráit. Nem kétséges: velem együtt sokan mások is azt szeretnék, ha a KMKSZ tevékenysége során a magyarlakta falvakban pezsgő szellemi élet bon­takozna ki. Leginkább a helyi hagyo­mányok felelevenítése, a KMKSZ égisze alatt megszervezett különbö­ző kulturális, szórakoztató és sport­­rendezvények, s a más akciók révén. A mögöttünk hagyott időszak azt iga­zolja, van erre lehetőség és igény. Csak néha az ötlet hiányzik, máskor a megvalósítás módja nem világos. Ezért kell hétköznapibbá tenni a KMKSZ tevékenységét. Hogy mi­ránk hasonlítson. Dardai- 4

Next