Kárpátalja, 1991 (2. évfolyam, 1-24. szám)
1991-01-01 / 1. szám
3 KÁRPÁTALJA Tovább maradtok még tovább is? Bizony hosszú időn keresztül tiltották és titkolták előlünk múltunkat. S bár az utóbbi években végre megkezdődhetett a tényfeltárás, sok víz lefolyik még az Ungon mire mindenre, vagy legalábbis a fontosabb részletekre fény derül. A felszabadítás, vagy ahogy mifelénk mondják - az oroszok bejövetele körüli történésekről még ugyancsak keveset tudunk. Most egy visszaemlékezést teszek közzé, mely nem annyira történelmi hitelességéért tarthat számot érdeklődésre, hanem mert az elmondottak úgy idézik fel a világégés egy mozzanatát, ahogy száz meg száz kisember megélte itt Kárpátalján. 1944 októberének végén és novemberének elején az Ungvár környékén lévő Gálocs néhány hétre a frontvonalba került. Ungvárt már elfoglalták. A falut tucatnyi katona, valószínűleg a visszavonulás biztosítása céljából, majd egy hónapig védte. Az eseményekre így emlékszik vissza egy akkor tizenéves gyerek: - Október végén megyek végig a falun, sehol senki, a szövetkezet is be volt zárva. Kérdem a sógortól, hogy mi van. Azt mondja: ti hol vagytok, ti nem tudtok semmit, hát Ungvári már elfoglalták az oroszok. És egészen Tarnócig, Bátfáig előre jöttek, csak visszaverték őket De már akkor jött a kisbíró és dobolta, hogy aki akar meneküljön, mert itt front lesz... - Ki menekült volna? Nem akart menekülni senki. Az emberek kezdtek berendezkedni a pincékben, már ahol volt Mi a konyhában vájtunk egy gödröt, azt úgy befedtük... Jöttek német katonák tankokkal, olyan fiatalok voltak, szinte gyerekek. És akkor, egyszer csak hallom, mintha valami kattanna... sistergés... és valami levágódott. Az asszonyok azt mondják: atya úr isten, ez ágyúgolyó... A németek fogták magukat, elmentek. De ez az ágyúzás már nem szűnt Na, hát mindenki mondta, hogy itt a front. Szedtük össze a holmikat. S akkor délután egy istentelen robbanás. A tamnóci állomáson még álltak kocsik tele lőszerrel és azt felrobbantották. Hát az egy borzalom volt. Volt úgy, hogy egész kocsik repültek a levegőbe. Akkor nem lőttek. Mink kint álltunk, néztük, hogy égett, nekünk az érdekes volt, mi nem tudtuk, hogy az mekkora veszély. Még éjszaka is világos volt. Az idősebbek mondogatták: jajj istenem de borzalmas, hányan halhatnak ott meg. Erre másod, vagy harmadnapra jöttek magyar katonák. Olyan fáradtak, elcsigázottak voltak, esős, ködös idő volt, és akinek nem jutott hely a házban, az leült az udvaron és már aludt. Rongyosak voltak. Volt olyan, hogy nem volt a lábán cipő. És akkor kérdezte: nincs itt valami halott, lehúznám a cipőjét... - Az mondja az egyik asszony: hallgassatok ide, vágjuk le a disznót, így jobban el tudjuk dugni. Gyorsan levágták a disznót, besózták. Gyorsan besütötték a kemencét, a szomszédok összejöttek, sütöttek kenyeret, hogy legyen valami, ki tudja meddig lesz itt a front... - Jöttek németek vagy tízen-tizenegyen. Feltettek egy golyószórót a templomtoronyba. A koncházi templomban már az oroszok voltak... - Volt még ott egy pár magyar katona is. Azt mondja az egyik, menjünk, hozzuk be a mezőről a krumplit. Elindultunk négyen szekérrel. És amikor kiértünk a mezőre, úgy látszik, a ruhám adott nekik olyan támpontot, hogy körül-körül verték a szekeret golyóval. Én a szekér alá bújtam, a katona a két ló első lábához húzódott. Amikor nem lőttek gyorsan feldobáltuk a krumplit. De én már nem mertem körbe menni, egy rokonnal felfutottunk a kertben... - Egyik nap halljuk: meghalt Ferenc bácsi. Kiment a tornácot seperni, és eltalálta egy golyó. Juhászné megfejte a tehenet, vitte be a tejet, egy szilánk eltalálta, meghalt... Nem messze volt egy kis erdő, meg a környék olyan dimbes-dombos lapályos volt, ott a németek be tudták magukat venni, onnan lőtték az oroszokat A nagymama kertjében egy ágyú volt, ott magyar katonák voltak. Ezeket jól ismertem. Ezek már nem nagyon akartak harcolni. Mert nincs értelme - azt mondja - Magyarországot már úgyis tönkretették. Ők nem kaptak ellátást. Éheztek. A szalonnát ette az egyik és a kertből tépett hozzá káposztalevelet. Jóskáék elmentek és loptak nekik a németektől kenyeret, mert azoknak így volt felrakva, egy fél szoba tele volt kenyérrel... - A százados azütegparancsnok lehetett-H. S) az utolsó töltényig harcolt. Az utolsó ágyúgolyót megfogta, az ágyút nekiirányította egy háznak, mert azt hitte, hogy ott már oroszok vannak. Azt kiabálta, hogy nem magukat akarom én megölni, hanem az oroszokat.. - Éjjel csend volt nagyon nyugodt éjszaka volt. Hajnalban aztán megszólaltak a Sztálin orgonák. A németek a környéken gyorsan mindent felgyújtottak, a szénát, a szalmát. Kérdezték tőlük, mi lesz a tehenekkel. Azok csak intettek egyet... - Az oroszok dobtak a falura bombát. Egy lapos helyre vágódott, később odatemették a lovakat... - Akik a környéken meghaltak, azokat hozták, és amikor olyan csendes délután volt, nem lőttek, akkor rakták őket szekérre és eltemették. A református pap mindegyiket lekísérte, eltemette... -Aztán csak megindultak az oroszok. Hajnalban elkezdték. De akkor rázkódott minden. A falu egyik részében hamarabb bejöttek. Mert ahogy égtek a kazlak, a tűznek nem mentek neki, hanem úgy körül. Katonák, akik még maradtak, visszalőttek, és a falu másik végéről is lőttek. Ott voltak nagyobb harcok. Aztán úgy mentek el Kapos felé... - Egy sebesült katona bebújt a dumák közé. Megtalálták, kirángatták, falhoz állították. Mi álltunk és néztük. Az egyik lány odaszaladt, hogy ne bántsa, ez az én férjem, és akkor odajött egy tiszt, mert az már akarta lelőni és nem engedte... bekötözték, és úgy vitték el... - Vonultak az oroszok. A fiúk meg nézték. Az egyik azt mondja, ott megy a lovunk, a Kacér. Elkezdtek neki kiabálni. A ló meg csak vissza, vissza akart jönni. Az orosz meg csak ütötte... Ahogy a falu végére értek úgy felnyerített az a ló... - Nekünk a konyhában volt a bunker. Az orosz katona bejött, a keze csupa egy merő vér volt. Azt mondja: nyemci nyet, nyemci nyet? - a szeme szinte világított, annyira féltől kezdett mindent szétdobálni. Az öreg Molnárné odament hozzá, ő beszélt szlovákul, és azt mondta neki: fiam engem lőjél keresztül, ha itt találsz németet. És akkor megfogta az öregasszonyt és maga előtt tolva járta körül a házat. - Az udvarunkra becsapott egy szárnyas akna. Nem robbant fel, csak, ahogy a földbe csapódott, a sarat felfröcskölte, a sok sár be az ablakon... - Több házat teljesen szétlőttek... - Az oroszok akik először bejöttek, vagy egy hétig maradtak. Azon csodálkoztunk, hogy voltak köztük nők... azt mondták rájuk, hogy harisnyák, ott kacagtak, hogy mi a harisnya megitta a kölnit... - Hozzánk is bejöttek és én nagyon sírtam. És azt kérdezte az orosz: mit sírsz, sajnálod a németeket, eredj utánuk... Jóska meg erre azt mondja: azon sír, hogy ti mikor mentek el. A fiúk meg kitalálták, hogy most már nem kamerád, hanem tovaris. Mondogatták: továris, maradtok még tovább is? Feljegyezte: Horváth Sándor